VITÁNYI IVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Két momentumot szeretnék én is hangsúlyozni abból, ami ezen az oldalon elhangzott. Az elsõ az, hogy vajon joguk van-e a mostani szocialistáknak Nagy Imre-törvényt elõterjeszteni. Vajon joggal mondták-e a túloldalon, hogy itt akkor valakik, a Kádárék terjesztik elõ ugyanazt. Géczi József joggal idézte, hogy a Szocialista Párt számos alkalommal, 1990-ben és 1992-ben is, 1994-ben is elhatárolta magát mind a Kádár-rendszertõl, mind a kommunizmustól, és bocsánatot kért mindazokért a bûnökért, amelyeket a szocializmus nevében követtek el.
Kérdezem, hányszor kell ezt megtenni? Valamennyi alkalommal, valahányszor egy szocialista bemegy a terembe, ezt mindig el kell ismételni? Vajh' a keresztények elmondják-e minden alkalommal az elhatározást azoktól a bûnöktõl, amelyeket a kereszténység nevében mások követtek el? A Szocialista Párt a maga nevében teljes joggal és teljes súlyával megtette. Ha Kávássy Sándor esetleg nem olvasta, akkor el kellene olvasnia. Az is hozzáteendõ, hogy azok, akik a Szocialista Pártnak ezen az oldalán ülnek, azok túlnyomó többségükben akkor éppúgy gyerekek voltak, mint szerencsére, most már azok is, akik túlnyomó többségükben ott ülnek. Arról, hogy kinek mi volt az életútja közöttünk itt, ezen az oldalon és azon az oldalon, el lehet beszélgetni. Én egyszer ugyanebben a parlamentben, az elõzõ ciklusban elmondtam, hogy azon az oldalon sok régi jó elvtársamat látom. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Még most is látok egyet-kettõt.
Nem olyan egyszerû az utunk, hogy mindenki olyan bûntelen volt, mint Katona Tamás bizonyára volt, hogy már 1956. október 23-án este pontosan tudta, hogy hova kellene állni Nagy Imrének, és aztán majd nagyon nagy jóindulattal nyugtázta, amikor Nagy Imre végre odaállt, amit õ már elõre tudott. Valamennyien mentünk valamerre, valamennyien bûnbõl jöttünk. Ha meg kell igazulni, mindenkinek meg kell igazulni.
A szocialistákat a kommunistáktól történelmileg két dolog különbözteti meg. A demokratikus többpártrendszer egyrészrõl, másrészrõl pedig a köztulajdon helyett az a tulajdon fejlõdése, ami Nyugat-Európában történt. Ettõl a Magyar Szocialista Párt, a kommunizmustól egyértelmûen és teljesen elhatárolta magát. A Magyar Szocialista Párt egyértelmûen szociáldemokrata párt. Ugyanolyan, mint az angol Munkáspárt, amely egyébként csak az idén határolta el magát a köztulajdontól, a Tony Blair híres negyedik klauzulájának a módosításával. De a Szocialista Párt ebben az értelemben nem örököse, semmilyen formában nem örököse mindannak, amit itt ránk akarnak fogni.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindazt, amit a Szocialista Párt tesz, tökéletes, távol álljon tõlem, hogy ezt így gondoljam, de azt sem gondolom, hogy mások is itt a tökéletesség jegyével léphetnek föl. Amirõl itt szó van, és ez a második pont, amirõl vitatkozunk, az nem az, hogy ki hogy igazul meg. Hanem arról vitatkozunk, hogy a Magyar Köztársaság 1956-ban kormányra került miniszterelnökét 1958-ban kivégezték, és ahhoz teljes elégtétel jár. Azért jár teljes elégtétel - nem azért mert a Szocialista Párt õst keres -, mert van nekünk más õsünk is, hogy ha errõl van szó, Jászi Oszkártól kezdve sok mindent mondhatunk el, hanem azért, hogy ezt az idõt, kizökkent idõt helyre billentsük, hogy tanúságát tegyük annak, hogy ez a tett, amely politikai ügyeket, gyilkosságokkal és atrocitásokkal és autokráciával és diktatúrával akar megoldani demokrácia helyett, annak mindörökre vége. Ezt kellene reprezentálnunk, és ezért volna jó, hogyha azt közösen reprezentálnánk ország és világ elõtt. És nem kíván a Szocialista Párt ezen a téren elsõnek menetelni a sorban, hanem együtt szeretne valamennyivel. (Taps a kormánypárt soraiban.)