DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselõtársaim! A gazdaság és a mezõgazdaság kaotikus állapotáról címmel jelentkezett a kisgazda frakció napirend elõtti felszólalásra. Ennek kapcsán rá kell mutatnom arra, hogy a magyar gazdaság és különösen a mezõgazdaság általános válsága, a kaotikus viszonyok, a kormánykoalíció krízise elindították az elõrehozott választási kampányt.
Ennek a kampánynak van azonban egy olyan vonzata, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, amely a döbbenet erejével hatott a magyar társadalomra. Ismét veszélybe került a többpárti parlamenti demokrácia és a nehezen kivívott függetlenségünk - hiszen egy parlamenti pártot ismét raportra rendeltek, külföldre. Igaz, most nem Moszkvába, hanem annál közelebbre, de még a bolsevik diktatúránál is félreérthetetlenebbül kívánják meghatározni a magyar változások terjedelmét, tartalmát és az abban részt vevõk körét.
Ha most ismét engedünk egy olyan nyomásnak, hogy külföldrõl fogják nekünk elõírni, hogy ki kivel köthet szövetséget, ki a demokratikus és ki nem (Zaj, moraj az MSZP padsoraiban.), akkor feladtuk a demokratikus vívmányainkat, és köztük azt, amit a leginkább féltünk: a függetlenségünket. Különösen veszélyes, ha a Bokros-csomag után nemcsak pénzügyi nyomás nehezedik erre az országra, nemcsak akkor fogunk külföldi vállveregetéseket kapni, ha a várt gazdasági és pénzügyi intézkedéseket meghozzuk, hanem politikánkat olyan közvetlenül kívánják egyesek befolyásolni, hogy megmondhassák nekünk, milyen irányba kell haladnunk, milyen szövetségeket kell kötnünk, ki az, akiket ki kell rekeszteni ebbõl a szövetségbõl. És ha ráadásul olyan kis pártocskák, amelyek a parlamenti küszöb elérését, az 5 százalékot már olyan elérhetetlenül magasan fekvõ lécnek látják, amelyet õk megközelíteni sem tudnak, ha ezek a pártocskák pedig segítséget nyújthatnak a demokrácia elleni ilyen támadáshoz, akkor eszünkbe kell hogy jusson az elmúlt idõszak szovjet kollaboránsainak politikája. Mert hiszen úgy gondolom, akkor is a kollaboránsokra haragudtunk mindenekelõtt azért, mert egy nagyhatalom természetét nem lehet megváltoztatni, de ha a kollaboránsok ismét meghatározhatják a magyar politikát, az rendkívül veszélyes vizekre viszi a mi demokráciánkat.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt ezért kötelességszerûen felhívja az ország közvéleményének figyelmét az ilyen veszélyre, a pártok életébe külföldrõl történõ beavatkozás beláthatatlan következményeire. S engedjék meg, hogy nyomatékosan utaljak a Magyar Köztársaság alkotmányának 3. §-a (2) bekezdésére, amely félreérthetetlenül kimondja, hogy a pártok mûködnek közre a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, de sehol nem mondja azt, hogy külföldi pártok mûködnek közre a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. (Folyamatos zaj az MSZP padsoraiban.) És ezért nekünk fel kell arra figyelnünk, ha kívülrõl indul az ilyen kezdeményezés, ha belülrõl indul, és akkor is, ha azt belülrõl még egyesek gerjesztik is.
Tehát a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt a leghatározottabban visszautasítja a belügyeinkbe való beavatkozást, visszautasítja a kollaboránsok magatartását. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban. - Zaj a kormánypártok padsoraiban.)