Sepsey Tamás Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Mai napon fölvetõdött miniszterelnök úr napirend elõtti hozzászólásában a bizalomvesztés kérdése, ami nagyon összefügg azzal, amit Szabó Iván képviselõtársam is említett, hogy a kormányzati többség valóban felelõsséggel viseltetik-e az ország ügye iránt, és az ellenzéki indítványokat azok tartalma szerint bírálja-e el vagy pedig a politikai pártállása szerint ítéli meg azokat.

Határozott véleményem, hogy a Postabank ügyében sem következett volna be olyan pánik, hogyha a kormányzati többség valóban felelõsségteljesen viselkedett volna akkor, amikor a Magyar Demokrata Fórum kitartó szívóssággal próbálta elérni, hogy az Agrobank-ügy kapcsán vonják felelõsségre azokat a fiókvezetõket, akik visszaéltek a betétesek bizalmával, nyitva tartottak zárásidõn túl, és több száz millió forintot fizettek ki ismerõsöknek, rokonoknak, barátoknak. Ebben a Házban személy szerint én interpelláltam, és kértem, hogy büntessék meg a felelõsöket, mert így lehet a magyar bankélet jó hírnevét visszaszerezni, és így lehet elejét venni a további hitelvesztésnek. Nagyon sajnáltuk, hogy a kormányzó pártok leszavazták ezt az indítványt, elfogadták az államtitkári, egyébként elfogadhatatlan választ, hogy a felelõsöket nem lehet megtalálni, s a felelõsöket nem lehet megbüntetni.

Ez az Agrobank-ügy volt az elõszele annak, hogy a magyar bankéletben olyan fiókvezetõk vannak, akik nem a betétesek pénzével törõdnek, hanem az ismerõsök pénzével. Ezt a felelõsséget a kormánypártok képviselõi nem háríthatják el maguktól. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage