Akar László Tartalom Elõzõ Következõ

AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Mindenekelõtt azzal szeretném kezdeni, hogy most már a folyamat végén tartunk, tekintve, hogy november 8-án befejezõdött a kártyák postázása. 6,8 millió példányban szétküldték az érintetteknek. Eléggé kevés az az arány - mindössze 1 százalék -, ami visszaérkezett, hogy a címzett ismeretlen, és lehet, hogy önnek tapasztalatai vannak, hogy odaragad a hátához. Én is otthon lehúztam, nekem nem ragadt oda, de nyilvánvaló, hogy ezt a kérdést, mondjuk, nem itt kell megbeszélnünk.

A legjobb tudomásom szerint azt mondhatom, hogy végsõ soron, ha egy kicsit késéssel is, de lebonyolódott a dolog, és azt lehet mondani, hogy az adófizetõk pénzével jól bántunk, lévén hogy a lehetséges megoldások közül ez volt az, ami a legolcsóbb volt, és megfelelt a szükséges követelményeknek.

A másik része a kérdésnek az eljárással kapcsolatos. Ezt már számos alkalommal itt a Házban is megvitattuk. A miniszter úr is azt mondta, ez volt a jelentés kapcsán az állásfoglalása, hogy különösen egy elem, ami kifogásolandó az egész eljárásban, nevezetesen az, hogy a kiírással szemben olyan valaki nyerte, akinek nem volt bejegyzése abban a pillanatban. Noha az általános gyakorlat szerint ezt egyformán szokták kezelni, de ebben az esetben mégis csak a kiírás pontos szövegére nem voltak tekintettel. Tehát ez hiba volt, és erre a hibára az APEH elnökének felhívta a pénzügyminiszter úr a figyelmét. Ezen kívül az APEH-en belül is - legjobb tudomásom szerint -, akik közvetlenül intézték az ügyeket, azok az APEH elnökétõl különbözõ figyelmeztetést és belsõ, hasonló esetekben szokásos elmarasztalást kaptak. Úgy gondolom, hogy ez van tulajdonképpen arányban az eset súlyával, amit mindenképpen (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) el kell ismerni, hogy olyan volt, amit nem kellett volna így csinálni.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage