DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Halaszhatatlan közfeladatainak végzését megszakítva Voltaire regényének lapjairól idõrõl idõre a Ház elé áll egy képviselõtársunk, hogy az ország tudtára adja, idézem: "Akik azt állítják, hogy minden jól van ebben az országban, ostobaságot állítanak. Azt kellene mondaniuk, hogy minden a legjobban van." Eddig az idézet.
Állítását igazolandó politikai gyûléseken hetenként, a rádióban és a televízióban hónaponként elismétli, s itt a Házban is kétszer elmondta már - az Országgyûlés jegyzõkönyvébõl veszem a szavakat -: "A vizsgálat rámutatott, hogy az új kormány megalakulása elõtt a privatizációs dokumentumok, leltárak, nyilvántartások tömege tûnt el." Eddig a szó szerinti idézet. Azt már csak én teszem hozzá, hogy közokiratok megsemmisítésekor, eltulajdonításakor, uram bocsá', a miniszteri aláírások hamisításakor a mindenkori miniszterelnöknek törvényes, alkotmányos kötelezettségei vannak, ami elõl bírósági ítélet elõtt ártatlannak vélelmezni kötelezett emberek rágalmazásával még retorikai életmûvének építgetése közben sem térhet ki. Mert ez a retorikai életmû olykor-olykor megbicsaklik.
Amikor ellenzéki képviselõket oktat, mondván: "Egyetlen képviselõnek sincs erkölcsi alapja rágalmakat szórni a koalícióra, akár a pártjaira, akár pedig bármelyik képviselõjére." E parancs súlya alatt állampolgárként kérdezem: Miniszterelnök Úr! Honnan meríti erkölcsi fölényét, rágalmakat szórni egy meghalt miniszterelnökre, annak a választók által ugyan leváltott, de bíróság által meg nem ítélt kormányára, a rendszerváltás legnehezebb munkáját tanulva, botladozva végzõ hajdani parlamentre? Pangloszi bátorság és vakság szükségeltetik ehhez az arrogáns viselkedéshez és retorikához.
Miniszterelnök Úr! A pangloszi retorika mögött ott van ám a valóság! Másfél év alatt a szocialista-szabaddemokrata kormány minden magyar választópolgártól ügyetlen, és bíróság által is kifogásolható retorikába csomagolt durva eszközökkel elvette jövedelmének több mint 20 százalékát. Emlékezünk a gyermekkihordásnyi idejû semmittevésre és a nagy csomaggyártóra.
Megbocsát, miniszterelnök úr, ha merészelem feltételezni, hogy ha Rózsa Sándornak számítógépei és Mercedesei lettek volna, fájdalommentesebben cselekedte volna anno, boldogabb idõkben. Igaz, Rózsa Sándor jobb szerette sarcolni a bárókat, mint a jobbágyokat.
Megértenénk mi, országlakosok még az elszegényedésnek ezt a középkori ütemét is, ha értelmét látnánk, ha erõsödne a civil szféra, ha fejlõdnének a demokratikus intézmények, gazdagodnának az önkormányzatok, ha az oktatásra, a nagycsaládosok terheinek enyhítésére, ha a jövõt hordozó infrastruktúra és információs hálózat kiépítésére költené a kormány a köz vagyonát és pénzét.
Talán még a koalíció gõgjét, arroganciáját, egyetlennek és kizárólagosan helyesnek kikiáltott restrikciós gazdaságpolitikáját sem kifogásolnánk, ha gyarapodna az ország és a lakosság. De hogy néhány jó barát, ilyen-olyan párthoz közel álló, ilyen-olyan gazdasági érdekeket kiszolgáló szûk csoport, 150-200 ember a költségvetés csatornáit fejje, az infláció elõnyeit kihasználva szocialista, szabaddemokrata összeköttetéseire építve Európa helyett Dél-Amerikába vagy Ázsiába, netán Afrikába sodorja az országot...!
Miniszterelnök Úr! Ezt még Antall József halottas leplének napi megráncigálásával sem takarhatja el szemünk elõl.
Nincs a világon közgazdász, aki ne tudná, hogy ha a termelés, a gazdaság nem növekszik, ha stagnál, vagy éppen a kormány szándéka szerint visszaesik, akkor lehetetlen makrogazdasági szinten megvalósítani egy Európához igazodó technológiai váltást, és gazdagodni sem a vállalkozók tudnak, hanem a társadalmat és a közpénztárakat sarcoló ügyeskedõk.
A szervesen építkezõ piacgazdaságok történetébõl az 1870-es években kirobbanó gazdasági depresszió óta nem tudnak még az ön közgazdászai sem példát említeni, hogy recesszióval, a társadalom megsarcolásával valaha is kilábalt volna egy ország a válságból. A válság pedig mindig gyarapítja a devianciát, sokasítja a szélhámosokat, tömegesíti a korrupciót. Nyakig gázolunk már benne, miniszterelnök úr. Legközelebbi barátaihoz is közelít az árnyéka.
Ebben az ön által retorikailag felépített legjobb világban naponként robbantgatnak pokolgépet a szegedi dóm, a budai Mátyás- templom, a Parlament, a Dohány utcai zsinagóga környékén. Mostanra pokolgépek kerülgetnek bennünket a metrón, a távolsági buszjáraton, s a kukákban kotorászó hajléktalanok sem lehetnek biztosak, hogy nem tépi-e szét õket egy bomba, mint kis hiján az élelmiszer-vásárlókat a magazinokban.
Az ön legjobb világában mennyi eszközt, pénzt, jármûvet kapott a rendõrség, hogy kiderítse, megelõzze ezeket a rémségeket? Az ön regnálása alatt, miniszterelnök úr, kiskatonát lõnek le a minisztere felügyelete alá tartozó honvédségnél. Európa hírû színésznõt gázol el a hatóság, gyereket lõnek fejbe a játszótereken, ablakokon át röpülnek ki-be a golyók, mint boldogabb országokban a békegalambok. Ezeknek kiderítésére, megelõzésére nincs eszköze a költségvetésnek, de van 3 milliárd külföldi kocsikra a kormányhatóságoknak, s van csatorna a költségvetésbõl, az ország vagyonából mondvacsinált szakértõk, megbízottak magánzsebeibe.
Az ön politikai elvbarátai és talán személyes barátai közül számosan megtagadhatják a választ az országgyûlési bizottságok kérdéseire, rácsapkodhatják az ajtót parlamenti bizottságokra, és üresen hagyhatják következmények nélkül a közszolgálati médiában a kerekasztal székeit.
(16.00)
Nem szaporítom a tényeket, miniszterelnök úr. Lehetne sorolni napestig, de túl keserû már az ország lakóinak szája íze a gyûlöletkeltõ retorikára, s talán ahhoz is, hogy sokáig elviselje az ön baráti körének az alkotmány és törvények fölé helyezkedését. Ezen még a pénzért beállított tapsolók sem segíthetnek.
Miniszterelnök Úr! Két évnél immár hosszabb retorikai életmûépítés után, talán ideje lenne végigolvasnia Voltaire regényét. Van ott a végén egy öreg török, aki húsz hektárnyi földet mûvel családjával, s szónoklatok-, sajtótájékoztatók- és politikai nagygyûléseknél jobban kedveli a munkát, mert ahogy vallja, idézem: "a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tõlünk három nagy bajt: az unalmat, a bûnt, a szükséget".
Miniszterelnök Úr! Jó lenne már a retorikai életmû építése helyett lecövekelni ezt az irány és cél nélkül sodródó, kalózok által szabadon fosztogatott országot, és célt, hitet, emberi életet adni polgárainak, akik olyan nagyon-nagyon bíztak az ön tehetségében. Kár volt két év alatt olcsó retorikával fizetni ezért a bizalomért. S ha a vén törökre nincs kedve hallgatni, fogadja meg Voltaire Martinjának a tanácsát: "Dolgozzunk, ne okoskodjunk!" Ez az egyetlen módja annak, hogy tûrhetõvé tegyük az életünket.
Miniszterelnök Úr! Mi történik ebben az országban? Köszönöm a figyelmüket. (Taps: Sepsey Tamás).