DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Örvendetes tény, hogy ma napirendre kerül ez a törvényjavaslat, hiszen az adatok, az információk jelentõs tömege áraszt el bennünket nap mint nap. A keletkezõ adatokat, azok hordozóit, valamint azokat a személyeket, akiket ezen adatok segítségével azonosítani lehet, illetve az adatok kezelõit törvényi védelem illeti meg.
Az 1992. évi LXIII. törvényben foglaltak értelmében különleges védelmet élvezõ szenzitív adatnak kell tekinteni az egészségügyi adatokat, s azok csak akkor kezelhetõk, ha ehhez az érintett írásban hozzájárul, vagy az adatkezelést a törvény elrendeli. Figyelembe véve azt, hogy az egészségügyi adatok esetében nem lehet mindig beszerezni az írásos beleegyezést - gondoljunk a sürgõs szükségre, az életveszélyes állapotra -, s ha minden esetben írásos beleegyezést írna elõ a törvény, az egészségügy mûködése lehetetlenné válna.
Itt szeretnék vitába szállni azokkal, akik a járványügyi bejelentési nyilvántartási rendszert kérik számon a törvényjavaslaton, mondván: személyiségeket, jogokat sért a fertõzõ betegségek kötelezõ bejelentése. Egyesek a járványügyi érdeket varázsszónak tekintik - azt hiszem, valóban az -, s ilyen esetben a többi embertársunk érdekében ennek alá kell rendelni mindent. Napjainkban igen gyorsan földrészeket átívelhetnek egyes, különösen veszélyes fertõzõ betegségek, ilyen esetben nem szabad a személyiségi jogokat nézni, vagy az ötvenes évek törvényhozását idézõ gyakorlatnak tekinteni a fertõzõ betegségek kötelezõ bejelentését. A mellékletekben szereplõ betegségek besorolásán, csoportosításán esetleg el lehet, el kellene gondolkodni, de az elv itt helyes. Itt jelenik meg az, hogy mi a fontosabb: egy közösség érdeke, élete vagy egy személy alapvetõ alkotmányos jogai.
Hasonlóan szeretném megvédeni a törvényjavaslatnak azon paragrafusait, ahol bûncselekmény gyanúja esetén az orvosok bejelentési kötelezettségét írja elõ a törvénytervezet. Itt lehetnek jogi aggályok, de ez egy régen bevált gyakorlat, s egyezik az orvosoknak az életre, az élet védelmére tett esküjével. Számos bûnügy úgy derült ki, hogy visszajelentettek a boncolás során, hogy az elsõ vizsgálatot végzõ orvosban felmerült a bûncselekmény gyanúja - például a gyermekbántalmazások, mérgezések, balesetek stb. esetében. Itt az érintett számára nem is kell minden esetben követni az adatainak feldolgozási útját, ez egy más kategória és szabályrendszer alapján mûködik és történik, itt az élet védelme élvez prioritást az adatok védelmében szemben.
A korszerû WHO- és európai betegjogi szabályozások szerint üdvözlendõ, hogy a betegnek joga van megtudni az állapotával kapcsolatos dolgokat, megtekinteni, igényelni, birtokolni ezeket a dokumentumokat. Beleegyezése nélkül róla szóló adatokat nem közölhetnek, továbbíthatnak, egy-két speciális helyzetet kivéve. Ez jó és követendõ gyakorlat. Ezen törvényben a betegek joga ilyen értelemben kissé megelõzi a jelenleg hatályos jogszabályokat, s kezdetben az új egészségügyi törvény elfogadásáig gondot okoz majd, de ez kiküszöbölhetõ.
A megismert, kiadott dokumentum alapján várhatóan növekszik az orvosok, az intézmények elleni perek száma, különösen a halál után az elhunytra vonatkozó összes dokumentum megismerése esetén. Itt hiányoznak azon jogi garanciák, ahol az egészségügyi dolgozók jogait is megfogalmazzák. A dokumentumok megismerhetõsége nyíltabbá teszi eddigi szakmai tevékenységünket, minõségi munkára, pontosabb, közérthetõ dokumentumok megfogalmazására ösztönzi az egészségügyi dolgozókat, orvosokat. A törvénytervezetben pontosabban meg kell fogalmazni, hogy ki kaphatja meg ezen dokumentumokat, például a halál esetén ki minõsül közeli hozzátartozónak.
A törvényjavaslat erénye, hogy meghatározza, ki kezelheti az adatokat és milyen felelõsséggel. Örvendetes az adatvédelmi biztos fogalmának megnevezése az adatkezelõkkel együtt, de ismerve az egészségügyi hierarchizált voltát, ha igen jól és hatékonyan akarjuk védeni a betegek adatait, akkor nem biztos, hogy a rendszeren belül kell szerepelnie az adatvédelmi biztosnak. Ezt az intézményt, feladatot az új egészségügyi törvényben szereplõ betegjogi biztos köré kellene telepíteni, hiszen a betegnek bizonyos, törvény szabta korlátok között az is alapvetõ joga, hogy a saját adataival rendelkezzen, és ha ezen jogait sérelem érte, valaki vagy valakik megvédhessék, megvédjék.
Jogilag kétségtelenül aggályos a betegek adatainak összekapcsolása, összekapcsolhatósága, de szakmai szempontból kívánatos lenne; s ha ennek eszköze a személyi szám vagy a taj-szám, az mindegy, csak a beteg gyógykezelését végzõk minél szélesebb köre minél gyorsabban minél több adatot tudjon meg, továbbíthasson kérésre egy adott betegrõl, hiszen a jó anamnézis fél diagnózis. S néha egy- egy tény nem ismerete a beteg számára súlyos, néha végzetes következményeket vonhat maga után.
A törvénytervezet szól a betegek kezelését végzõ egyéb személyek s az orvosok titoktartási kötelezettségérõl és ezek feloldhatóságáról is. De arról nem, hogy a mindennapi életben szerencsére egyre gyakrabban alkalmazott számítógépes adatfeldolgozás során miként lehet megoldani az adatok védelmét, a titoktartást, a hozzáférhetõséget. Errõl nem szól a törvény, mint ahogy egy új évezred küszöbén a törvénytervezetnek meg kellene említeni az informatikát, az új adatfeldolgozási technikát nevesítve is; ezt - sajnos - nem teszi. Ez az egyik hiányossága az elõttünk fekvõ törvényjavaslatnak.
Egyetlen paragrafushelyen történt utaláson kívül, nem szól a törvénytervezet a számítástechnikáról, pedig elképzelhetetlen, hogy a jövõ egészségügyében nem számítógépeken történik az adatok kezelése, továbbítása. Már most is sok helyen zajlik így, akkor pedig nevesíteni kellene az elektronikus adatvédelem lehetõségeit, ami lehet szoftveres vagy jelszóval védett, vagy hardveres megoldású, ezek drágább megoldási módok.
(10.50)
Hasonlóan, a tárolás egyre könnyebb és gyorsabb különbözõ számítástechnikai módszerekkel, de akkor a programok védelmérõl is gondoskodni kell, amelyek ezeket az adatokat reprodukálni tudják. A törvényben beszélni kellene a számítógépes hozzáférési jogosultságról is.
Ezeknek a dolgoknak költségvonzata is van. A törvénytervezet egyik hibája, hogy nem beszél arról, hogy mibe fog ez kerülni az egészségügyi intézményeknek, hogy hol fogják tárolni az adatokat 30, illetve 50 évig, milyen technikai megoldással. Ha számítógépes, korszerûbb megoldást alkalmaznak, ez drágább; de az adatvédelmi biztosok kinevezésének is van költségvonzata, valamint a ma még szinte mindenütt hiányzó intézményi adatvédelmi szabályok kialakításának is.
A törvénytervezet egyébként még két nemzetközi kapcsolódási ponttal is bír. Nevezetesen: az Európa Tanács 108. számú egyezménye, amely a személyes adatok védelmérõl szól. Ezt az egyezményt Magyarország 1993-ban aláírta. Az egyezmény ratifikálása nem történt meg, mert egyes ágazati speciális szabályok nem születtek meg. Az egyetlen, ami hiányzik, az egészségügyi adatkezelési törvény. A másik az Európai Uniónak egy, a személyes adatok védelmérõl szóló direktívája. A törvénytervezet ezen direktívával összhangban van, elfogadása esetén Magyarország minden jogharmonizációs kötelezettségének eleget tesz ezen a területen is. A '95-ös direktíva kimondja - idézem -: "Az egyének védelmét az adatoknak mind automatizált, mind manuális feldolgozása során biztosítani kell, minthogy a védelem terjedelme nem függhet az alkalmazott technikától" - idézet vége -, tehát így érthetetlen, hogy a törvénytervezet miért nem említi a számítógépes adatfeldolgozást. Ezen direktívában szerepel egy olyan kitétel, melyet hiányolok a törvénytervezetbõl, nevezetesen - idézem -: "Ha az adatkezelõ nem tartja tiszteletben az adatalany jogait, a belsõ jogszabályoknak bírósági jogorvoslattal kell rendelkezniük, minthogy bármilyen kárt, amelyet egy személy jogosulatlan feldolgozás eredményeképpen szenved, az adatkezelõnek meg kell téríteni, aki e kártérítési felelõsség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárért nem felelõs". Tehát a kártérítésre vonatkozó jogharmonizációs részt is hiányoljuk ebbõl a törvénytervezetbõl.
Lényeges dolog, tisztelt képviselõtársaim, hogy a törvény elfogadása esetén nem kell változtatni a jelenleg érvényben lévõ dokumentációs nyomtatványokon, a dokumentáció rendszerén. Igen fontos kérdést old meg a törvénytervezet, nevezetesen azt a kérdést, hogy meddig kell tárolni az adatokat az egészségügyben. Másrészt néhány speciális adathordozóról, mint például a röntgenfilmek tárolási módjáról, idejérõl konkrétabban kellene szólni, valamint a röntgenfilmek, boncjegyzõkönyvek kiadhatóságáról is. Az adatok tárolásáról - mágneslemez, irat - minden intézmény maga dönthet, ennek azonban érdekes a költségvonzata is.
Tudjuk, az ördög mindig a részletekben van, ezért a törvénytervezet általános része említi, hogy a népjóléti miniszter rendeletben szabályozza a végrehajtás módozatait, konkrétumait. Ezeket talán jobban meg kellene határozni: mi az, ami igen részletes szabályozást igényel, mert sok vitára adhat alkalmat, ha ezen törvényhez nem készül egy részletes, mindenre kiterjedõ végrehajtási utasítás.
A fent említett néhány speciális kérdés kapcsán megfogalmazott aggályaim ellenére a törvénytervezetet idõszerûnek, jónak tartom, és elfogadásra ajánlom tisztelt képviselõtársaimnak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiból.)