MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Ház! A jövedéki szabályozásról és ellenõrzésrõl, illetve a bérfõzési szeszadóról szóló törvényt most már sokadszor módosítja a Ház. Itt is hetedik, nyolcadik alkalommal tárgyaljuk. Joggal merül föl ugyanaz, amit Kutrucz Katalin képviselõ asszony az adózásra vonatkozó törvénnyel és általában adótörvényekkel kapcsolatban elmondott. Nevezetesen, hogy jó lenne stabilitást keresni. Mégis, idõrõl idõre megfogalmazódnak a jogalkalmazásban - ennek következtében a sajtóban - olyan problémák, amelyek miatt a kormány nem kerülheti meg azt, hogy ha kell, radikálisan módosítsa ezt a törvényt, mint ahogy ezt tette tavaly a Ház. Ha kell, akkor viszonylag mérsékelt terjedelmû módosítással pontosításokat hajtson végre, mint ahogy az most történik.
Négy dologról szeretnék beszélni. Mégpedig egy kicsit visszatekintést is magába foglalóan. Elõször, hogy milyen elõzmények után került sor a jövedéki törvény megalkotására, másodszor, hogy miért került sor módosításra méghozzá ilyen sokszor, mi volt a módosítások lényege, és végül: mire szolgál a jelenlegi módosítás és jó-e az, elérjük-e a kitûzött célt.
A jövedéki termékek körébe klasszikusan az alkoholtermékek, a dohánynemûk és az üzemanyagok tartoznak, illetve Magyarországon speciális okok miatt, nevezetesen a kávé viszonylag magas adótartalma miatt, a kávé-, késõbb a fûszerpaprika-hamisítás miatt a fûszerpaprika is bekerült a törvény hatálya alá. Így meglehetõsen széles termékkört fog át.
A klasszikusan jövedéki termékeknek minõsülõ termékek általában a világon külön elbánás alá és külön szabályozás alá esnek. Egész egyszerûen azért, mert hihetetlenül magas az adótartalmuk. Az úgynevezett fogyasztási adó Európában általában e termékkörben a termék árának kétharmadát teszi ki. Ez ma már Magyarországon is így van. Ezért tehát óriási a csábítás, hogy az ezen termékekkel való termelésben, kereskedelemben olyan hasznot lehessen elérni illegális forgalmazás révén, amely más módon egész egyszerûen nem realizálható és elképzelhetõ. Éppen mert e termék rendkívül magas adótartalmú a világ csaknem minden országában, Európában pedig különösen, ezt bizalmi termékeknek nevezik. Következésképp ezekkel a termékekkel általában nem lehet, mondjuk, a cipõhöz hasonlóan kereskedni, hanem különleges szabályok vonatkoznak ezek termelésére és forgalmazására.
Na, most mi történt Magyarországon? 1989-90-ben a liberalizáció e termékkört is érintette, méghozzá teljes mértékben, anélkül hogy az a garanciarendszer, amely e termékkörben elkerülhetetlenül szükséges, meglett volna.
(A jegyzõi széket dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
Ennek következtében hihetetlenül nagyra nõtt azon vállalkozások száma, akik e termékekkel kereskedtek - és hát egy részük mindenképpen úgy, hogy igyekezett vele megkerülni az adózást. Sajtóból tudni, hogy egészen a tavalyi jövedéki törvény módosításáig, 1340 vállalkozásnak volt kõolajtermékre kereskedelmi jogosítványa, export-import joga, miközben Németországban százon belül van, állítólag 60-70 e cégek száma.
Ezért tehát amikor a liberalizációval együtt e termékek különleges szabályozása nem történt meg, akkor lényegében az a helyzet teremtõdött meg, amelynek a következményeit a mai napig is viselik a magyar adófizetõ állampolgárok a költségvetési bevételkiesések nyomán, és viseltük más módon, mondjuk a htoszõkítések kapcsán, amikor ez még kifejezetten környezeti károkkal is járt. Minekutána ezt 1993-ban az akkori kormányzat fölismerte, illetve hát nem lehetett nem fölismerni, de mindenképpen lépéskényszerbe került, fogadta el a Ház a most is tárgyalt törvényt.
Ez a törvény több mind 80 paragrafusban igyekezett szabályozni e termékkör forgalmazását, de meglehetõsen sok hiányossággal, például a jogkövetkezmények tekintetében.
A szocialista-szabaddemokrata kormány rögtön az elején, a benyújtott pótköltségvetés keretében módosította a jövedéki törvényt is, mégpedig éppen a termékek körének kiterjesztésével és a jogkövetkezmények, illetve a forgalmazás átláthatóságának biztosítása érdekében. A jogalkalmazók és a szakma is szorgalmazta e lépést. Elterjedt vélekedés volt, hogy rendkívül lyukas a törvény, hogy sok a joghézag. Ugye emlékszünk rá, hogy abban az idõben a vám- és pénzügyõrség országos parancsnoka így év vége felé a petróleum forgalmazásáról beszélt, azután késõbb az egyéb fûtõolaj illegális forgalmazásáról, illetve az egyéb fûtõolaj néven forgalmazott termékek üzemanyag-forgalomba való bekerülésérõl, vagy most újabban a kenõolajról mondja ugyanezt. Tehát úgy tûnik, mintha folyamatosan - úgymond - találékonyabb lenne a magyar állampolgár, mint a törvényalkotó, a jogalkotó.
Azért is kellett módosítani tavaly a törvényt, méghozzá átfogóan és alapvetõen, hogy valamilyen biztosítékrendszert lehessen rendelni e bizalmi, nevezzük úgy, bizalmi termékkör forgalmazásához, hiszen annyi adóalany, amennyi e termékkörben dolgozott, egyszerûen kezelhetetlen volt az adóhatóságként eljáró vám- és pénzügyõrség, illetve az APEH számára.
(18.20)
És végül sor került e törvény módosítására amiatt is, mert tavaly június 12-én némely tekintetben túl szigorú szabályokat állapítottunk meg, és késõbb éppen a sörfõzdék, illetve a kávépörkölés elviselhetõbb szabályainak megalkotása érdekében ezen kénytelenek voltunk enyhíteni.
Mi volt ezeknek a módosításoknak a lényege, amit körülbelül hét alkalommal tett meg a Ház, ha jól emlékszem? Mindegyik módosításon végigvonult az, hogy bõvítettük a termékek körét, különösen a kõolajtermékek körét, azt a sugalmazást követve, hogy az az alapvetõ probléma, hogy nem terjed ki ez a törvény egyik vagy másik termékre, ezért - úgymond - azzal visszaélnek.
Aztán a módosítások során egy elég szigorú biztosítékrendszert írtunk elõ, és olyan eljárási szabályokat rendeltünk e termék forgalmazásához, amely, azt mondhatom, hogy eleve átláthatóvá teszi ezt a termékforgalmazási csatornarendszert, ezt a kört. Hogy példát mondjak, tavaly a törvénybe befoglaltuk azt a szabályt, amely nem is szó szerint, de gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy jövedéki alanyok csak egymás között forgalmazhatnak. Meglehetõsen szigorú jogkövetkezményeket fûztünk hozzá. Az üzletek átmeneti vagy ideiglenes bezárásától kezdve egészen a végleges bezárásig, az engedély megvonásáig.
Ugyanakkor ezekhez a termékekhez jó néhány kiegészítõ jogszabály tartozik, és azt kell tapasztalnunk, hogy e kiegészítõ jogszabályokat az arra illetékesek nem, vagy nem elég következetesen alkalmazzák. Hogy példát mondjak. Létezik egy ipari és kereskedelmi minisztériumi rendelet arra vonatkozóan, hogy üzemanyagként és fûtõanyagként csak szabványos terméket lehet felhasználni. Ugyanakkor ez a minisztérium kiad engedélyt nem szabványos termékek behozatalára. Akkor most mi is a probléma; joghézag van, vagy egy következetlen jogalkalmazásról van szó, amely eleve megteremti annak a lehetõségét, hogy mondjuk az üzemanyagpiacon visszaélések jöhessenek létre.
Van más szabály is, például az, hogy a kiskereskedelmi üzleteknél egy üzletre csak egyféle üzletköri besorolás adható ki, és ezt sem tartják be a jogalkalmazók. Legalábbis errõl szólnak a híradások, a nyilvánosan, újságban megjelent tapasztalatok és beszámolók. Arról is szólnak, hogy a jegyzõk a kiskereskedelmi engedély kiadásánál az elõírt feltételek hiánya esetén is kiadják ezeket a jogszabályokat.
Itt van tehát a dilemma, hogy mit csináljunk. Újra és újra szigorítsuk a szabályokat, miközben a mindennapi tapasztalat legalábbis azt mutatja, hogy - finoman fogalmazva - nem kellõen következetes jogalkalmazással mûködik e rendszer, hogy tulajdonképpen meg lehet szegni jogalkalmazói oldalról is - itt ki kell hagyni a bíróságokat, ügyészségeket, kifejezetten az ebben közremûködõ hatóságokat értem ezalatt -, tehát õk sem tartják be elég szigorúan a törvényt, vagy nem járnak el a törvény szellemében.
Miért mondom ezt? Az valahol természetes, hogy a vállalkozás mindent megtehet, amit törvény nem tilt neki, és az is tulajdonképpen helyénvaló, hogy a hatóság csak azt teheti meg, amit a törvény kifejezetten megenged. Ezzel együtt azonban azt gondolom, hogy a törvény nem tiltja a hatóságnak, hogy amit neki a jog és a törvény megenged, azokon a területeken belül minden eszközt alkalmazzon, és minden lehetséges módon igyekezzen - mindenekelõtt preventíven - megelõzni a jogsértéseket, de ha ilyet elkövetnek, akkor a jogsértéseket felszámolni.
A tavalyi - meglehetõsen nagy terjedelmû - módosítás után azért van néhány kézzelfogható eredmény. Ezért úgy tûnik, mintha valamelyest visszaszorult volna e termékek fekete forgalma. Más oldalról persze vannak ellenkezõ tapasztalatok, hiszen például a dohánynemûk forgalmazásánál mintha nem emelkednének a legális forgalomban jelzett, az ilyen forgalmi adatok. Tehát mintha lenne arra tapasztalat, legalábbis a sajtó híradásaiból tudjuk, hogy kõolajtermékeknél is vannak visszaélések.
Mindez annak ellenére, hogy ma már nem nagyon sok ezer, de azért még igen jelentõs számú adóalannyal van dolgunk, még mintegy 1100 termelõ és termeltetõ van a 900 szeszfõzdén kívül, 252 exportõr, 281 importõr, 778 nagykereskedõ, és ha mindent összeadunk - ebben a paprika is benne van -, akkor 96 ezer kiskereskedõ.
Ha a termékek körét bõvítjük, tehát azzal a dilemmával állunk szemben, hogy továbbra is növekszik az ellenõrizendõ adóalanyok száma, és ahogy az imént említettem, a végén már a cipõpaszta-készítõ is jövedéki alany lesz. Mindez exponenciális költségnövekedéssel jár, miközben legalábbis kételyeink lehetnek a jogalkalmazás hatásosságát illetõen. Legalábbis az eddigi tapasztalatok erre mutatnak, hiszen - ahogy mondottam - most már többszörösére bõvült a kõolajtermékeknél a törvény hatálya alá tartozó termékkör, de mégis mintha érdemben nem változna semmi.
Itt ma már elhangzott, hogy jó lenne a fogyasztásiadó-törvényt és a jövedékiadó-törvényt egy egységes törvénnyé gyúrni, az úgynevezett jövedékiadó-törvénnyé, azonban úgy gondolom, hogy e tekintetben rendkívül sok illúzió van. Illúzió például a tekintetben, hogy ez majd megoldja - úgymond - az üzemanyagfronton tapasztalható visszaéléseket, merthogy minden kõolajtermék a hatálya alá fog tartozni.
Az nagyjából azt jelenti, amit az imént elmondtam, hogy az összes vegyitermékgyártó a végén bekerül a törvény hatálya alá, miközben valahol ennek a törvénynek mégiscsak az a lényege - ahogy ez meg is van fogalmazva egyébként a törvény céljai között -, hogy egy mennyiségi, mérlegszerûen összeállított kontrollt állítson az adófizetési folyamat mögé.
Ha ez a követelmény teljesül, és ha ehhez ma már a mai technikai körülmények között sokkal inkább néhány számítógép és néhány kvalifikált munkatárs kell, semmint százával pénzügyõröket munkába állítani - az is szükséges, de az már inkább az elõre feltárt, gyanítható jogsértések ellenõrzése és felderítése érdekében -, de mégiscsak inkább a mérleg felállításához szükséges.
Amíg azonban e tekintetben nem lesz érdemi áttörés, és a jogalkalmazás nem fog minden ésszerû lépést megtenni annak érdekében, hogy ésszerû költségkeretek között a visszaélések feltárására koncentráljon, addig ez a dolog egyre többe fog kerülni, és viszonylag mérsékelt sikerek várhatók.
Na most, hogy ez a jogalkalmazás megkapja azt a szükséges támogatást, amely eddig legalábbis hiányzott, vagy mondjuk a vám- és pénzügyõrség úgy érzi, hogy nem volt eléggé alátámasztva az õ intézkedéssorozata, ezt néhány, a törvényjavaslatban szereplõ módosítás segíti. Így például az, hogy a jövedéki jövedelemszerzés alól elvont termék felderítése érdekében a vámhivatal, illetékességi területén túl a megyei parancsnokság, sõt, ezt meghaladóan az országos parancsnokság koordinálhatja ezeket az ügyeket.
Végül még egy-két mondatot a végére. Van egy olyan módosítási javaslat a törvényjavaslatban, amely azt az ellentmondást igyekszik kezelni, amely úgy szól, hogy ma, legalábbis nem egyértelmû annak a megfogalmazása, hogy a jogkövetkezmények tekintetében különbséget kell tenni a terméket bizonyítottan adózottan beszerzett forgalmazó és az ilyen dokumentumokkal nem rendelkezõ forgalmazó között, ha egyébként valamilyen alaki, formai hibát követett el az engedélyezési eljárásban, ezt most a benyújtott törvényjavaslat igyekszik kezelni.
Összességében tehát úgy látom, hogy a törvényjavaslat a szükséges - mert ilyenkor mindig óhatatlanul szükséges - módosító indítványok benyújtása, megvitatása után, egy, a mainál lényegesen hatásosabb és vélhetõen eredményesebb jogalkalmazói tevékenység alátámasztását szolgálja. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(18.30)