TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A lakásüggyel foglalkozó törvényjavaslat, határozati javaslat meglehetõsen régen került a tisztelt Ház elé. Ha jól gondolom, utoljára az 1993. évben két törvénnyel foglalkozott az Országgyûlés, illetõleg foglalkozott a lakhatás ügyével. Viszont - és ezt örömmel mondom el - a kormány fontos határozatot hozott ez évben 1074/1996-os számon "a lakásépítés és -felújítás finanszírozásának fejlesztési koncepciója alapján szükséges intézkedésrõl" - idézõjel bezárva -, és ebben tekintette át a lakásügy legfontosabb kérdéseit.
A kormányhatározat egy összefüggõ, koherens intézkedési csomagot hozott létre, amelybõl világosan kitûnik, hogy a lakásügy nevû problémahalmaz számos kormányzati intézkedést foglal magában, amelynek nem egyetlen, de igen fontos pontja az elõterjesztett lakás-takarékpénztárakról szóló törvény tervezete. Mielõtt azonban az elõttünk fekvõ törvénytervezetrõl szólnék, néhány mondatban fontosnak tartom a lakáskérdés mai helyzetét áttekinteni, hogy önöknek, tisztelt képviselõtársaim, és az ország nyilvánossága részére hiteles képet adjunk egy mindenkit egyaránt érdeklõ kérdésrõl.
A lakáskérdés az emberiség legõsibb alapproblémái közé tartozik. Az emberi lét szempontjából a klimatikus viszonyok és a külsõ agressziók elleni védelem meghatározó jelentõségû. Mint minden érzékeny kérdést, a lakáskérdést is igen eltérõen ítéli meg a társadalom. Egyaránt felmerül a válság és a prosperitás gondolata is, azaz hogy a lakáshelyzet ma jobb, mint ahogy ezt az ország gazdasági helyzete indokolná vagy rosszabb, a lakhatás körülményei elfogadhatatlanok. A gondok reális elemzése mutatja, hogy ma a lakásügyet egyaránt jellemzik pozitív és súlyosan kedvezõtlen elemek együttes hatásai.
Leszögezhetõ, hogy a lakásügy kezelése fontos politikai kérdés egy kormányzat munkájának megítélésében, a lakásügy egészéhez való hozzáállás akár meghatározó szempont is lehet. Ma, 1995-ben 3 970 812 darab lakást tart nyilván a statisztika Magyarországon. Az átlagos lakásméretre jellemzõ, hogy egy szobára 1,1-1,2 lakos jut. A lakásellátottsági mutatóink tehát jó európai középszintet jeleznek. A lakásvagyon épülettípus szerinti megoszlásában a 32 következõ: 2 291 000 darab családi ház és 1 669 800 darab többszintes, többlakásos lakóépületben elhelyezett lakás. A lakások több mint 90 százaléka magántulajdonban áll, az önkormányzati-állami lakástulajdon közel 8 százalékot tesz ki. Ez utóbbiról elmondható, hogy a lakásprivatizáció túl jól sikerült. A magántulajdon és állami tulajdon kívánatos aránya egyes szerzõk szerint 85:15 százalék lenne.
Két fõ momentumra kell itt felfigyelnünk. Rendkívüli arányban lecsökkent az új lakások építése. Az 1994-ben elért mélyponton 20 974 darab új lakás épült meg. Ez 1900-tól számítva megegyezik a legalacsonyabb, 1923-as vagy 1932-es években építettek számával. A lakásépítés ütemének kívánatos mértéke - figyelembe véve az amortizációt - körülbelül a meglévõ állomány 1 százaléka feletti, körülbelül 40-45 ezer lakás évente.
A meglévõ lakásállomány fenntartására, értékének megõrzésére fordított figyelem, illetve anyagiak messze elmaradnak a szükségestõl. Budapesten például százezres nagyságrendû a több mint 30 éve fel nem újított lakások száma, fokozódik az értékvesztés, szaporodnak a baleset- és életveszélyes helyzetek ezen épületekben.
A lakások eladásával a felújítások pénzügyi feltételei romlottak, a jogi helyzet bonyolultabb lett. Az elõzõekbõl kitûnik, bár a lakáshelyzet nem kedvezõtlen, akut válságkezelési akciókra nincs szükség. Mégis mind az új lakások építésének ütemét a jelenlegi duplájára célszerû emelni, mind a lakásfelújítások ütemének gyorsítása a legfontosabb feladatunk. Ez utóbbit külön hangsúlyoznám, mivel a felújítások lelazsálása, halasztása késõbb megbosszulja magát.
A törvénytervezetre rátérve elmondható, hogy a törvénytervezet jól felépített, szakmailag korrekt és idõszerû. Sajnálom, hogy e vitára már nem korábban került sor. Mivel a lakás-elõtakarékoskodó törvénytervezet 3. §-ának (1) bekezdésében devizabelföldi természetes személy, lakásszövetkezet, társasház, társulás vehet részt, egyértelmû, hogy a törvénytervezet a lakosság számára nyit meg új takarékossági formát, amellyel a lakásépítés és -felújítás ütemének fokozására jelentõs ösztönzést ad. Ez a fajta támogatás - szerintem - nem mond ellent az állam hármas szerepvállalása elvének. Emlékeztetõül idézném.
Az állam céljai: 1. Megfelelõ jogi intézményrendszer létrehozása. Ebbe illik ez a törvénytervezet megszületése. 2. Támogatás a konjunktúra élénkítése céljából, ha a gazdasági ciklus azt szükségessé teszi. Ennek az adott törvénytervezet szintén megfelel. 3. Azok támogatása, akik minimális szinten sem képesek lakhatásukat megoldani. Ez az úgynevezett szociális lakás.
A törvénytervezetben javasolt négyéves takarékossági ciklus végén rendelkezésre álló, három alapon képzõdõ összeg, úgymint megtakarított pénzösszeg, állami támogatás és kedvezményes kamatozású hitel azonban - láthatóan - új lakás építésére nem elegendõ. Annak mintegy - átlaglakás esetén - harmadát képezi. Kijelenthetõ tehát, hogy a lakás teljes árához más segítségre is szükség lesz. Például a már mûködõ szociálpolitikai kedvezmény. Ugyanakkor látható, hogy az igen fontos felújítási-rehabilitációs célokra elegendõ lehet. Egy lakás generálfelújítási költségei -magán- és társas házak esetén is - ebben a formában elérhetõk. Ha ez az elõtakarékossági forma a hazai felújítási helyzetet javítja, lendületbe hozza, én személy szerint úgy gondolom, hogy már megérte a munkát és a vitát, amelyet már eddig is belefektettünk.
Egy kérdésre kívánok rátérni, amely szerintem az egész törvénytervezet kulcskérdésének tekinthetõ. Ez a lakás-elõtakarékosság állami támogatásának mértéke, amely a tervezet 14. paragrafusában lett szabályozva.
(18.00)
Amennyiben az állami támogatás a megtakarított összeg 40 százaléka, legfeljebb azonban 36 000 forint alá kerül, az egész konstrukció léte megkérdõjelezõdik. Nyilvánvaló, hogy egy komoly ösztönzõ nélkül takarékosságba kevesen kezdenek akkor, ha más takarékossági formák: kincstárjegyek, befektetési alapok versenytársává válnak. Szükséges felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a 36 000 forint minden évi valorizálására kell felkészülni a mindenkori infláció figyelembevételével. Ha tehát a tisztelt Ház e kérdésben másképp határoz, illetve negatív értelemben, a törvénytervezet hatástalanná válik.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmet a bevezetõben már utalt kormányhatározatra, amelyben a szükséges gazdasági környezet megteremtésének más elemei szerepelnek. Nyilvánvalóan az elfogadott törvény e más 33 rendelkezésekkel együtt lesz igazán hatékony. Hogy a lakás-takarékpénztárak mennyire hatékonyak megfelelõ gazdasági környezetben, ezt a német példa, a Bausparkasse története is igazolja. Javaslom tehát tisztelt képviselõtársaim számára, hogy a törvénytervezetet - mint egy igen hasznos gazdasági javaslatot - vitassuk meg és fogadjuk el. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)