DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elõterjesztõk! - mondanám, de nem látom a teremben, csak Vitányi Ivánt - tehát tisztelt Vitányi Iván!
Engedjék meg, hogy mielõtt mondanivalómra térnék, két névvel egészítsem ki a Sándorffy Ottó által tegnap felolvasott névsort: Hadady Rudolf, a salgótarjáni acélgyári nemzetõrség parancsnoka, és helyettese: Hargitay Lajos. 1956. december 13-án szadista hóhérok Hugyagra vitték õket, eltörték csontjukat, kiszúrták szemüket, utána golyóval végeztek velük.
Tisztelt Országgyûlés! Mindannyian tudjuk, akik itthon éltük meg 1956-ot és utána sem hagytuk el az országot, hogy Kádárék legfõbb érve, amelyet itthon és külföldön egyaránt igyekeztek magyarázni és elfogadtatni szerepüket, és amelyre mint elvi kinyilatkoztatásra úgyszólván alapozták létüket, hogy ami 1956. október 23-án és utána történt, ellenforradalom volt, Nagy Imre miniszterelnök nacionalista ellenforradalmár és áruló, a forradalom és szabadságharc többi hõse és mártírja pedig közönséges közbûntényes bûnözõ és huligán.
Jól emlékszem még, mivel két szememmel láttam, hogyan adtak minderrõl ököllel, pofonokkal, gumibottal, puskatussal és sortüzekkel "gyakorlati népnevelést" - ezt természetesen idézõjelben mondom - céljából falura rándult pufajkások, muszkavezetõk, verõlegények, szadista ügyészek és vérbírák, röviden sírjukban is megátkozott gazok.
És arra is jól emlékszem még, milyen kegyetlenül számoltak le azokkal, akik nem tudták magukba fojtani a szót, nem tudták elhallgattatni lelkiismeretük és igazságérzetük szavát. Elég volt egyetlen megjegyzés, akár egyetlen elejtett szó, hogy állásvesztésre, azonnali kirúgásra ítéljenek embereket, ha Nagy Imre, a forradalom és a forradalmárok védelmében mertek nyilatkozni, ha mégoly halkan, szerényen vagy szolidan is. MSZMP-tagok számára ugyanakkor kifejezett elõírás, sõt kötelesség volt, hogy - úgymond - hatékonyan, megalkuvás nélkül terjesszék az '56-tal kapcsolatos hivatalos ideológiát.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az ideológia nevet ezúttal marxi értelemben használom. Az ideológia pedig e szerint nem más, mint hamis tudat, olyan eszme, tétel, tan vagy más szellemi gondolati alkotás, amelyet ugyan tudatosan, de hamis tudattal, a tények megmásításával, jobb esetben félreértése alapján hoznak létre.
Iskolapéldája volt ennek, hogy alig egy-két évvel az események után már odáig mentek a csûrés-csavarással és a hazudozással, hogy Kádár arról kezdett szónokolni, hogy 1956. októbere tõkés-földesúri lázadás volt. És arra a nyegle, pimasz, arrogáns és eléggé el nem ítélhetõ és eléggé meg nem bélyegezhetõ modorra is jól emlékszem, ahogy egyes MSZMP-tagok lihegték túl a dolgokat, csúfondárosan, szállóigeszerûen, kárörvendõen hangoztatták, hogy - idézem - "'56-os bûnökre nincs megbocsátás". Nem is volt.
Nem múlt el jelentõsebb évforduló, hogy tisztogatás ne történt volna, hogy néhány embert az évforduló tiszteletére csak úgy sportból, rutinból ki ne rúgtak volna, fel ne áldoztak volna. Így történt 1966-ban, és így 1976-ban is. Mindez persze a valódi okok gondos elhallgatásával, eltitkolásával, a tények elferdítése és elleplezése alapján, sunyi, alattomos és csak galádnak nevezhetõ módszerrel, amelyet, mint jól bevált fogást, fõleg egyházi személyekkel szemben alkalmaztak.
Az volt ugyanis a módi, ha egy fiatal és lelkes pap valahol fellendítette hitéletet, hogy azonnal elhelyezték - persze nem a valódi okok megnevezésével, hanem jól kiagyalt, álokokra és érvekre hivatkozva, amelyek úgy voltak kitalálva, hogy lehetõség szerint valószerûen hangozzanak és jól feleljenek meg a kispolgári bordélyszemléletnek, egyszersmind a gondosan táplált, otromba és meglehetõsen utcai, egyházellenes malackodásnak is. Hogy például az illetõ homoszexuális, megrontja a fiúgyermekeket vagy átlagon felüli nõfaló, kiköt a menyecskékkel és a lányokkal stb.
A mondottak és más, ezúttal szóba nem hozott embertelenségek és atrocitások után kifejezetten sokkoló, azon túl határozottan ízléstelen és erkölcsi értelemben is erõsen kifogásolható, hogy most éppen a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója kívánja szentté avatni Nagy Imrét és törvénybe iktatni emlékét.
Az a párt tehát, amely - mint általánosan ismert - a kádárista MSZMP jogutódja, tagságának jelentõs része is Kádár János pártjából jött át, és amelynek tagjai közt ma is sokan lehetnek, akik ilyen-olyan mértékben elmarasztalhatók a felsorolt cselekményekben, amennyiben kimondva vagy kimondatlan, egyetértettek '56 kádárista értékelésével, helyeselték Nagy Imre, a forradalmárok és a nemzeti ügy harcosainak kivégzését, jogosnak ítélték a megtorló intézkedéseket.
Röviden tehát, fölöttébb is furcsa, tagadhatatlanul elképesztõ, hogy most azok kezdenek átmenet nélkül hozsánnázni, akik eddig "feszítsd meg"-et harsogtak. Ne tessék haragudni, de itt olyan jelenségekkel állunk szemben, amiktõl émelyeg és emelkedik az ember gyomra.
Nem arról van szó, hogy ne legyen Nagy Imre-törvény. Igenis legyen, de semmiképp se azok jóvoltából, akik nemrég még együtt üvöltöttek a farkasokkal. Mert legalább annyira meghökkentõ és visszataszító, hogy erõsebb kifejezést ne használjak, mintha Néró utódai követelték volna a római szenátustól, hogy dicsérettel és elismeréssel foglalja határozatba Krisztus és a keresztény mártírok emlékét.
Nem vonom kétségbe az MSZP által eddig megtett út jelentõségét. Mégis tényként lehet megállapítani, hogy a szocialista frakció nincs abban a helyzetben, hogy kezdeményezõje lehessen a Nagy Imre emlékét megörökítõ törvénynek. És nem is lesz, míg ország-világ elõtt el nem határolja magát, nem mond határozott és egyértelmû ítéletet a Kádár-korszak bûnei fölött, nem ítéli el határozottan Kádár "apró dögei" és a többiek árulását, a társadalmon elkövetett erõszakot és gaztetteket, a bírósági procedúrával leplezett politikai gyilkosságokat, muszkavezetõket, pufajkásokat és verõlegényeket, mindaddig, míg nem tesz meg mindent az átvilágítások azonnali végrehajtása és a közélet megtisztítása érdekében, és mindaddig, míg nem folytat olyan külpolitikát, amelyre a mártírhalált halt Nagy Imre is igent mondana.
A Benes-dekrétumok tárgyában történt szavazás tanúsága szerint ma még távolról sem ez a helyzet.
(19.20)
Nem szeretnék az illetéktelen beavatkozás hibájába esni, se mások ügyeibe ártani magam. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Már megtörtént! A tárgyra!) Kritikához jogom van. Errõl ennyit. Mégis kikívánkozik belõlem a megjegyzés: tényigazság, hogy a barikádnak két oldala van, de nem lehet egyszerre mind a két oldalon állni, nagyimrésnek és kádáristának is lenni, a gyilkosokkal és mártírokkal, a hõsökkel és árulókkal egyszerre parolázni. Bár kétségtelen, hogy '56 a magyar történetben mindenki más elõtt Nagy Imre nevével forrott össze, a tisztesség és a becsület mégis azt kívánná - és nem kétlem, hogy Nagy Imre is így látná jónak -, hogy a törvény mindazok nevét is tartalmazza, kik életüket adták, akikrõl joggal mondhatjuk el a költõvel, hogy "Érted haltak, szent Világszabadság!". (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)