HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Mint ahogy az elnök úr is tájékoztatta a tisztelt Házat, a közvéleményt, ezt a politikai vitanapot az ellenzék kezdeményezte. Csodálkozom azon, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy még a kezdeményezõk sincsenek itt. (Taps a bal oldalon.) De bízom abban, hogy pótolják a mulasztásukat. Azért szeretném hangsúlyozni, hogy ezt az ellenzék kezdeményezte, hiszen a kormány elkészítette "A félidõben" címû anyagát, amely bemutatja a Magyar Köztársaság kormányának tevékenységét '94 júliusától '96 júliusáig. Másrészt pedig nyáron elég sok nyilatkozat, értékelés jelent meg a kormány kétévi munkájáról. Tehát van képe az ellenzéknek és van a közvéleménynek is, hogy mi történt a két év alatt. (Derültség a bal oldalon.) Hozzá szeretném tenni, hogy ezen a 112 nagy formátumú oldalon kívül gyakorlatilag nincs olyan parlamenti nap, ahol napirend elõtt ne politizálnánk. A bizottságok nagyon sûrûn ülnek össze és hívják meg a minisztereket ezekre az ülésekre, hogy beszámoljanak az adott terület gondjairól, bajairól. Egyébként meg kívánom jegyezni, hogy a kormánynak már rutinja van a beszámolókban, hiszen ez az írásos anyag már harmadik a két év során, amelyben bemutattuk a kormány tevékenységét. Én csak abban bízom, hogy lassan nem lesz hetenként politikai vitanap, mert valamikor dolgozni is kell, legalábbis a kormánynak.
Szeretném hangsúlyozni a következõket, hogy Magyarország megítélésében és a kormány tevékenységének értékelésében figyelembe kell venni: közép-kelet-európai állam vagyunk, annak a régiónak tagja, részese, amelyik nagyon súlyos helyzetben van. Mindenütt az átalakulás kínjaival kínlódnak, küszködnek, s az is tény, hogy a politikai- társadalmi rendszerváltás viszonylag zökkenõmentesen ment végbe valamennyi országban, még ha nem is egyforma a demokráciát elért szint, ugyanakkor sokkal, de sokkal hosszabb idõt vesz igénybe a gazdasági, szociális átalakulás. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni.
De azt is a figyelmükbe ajánlom, hogy gyakorlatilag nincs olyan ország a világon, ezen belül Európában, ahol ne kellene szembenéznünk a válságokkal s az új kihívásokkal. Miként az is tény, hogy valamennyi ország, beleértve a közép-kelet-európai térség államait, nagyon megkeményedett nemzetközi feltételrendszerrel kell hogy számoljon. 1994. július 15-én, amikor megválasztották ezt a kormányt, mi megfogadtuk és be is tartottuk, hogy mi nem foglalkozunk ideológiai töltetû kérdésekkel, nem foglalkozunk olyan ügyekkel, amelyek ilyen vagy olyan értelemben szûk pártpolitikai érdekeket vagy nézeteket fejeznek ki. Nyugodtan mondhatom, hogy hosszú évek óta ez az elsõ olyan kormány, amelyik nem ideologizál és nem annak alapján dönt, mondjuk, a mezõgazdaság átalakításáról, mint az elõzõ négy évben történt, vagy egy elfuserált kárpótlásról, és sok minden másról.
Ez az elsõ kormánya a Magyar Köztársaságnak, szélesebben a korábbi évekhez képest is az elsõ olyan kormány, amely valóban szembenézett azzal, hogy egy ország nem élhet a teljesítménye felett. Tudniillik a túlköltekezéshez nincs külföldi politikai, gazdasági és pénzügyi partner. S Magyarország számára, mint kis, nyitott állam számára a korábbi politika folytatása, az elõzõ négy év gyakorlatának a folytatása végzetes lett volna.
Ezt azért is kívánom megjegyezni, s nem akartam külön foglalkozni a kormány örökségével, de szinte egyöntetû ellenzéki véleményként fogalmazódott meg az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy ez a kormány kedvezõ gazdasági folyamatokat örökölt, de csak részben tudott ezzel az örökséggel élni. A tények viszont azt mutatják, hogy mi az MDF- kormánytól semmiféle stabilizációs programot, akciótervet, elgondolást nem örököltünk. Hozzá szeretném tenni: az MDF-kormányzat egyetlen olyan nemzetközi pénzügyi, gazdasági megállapodást nem tartott be, amelyeket az elõzõ idõszakban kötött. Hadd emlékeztessem önöket a '91- ben a Világbankkal tetõ alá hozott megállapodásra, amely kimondta, hogy '93-ig az energiaárakat költségarányos szintre kell emelni. Vagy hadd emlékeztessem önöket a '93 õszén a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásra, amelynek az elõzõ kormány egyetlen pontját sem teljesítette. És mindez, sajnos, azzal a következménnyel járt, hogy alapvetõen megrendült a nemzetközi partnerek, a nemzetközi pénzvilág bizalma Magyarország iránt. S nyugodtan mondhatom, hogy az ország sodródott az elmúlt négy év során a kezelhetetlen nagyságú belsõ és külsõ eladósodás útján. Ugyanakkor örököltük olyan hátrahagyott és nem kezelt válságok tömegét, mint például a bányászat, kohászat, könnyûipar, mezõgazdaság, és így tovább, párosulva mindez az örökség az üres kasszával, költségvetési kasszával, amely nagyon nagy kihívást jelentett a kormányunk számára.
(9.10)
Hozzáteszem rögtön, hogy az elõzõ kormánynak is nagyon nagy kihívásokkal kellett szembenéznie, nehéz örökséget vett át. Ez is tény. De az is, hogy nem tudott azokkal az elõnyökkel, lehetõségekkel élni, amelyekkel rendelkezett.
Az a veszély merült fel 1994 nyarán-õszén, hogy az ország jelene és jövõje a tét, leszakadunk nem csupán a fejlett országoktól és végérvényesen, hanem még a környezõ államoktól is. Ott, ahol nem fogtak hozzá a nagyon kemény stabilizációs programhoz - és van erre példa több térségbeli államban -, láthatjuk, hogy ez hova vezetett, mert nem csupán a gazdasági ellehetetlenülés közelébe sodródtak ezek az államok, hanem az életkörülmények is katasztrofálisan rosszabbodtak.
Tisztelt Képviselõtársaim! Beigazolódott az is, hogy minden nagy társadalmi fordulat Magyarországon mondhatni kaotikus állapotokkal jár. És ez nem párt- vagy kormánycentrikus dolog. Szétestek a korábbi ellenõrzõ rendszerek, nem érvényesültek azok a követelmények, amelyek egy mûködõ állam létezéséhez alapvetõen fontosak. És sajnos azt is tapasztalhattuk - és ez többéves dolog -, hogy az erkölcsi züllés, a korrupció igen nagy teret nyert nálunk is, miként több más államban. El kell mondanom önöknek õszintén, hogy 1994 õszén, amikor számba vettük azt, hogy mivel kell szembenézni, felrémlett - legalábbis bennem -, hogy a helyzet, az ország rendbetétele reménytelen. Ennek ellenére hozzáláttunk ahhoz, ami a feladatunk, amit a választópolgárok elõtt vállaltunk.
Rögtön le kívánom szögezni, hogy ez a kormány volt az elsõ Magyarország történetében, amelyik azt is elismerte, ha hibákat követett el. Tény ugyanakkor, hogy nem ragaszkodtunk a hibákhoz, és korrekciókat, kiigazításokat alkalmaztunk. Magyarázatként hadd tegyem hozzá, hogy valóban mindannyian - köztük Magyarország -, az egész térség egy járatlan úton halad. Elõfordult a kormány munkájában rögtönzés és kapkodás is. Ez is igaz. Ugyancsak van erre magyarázat, hogy nagyon sok olyan probléma volt, amely azonnali megoldást igényelt. Nagyon sok ügy szakadt egyszerre a nyakunkba. És az is tény, hogy mindenért, bármi ebben az országban történik - és fõképpen bármi, ami rossz -, a kormányt teszik felelõssé. Ez nem a mi kormányunk sajátossága, ez szinte mindenütt így van, de a reális képhez ez is hozzátartozik.
Mindezek alapján, tisztelt képviselõtársaim és fõként tisztelt ellenzéki képviselõtársaim, ebben az országban gyakorlatilag semmi értelme vagy helye a nosztalgiázásnak a letûnt rendszerek iránt. Nincs helye a nosztalgiázásnak az állampárti rendszer vagy az MDF-korszak iránt. Egyik iránt sincs alapja. Nagyon jól jelképezi ezt, hogy amikor számba vettük az energiaszektorral kapcsolatos problémákat, az is kiderült, egyértelmûvé vált, hogy Magyarországon az erõmûvek átlagéletkora 28 év. Ebben van az elõzõ rendszer hanyagsága vagy nemtörõdömsége, de az önöké is, tisztelt MDF-kormány örökösei. (Dr. Pusztai Erzsébet: De a négy évé is.) Tehát ez jelzi azt; sok minden történt.
Nézzük, mi mit vállaltunk az 1994. július 15-én elfogadott kormányprogramban. Mi ennek a lényege.
Elõször: A kormány vállalta az ország gazdasági, szociális válságának kezelését és leküzdését, a szükséges átalakítások és reformok végrehajtását.
Másodszor: Vállaltuk a demokratikus jogállam megszilárdítását, a jogrend további fejlesztését, fejlõdését.
Harmadszor: Magyarország euro-atlanti integrációjának gyorsítását, a csatlakozási feltételek fokozatos megteremtését.
És végül negyedszer: A politikai stabilitás megõrzését, a kormány készségének fenntartását a párbeszédre és az együttmûködésre a társadalmi és civil szervezetekkel.
1994 nyarán azt is hangsúlyoztuk - itt az Országgyûlésben leszögeztük -, hogy a kormányprogram megvalósítása csak nagyon kemény, nagyon komoly erõfeszítésekkel és áldozatokkal biztosítható. De az is tény, hogy ennek megvalósítása megoldási lehetõséget kínál a súlyos gondokra. 1994 õsze a stabilizáció kezdete, 1995 tavasza pedig a radikális lépések idõszaka volt. Ez vonatkozik az államháztartás, a fizetési mérleg, a bérek, az elosztórendszerek és szinte valamennyi lényeges területen bekövetkezett, eszközölt változásokra.
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy az akkori költségvetési hiány nagyságához képest, ami a GDP 9,4 százaléka volt, '96-ban tartani tudjuk a 4 százalékot. A fizetési mérleg hiánya a felére csökkent és gyakorlatilag elindult az ország külföldi eladósodásának mérséklõdése, csökkenése. És ez talán a jelen generáció számára nem annyira fontos, de a gyerekeink, unokáink számára rendkívül fontos, hogy elérkezhetünk majd oda, hogy nem kell nekik is az adósságot törleszteni.
A Nemzetközi Valutaalap, amely meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi gazdasági és pénzvilág értékének kialakításában, 1995-rõl, a kormány teljesítményérõl a következõt fogalmazta meg. Magyarországon 1995-ben megkezdõdött a pénzügyi és gazdasági stabilizációt szolgáló intézkedések végrehajtása és ez megalapozta a tartós növekedést - és ez a döntõ nemcsak a jelen, hanem az elkövetkezõ évek szempontjából. A Valutaalapnak ez az értékelése bejárta a világot, ezt fogadta el az Európai Unió, a Világbank és az OECD. És tulajdonképpen ezt idézték vissza, erre hivatkoztak külföldi kormányok, a partnereink is.
Hozzátartozik a képhez - amit elsõsorban mi itthon érzékelünk, a politika képviselõi -, hogy a lakosság többsége nagy árat fizetett ezért a stabilizációért. Hiszen csökkent a jövedelmek reálértéke, csökkent a belsõ kereslet és fogyasztás, beleértve nemcsak az egyéni, a személyes fogyasztást, hanem a közösségi fogyasztást is.
Engedjék meg, hogy ezen a fórumon, ezen a politikai vitanapon felhasználjam az alkalmat arra - mert kötelességem -, hogy köszönetet mondjak az embereknek, a Magyar Köztársaság népének, lakosságának, hogy ilyen áldozatokat vállalt azért, hogy rendbe tegyük az ország dolgait.
Tisztelt Lezsák Sándor képviselõtársam, sajnos nem az a helyzet, amit ön megfogalmazott. Az úgy szól, hogy "a létfeltételek javítása elsõsorban politikai elhatározás kérdése". Szó szerint idézem a szavait. Ez egyszerûen nem igaz. Az létfeltételek javítása döntõen az ország gazdasági teljesítményétõl függ. Ez mindenütt így van, ez nem magyar sajátosság. Az is tény, hogy egy fejlett, vagy fejlõdõ piacgazdasági viszonyok közepette egy kormány a lakosság szociális feltételeit csak részben tudja javítani. A mi körülményeink között a szociális feltételek, az életkörülmények javulása alapvetõen az ország teljesítõképességétõl függ. (Dr. Pusztai Erzsébet: Szociális érzékenység.) Nagyon kérem, hogy ezt vegyék figyelembe.
Mégis mit jelentett az áldozatok mellett az ország számára az elmúlt két év? Milyen üzenete van annak, amit tettünk? Erõfeszítésekkel, kínlódásokkal. Mindenképpen alapvetõ fontosságú, hogy helyreálljon, hogy helyreállt a külföldi, a nemzetközi politikai, gazdasági és pénzügyi környezet, a világ bizalma Magyarország iránt.
(9.20)
Ez kifejezésre jut nemcsak elismerésben, támogatásban, szavakban, hanem abban is, hogy hosszú évek óta a legkedvezõbb feltételekkel vehetnek fel, vehetünk fel hiteleket. 1997-tõl kezdõdõen az elért eredmények javulása alapján látványosan csökkennek az ország adósságszolgálati terhei. Nagyon lényeges változás és körülmény. Nyilvánvaló, hogy ennek nyomán többet tudunk fordítani a gazdaság, a fejlesztés ügyeire. Reményeink szerint, terveink szerint a '97 decemberében lejáró, Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás után nem lesz szükség újabb hitelmegállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal. Együttmûködésre szükség van velük, de nem kell újabb hitelmegállapodást kötni.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az elõzõ évekhez képest megnövekedett a külföldi és mindenekelõtt a mûködõ tõke bejövetele, volumene, nagysága Magyarországon. Változatlanul vezetünk a térségben az idejövõ külföldi tõke nagysága tekintetében. Különösen fontosnak tartom a politikai bizalom és támogatás szempontjából is, nemcsak a gazdasági, pénzügyi helyzet szempontjából, hogy nem csökkent, hanem növekedett a lakossági megtakarítási kedv. És nem véletlen az, hogy valóságban egyedül ebben az országban létezik a közép-kelet európai államok közül a nemzeti valuta konvertibilitása. És az is tény, hogy az erõfeszítések, az áldozatok eredményeként a Cseh Köztársaság mellett Magyarország az egyedüli tagja a fejlett államok közösségének, az OECD-nek ebbõl a térségbõl.
Az is komoly elõrelépést jelenthet, hogy 1997-ben reményeink szerint már nem csökkennek, nem szûkülnek a belsõ kereslet tényezõi. És terveink szerint 1997-ben a bérek, a nyugdíjak lépést fognak tudni tartani az inflációval, méghozzá megalapozottan - és elsõ ízben megalapozottan 1989. óta. Mert sajnos a '94-es reálbér-emelkedés, a nyugdíj reálértékének az emelkedése nem volt megalapozva, tisztelt hölgyeim és uram, és azért is állt többek között az a helyzet elõ, amirõl a bevezetõben beszéltünk.
Tehát megvan az esélyünk arra, hogy ha tovább folytatjuk a stabilizációs politikát, 1997-tõl javulhatnak az életkörülmények, az életfeltételek. Ez azért is rendkívül fontos, mert megmutatkozik, ami kevés országban tapasztalható a térségen belül, hogy az elkezdett, elindult folyamatok tartóssá válhatnak és a következményük, a tartósságuk rendkívül fontos a további tervezés szempontjából.
Infláció. Gyakran vetik ezt fel. Hadd jegyezzem meg, a már említett elmulasztott energiaár-emelés nagyon komoly szerepet játszik a mai inflációs ráta nagyságában. Gondoljanak bele, hogy erre a kormányra hárult, tisztelt Pusztai Erzsébet - csak emlékeztetni kívánom önt, hiszen tagja volt annak a kormánynak - az energiaárak több mint kétszeresére történõ emelése, amit önök elmulasztottak, egyetlen százalékot is megtenni. (Moraj, hangzavar.) Nyilvánvaló, hogy sokkal, de sokkal kisebb lenne az infláció, ha nem terhelt volna bennünket ilyen kötelezettség. Sajnos, nem tehetünk mást, ez is kényszer, hogy föl kell vinni az energiaárakat a költség szintjére. (Szabad György: Ön is a Németh-kormány tagja volt.)
A privatizációval összefüggésben hadd említsem meg, tisztelt képviselõtársaim - remélem, elnök úr, a mikrofon kiszûri a bekiabálásokat -, hadd említsem meg, hogy 1995 elején, amikor az a bizonyos HungarHotels-ügy volt, amit én állatorvosi lónak tekintek, szinte mindenünnen kritikát kaptunk, hogy beavatkoztunk és így tovább. De hadd mondjak meg valamit. Én ezt elvi kérdésnek tartom, hogy nemcsak a vevõn, hanem az eladón is múlik valamelyik privatizálandó objektumnak az értéke. Megállapodás kérdése, ez az egyik. A másik, hogy nem egy veszteséges vállalatról, hanem nyereségesrõl volt szó. Tehát nem hajtott bennünket a tatár, hogy mindenáron, azonnal értékesítsük a HungarHotelst. A harmadik, hogy igenis, ez a kormány szakítani akart és szakított is azzal a gyakorlattal, hogy piacot adunk el privatizáció címén. (Szabad György: Energiaforrást.) És hozzáteszem: számomra két dolog ennek kapcsán egyáltalán nem közömbös. Az egyik, hogy az eredeti 5,3 milliárddal szemben a költségvetés bevétele a HungarHotels privatizálásából 18,4 milliárd forint. A másik, hogy olyan kötelezettségeket vállalt az új tulajdonos, amely további fejlesztés és munkahely megõrzését jelenti.
Még annyit: ugyancsak a HungarHotels kapcsán voltak hangok arra, hogy ezzel leáll a privatizáció, és micsoda súlyos helyzetbe kerülünk. Nos, 1995., azt hiszem, a privatizáció legsikeresebb éve volt. 460 milliárd forint bevétele származott ebbõl az országnak, s ami nem közömbös, hogy amíg '94-ben a készpénzbevétel 20 százaléka volt az összes bevételnek, '95-ben 90 százaléka készpénzbevétel volt - a privatizációval. És elindult a modernizáció, a fejlesztés minden lényeges privatizációs döntés nyomán. Elõre tudtunk lépni - nem a kívánt ütemben és terjedelemben - az egyes válságágazatok kezelésénél. Még ma is nagyon nagy kihívásokkal nézünk szembe. De meg kell mondanom önöknek, hogy sikerült például a válságágazatok között a mezõgazdaság helyzetének további romlását megállítani. Össze tudtunk rakni egy olyan programot, amely már '96. második felére szól, amelyben mind a törvényi jogalkotás, mind pedig a támogatási rendszer, a struktúraátalakítás a nemzetközi követelményeknek megfelel.
A foglalkoztatottság terén: Mint ismeretes, Magyarországon a regisztrált munkanélküliek száma 10 százalék alá került. És, ami nagyon lényeges, hogy eljutottunk oda, hogy ma már a versenyszférában több új munkahely jön létre, mint amennyi megszûnik.
Összességében. Tisztelt Országgyûlés, Képviselõtársaim és tisztelt Közvélemény! Nyugodtan elmondhatjuk a kormány nevében, hogy tudjuk kezelni a válságokat, építkezünk, és tudjuk azt is, hogy hova akarunk eljutni és mennyi idõ alatt lehet eljutni. Vannak és készülnek szakmai koncepciók, programok, szinte valamennyi területen.
Hadd említsem meg ezzel összefüggésben, hogy a kormány legnagyobb és minden elõzõ kormánytól eltérõ vállalkozása az államháztartási reform. Nem volt még kormány Magyarországon, amely ezt fölvállalta volna, csak a miénk. (Pusztai Erzsébet: Hát ez nem igaz!) Minden bizonnyal önök föl fogják vetni, de majd válaszolunk, hogy milyen helyzet alakult ki az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjasok körében és így tovább. Ezekre válaszolunk. Én csak egyet szeretnék mondani. Egyszerûen nem igaz, vagy a tények elferdítése vagy figyelmen kívül hagyása, hogy az, amit a reformok útján el akarunk érni, ez nem a lakosság, az érintettek ellen, ellenkezõleg, ezeknek a rendszereknek a mûködõképességét szolgálja.
És hadd jegyezzek meg még valamit. Az elmúlt két év alatt többet tettünk a kultúra, a sport támogatása fejlesztése terén, mint amit önök tettek az elõzõ négy évben. (Pusztai Erzsébet: Csak 600 tornaterem.)
Van egy sajátos jelenség is az államháztartási reform kapcsán. Valahogy azt furcsállom, hogy miközben egyes ellenzéki képviselõk visszarendezõdésrõl és hasonlókról beszélnek, ugyanakkor körömszakadtáig védik az úgynevezett olyan vívmányokat, amely vívmányok nem voltak teljesítménnyel alátámasztva. Nem értem önöket, hölgyeim és uraim, hogy milyen szándék vezéreli önöket. (Beszólás: Jó szándék!)
Én csak azt kérem, ha kérhetek valamit, hogy ha lehet, ne hergeljék, hecceljék az amúgy is nehéz helyzetben lévõ embereket. (Beszólás: Mi hergeljük?)
Számomra az államháztartási reform végrehajtásában nem az a kulcskérdés, hogy mennyi milyen gyors, vagy lassú vagy egyéb. Számomra egy a lényeges, hogy hihetetlenül nehéz ezt végrehajtani. És bárki lenne a mi helyünkön, ugyanezzel szembesülne.
Arról nem is beszélve, hogy ezek a reformok nemcsak Magyarországon válnak szükségessé - mindenütt. És az is tény, hogy az Európai Unió 15 tagállama közül, ahol tizenegyben szocialisták, szociáldemokraták vannak kormányon vagy kormányban, szinte kivétel nélkül mindegyiküknek szembe kell nézni az egészségügy, a nyugdíj és egyéb nagy rendszereknek a reformjával. Végre kell hajtani.
(9.30)
És ismerve Európa történetét, a szocialista, szociáldemokrata pártok vállalták el mindig a nagy átalakítások, reformok végigvitelét. Ez is a tényekhez tartozik.
Rendkívül fontos elemnek tartom, önök is gyakran foglalkoznak ezzel, megítélésem szerint joggal, a korrupció, a bûnözés, a közbiztonság kérdésével. Hadd jegyezzem meg, hogy ez bennünket is kiemelten foglalkoztat. Hiszen itt nem másról van szó, mint az állampolgárok mindennapi élet- és vagyonbiztonságáról. Nem másról van szó, mint hogy emberhez méltó életet kell biztosítani és mûködõképessé kell tenni az országot. Mindenütt van korrupció, bûnözés, mindenütt veszélyben van a közbiztonság. Az arányok természetesen mások, és Közép-Kelet Európában - ezen belül is nyugati fejlett államokhoz képest - lényegesen rosszabb a helyzet. És én azt sajnálom is, hogy nagyon nehéz itt valamiféle nagy nemzetközi összefogást megteremteni, együttmûködést, miközben ezen a téren is a szomszédos államokkal egymásra vagyunk utalva.
Igen, a korrupciókkal, visszaélésekkel, a közbiztonság megszilárdítása terén vannak adósságaink. Lassúbb az elõrelépés, mint ahogy a szükséglet, az igények megfogalmazódnak, de errõl, hangsúlyozni szeretném, nem ez a kormány tehet, hanem nagyon sok olyan problémával nézünk szembe, amely ezt a nagyon súlyos gondot nehezíti.
Elhatároztuk, hogy a honvédség, a rendõrség, határõrség, nemzetbiztonsági szolgálat, tûzoltóság terén ez a kormány megteszi azt, amit a stabilizációs program keretében megtehet. Mindenképpen meg kívánjuk õrizni ezeken a területeken nemcsak a jövedelmek reálértékét, hanem bizonyos könnyítésekkel, támogatással a feltételek javítását is el szeretnénk érni.
Hadd mondjak el még két elemet. Az egyik, hogy a Központi Bûnüldözési Igazgatóság felállítása az elmúlt napok során, szeptember 1-jét követõen is, igazolta a létrehozásának a jogosultságát. Számtalan ügy került oda, amelyek kiemelt jelentõségûek, és foglalkoznak vele.
A másik, hogy októberben kerül a kormány elé a bírósági eljárásról szóló reformtervezet, amely gyakorlatilag nem más, mint a kormány és az érintett bírósági szervezetek együttmûködése alapján elkészülõ program.
Végül még valamit. A kormány egyetlen korrupciós jelenséggel, bejelentéssel szemben sem mutat közömbösséget. Mindegyikkel foglalkozik. (Nem érthetõ beszólások az ellenzéki pártok soraiból.) De figyelmükbe ajánlom, hogy rengeteg az alaptalan, megalapozatlan bejelentés is. Tehát sokkal több él a köztudatban, mint amit a valóságban bárki is be tud bizonyítani. (Zúgolódás az ellenzéki pártok soraiból.)
Rendkívül fontosnak tartom, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a kormány vállalta a jogfolytonosságot, ezt különösen Torgyán József szíves figyelmébe ajánlom. A jogfolytonosságot az elõzõ kormánnyal, és ennek megfelelõen a jogfolytonosságnak az érvényesítése rendkívül fontos volt. Nem vállaltuk viszont azt, hogy az állampolgárok, a szervezetek között bármiféle megkülönböztetést tegyünk. Ebben nincs jogfolytonosság. Mi azt mondtuk, hogy az az emberek magánügye, hogy milyen eszmét, ideológiát, vallást vallnak vagy gyakorolnak. Nem, semmiféle megkülönböztetést, kirekesztést nem követtünk el az elmúlt esztendõk során. És mindenképpen örömömre szolgál az, hogy a nemzetközi partnerek ezen a téren is kitûnõ minõsítést adtak az országról. És mint ahogy számtalanszor elmondtuk, igazságügy-miniszter úr is, hogy a jogállamiság, az intézmények fejlõdésében maximálisan az Európa Tanács és az Európai Unió követelményrendszerébõl indulunk ki, a velük való együttmûködési szerveknek megfelelõen lépünk elõre.
És ugyanúgy meggyõzõdésem szerint rendkívül fontos, hogy a kormány soha nem veszélyeztette, vonta kétségbe az önkormányzatnak vagy bármely más civil szervezetnek az autonómiáját, nem kívántunk és nem is avatkoztunk be. Mint ahogy a sajtóügyekbe se, bár néha lett volna rá okunk, amikor tényeket hamisítottak meg egyes újságírók és orgánumok.
Ami a társadalmi meg gazdasági megállapodást illeti, igaz, nem született meg. Minden részt vevõ félnek ebben megvan a maga felelõssége. A kormánynak is. De ugyanakkor fel akarom önöknek a figyelmét hívni arra, hogy a közszféra szereplõjével igenis sikerült egy hároméves megállapodást kötni, és igenis, 1996-ban a kormány maradéktalanul teljesítette azt, amit a megállapodásban vállalt. Tényekkel, számokkal tudjuk ezt bizonyítani. Arról nem is beszélve, hogy '96-ban 14 nagy súlyú megállapodás született az érdekképviseleti szervezetekkel. Tehát ha átfogó megállapodás nincs is, de konkrét kérdésekben igenis létezik. Jómagam is vagy 60 ízben találkoztam a legkülönbözõbb érdekképviseleti szervezetek vezetõivel, és alapvetõen megegyezésre tudtunk jutni.
Mint ahogy én azt nagy elõrelépésnek tartom, hogy szeptember 4-én megkezdõdött a Szentszékkel és a katolikus püspöki karral az a tárgyalássorozat, amely rendezni fogja véglegesen, a mindenkori kormányoktól függetlenül, tehát hosszú távra szólóan az egyházak finanszírozását, kárpótlási ügyeiket és az oktatási kérdésekben még függõben lévõ ügyeket.
Nagyon fontosnak tartom az ország politikai stabilitása szempontjából azt a retorikát, amelyet a politika szereplõi alkalmaznak. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy mindenki a közügyet tartsa a retorikájában szem elõtt.
Hangsúlyozni szeretném, tisztelt képviselõtársaim, hogy az ország nemzetközi helyzetében és külföldi megítélésében, integrációs érettségében egy komoly elõrelépésre került sor. Ma már általános az a külföldi vélemény, hogy Magyarország elõrehalad, élen halad a stabilizáció, a kiegyensúlyozott viszonyok és a reformok megvalósítása terén. Nem mi mondjuk, külföldi partnereink mondják ezt rólunk.
Ami a szomszédsági politikát illeti, nem akarom megismételni az elõzõ vitanapon elhangzottakat, de azért hadd jegyezzem meg, beigazolódott a történelmi megbékélés politikájának a helyessége. Ehhez kapunk belül és külföldön is támogatást. És a magyar-ukrán, a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerzõdés lehetõvé teszi sok minden más mellett a határon túl élõ magyarság számára, hogy ezeket az alapszerzõdéseket megjelenítsük, erre hivatkozva lépjünk fel jogaink védelmében nemzetközi fórumokon, kétoldalú kapcsolatokban és a legfontosabb integrációs szervezetben. Nagyon lényeges dolog. És hadd jegyezzem meg azt is, kritika hangzott el, hogy nem megfelelõ idõpontban, siettünk, úgymond, a magyar-román alapszerzõdés megkötésében.
Hölgyeim és Uraim! Most folyik az Európai Unión belül az ország értékelése. Magyarországról most állítanak ki egy képet, köztük azt is megállapítják érték szerint, hogy milyen szomszédsági politikát folytatunk.
Kettõ. Ugyanez zajlik ma a NATO-n belül, ahol most készül az egyes országok helyzetének, teljesítményének az értékelése és a döntés elõkészítése.
És végül a harmadik. Rendelkezünk azzal az ambiciózus tervvel, hogy valóban, Magyarország Közép-Kelet Európa egyfajta regionális pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi disztribúciós központja legyen. Ez nem megy külföldi támogatások, beruházások nélkül. Tehát ezért is rendkívül fontos, hogy tetõ alá hoztuk a magyar-román alapszerzõdést.
Meg kell mondanom, fölmerült bennem valami, amit hallkan mondok csak. Én elõször tapasztalom azt, hogy az ellenzék szembekerült a demokratikus nemzetek közösségének álláspontjával. Én mindenképpen elgondolkodnék az önök helyében ezen, a magyar-román alapszerzõdés kapcsán. Mert hiszen emlékeztetni kívánom önöket arra, hogy az Európai Unió, a NATO, az egyes nyugati államok, a demokratikus államok kivétel nélkül üdvözölték a magyar-román alapszerzõdést. És nagyon szeretném szíves figyelmükbe ajánlani, hogy annak semmi értelme: folytatni, hogy pártállás, ideológiai felfogás és egyéb alapján különböztessék meg a határon túli magyarságot. Mi ezt nem gyakoroljuk és nem követjük. Számunkra alapvetõ fontosságú, hogy békében éljünk a szomszédokkal, együtt tudjunk mûködni és kapcsolatok, normális kapcsolatok legyenek közöttünk.
(9.40)
Összefoglalva. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Egy nehéz, nagyon nehéz két év van mögöttünk. Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az a stabilizáció, amit megvalósítottunk, nem járt visszaeséssel, és nem járt társadalmi felfordulással. Ez alapvetõ fontosságú, és nem mindegyik ország mondhatja el magáról ezt a térségben.
Valóban van lehetõség az elõrehaladásra, méghozzá megalapozottan. Valóban jó hír, jó vélemény van külföldön Magyarországról. Próbáljuk ezt megõrizni és erõsíteni.
Mûködik a kormánykoalíció, igaz zavarokkal, vitákkal. Nem tudok olyan koalícióról Európában, ahol nem ugyanez lenne a helyzet, de mûködik. Annál is inkább, mert itt ül jobbra tõlem Kuncze Gábor (Derültség.).
Rendkívül fontosnak tartom, hogy számba vegyük mindazt, ami az elkövetkezõ idõszakban van, és nem akarom ennek részleteivel untatni önöket, de hadd jegyezzem meg, nagyon fontosnak tartjuk a törvényelõkészítések befejezését 97. év végéig, hogy '98 hátralevõ hónapjaiban a beterjesztett törvénytervezetekkel, jogszabályokkal foglalkozzunk. Beleértve a közigazgatási reformot és sok minden mást, ami ide kerül majd az Országgyûlés elé.
Mindenképpen elõre kell lépni a kormánydöntések végrehajtásának koordinálása és ellenõrzése terén, hogy komoly, kiemelt súlyú társadalmi kérdésekben mindenképpen elõzetesen egy koncepcionális vitát folytassunk le, és azután kezdjünk hozzá a szakmai, közigazgatási munkához.
Az is egy nagyon komoly dolog, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásnak megvan egy kormányzati intézményrendszere, és ez mûködik, mint ahogy a kérdõívekre adott válaszok értékelésében is ez megjelenik Brüsszelben.
Meggyõzõdésem szerint, a kormánynak a további kormánydöntéseknél alapvetõen figyelembe kell venni változatlanul a gazdasági, pénzügyi egyensúly követelményeit, a nemzetközi követelményeket, az alkotmányos szabályokat és közjogi feltételeket, és nem utolsósorban az ország mûködõképességének a megõrzését.
Nekem meggyõzõdésem az, hogy bármilyen nehéz idõszakot élünk át, van esély, elszántság és tudás a négyéves kormányprogram megvalósítására.
Azt kérem az ellenzéktõl, bíráljanak, amennyit jól esik, csak ne nehezítsék meg a munkánkat.
Elnök úr, esetleg a válasz terhére még mondhatok két percet, mert ott van tizenöt perc? Köszönöm, elnök úr, köszönöm Torgyán József képviselõtársam.
Nagyon kérem, tisztelettel, a nehezítés alatt azt is értem, egyszer ebben a parlamentben napirenden volt, hogy támogatják-e az ellenzéki pártok a szélsõséges mozgalmakat, vagy sem. Akkor én megnyugvással vettem tudomásul, hogy önök elhatárolódtak a szélsõséges mozgalmaktól, pártoktól. Tessék mondani, Giczy József képviselõtársam, (sic.) akkor hogy egyezteti ezt össze, hogy kiáll ide a parlament elé, és a másik képviselõtársára mindent elmond, és uszítja az elkeseredett emberek tömegét. Arról nem is beszélve, ami ez év tavaszán - kötél, akasztás és egyéb címen - megfogalmazódott.
Nagyon szeretném azt, hogy itt vitassuk meg a dolgainkat, és ne a különbözõ szélsõséges köröket bátorítsuk, mert ez önöknek is árt, és nekünk is árt.
A magam részérõl kész vagyok a jövõben is minden olyan kezdeményezést elfogadni, amely például arról szól, hogy hogyan elõzhetjük meg a társadalom akár geográfiai, akár szociális kettészakadását, hogy milyen kérdésekben tudunk gyorsabban elõrelépni. Ez, ami - megítélésem szerint - alapvetõ, mert tény, hogy a kormány, a koalíció, de az ellenzék teljesítménye is javításra szorul. Mindannyiunké.
Azt szeretném mondani befejezésül, meggyõzõdésem - a két év tapasztalatai alapján is -, hogy mi magyarok nem tehetségben, képességekben vagy szorgalomban különbözünk a fejlett országoktól. Sajnos helyzetünket a történelmi elmaradottság, a tévutak öröksége és a tehetõsek közönye súlyosbította. Ugyanakkor erõnk, politikánk, tisztességünk megteremtheti az ország felemelkedésének végleges feltételeit. Nos, ...ez a mi közös munkánk; és nem is kevés. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)