HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Nagy Erzsébet! Egy évvel ezelõtt Albániában jártam, Tirana fõterén, pontosan ott, ahol most egy rossz választás után rossz választ adott a hatalom a tüntetõkre, és bementem a dzsámiba, ami Tirana fõterén áll, ott találkoztam egy idõs muzulmán úrral, aki nagyon keveset beszélt olaszul, talán még nálam is kevesebbet, bár én is keveset beszélek; és amikor megkérdezte, hogy honnan jöttem, akkor azt mondtam, hogy Magyarországról jöttem. Õ rám nézett és nagyon rossz kiejtéssel azt mondta, Imre Nagy - príma antikommunista, vagy elsõ antikommunista, ahogy fordítjuk. Én magam nem vagyok sem príma ember, sem antikommunista, mégsem kezdtem el vele vitatkozni, mert úgy éreztem, hogy vannak pillanatok és vannak helyek, amikor a jelkép mindenki számára annak a jelképe, amiért fontosnak tartja. Nagyon sok ember van a világon, aki a kommunizmus bûneit elítélve Nagy Imrét az antikommunizmus szimbólumának látta a határokon túl, és nem hiszem, hogy ezzel érzelmileg lehet vitatkozni. Történészként persze azoknak, akiknek ez a tisztük, lehet vitatkozni. Aki járt Toledóban az Alcazarban, a francoizmusnak a francói szélsõ-jobboldalizmusnak a fellegvárában, a szó valódi értelmében is fellegvárában, az tudja, hogy Nagy Imrének ott emléktáblája van a legkülönbözõbb jobboldali nacionalista mozgalmak képviselõi mellett, mögött.
Nekem ez, mint baloldali embernek és magyarnak, aki tudok valamit a kis ország történetérõl, nem tetszett különösebben. Ott sem jutott azonban eszembe, hogy valamilyen módon tiltakozzak vagy nemtetszésemet fejezzem ki. Õszintén szólva örültem annak, hogy a XX. századi magyar történelem legalább egy személyiségét ismerik Spanyolországban is, és azok a spanyol jobboldaliak, akikkel egyébként a legkevésbé sem rokonszenvezem, tudják, hogy a magyar népnek volt egy mártírja, aki a szabadságért harcolt. Én általában, tisztelt Képviselõtársaim, nem tartozom azok közé, akik indulatból vagy csak azért is leszavaznak mindent, ami az ellenzéki oldalról jön. Név szerinti szavazás alkalmából is volt, amikor az ellenzékkel együtt szavaztam. Meg kell azonban mondani, hogy azt, amit az ellenzéki pártok a Nagy Imre-emléktörvény ügyén mûveltek, vagy néhány ellenzéki képviselõ ennek az emléktörvénynek az ürügyén mûvelt, az szerintem nagyon-nagyon messze áll attól, amely a nemzeti megbékélést szolgálja.
Nagyon-nagyon messze áll attól, amit higgadt, józan ellenzéki politizálásnak és igenis hazafias politizálásnak nevezhetünk vagy gondolhatunk. A történelemben sokan változtak, és a történelem maga is változott. Hogy emlékeztessek csak arra a tényre, hogyha ma elolvassuk például a Független Kisgazdapárt 1945-ös programját, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy sokkal baloldalibb, mint a Magyar Szocialista Párt 1990-es programja. Ez azonban csakis kizárólag abból ered, hogy a század közepén, amíg az államszocializmus csõdjével nem szembesültek a nemzetek, addig illúziók éltek, hitek éltek, és mi a cinikus utókor nevében õszintén szólva nem tudjuk, hogy kinek könnyebb, annak, akinek voltak legalább álmai és illúziói, vagy azoknak, akik a század szinte minden nagy illúziójának bukását is meg kellett szemlélniük, vagy fiatalabb nemzedék tagjaiként már abba kellett beleszületniük, sajnos az illúziók nagy többsége csalókának bizonyult.
Igen, Nagy Imre szocialista volt, igen, Nagy Imre hitt a demokratikus szocializmusban, és azok számára, akik a világon mindent a liberális kapitalizmus haszonelvûségébõl szemlélnek, azok számára, nyilvánvalóan tévedett, e tévedését vállalta azt hiszem, és mindannyiunknak vállalnunk kell azt, hogy a században más eszmények is voltak, mint az, amely most elborít mindent, vagy elborítani látszik.
Nagy Imre nemcsak a független és nemcsak a szocialista Magyarországért élt és harcolt, hanem - errõl senki nem beszélt ma, érthetõ megfontolásokból - a semleges Magyarországért is. Én azt hiszem, hogy ma másképp látjuk a világot, más körülmények között élünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azt, abban a pillanatban a semleges Magyarországért való kiállását ne becsüljük értékén. Egyáltalán, azt hiszem, hogy embereknek, történelmi nagyságoknak a nevét nem érdemes percnyi politikai érdekekhez kötni, és nézeteiket az adott történelmi idõben kell és méltó látni. Pásztohy András kollegám számomra nagyon megrendítõen mondta el azt, hogy az egyszerû vidéki emberek, ahogy a vidéki lakosság látja Nagy Imrét, elsõsorban agrárpolitikája nyomán. Úgy hiszem, ez az a fajta közelítés, amely valóban, hát legalábbis számomra, valóban rokonszenves, mely próbál a politikai vitákon felülemelkedve, próbálja a politikai vitákon felülemelkedve meghatározni Nagy Imre szerepét a magyar nemzet életében.
Természetesen nemcsak Nagy Imre volt a forradalom, de minden forradalomnak, minden nemzeti felkelésnek és nemzeti cselekedetnek vannak jelképpé növekedett szereplõi. Ha más országok szabadságharcára gondolunk, nyilván nagyon-nagyon sok ember hõsiessége kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államok szabad legyen, mégis hirtelen most mindannyian Georges Washingtonra, Washington Györgyre gondolunk, és nem gondolunk nagyon-nagyon sok más személyiségre, akinek a neve, a személye, a tette ott áll Washington Györgynek a tettei mögött, cselekedetei mögött. Azt gondolom, tisztelt képviselõtársaim, hogy az egyik ellenzéki kifejezésére utaljak, hogy erõbõl meg lehet-e szavazni ezt a törvényt, nem tudom, hogy erõbõl meg lehet-e szavazni. De azt hiszem, csak gyengeségbõl lehet nem megszavazni ezt a törvényt.
Az a véleményem, tisztelt képviselõtársaim, nem tudom, hogy volt-e eljárásjogi hiba az MSZP részérõl vagy nem; lehet, hogy volt eljárásjogi hiba, és ez ha a vitában elhangzott is, elmondták, akkor nagyon helyesen tették az ellenzéki képviselõk. Azt hiszem azonban, hogy a végszavazásnál már nem eljárásjogi kérdésekrõl fogunk szavazni, hanem Nagy Imre személyének a megörökítésérõl, emlékének a megörökítésérõl.
(20.20)
Elhangzott ebben a Házban - akkor még nem tartoztam a Szocialista Párt se szûkebb, se külsõ körei közé -, hogy a Szocialista Párt 1990-ben megszavazta az '56-os emléktörvényt. Azzal együtt, gondolom, hogy az akkori szocialista frakció tagjai tudták, hogy kikerült belõle Nagy Imre neve, netán még azt is tudták, hogy miért került ki onnan. Ennek ellenére úgy hitték, hogy vannak törvények, vannak javaslatok, amelyek a részletek, az eljárásjogi vitákon túl megszavazandók, mert jó hittel, mert jó erkölccsel meg kell õket szavazni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem ez is egy ilyen törvény, és azt gondolom - nem akarom egy másik ellenzéki képviselõtársam szavát rossz összefüggésben használni -, de én szerintem erre a törvényre arcpirító dolog lenne nemmel szavazni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt soraiban.)