SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a lakáspénztárakról szóló törvényjavaslat benyújtását a tisztelt Ház régóta várja. E törvényjavaslatot már az elõzõ kormány is ígérte, majd Bokros Lajos pénzügyminisztersége kezdetén nyilatkozott úgy, hogy az elsõ teendõi között szerepel e törvényjavaslat véglegesítése és benyújtása. Azóta másfél év telt el. A dolog viszont most már nem tûr halasztást, a kormány természetesen sürgõsséget kért és kapott az Országgyûléstõl.
Felesleges szólnom arról, hogy az egyén és a társadalom számára milyen hatalmas jelentõséggel bír a lakáscélok megvalósítása. Ezt már a vitában elõttem szólók pártkülönbség nélkül megtették. Ennek ellenére fel kell hívjam a figyelmüket arra, hogy a Független Kisgazdapárt az átlagosnál is nagyobb figyelmet szentel e problémának. Ezért javasoltuk, hogy a privatizációs bevételek egy részét fordítsák lakásépítésre. Ez nemcsak azt eredményezte volna, hogy több tízezer ember költözhetett volna új lakásba, hanem új munkahelyek teremtõdtek volna. A lakásépítések élénkítése a válságos idõszakban a jól ismert gazdasági eszköz a fejlett világ országaiban. Az építõanyagok csupán elenyészõ hányada származhat külföldrõl, ezért gyártásuk magyar munkáskezeket igényel, importigényük is kicsi. Nem egészen értem, hogy mi vethetõ e gondolatmenet ellen.
(20.00)
Nem egészen értem, hogy mi vethetõ e gondolatmenet ellen. Nincs az a külsõ egyensúlyért aggódó kormánypárti politikus vagy köztisztviselõ, aki ezt kétségbe tudná vonni. A vitában eddig felszólalók - pártállásra való tekintet nélkül - kevesellték az állami támogatás mértékét.
Arról viszont nem esett szó, hogy az állami támogatás nyújtása megfelelõ technikával történik-e. A törvényjavaslat szerint az állami támogatást a lakás- elõtakarékoskodó igényli, kérelmezi. Kérdésem: mi szükség van erre? Mi szól az ellen, hogy a lakás-elõtakarékoskodó az állami támogatást automatikusan megkapja?
Az állami támogatás igénylése felesleges adminisztratív hercehurca, melynek költségei jelentékenyen megtágítják a lakás-takarékpénztárak mûködését. A lakás-elõtakarékoskodóknak vagy jár az állami támogatás, vagy nem jár. Ha nem jár, azt felettébb könnyû megállapítani. Ezért a törvényjavaslathoz olyan módosító indítványt tervezek benyújtani, mely ezt az abszolút felesleges adminisztratív kötelezettséget kiiktatja.
Az állami támogatás folyósításának technikája sem igazán érthetõ. Az állam elõbb beszedi az adót, hogy azután visszaadja a lakás-elõtakarékoskodónak állami támogatás formájában. Nem értem, hogy miért kellett eltérni a nyugdíjpénztárak és egyes biztosítóknál alkalmazott megoldástól, mely szerint az adókedvezményt a polgárok adóbevallásukkor érvényesítik, azzal, hogy igazolt befizetéseiket a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elõírt százalékban - és figyelemmel a maximális összegre - levonják az adójukból. Ez fõszabályként megfelelõ.
A nem természetes személy, lakástakarékoskodó esetén maradhat is az állami támogatás folyósításának a törvénytervezetben szereplõ módszere. A lényeg az, hogy csak az kaphasson állami támogatást, aki ezt adózott jövedelmébõl érvényesíteni tudja. Van még egy elõnye az állami támogatás adókedvezménnyel való felcserélésének. Ha az állami támogatást hozzábiggyesztik a lakás célú megtakarításhoz, megeshet, hogy egyes lakás-takarékpénztárak gyártani kezdik a lakásmegtakarítókat, akik felveszik az állami támogatást. Könyvvizsgáló legyen a talpán, aki erre rájön, s erre rájönni csak iszonyú nagy költséggel és nagy ellenõrzési apparáttal lehet.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem azt mondom, hogy ez fog történni, de úgy gondolom, hogy a magyar Országgyûlésnek kötelessége olyan törvényeket hozni, mely a legkisebbre nyitja az ajtót a költségvetés megrövidítése elõtt. Ha a polgárok adóbevallásuk során érvényesítik a lakás célú megtakarításaik után járó adókedvezményeiket, és a lakáspénztárak szintén jelentik az APEH-nek, hogy kinek gyûjtenek betétet, az ellenõrzés viszonylag egyszerû. A két információ összetalálkozik az APEH-nél.
Ha az állami támogatással kapcsolatos igénylés csak egy helyrõl érkezik, az ellenõrzés nem lehetetlen, de sokkal drágább. Elvileg az ellenõrzést szolgálhatja, hogy a lakástakarékoskodó írásban kérelmezi az állami támogatást, s ez a kérelem találkozhat a lakáspénztáraktól érkezõ információval. Ez azonban egy új ellenõrzõ rendszer felállítását tenné szükségessé. Mert vélekedjünk bárhogy az APEH-rõl, ott legalább már van egy kiépült rendszer. S ha az általam kifejtettekkel szemben azt hozzák fel, hogy a rendszer az APEH-nél nem képes hatékonyan mûködni, akkor elsõsorban az APEH- nél szükséges a dolgokat rendbe hozni, bõvíteni.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvénytervezet úgynevezett szerzõdéses összeg kifizetését forintban rendeli, s a lakástakarékoskodónak egyúttal nyilatkoznia kell, hogy a felvett pénzt valóban lakáscélra fordította-e. A dolog ezzel még nem ért véget. A lakás célú felhasználást igazolni kell, amit a lakás- takarékpénztár ellenõrizni köteles. Ha a szerzõdéses összeg nem lakáscélra került felhasználásra, az állami támogatást és annak kamatait vissza kell fizetni. Ha ezt az ál-lakástakarékoskodó nem teszi meg, ezt az összeget köztartozásként hajtják be.
Tisztelt Képviselõtársaim! El tudják képzelni, hogy mindez milyen problémákat fog okozni? E problémák csökkentésére javaslom, hogy a szerzõdéses összeg kifizetése ne készpénzben történjen, hanem a lakás-elõtakarékoskodó egy csekkfüzetet kapjon, mellyel például a lakásának felújításához szükséges anyagokért, eszközökért fizet, vagy éppen a felújítást végzõ vállalkozónak. Ez a megoldás lehetõvé tenné, hogy könnyû legyen az ellenõrzés, és a szerzõdéses összeg ne a feketegazdaságban tûnjön el. Ha a lakás-elõtakarékoskodó a csekkel fizet, fel sem merülhet, hogy nem kap számlát, mert a csekkfüzet másik oldala a számla lenne. Ha a tisztelt kormány és kormánypárti képviselõtársaim komolyan gondolják a feketegazdaság elleni harcot, a feketegazdaság kifelé ürítését, akkor nem ellenzik ezt a javaslatot.
Végül, tisztelt képviselõtársaim, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket még egy dologra. A lakástakarékoskodónak joga van megtakarításait felvenni, ha nem tud vagy nem akar tovább lakáscélra megtakarítani.
Amennyiben a betét felvételére a megtakarítási idõ elsõ négy évében kerül sor, illetve a betét és a hitel nem lakáscélra kerül felhasználásra, az állami támogatás összegét és a rá jutó kamatokat le kell vonni a kifizetésre kerülõ összegbõl, és azt a költségvetésnek át kell utalni.
Elsõ hallásra azt mondhatjuk, hogy: minden rendben van, a költségvetés a pénzénél van. De nem ez történik, mert az állami támogatás összege - mint maga a betét - nagyon alacsony szinten kamatozik a lakáspénztárnál. De a lakáspénztár feltételezhetõen ennél sokkal magasabb kamatozással helyezi ki. Tehát a felbontott szerzõdéssel a költségvetés nagyon nagy összeget veszít, de természetesen veszít a szerzõdés felbontására vállalkozó elõtakarékoskodó, akinek betétje - különösen a mostani, magas inflációval jellemezhetõ idõkben - nagyon alacsonyan kamatozik.
Az a sajátos és elkerülendõ helyzet áll elõ: a szerzõdés felbontásának nyertese a lakáspénztár lesz, vesztese a lakástakarékoskodó és a költségvetés. Ennek elkerülésére tanácsosnak vélném, hogy az állami támogatás visszafizetését a lakás-takarékpénztár betéti kamatával szemben a mindenkori átlag bankkamatot fizesse ki a lakás-elõtakarékoskodónak és az államnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)