DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Túl gyakran vagyunk napjainkban tanúi annak, hogy különféle közvélemény-kutatások, sajtóorgánumok arról hoznak híreket, hogy a Ház a demokratikus intézményrendszer keretén belül a legkevésbé tartozik azok közé az intézmények közé, melyek iránt a lakosság nagy része valami nagy bizalom-, szimpátiakifejezéssel élve fordul akkor, amikor ügyes-bajos dolgai vannak.
Vannak, akik rendkívül szeretnék leegyszerûsíteni ezeket a dolgokat, és néha hallani olyan véleményt, hogy az Országgyûlés tekintélye pontosan amiatt olvad el - ami talán az Országgyûlés egyik legkarakterisztikusabb feladata -, hogy itt politikai viták is nagyon korlátozott idõben és számban, de folynak a napirend elõtti felszólalások tárgyában, és ez a kérdés úgy vetõdik föl, hogy ha ezt szabályozzuk, akkor evvel helyre lehet állítani a parlament tekintélyét. Úgy hiszem, hogy ez nagyon felszínes megközelítés, kedves képviselõtársaim, mélyebben kell keresnünk az okokat.
Azt hiszem, hogy karakterisztikus volt az elmúlt hetek eseményeiben, hogy azok a gazdák, akik éppen egy parlament által hozott törvényi rendelkezés jogorvoslatáért fordultak, illetõleg protestáltak az utakon, azok még véletlenül sem a parlament mezõgazdasági vagy pénzügyi bizottságához fordultak; köztisztviselõket, minisztereket igyekeztek lecsalni Kiskõrösre, a parlament eszükbe se jutott, pedig nyilvánvaló, hogy az orvoslás elsõdleges helye az Országgyûlés, hiszen ha törvényt kell módosítani, akkor ebben a Házban kell törvényt módosítani.
Az az érzésem, hogy ennek az a magyarázata, hogy a tisztelt Ház, amely elméletileg a törvényhozó hatalom megtestesítõje, az elmúlt idõszakban kezd úgy mûködni, pontosan azt a képet festi, mint egy túlduzzasztott iktató, ahol egész egyszerûen csak a törvényességi pecsétet nyomják rá a kormányzat rosszul vagy teljesen elõkészítetlenül idekerült törvényjavaslataira, amelyek mögött nincs hatástanulmány, nincs helyzetelemzés, és utána, egy-két hónap múlva most már sorozatban kezdjük azokat a törvényeket módosítani, amelyeket novemberben, decemberben meghoztunk.
Azon kívül, hogy a pecsétet rányomjuk, a tisztelt Háznak még van egy másik kötelezettsége: szépen átküldi a köztársasági elnök úr hivatalához, hogy a kipontozott helyen a kiadmány hiteléül lenne szíves aláírni; és innentõl kezdve a felelõsséget leveti magáról a Ház. Vagy a köztársasági elnök úr - ha úgy gondolja - küldje vissza, vagy majd elmegyünk az Alkotmánybírósághoz, és ott kerül végleg eldöntésre, hogy mit lehet csinálni.
Azt hiszem, hogy ez a gyakorlat az, amely a bizalmat a parlamentben a lakosság nagy része elõtt elvetette; és az, hogy érdemi viták helyett az olyan javaslatok is, ahol a szakemberek, amikor egy bizottságban tárgyalnak, kifejezetten pozitívan foglalnak állást, valahol ez politikai szinten a Házban már lesöprésre kerül.
A Magyar Demokrata Néppárt egy év óta avval kísérletezik, hogy olyan javaslatokkal, amelyek szakmai területen valamilyen elõrelépést hozhatnának, próbáljunk meg konszenzussal elõrelépni. Példaként említhetem a büntetõ törvénykönyv kérdését. Mint említettem már a múlt héten is, nem rendõrségi kérdés alapvetõen a bûnözés visszaszorítása, hanem igenis a visszatartó erõ a büntetésben is van. Eljutott a Néppárt javaslata egy részletes vitáig, és itt kifejezetten azt kell mondanom, presztízsokokból kiszavazták a részletes vita folytatását. Jellemzõ, hogy most a bizottság visszahozta újra a parlament elé, mert a bizottságban meg lehetett szerezni a többséget hozzá.
Vagy például a gazdák ügyében: most éppen hatodik hete volt az, amikor az egész ügy, ami miatt a gazdák elkezdtek tüntetni, itt volt a Ház elõtt. Azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet a Néppárt beterjesztett, hét szavazattal lökte vissza a Ház! Mi lett volna, tisztelt képviselõtársaim, ha úgy jár el a tárca jelen esetben is, mint mondjuk, a Bauer-Dornbach-javaslatnál? Nem esett le Csiha Juditnak a karikagyûrû az ujjáról, hogy a kormány csatlakozott egy képviselõi önálló indítványhoz, hogy a maga akaratát is beépítse. Hat hete már letárgyalhattuk volna, és nem került volna sor a kiskörei (Sic!) tüntetésekre.
Végigvihetnénk ezt a kérdést... - éppen a múlt héten szavaztunk az állami vagyon "lenyúlására" szövetkezett szövetkezetek ügyében is. Itt egyedül a Magyar Demokrata Néppárt volt az, amely a köztársasági elnök úrhoz fordult, hogy ne írja alá ezt a törvényt, úgy került vissza a parlamenthez (Az elnök csengõje megkocogtatásával jelzi a hozzászólási idõ leteltét.), és lehetett eredményt elérni.
Azt kérem, kedves képviselõtársaim, egy évvel a választások elõtt: állítsuk vissza a demokratikus intézményekbe - így a parlamentbe - vetett bizalmat is (Az elnök csengõje megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idõ leteltét.), hogy a választásokon olyan kép alakuljon ki, hogy érdemes a demokráciát megvédeni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)