DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elõször is köszönöm Salamon képviselõ úrnak ezt az elõzékenységet, mert tudom, hogy kétpercesre készült, de elállt ettõl, így el tudom mondani az érdemi fölszólalásomat is.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én amióta hallottam, hogy Hegyi Gyula újabb érvként a rémületet vetette föl, amit átérzett vagy átéreznek egyesek akkor, amikor arról esik szó, hogy esetleg az egyházak bekerülnek a kedvezményezettek körébe, én azóta gondolkodom, de nem tudom lefordítani magamnak, hogy milyen rémületet kelthet az az egyházakban, hogyha az adófizetõk támogathatják õket pénzügyileg, különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy éppen az egyházak azon szervezetek körébe tartoznak, amelyek állandóan fölpanaszolják a költségvetési meg a pénzügyi források szûkösségét. Tehát én akármennyire is erõltetem a fantáziámat, én nem tudom ezt a rémületet komolyan venni.
Tisztelt Képviselõház! Tisztelt Elnök Úr! Az egy százalék ügyét én egyfajta modernizációs kérdésnek tartom, tehát jóval többnek tartom annál a négy-öt milliárd forintnál, mint amirõl gyakorlatilag szól. Bár ez az összeg is jelentõs, egyáltalán nem elhanyagolható. Sõt többnek tartom az egyház-finanszírozásnál is, az egyházügyeken messze túlterjeszkedõ kérdésnek.
Modernizációs lépés az egy százalék ügye, egyfajta hozzájárulás, segítség ahhoz, hogy meghaladhassuk azt az államelvû paternalista örökséget, ami még hat évvel a közép-kelet-európai állampárti rendszerek összeomlása után is fogságban tartja az állami és társadalmi élet, valamint a közgondolkodás sok területét, és ezzel nehezíti, hogy a szabadság és a polgári felelõsség viszonyai teljességgel átitassák a társadalom szövetét. Az egy százalék ügye, tisztelt Ház, hozzásegíthet a szabadság és felelõsség viszonyainak a terjedéséhez, hiszen fölkelti a polgárok felelõsségérzetét, aktivitását, mivel döntés elé állítja õket. Elõsegíti, hogy a polgárok számára a közcélok kézzelfoghatóak legyenek, ne pedig távoliak, megfoghatatlanok, elidegenedettek.
Ezzel a megoldással az állam bizonyítja, hogy nagyra értékeli a pluralista társadalomban jelentkezõ etikai, kulturális értékeket. Lehetõséget teremt arra, hogy ezek az értékek még jobban kifejezõdhessenek, és elismeri, hogy ezen értékek forrása nem az állam önmagában, hanem az ember, ideértve mind az egyes embert, mind az emberek szabad társulásait is, ideértve természetesen az egyházakat is.
(19.50)
Ezzel a megoldással nemcsak anyagilag járulna hozzá a parlament a civil szféra erõsödéséhez, hanem elõsegítené, hogy a civil szervezetek társadalmi legitimitása, elfogadottsága is tovább erõsödjön. Elõsegítenénk továbbá, hogy a kiváló teljesítmények központi, hatalmi torzítások nélkül kerülhessenek a nyilvánosság elé, valós társadalmi megbecsülésnek örvendezhessenek. Elõsegítenénk, hogy azokat a képzeletbeli lapokat ne a politikai hatalom ossza le. Ne a politikai hatalom, hanem a társadalom jelölje meg, hogy kit kell társadalmilag megbecsülni. Ezzel oldódhatna az a feszültség, ami az állami protekcionizmus kegyeltjei és kárvallottjai között feszül.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben az ügyben az váltotta ki a legnagyobb vitát - ahogy ezt itt is látjuk -, hogy az átalakulás kedvezményezettjeinek a körébe a világi társadalmi szervezetek, alapítványok mellé bekerüljenek-e az egyházak is, azaz a világi szervezetekéhez hasonlóan, az egyházak oktatási, szociális, karitatív tevékenysége is támogatható legyen az egy százalékkal. A törvény- elõkészítés során egyébként az egyházak mindvégig a kedvezményezettek között szerepeltek, ez így volt természetes, hiszen a támogatás célja éppen az, hogy bátorítást adjon a nonprofit szervezetek közcélú tevékenységének, és kimondaná azt, hogy egy egyház profitorientált ugye, tehát én nonprofit szervezeteknek tartom õket, azaz a preferált cél maga a közcélú tevékenység, mégpedig függetlenül attól, hogy azt világi vagy vallási szervezet végzi.
Természetes volt ez azért is, mert ez felel meg a szektorsemlegesség elvének, és ez a semlegesség joggal várható el egy világnézetileg pártatlan államtól. De magától értetõdõ volt ez a megközelítés azért is, mert köztudott, hogy az egyházak egyre gyarapodó számban tartanak fenn oktatási és szociális intézményeket - én remélem, Hegyi képviselõ úr ezt nem vitatja -, így õket kihagyni ebbõl a körbõl nem lehet, ráadásul, ahogy említettem, folyamatosan felhánytorgatják a pénzforrások szûkösségét. Ezért úgy gondoltuk, hogy hasznos segítség lehet, ha a kedvezmény eme új formáját rájuk is kiterjesztjük. Úgy véltük ugyanis, hogy ez a lehetõség is pozitív gesztus az egyházak társadalmi szerepvállalásának elismerése irányában, annak a szerepvállalásnak az irányában, amely évszázadokra visszanyúlóan jellemzõ a nemzet mûveltségéhez, a nemzeti kultúrához való felbecsülhetetlen értékû hozzájárulás és az elesetteken való segítés. Ezt a szerepvállalást közülünk, képviselõtársaim, senki nem kérdõjelezi meg, sõt meggyõzõdésünk, hogy ez a szerepvállalás a szabadság viszonyai közepette, tehát ha összekapcsolódik a szabadság garanciáival, nélkülözhetetlen pillére lehet a XXI. századba átlépõ magyar társadalom modernizációjának.
Tisztelt Ház! Az utolsó pillanatban azonban az egyházak kikerültek a kedveményezetti körbõl, így a törvényjavaslat õket már nem nevesíti. Ha ez így marad, ez azt jelenti, hogy az adófizetõ az oktatási, szociális és egyéb közhasznú tevékenységet az szja egy százaléka révén csak akkor támogathatja majd, ha azt világi egyesület vagy alapítvány végzi, de nem támogatja, ha ugyanazt a tevékenységet egyházi szervezet végzi.
Tisztelt Ház! A törvénynek ez a szembetûnõ hiánya a szabaddemokraták szerint sérti a szektorsemlegességet, azaz hátrányosan megkülönbözteti az egyházi szférát a világival szemben. Sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot, mivel önkényesen korlátozza a vallásos adófizetõ polgárok rendelkezési jogát az adóhányaduk fölött. Ezt - meg kell hogy jegyezzem egyébként - a törvény-elõkészítés során a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium is elismerte, amikor az egyházak esetleges kihagyásának következményeit vették számba. A kormány- elõterjesztés egyik korábbi, november 6-ai tervezetében ugyanis még ez áll szó szerint: "Megjegyzendõ, hogy abban az esetben, ha az Országgyûlés esetleg úgy döntene, hogy az egy százalékra vonatkozó közvetlen rendelkezés egyházi szerv részére nem adható, holott ugyanazon közcélokra társadalmi szervezeteknek, közalapítványoknak igen, ez ellen megalapozottan lehetne alkotmányellenes diszkrimináció miatt kifogást tenni, hiszen ez a vallásos személy rendelkezési jogát korlátozná."
Tisztelt Ház! Hogyan keletkezhetett akkor egy ilyen hiba? Hogyan lehetséges az, hogy a kormány megkockáztat egy elõrelátható alkotmányellenességet? Netán valamiféle vallásellenes érzület ejtette volna fogságba a szocialisták által dominált kormányt? Le kell szögeznem, tisztelt képviselõtársaim - bár nem vagyok szocialista -, hogy nem. Sok mindennel lehet kritizálni ezt a kormányt, de egyházellenességgel azért mégse. Ez a kormány nem egyházellenes, tisztelt képviselõtársaim, az elmúlt két és fél évben szinte nem volt olyan püspöki kívánság, aminek ez a kormány a lehetõségei szerint ne kívánt volna eleget tenni; sõt, sokak véleménye szerint túl is ment azon a határon, ami indokolt lett volna. Vagy talán a világi nonprofit szervezetek lobbyztak sikeresen a vallási szféra ellen azért, hogy nagyobb szelet jusson nekik az egyszázaléknyi adóhányadból? A válasz erre is nem, én ilyet nem tapasztaltam, tisztelt képviselõtársaim, erõteljes formában, ilyen megjegyzések azért voltak, de azért ez erõteljes formában nem jelent meg. Nem, tisztelt Képviselõház, az egyházak kimaradásának ettõl meghökkentõbb oka van. A legnagyobb magyar felekezet, a római katolikus egyház vezetõségének kategorikus elutasító álláspontja vezetett oda, hogy az egyházak teljes köre kimaradt a kedvezményezettek közül.
Tisztelt Ház! Megpróbáltam végiggondolni azokat az okokat, amelyek esetleg eltántoríthatnák az egyházakat attól, hogy részt kérjenek a kedvezményekbõl, és arra a következtetésre jutottam, hogy noha ezek valóban tiszteletre méltó és megfontolást kívánó felvetések, megnyugtatóan megválaszolhatók és nem kell, hogy az egyházak kimaradásához vezessenek.
Az egyik ilyen felvetés és aggály egyházi oldalon, hogy csökkenhet a jelenlegi állami támogatások mértéke - ez egyszerûen nem igaz, tisztelt Ház. Éppen az 1997. évi költségvetési törvény is ennek a bizonyítéka, de errõl Akar államtitkár úr nyilván részletesebben tud beszélni, mint én, az egyházi támogatások egy fillérrel nem csökkentek.
A másik ilyen aggály, hogy talán tartani lehet attól, hogy a majdani egyház-finanszírozási rendszer döntõen az adóhányad-felajánlásra épülne. Errõl sincs szó, tisztelt Ház, az adófelajánlás ugyanis csak szinte szimbolikusnak mondható kiegészítõ szerepet kapna benne.
A harmadik ilyen aggály - ez nem is aggály, hanem egy megfontolásra ajánlott lépés -, hogy célszerû lenne az egy százalék ügyét a teljes egyház-finanszírozási reformmal együttesen kezelni. Ez jelenleg lehetetlen, tisztelt Ház, az egy százalék ugyanis január 1-jétõl lesz, egyház-finanszírozási reform pedig még nincs. Az egy százalék ügye egyébként magát a világi nonprofit szektort is hasonló dilemma elé állította, hiszen nekik a majdani nonprofittörvény lesz az, ami az egyházaknak az egyház-finanszírozási. De õk is belátták, tisztelt Ház, hogy az átalakítások nem grandiózus komplex tervek alapján, hanem a lehetõségek által adott apróbb lépésekkel történnek. A lényeg, hogy ezek a lépések ugyanabba az irányba mutassanak. Én egyébként sem hiszek abban, hogy a kormányzati ciklus utolsó évében megszülethetne egy elõremutató egyház-finanszírozási törvény, ezért az egy százalék ügyét ahhoz kötni, az egyházak vonatkozásában egyet jelent a kérdés napirendrõl történõ levételével.
Van egy negyedik felvetés, amit érdemes megfontolni, ezek az adatvédelmi kérdések. Felidézõdik annak a veszélye, mondták egyesek, hogy az adózókról valamiféle világnézeti regiszter készül, amivel késõbb vissza lehet élni. E veszély kizárása valóban kardinális kérdés, és nagyon helyes, hogy a Pénzügyminisztérium elõterjesztésében ez az érv talán az elsõk között szerepelt; de arról a jó hírrõl kell tájékoztatni önöket - noha van, akinek ez rossz hír, természetesen azoknak, akik mindenáron meg akarják fúrni az elõterjesztést -, hogy az adatvédelmi biztos irodájával együttmûködve sikerült egy olyan rendszert kialakítani, amely megnyugtató választ ad az aggályokra. Egyébként is a különleges adatok védelmének a kérdését nem az egy százalék ügye veti fel - ez ettõl függetlenül létezik -, hiszen jelenleg is fel lehet ajánlani alapítványoknak támogatásokat, és mindenki, aki ezt el akarja számolni az éves jövedelembevallásán keresztül az adóval szemben, az köteles megjelölni, hogy kinek juttatta ezt, és ezek között is szerepelnek egyházi alapítványok, nemzetiségi alapítványok is, és ezek mind különleges adatok, és ezeknek a kezelése abszolút nincs megoldva az adóigazgatási eljárásban ma. Tehát nem igaz az, hogy az adatvédelmi kérdéseket az egy százalék ügye veti fel pusztán, ez egy jó alkalmat kínál ahhoz, hogy ez az egész adatvédelmi kérdés az adóigazgatásban rendezõdjék.
(20.00)
Végezetül még egy olyan ellenérvet is hallani, hogy létezik olyan aggály is bizonyos egyházi körökben, hogy mi lesz, ha esetleg kedvezõtlen támogatottsági arányokra derül fény. Attól tartanak õk, hogy ez esetleg megkérdõjelezheti a különbözõ egyházi igénybejelentések indokoltságát. Azonban ki az, tisztelt képviselõtársaim, aki közülünk komolyan gondolja, hogy általánosítani lehetne a felajánlási arányszámok alapján az egyházak támogatottsága irányában? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a felajánlásból a nyugdíjasok és a gyerekek, a tanulók eleve kimaradnak, sõt, még azon vallásos adófizetõk sem számítanak hitehagyottnak, akik esetleg más célra fordítják az egy százalékot. Hiszen ahogy az elhangzott, a polgárok döntése az kizárólagos, azaz vagylagos az egy százalék fölött, ugyanis nem oszthatják meg az egy százalékot különbözõ irányokba.
Ezek a felvetések tehát, tisztelt képviselõtársaim, végiggondolandóak, de mint látják, minden kérdésre megnyugtatható válasz adható. Ezért aztán véleményem szerint, a római katolikus interveniálás nem annyira tartalmi, hanem inkább eljárási kérdéseket vet föl, amit nekünk, politikusoknak tisztán kell látnunk, ha a küszöbön álló döntésünkkel nem akarunk konfliktushelyzetek sorába bonyolódni és nem akarunk vallási feszültséget kelteni a társadalomban. Én természetesen itt idõ hiányában sem kívánok foglalkozni azzal, hogy az interveniálásra hogyan és milyen körülmények között került sor, hogy volt már egy érvényes kormánydöntés, és ezt követõen érkezett. Bár ez is sok tanulsággal szolgálna, de mégsem akarom elterelni a figyelmet a fõ kérdésrõl.
A fõ kérdés ugyanis az, hogy elvezethet-e a felekezetek egyikének ellenvetése - még ha a legnagyobbikról is van szó - arra, hogy az összes többi felekezet elessen a kedvezménytõl? Indokolt-e teret engedni egy ilyen megoldásnak akkor, amikor az egyszázalékos ügy rendszerére éppen az önkéntesség a jellemzõ? A kedvezményezetti státusz ugyanúgy nem kényszeríthetõ rá egyetlen szervezetre sem, tisztelt képviselõtársaim, mint az, hogy az állampolgár mindenképpen rendelkezzen az adóhányadával.
Magyarán, aki nem akar, az egyszerûen nem vesz részt. A részvétel ugyanis nem kényszer, ezt senkire nem erõszakolhatják rá. A kedvezményezetté váláshoz nem elég pusztán beleesni a kedvezményezetti körbe, hanem ezen felül szükséges a kedvezményezett kifejezett szándéknyilatkozata is, ami abban testesül meg, hogy jogvesztõ határidõig felvetetheti magát a kedvezményezetti listára. Így a római katolikus egyháznál is az lenne a kézenfekvõ megoldás, ha élve a szabadságával, nem veteti listára magát, ha valamilyen okból nem akarja, de ne várja el a többiektõl, hogy õk is kimaradjanak, ne üsse el õket a részvétel lehetõségétõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az, hogy a kormány és a parlament hogyan fogja kezelni ezt az interveniálást, messze túlmutat az egy százalék kérdésén. A lelkiismereti és vallásszabadság és az egyházügyek teljességét érinti. Arról fogunk kiállítani bizonyítványt, hogy hogyan viszonyulunk olyan alkotmányos elvhez, mint az állam vallási semlegessége, pártatlansága. Ismeretes az, hogy a római katolikus egyház, a Vatikán és a magyar kormány között folyó tárgyalássorozat keretében kívánja ezt a kérdést is kezelni. Senki nem vitatja közülünk, képviselõtársaim, hogy ezt megteheti magára nézve. Tisztában vagyunk a római katolikus egyház szervezeti felépítésébõl eredõ adottságokkal, és elismerjük azt, hogy ez speciális tárgyalási metodikát, különleges figyelmet igényel.
A Magyar Köztársaság Vatikánhoz fûzõdõ diplomáciai kapcsolatait is fontosnak tartjuk. Tiszteletben tartjuk azt, hogy a kormány a Vatikánnal tárgyal. Nem vitatom tehát, tisztelt képviselõtársaim, azt, hogy az egyházakat érintõ kérdésekben, római katolikus egyházat képviselõ Vatikán véleményét is figyelembe kell venni. Az azonban, tisztelt Ház, a nemzeti szuverenitásunkba vágó kérdés, hogy vallásszabadságunk viszonyainak alkotmányos demokráciánkban végsõ soron ne a Vatikán, hanem a magyar parlament szabjon kereteket, mégpedig nem felekezeti szemüvegen keresztül, hanem a polgárok összességére kiterjedõ magyar alkotmány alapján, amely kimondja, hogy a vallásszabadság mindenkit - hangsúlyozom: mindenkit - megilletõ jog, és kimondja azt is, hogy a joggyakorlás tekintetében nem tehetõ különbségtétel az állampolgárok vallása szerint.
Tisztelt Ház! Ezek egyébként olyan elvek, amelyek mellett olyan elõdeink is síkra szálltak, mint például Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy Eötvös József, és hogyha már engem megtámadott, ugye, Torgyán képviselõ úr - meg kell hogy jegyezzem, hogy õk nem voltak a Hit Gyülekezetének a tagjai.
Tisztelt Ház! Tehát nem a vatikáni tárgyalások ellen vagyok, hanem azt nem fogadjuk el, hogy a többi egyház sorsa is a Vatikántól függjön, mert a szabadság független a felekezetek nézõpontjától, azok fölött áll. Ha az egyébként egyházbarát szándékoktól vezérelt kormány belemenne abba az utcába, hogy az egy százalék kedvezménybõl való részesülés kérdését az összes egyház vonatkozásában a Vatikánnal folytatott tárgyalássorozat eredményétõl tegye függõvé, akkor szembekerülne az állam vallási semlegességének, pártatlanságának alkotmányos elvével, a felekezeti jogegyenlõség törvényi követelményével.
Tisztelt Ház! Ha a kormány nem a megfelelõ helyén kezeli ezeket a tárgyalásokat, akkor - ahogy azt már egy márciusi fölszólalásomban is említettem - olyan nemkívánatos eredmény keletkezhet, hogy az egyházi ügyeket az összes érintettre egyaránt vonatkozó, általános érvényû törvények helyett ténylegesen ismét külön megállapodások rendezik majd és az egyházpolitika visszafordul az 1990. évi IV. törvénnyel is kinyilvánított polgári útról, felelevenednek a rendi jellegû megkülönböztetés anakronisztikus viszonyai.
Tisztelt Ház! Úgy tûnik, hogy az egyházak bekerülése vagy kihagyása témájában a figyelem eddig túlnyomórészt a kedvezményezetti körre, a struktúra szervezeti oldalára koncentrálódott. Pedig nem feledkezhetünk el magukról az adófizetõkrõl, hiszen ez a történet elsõsorban az õ szabadságukról szól, róluk szól. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a vallásszabadság - nem vitatva természetesen a gyakorlását kiteljesítõ formát - alapjaiban véve mégis csak egyéni jog, sarkalatos eleme az egyén döntési szabadsága. Sajátos, hogy éppen bizonyos egyházi személyiségek, éppen azok, akiknek védeniük kellene, vonják kétségbe ezt a döntési szabadságot, és éppen azoktól vitatják el, akiknek a szolgálatára hivatkozva igényelnek intézményeket és költségvetési támogatást.
Mi viszont, tisztelt Ház, nem vághatjuk ketté az adófizetõk körét úgy, hogy egyik részében a szabadság viszonyai, a másik részében a korlátozás domináljanak. Nem lenne felelõs demokrata magatartás olyan helyzetet teremteni, hogy a világi adófizetõknek több joga legyen, mint a vallásos adófizetõknek. Vallásos honfitársainkat is megilleti az a szabadság, hogy lelkiismereti meggyõzõdésüknek megfelelõ célokat kereshessenek, és megtalálhassák azokat a területeket, amelyeket kitüntetnek bizalmukkal. A vallásos emberek sokasága nem rekeszthetõ ki a modernizációból csak azért, mert az egyik erõteljes vallási lobby konzerválni kívánja a jelenlegi lejáratott egyház-finanszírozási rendszert, amirõl már mindenki azt mondja, hogy beérett a megváltoztatásra. A vallásos emberek sokaságától nem tagadható meg az önrendelkezés csak azért, mert egyes vallási körök megriadnak, valahányszor a szabadságról esik szó.
Mi felelõsek vagyunk, tisztelt képviselõtársaim, hogy minden magyar állampolgárnak ugyanazt a szabadságot garantáljuk, és ne szelektáljunk közöttük nézetek és hitek szerint. E felelõsségtõl vezérelve olyan módosító indítványt terjeszt a Szabad Demokraták Szövetsége a tisztelt parlament elé, ami a vallásos adófizetõknek is garantálja a világiakat megilletõ rendelkezési jogot, és amely lehetõséget ad arra, hogy a részt venni szándékozó egyházak belekerüljenek a kedvezményezetti körbe, azaz végsõ soron ne sérüljön a szektorsemlegesség. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)