JUHÁSZ PÁL, a költségvetési bizottság elõadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetési bizottság elfogadta, hogy általános vitára kerüljön a törvényjavaslat, úgy emlékszem, 17 igennel és 3 tartózkodással. De úgy, hogy õ is szükségesnek tartja azokat a szellemû kiegészítéseket, amelyekrõl Csehák elnök asszony is beszélt.
A bizottsági vitában elõször akörül támadt vita, hogy használható-e a "válság" kifejezés a társadalombiztosítás állapotára, és mi megállapodtunk abban, hogy nagyon is használható, és mint minden válságnak, ebben is több folyamat és több jellemzõ együttmozgása van, épp ezért felelõssége és kötelessége is van a válsággal kapcsolatban, nem csupán a biztosítónak, hanem azon kívül sok mindenki másnak. A válság egyik rétege az, amirõl már elõre lehetett tudni a '80-as években, amikor az elsõ egészséges nyugdíjreform- tervek születtek, hogy a demográfiai ingadozások miatt a nyugdíjrendszer és az egészségügy fejnehézsége, kórházcentrikussága miatt az egészségügyi szolgáltatási rendszer mindenképpen átalakításra szorul. Ehhez jött az az 24 1990-es évek elején látható folyamat, amikor a járulékfizetõk rohamos csökkenése - 1,5 milliós csökkenése - nem csupán a távlatait tette nagyon bizonytalanná mind a két ágazatnak, hanem az aktuális helyzetét is. Ehhez jött az a folyamat, ami '93 óta figyelhetõ meg és tavaly érte el csúcspontját, amikor az emberek leszoknak, jelentõs kisvállalkozói kör leszokik a járadékfizetésrõl. Ahogy kezdetben a sportegyesületek fertõzték egymást, hogy az egyik nem fizet, a másik sem fizet, ugyanez a morál átment arra, amikor az erdészeti átszervezések voltak, amikor a vállalatok úgy racionalizálták magukat, hogy egyes tevékenységeket kihelyeztek szolgáltatótevékenységnek és így tovább. Tehát több százezer ember szokott le arról, hogy járadékot fizessen. Ebbõl jött az az egyszerû eset, hogy tavaly például a nyugdíjasok iránti szolidaritás annyira lecsökkent, hogy mintegy 20 milliárd forinttal kevesebbet fizettek be a többiek számára befizetni kötelesek, mint ahogy kellene.
Ez az dolog egyik rétege, amelyik bizony válság, mégpedig nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan válság, amelynek bekövetkeztéért a mindenkori törvényhozás jelentõsen felel, hiszen egy jó részét elõre lehetett látni. Mégis, ahelyett, hogy szembefordult volna a kihívásokkal, inkább a saját hasvakargatásával és izgalmaival foglalkozott.
(10.30)
A válság másik köre abból ered, hogy az új kormányzatok szabályozása nemcsak abban az értelemben hiányos, ahogy az Állami Számvevõszék jelentése, kritikája itt elmondja, tehát egy csomó gazdálkodási kérdés, feladatmegosztás nem egyértelmû, hanem abban az értelemben is, hogy nevében ugyan ez kormányzat, önkormányzat, valójában szabályozási módjába, választási módjába, magatartásába belerögzült, hogy legalább annyira érdekképviselet, sõt, egyes esetekben partikuláris érdekek szövetsége, ami az önkormányzatban megjelenik. Márpedig az, hogy valaki kormányoz, vagy érdekképvisel, az két teljesen különbözõ dolog, és ha ezek a dolgok összekeverednek, akkor a felelõsség nem vállalása történik meg magán a rendszeren belül. És így ezek a felelõsségek szétkenõdnek önkormányzat, kormány, parlament között, és mire egyáltalán megfoghatóvá válik valami, addigra a cselekvés lehetõsége elmúlt.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés alelnöke foglalja el.)
Ehhez kapcsolódnak olyan válságtünetek, amelyek a hazai bürokratikus rendszereket általában jellemzik, ami mutatja azt, hogy az információs rendszerek fejlesztése ellenére még mindig nem látszik olyan átfogó információs rendszer, amelyik tényleg képes a feladatot szolgálni. Ehhez tartozik a magyar bürokratikus rendszerek és magyar politizáló, mondjuk így: alapítványi és hasonló rendszerek gyengeségei, amelyek az egészségügyi pénztár, egészségbiztosítónál látszanak jól. Tehát ahol a fennkölt célok és a fölhasznált eszközök összefüggését - nevezzük ezt akár értékelemzésnek, határidõelemzésnek, akár másnak -, tulajdonképpen nem nézik. Igaziból a fennkölt célok szentesíthetnek bármilyen marhaságot - ez egyébként jellemzõ a parlamentre is nagyon gyakran, nem a biztosítás sajátja. Az a válság, amely sok helyrõl tevõdik össze, érthetõen adta azt a reménytelen helyzetet, amelyik elõl már két éve csak öncsalásokkal védekezünk, hogy igaziból a saját jogos bevételei és a saját kötelezettségei nincsenek összhangban a pénztáraknak. Azzal az illúzióval, hogy lehet javítani rohamosan a beszedést és lehet javítani a kintlevõségek behajtását, de sohasem annyival, mint amennyire szükség lenne.
Ugyanakkor volt egy pozitív elem ebben a számvevõszéki értékelésben is, és a valóságban is. Tényleg fokozódott a rend. Annak ellenére, hogy mind az állami, mind a kormány költségvetési beszámolójáról, mint a társadalombiztosítás költségvetési beszámolójáról elmondható, hogy még mindig sok a kifogásolható benne. Mindkettõre igaz, hogy a rendje a korábbi évekhez képest sokat fokozódott, jobban áttekinthetõ, hogy mirõl is van szó, de azt is mondhatjuk, hogy van legalább információs alapunk ahhoz, hogy tényleg szembenézzünk, hogy hogy néznek ki a bajok. Ez a szembenézés vár mindnyájunkra, köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
25