DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Ha a lakás-takarékpénztárról szóló törvényt röviden szeretném összefoglalni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy az elõterjesztésében késésben van a kormány. Azonban amilyen ütemben elkezdi az Országgyûlés most tárgyalni ezt az egyébként augusztus végén benyújtott javaslatot, igen rohamléptekkel kezdi ennek a megtárgyalását, és összességében ez egy üres törvény.
Én nem vitatom, hogy jó szándékú volt az elõterjesztés, de fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a jó szándék kevés, és alkalmasnak kell egy ilyen törvénynek lenni arra, hogy hatásában ki tudja váltani mindazt, ami a célok között megfogalmazásra került. Ez a törvény szerintem ebben a formájában alkalmatlan arra, amire ezt eredetileg tervezték.
Az elsõ részben szeretném inkább az eljárási és a technikai kérdésekben elmondani a véleményemet, a második részben pedig az ügy érdemében.
Az eljárási kérdésekben rögtön a preambulumnál az alábbi szöveg található: "az Országgyûlést annak érdekében, hogy ösztönözze a lakáscélok megvalósítását". Hadd kérdezzem meg: kinek a lakáscéljait, és mi ez a lakáscél? Ugyanis ez így értelmetlen. De hogy csatlakozzak elõzõ felszólaló társamhoz, Sasvári képviselõ úr felszólalásához, nyilvánvaló, hogy a törvényhozó maga sem tudta megfogalmazni, hogy melyek ezek a lakáscélok. Mert azt nem mondhatta ki, hogy ez a törvényjavaslat segíteni fogja a fiatal házasoknak, az elsõ lakáshoz jutóknak a lakásproblémáit. Foglalkozik ezzel a kérdéssel is, foglalkozik a felújítással, cserével, ingatlan-, telekvásárlással, egyebekkel, tehát nem fogalmazza meg a lakáscélokat. Utóbb a sajtóban hallhattuk azt, hogy ezek ilyen másodlagos lehetõségek az ingatlan vagy lakás megszerzésére, azonban ezt a preambulumban, ha már foglalkozik a törvény egy preambulummal, akkor elég kicsinyes dolog úgy összességében azt mondani, hogy "a lakáscélok megvalósítása érdekében".
A törvényjavaslat 3. §-ában pedig egy nagyon ritkán alkalmazott módszert láthatunk. Ki van pontozva az, hogy ez a törvényjavaslat mire épül. A pontozás pedig, hogy 1996, majd nem tudni hányas számú törvényre.
Kedves Képviselõtársaim! Most tárgyalunk egy törvényt, ami körülbelül itt van középütt. Az alapját a hitel- és pénzintézeti tevékenységrõl szóló törvény fogja megadni, amit az Országgyûlés el sem kezdett tárgyalni, valamikor a jövõ héten kezdi, egészen más ütemezéssel, itt már lezárjuk az általános vitát, amikor a másik törvényben még folyik az általános vita. Ez a törvény képezi ennek a törvénynek az alapját. Akkor ezt a szervezetet ellenõrizni jogosult felügyelet szintén még egy, majd meghozandó törvénynek a tárgya, amit megint más ütemezésben fogunk tárgyalni. Ezt áthidalandó a bizottsági elnök is és az elõterjesztõ államtitkár úr is azt mondta, hogy ez egy csomagnak a része. 38 Mióta bekerült a törvényhozásba a Bokros-csomag, azóta valahogy nem szeretjük ezeket a csomagokat. Sokkal inkább szeretjük azokat, ha ezek a törvények szépen egymásra épülõ törvények, és amikor már egy törvény hatályba lépett, akkor építünk rá egy másik törvényt. De teljes bizonytalanságban tartani alulról is és fölülrõl is, alakjaiban és ellenõrzésében is ezt a rendszert, én azt hiszem, hogy nagyon merész vállalkozás ilyen értelemben egy törvényt elfogadni, és nem fogja öregbíteni a törvényhozásunk megalapozott munkáját az ilyen törvény.
Az állami pénz- és tõkepiaci felügyelet úgyszintén egy teljesen bizonytalan törvény, hadd mondjam még egyszer, nem tudni, hogy milyen jogosultságai lesznek ennek a tõkepiaci felügyeletnek, és mennyiben lesz az kihatással erre is.
(A jegyzõi széket Tóth István helyett
Szili Sándor foglalja el.)
Hadd mondjam el, képviselõtársaim, az úgynevezett kórházi törvényben, a részletes vitát lezáró félórában nyújtottak be kormánypárti képviselõk olyan kapcsolódó módosító javaslatokat, amelyek alapjában egészen másféle konstrukciót okoztak a törvényben, tehát én még egyszer azt kérem, hogyha el is kezdtük ennek az általános vitáját, ne zárjuk le az általános vitát, és magát a vitát ne folytassuk, amíg a másik két törvényjavaslatban legalább az elfogadásig nem jutottunk el, mert akkor vélelmezni lehet, hogy hogyan történik ennek a felügyelete és egyáltalán milyen formában fog létrejönni a takarékpénztár.
(A jegyzõi széket dr. Kávássy Sándor helyett
Tóth István foglalja el.)
Hiszen a takarékpénztár a hitel- és pénzintézeti törvény alapján fog létrejönni, mûködni, és még a mai napig nem tudjuk, hogy ez hogy fog történni. Hadd mondjak erre egy példát. Ugyan mondjuk azt, hogy ez egy zárt rendszerû és speciális hitelintézet, ezt én elfogadom. De sehol nem láttam arra utaló jelet, hogy például a pénzintézet milyen mûködési költséggel fog számolni. Akár csak százalékos arányban is. Tehát hogyha a betéti és a kihelyezett kamatok közötti különbözet valamilyen százalékát meghatározzák, akkor én azt el tudom fogadni. Elég rossz tapasztalatunk volt az elmúlt egy-két évben középszintû bankok tönkremenetelében és megbízhatatlanságában ahhoz, hogy joggal legyünk kétkedõek abban, hogy milyen garanciája lesz annak, hogy ez a hitelintézet valóban hosszú távon, évtizedekre fogja szolgálni adott esetben az állampolgároknak az érdekét.
A következõ eljárási dolog a törvényjavaslat 3. §-ához kapcsolódott, ami azt mondja, hogy határidõk tûzésénél méltányossági fogalmat vezet be. Itt szeretnék azért utalni, hogy a méltányosság kérdése a kárfelelõsséghez és a kártelepítéshez kapcsolódik, legritkábban szoktuk alkalmazni, és én nem is tudok az egész jogalkotásunkban arra példát, hogy határidõk tûzését méltányossághoz vagy méltánytalansághoz tudtuk volna kötni, ez teljesen szubjektív fogalom.
A törvényjavaslat 4. §-a pedig az én szememben egy nagyon furcsa megoldás: "lakáspénztár elnevezésének védelme". Hadd kérdezzem meg, mi ez? Ez valamiféle védjegy? Vagy oltalom? Vagy mit jelenthet ez a 4. §? Igazán nem értettem a lényegét.
A 18. § azonban elég súlyos ellentmondást tartalmaz a hatályos Ptk.-val kapcsolatban. A 18. § az úgynevezett általános szerzõdési feltételekkel foglalkozik. Mindenképpen szükséges volna összhangba hozni itt az általános szerzõdési feltételekkel kapcsolatban leírt rendelkezést a 18. §-ban a Ptk. 209. §-ával. Különösen súlyos szemléleti hibát tükröz ez, mely azt tartalmazza, hogy az általános szerzõdési feltételek módosításához az Állami Pénz- és Tõkepiaci Felügyelet engedélye szükséges.
(18.30)
Ez a szabály nincs összhangban az általános szerzõdési feltételek intézményével a magyar Ptk.-ban. Ez az intézmény ugyanis a magyar polgárjogban az úgynevezett utólagos kontroll elvére épül. Azaz itt egy radikális megtámadási lehetõség van a bíróság elõtt. A Ptk. 209. § (3) bekezdése nem az 39 elõzetes kontroll elvére épül. Ezért a kettõ közötti összhangot meg kellene teremteni.
(Az elnöki széket Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke foglalja el.)
Nem untatom a képviselõtársaimat, hogy fölolvassam az egészet a Ptk. 209. §-ából, de ez a (2) bekezdésében azt mondja, hogy: "A bíróság a megtámadás alapossága esetén a sérelmes kikötés érvénytelenségét mindenkire kiterjedõ hatállyal megállapíthatja", ami nekem azt jelenti, hogy egy ilyen megtámadás esetén az egész szerzõdéses konstrukció összedõl.
Áttérve a törvényjavaslatban megfogalmazottak érdemi kifogására, inkább csak az aggályaimat szeretném összefoglalni, és a kérdést. Ugyan nagy örömmel hallottam az elõbb a képviselõtársak vitatkozását arról, hogy a törvényben 30 százalék vagy 40 százalék szerepel.
A törvényben semmi nem szerepel. Ez a legnagyobb bajunk, hogy a törvényben semmi nem szerepel. Ugyanis két dolog miatt izgat. Az elsõ az, hogy nem szerepel a törvényben az sem, hogyha én meghatározott idõn keresztül vállalom a szerzõdésben írt feltételeket, akkor a pénzintézet milyen keret erejéig köteles nekem adott esetben hitelt biztosítani.
Olvastam újságban - hozzáteszem -, mert a kormány errõl minket nem értesített. Az elõzetes számítások mindenütt 50-50 százalékos konstrukcióról beszélnek. Tehát 50 százalék összeget én megtakarítok, állami támogatás, kamatok, ehhez kapok még 50 százalékot hitel formájában. Azonban ezt csak - mondom még egyszer - rádióban, televízióban és újságokban láttam. Sérelmeztem is egyébként, hogy a kormány úgy nyújtotta be ezt a javaslatot, hogy semmiféle modellszámítást vagy számítást nem nyújtott nekünk, képviselõknek e mellé a törvényjavaslat mellé, hiszen nem tudni egyébként - lehet, hogy a pénzintézetek ezt megcsinálták, és nagy apparátusuk van erre -, de hogy az állampolgároknak és a képviselõknek ezt meggyõzõvé tudja tenni a kormány, bizony számításokat kellene végezni.
Nyilván, ha számításokat végzett volna, akkor szembekerül azzal a problémával, hogy le kell írni, hogy legalább a felét hitel formájában biztosítani kellene. Ami szerintem nagy jó lenne, hogyha ezt a törvény garantálna, nem pedig majd rábízzuk egy szerzõdésre, és a szerzõdés azt mondja, hogy 30 - 40 - 50 - 70 százalék, akkor alakuljon ki ebben egy vegyes képlet.
Nagyban hiányoltam azt, hogy ezt nem a törvény fogalmazza meg. Ugyanakkor törvényben kell - a megítélésem szerint - azt is megfogalmazni, hogy az állam ezt milyen mértékben kívánja támogatni. Ezt megint csak a sajtó útján tudom, hogy ez az idén 40 százalék, és már a kormányrendeletbe is így került bele, hogy ott 30 százalék lett az új variációban. 30 százalékos állami támogatást ad, ami maximum évi 36 000 forintos állami támogatást jelent.
Ha ezt a forint nyelvére átváltjuk, akkor ahhoz, hogy egy elõtakarékoskodó a maximális állami támogatást megszerezze, tízezer forintot kell havonta befizetnie, hogy éves viszonylatban az államtól 36 000 forintot megkapjon. Félelmem az ezzel a törvénnyel, és szeretném megerõsíteni a Fidesz képviselõjét, hogy ez valóban nem annak a rétegnek a lakásmegtakarítását szolgálja, amit mi mindannyian szeretnénk szívünk szerint támogatni, a legszegényebb rétegnek a lakásmegtakarítását.
Tisztelt Képviselõtársaim! A családi pótlék tárgyalása után, azt hiszem, hogy Kökény államtitkár úr múlt héten úgy válaszolt egy kérdésre, hogy az eddig családi pótlékéban részesedett családok 90 százaléka lesz jogosult az új rendelkezés után is a családi pótlékra.
Ez azt jelenti, hogy a magyar családok 90 százalékában nem éri el a jövedelem egy fõre jutó összege a nettó 19 000 forintot. Ha ezeket az adatokat összetesszük, akkor tessék szíves végiggondolni azt, hogy ma Magyarországon hány olyan család van, amely nem rendelkezik lakással, albérletben lakik, bérleti díjat fizet, és emellett négy-öt évig takarékoskodni tud havi 10 000 forinttal ahhoz, hogy megszerezze ezt a 36 000 forintos összeget. S akkor gondolják végig, ha a kormány által modellezett formában négy évig takarékoskodik, négy évig hitelt kap, mindösszesen 1 250 ezer forint körüli összeg az, amit megkaphat.
Még egyszer megkérdezem önöktõl, hogy ezzel a mai lakásviszonyok mellett mit lehet kezdeni. Megint csak azt kell hogy mondjam, hogy ez valóban a szegényebb rétegeknek nem segít, illetõleg két esetben segít. Az egyik a lakáscsere, amikor egy relatíve kis összeggel már hozzájuthatok, hogy egy egyszobás lakás helyett legyen egy másfél szobás lakásom. Támogatni tudja 40 azokat, akik lakásfelújításban, vagy szobabõvítésben, vagy komfortfokozat változásában gondolkodnak, és segíteni tudja azokat, akik olyan helyen kívánnak ingatlant vásárolni, ahol az ingatlan értéke nagyon nyomott. Ezek a nyomott ingatlanárak, ahol ma vidéken 1 millió vagy 1 millió 200-300 ezer forintért a mai viszonyok között lehet kapni családi házat, ezek az elmaradott térségek. Az a térség, tisztelt képviselõtársaim, ahol nincs munkalehetõség, ahol problémák vannak az iskoláztatással, és ahol mérhetetlen problémát jelent az utazási költség. Azt hiszem, hogy nem lenne szándékunkban azt preferálni, hogy ezeken a területeken kilátástalan munkahelyekkel és gyereknevelési lehetõségekkel legyenek kénytelenek lakást vásárolni.
Emlékszem, kezdõ ügyvéd koromban volt egy ilyen konstrukció, amikor meglepték a fõváros környékiek ezeket a szegény vidéki településeket, micsoda szociális problémákat vetett föl azokban a falvakban, ahol utcasorokat lehetett megvásárolni 300-400 ezer forintos vételárért. Én nagyon félek attól, hogy ez a konstrukció erre a három területre gyógyírt ad, azonban a legfontosabb problémánkat, az elsõ lakáshoz jutók lakásmegsegítésének megszerzését ez a konstrukció nem tudja támogatni.
Aggályom van a törvénytervezettel kapcsolatban a tekintetben is, hogy miért kormányrendelet akarja szabályozni az állami támogatás mértékét. Ezt vagy ennek a törvénynek kell szabályozni, vagy ha úgy gondolja a kormány, hogy ezt sûrûn akarja módosítgatni, akkor a mindenkori költségvetési törvényben. Én jobban szeretném, és szívesebben látnám azt a megoldást, hogy ez a törvény kiszámítható módon, évekre elõre határozza meg, hiszen furcsa helyzet áll elõ. Ez a törvény megszületik, azonban ennek hatása legalább még egy-két kormány váltását fogja megérni.
Ebben a 8-10 éves periódusban kiszámíthatóságot kell biztosítani az állampolgároknak is, és kiszámíthatóságot kell biztosítani a pénzintézetnek is. Ezt annullálja az én megítélésem szerint az, hogy a támogatás mértékét kormányrendeletben akarják szabályozni, és nem a törvényben. Ezért módosító indítványt is kívánok benyújtani annak érdekében, hogy ezt a törvény szabályozza, sõt, elõre kiszámítható módon, mindig a 40 százalék formájában.
Kérdés nekem az is, hogy ha már egy jobb konstrukció helyébe lép ez a relatíve rosszabb konstrukció, az állampolgárokra nézve hátrányosabb konstrukció, hogy akkor az egyéb törvények kapcsán kívánja-e a kormány támogatni a lakásépítést. Hadd mondjam az elõtakarékosság adókedvezményét. Legalább a saját két évében garantálja-e, hogy ehhez nem fog hozzányúlni a kormány, tervezi-e az áfa-visszatérítésnek a lehetõségét, vagy arról végleg mondjunk le?
Megítélésem szerint ennek a törvénynek van még egy óriási nagy problémája. 2002-re tervezi a kormány és a szakértõk azt, hogy az Európa Unió tagja leszünk. De szeretném megkérdezni az elõterjesztõt, hogy ez megfelel-e, ez a törvényjavaslat, az európai jogharmonizációnak. Ugyanis nagyon hosszú távra tervezünk itt. Az én tudomásom szerint 2002-re el kellene érnünk azt, hogy 10 százalék alatti legyen az inflációnk, és abban az esetben, ha 10 százalék alatti az inflációnk, hadd kérdezzem meg az elõterjesztõt, mi a kedvezmény ebben, mi lesz a konstrukciónak a lényege akkor, amikor a nem kedvezményes kamatozású kölcsönök is 10 százalék körül, de akár csak 14-15 százalék körül mozognak.
(18.40)
Ha erre azt mondjuk, hogy olyan messze van még az európai uniós tagságunk, addig is kell egy törvényt csinálni, akkor rövidebb határidõkkel kellene, egy- két éves határidõkkel törvényt csinálni, nem pedig úgy, hogy gyakorlatilag a minimális idõ az négy év, mire a törvény hatályos volna, és a maximális idõ az nyolc év. Akkor már rég európai uniós tagok leszünk, amikor a jogharmonizáció... és egyébként is, a maastrichti elõírások szerint, egészen másfajta hitellel, másfajta inflációval és kamattörlesztésekkel kell nekünk majd számolni. Szeretném, hogyha erre a kérdésemre majd az elõterjesztõ válaszolna.
Még egy nagy problémám van a törvénnyel, és ígérem, befejezem. Úgy érzem, hogy ennek a törvénynek az elõkészítésében részt vettek és jó munkát végeztek a pénzintézetek. Ugyanakkor ez a törvény az én szememben hiányos abból a szempontból, hogy az állampolgároknak és az elõtakarékoskodó befektetõknek nem sok garanciát biztosít. Ami a pénzintézeteknek garanciát jelent, az benne van 41 a törvényben. Ami az állampolgárnak jelentene garanciát vagy az elõtakarékoskodónak, azt átteszik a szerzõdéses szférába, mondván, hogy majd a szerzõdés erre eligazítást ad.
Nem ez az elsõ olyan törvény a törvényalkotásunk során, amikor egy konstrukciót megalkotunk, de tartalommal a szerzõdés tartalma fogja kitölteni. Gondoljunk az öröklési szerzõdésre. A szerzõdésbõl eredõ jogokat, kötelezettségeket mindenféleképpen maga a törvény rögzíti. Ez a törvény pedig most azt csinálja, hogy rögzítem azokat a kötelezettségeket, amit az állampolgár köteles elvégezni, szabályozom a szerzõdésszegés minden esetét, ha az állampolgár nem úgy teljesít, ahogy az a törvényben benne van, de nem szabályozom az összes olyan esetet, ami az elõtakarékoskodó vagy az állampolgárok biztonságát, garanciáját elégítené ki.
Magam nagyon soknak tartom a nyolcéves futamidõt és azt a rendelkezést, hogyha a betétes nyolc évig nem tudta megoldani a lakásproblémáját, akkor az állami támogatás nélküli 3 százalékos kamattal elégedjen meg.
Azt hiszem, hogy ez a konstrukció a szegény embert teszi még szegényebbé. Hiszen, aki a nyolcadik évéig abban bízik, hogy majd fizetem, fizetem, egyszer tudok majd belõle valami lakást, vagy valami megoldást találok, és mégis úgy jut el a nyolcadik évéig, hogy azt nem tudta megvenni, azt az embert nagyon megbünteti ez a törvény és azt mondja, hogy 3 százalékkal vegye ki a pénzét, és állami támogatás nem jár.
Erre magam is módosító indítványt kívánok benyújtani, mert azokban az országokban, ahol ez a konstrukció mûködik, a szerzõdés lejártakor nem szokták ilyen nagyon-nagyon büntetni a szegény állampolgárt, aki bízott abban, hogy a szerzõdés lejártáig teljesíteni tud. Tessék meggondolni, hogy egy haláleset, egy olyan nem várt esemény a családban, ami lehetetlenné teszi azt, hogy egy ingatlant megvásároljanak, azt is lehetetlenné tenné ezután, hogy nyolc évi takarékoskodásnak a tisztességes hasznát eltegyék.
Erre mondhatják azt, hogy azért nem, mert ez nem volt célja a támogatási körnek. De tessék figyelembe venni azt a megoldást is, hogy ez az ember nyolc éven keresztül nem a a mindenkori piaci kamaton tartotta a pénzét, hanem azzal a kamattal, amit a konstrukció megtakarított, azzal más emberek lakáshoz jutását tudták segíteni, ezért ha hitelösszeget nem is kap, de az állami támogatás mértékére legyen jogosult.
Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum sajnos ebben a formájában, így a törvényjavaslatot nem tudja támogatni, és szeretnénk, hogyha az általunk elmondottak a törvénybe beépítésre kerülnének, és ezt követõen ezt meg tudnánk szavazni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)