Keller László Tartalom Elõzõ Következõ

KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõ Asszony! Március 25-én ön már feltette azt a kérdést, hogy hogyan biztosítottuk az egészségügyi dolgozók béremelésének fedezetét. Ekkor a miniszter úr ismertette, hogy a kormány-EDDSZ-megállapodásban rögzített ez évi 17 százalékos béremelés biztosításához az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetést végeztünk az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Egészségbiztosítási Pénztár vezetõivel és szakembereivel abból a célból, hogy a megfelelõ megoldást megtaláljuk. A megoldás megszületett, a megegyezés megállapodás formájában megtörtént.

Mint akkor említésre került, ez a megegyezés az 1995. évi LXXIII. törvény 14. § megfelelõ bekezdésének értelmében született, mely szerint az Egészségbiztosítási Alap kezelõjének a népjóléti miniszterrel egyetértésben joga van a természetbeni ellátások és ezen belül a gyógyító-megelõzõ kassza belsõ tételeinek átcsoportosítására. Az átcsoportosítások során figyelembe vettük az elsõ két hónap kifizetéseit és a költségvetés tervezésekor meghatározott kiemelt szakmapolitikai feladatokat. Így került sor azoknak az elõirányzatoknak a meghatározására, melyeket esetleg csökkenteni lehet.

Ilyen kasszatételek egyikének látszott a házi szakápolás. Az elsõ két hónap kifizetéseit tekintve ez a kassza lehetõséget ad belsõ megtakarításra. Azonban a tárca és a miniszter úr személyes álláspontja is az, hogy a házi szakápolási kasszában 1 milliárd forint meghagyása feltétlenül indokolt, tekintve, hogy egy fejlesztés elõtt álló új ellátás kialakításáról van szó.

Azt tudom ígérni a tisztelt képviselõ asszonynak, hogy ezen álláspontot az elkövetkezendõ hetekben megvalósuló egyeztetések során képviselni fogjuk, hiszen elképzelhetetlennek tartjuk az aktív fekbõbeteg-ellátás ezen alternatívájának beszûkítését. Ez politikailag is rossz üzenet lenne.

Képviselõ asszonynak a válaszom röviden: igen, a házi szakápolás összegébõl is át kell csoportosítani, de azon leszünk, hogy ez csak minimális mértékben történjen meg.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage