DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnöknõ! Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! A mai parlamenti vita a kormány két évérõl tulajdonképpen ismét bebizonyította a parlament agrárgazdasággal kapcsolatos és ezen keresztül egy picit a vidék egészével kapcsolatos meglehetõsen hátul lévõ értékítéletét. Abból, hogy mindössze két ellenzéki képviselõ volt, aki a kormány agrárpolitikájával kapcsolatban bármiféle kivetnivalót talált, én arra a következtetésre kell hogy jussak, hogy a kormány többet tud. Többet tud, mert a kormány azt is tudja, hogy az érdekeltek nem elégedettek a kormány agrárpolitikájával. Erre a legutóbbi, augusztusi kormányülésen el is fogadott egy olyan programot, amivel szeretné ezt az elégedetlenséget mérsékelni.
A kormány tehát úgy gondolom, hogy ezzel a mai vitával is bizonyította, ami mindegyikünk számára fontos, hogy az ország életében az egyik legjelentõsebb ágazatnak mégiscsak az agrárgazdaságot tartja. Milyen hozzászólások hangzottak el? Merthogy én arra kellett, hogy készüljek, hogy a várhatóan kemény agrárpolitikai vitában reagáljak az ellenzék felvetéseire. Lényegét tekintve Kis Zoltán államtitkár úr a Szocialista Párt idõkerete terhére számadatok sokaságát mondta. Emlékeim szerint kettõ olyat nem említett, ami itt elhangzott korábban.
Az egyik, hogy nem 23 százalékkal csökkent a bortermelés, legfeljebb 11-gyel, a bor és a szõlõ '94-'95-ben. Aminek bizonyára igen komoly oka az, hogy a '90-es évek elejétõl egészen a '94-es év végéig mindössze 30 százalékát használták fel annak a tápanyag- utánpótlásnak, amit a talaj megkívánt volna. Nyilván ennek oka van.
A másik Gyimóthy úr volt, aki szólt. Gyimóthy úr igazából egy olyan víziót vázolt ide elénk, ami vízió valószínû, hogy élt már korábban is. De nézzük is, mit mondott. 200 ezer családi magángazdaságról, mégpedig mûködõképes családi magángazdaságról beszélt.
Kérem, 200 ezer mûködõ családi magángazdaság azt jelenti, hogy Magyarországon az agrárgazdaságból maximum 300 ezer fõ élhet meg. És abban az esetben is az átlagnagysága egy-egy gazdaságnak 30 hektár.
Mindannyian tudjuk, hogy ma jelenleg ennél jóval alacsonyabb a tulajdonban lévõ birtoknagyság. Arra Gyimóthy úr, mint mindig és a Kisgazdapárt is nem tudott válaszolni, hogy akkor hogyan próbálják megoldani annak az ezek szerint most már ebbõl a tulajdonlásból kiesõ mintegy 900 ezer embernek a problémáját. Az elégedetlenség okát is meg kell néznünk, nemcsak a tényét.
Mivel elégedetlenek a ma agrártermelõi? A ma agrártermelõi azzal elégedetlenek, hogy igen, de kevés. És mivel voltak elégedetlenek eddig, az elõzõ kormány idõszakában? Jaj, csak azt ne! - mondták. Hogy egy érzékletes példával, egy képszerû példával mutassam be képviselõtársaimnak, hogy mirõl van szó. A rendszerváltást megelõzõen egy influenzás beteg, ez volt a magyar mezõgazdaság, influenzás beteg, igen, válságban volt akkor is az agrárgazdaság, ez az influenzás beteg az utcán sétálva összetalálkozott az Antall-kormány teherautójával, amelyik miután meglátta, egy kisgazda gázadással el is ütötte, majd hosszú idõn keresztül még ugrált is a mellén. Ezért, meg egyéb szabályszegései is voltak, kirúgták az állásából. De jött az orvos. Jött az orvos, az új kormány, amelyik azt ígérte, hogy meg fogja gyógyítani.
Ma azért elégedetlenek, mert ez a gyógyítás még nem érte el azt a szintet, amit õk is és ez a kormány is szeretne. Úgy gondolom azonban, hogy akkor, amikor a kormány a modernizációs programjába az agrárgazdaság ügyeit felvette, akkor, amikor az elõbb említett kormányülésen elhatározta az agrárprogramja következetes végrehajtását, egyidejûleg hitet is tett amellett, hogy a hippokratészi esküt mint orvos megtartja, és meggyógyítja ezt a magyar mezõgazdaságot.
Sokan - és így a mai vitában is felmerült -, amikor szövetkezetrõl beszél bárki, a kolhozra gondolnak. Kedves Képviselõtársaim! Gondoljuk végig! Nem Nyugat-majmolás a kolhoz. Nem Nyugat-majmolás az sem tehát, amit itt ma Magyarországon megpróbálnak csinálni. Nem akar mást ez a kormány, mint az agrárgazdaság reális megélhetését biztosító szükséges integrációt megteremteni.
Ennek a lehetõségével is kapcsolatos a szövetkezeti jogalkotás.
(16.10)
Úgy gondolom azonban, hogy a szövetkezetek számára legfontosabb az integrációból számára elõnyök és a tagok számára nyújtható kedvezmények elõnyeinek a felmutatása, amivel még egy kicsit adós a kormány, és ezt követõen akár a szövetkezeti törvényt is rendezhetjük. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)