BÁNYÁSZ JÁNOSNÉ DR. (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági helyzete és határközelisége miatt közbiztonsági szempontból erõsen veszélyeztetett terület. A bûnözés elleni eredményes fellépéshez, illetve ennek a küzdelemnek egyik az része lehet a bûnüldözéssel hivatalból foglalkozó szervek elhelyezésének körülményei, illetve ezek vizsgálata és ezek biztosítása.
Nyíregyházán a Törvényházat a század elején építették, ebben a felújításra szoruló épületben helyezkedik el a Városi és Megyei Bíróság, Városi Ügyészség és Megyei Fõügyészség, meglehetõsen zsúfolt körülmények között, néha a munkatársak leültetése is gondot okoz, és a bírósági épületrészben igazán kicsi, kényszerbõl kialakított termekben is folyik tárgyalás. Néhány, bírósághoz kapcsolódó cég más épületben nyert elhelyezést.
A büntetés-végrehajtási intézmény börtön fokozatú szabadságvesztés végrehajtására szolgál, és az elõzetes letartóztatásban levõk õrzése is itt történik. Az intézet befogadóképessége 128 fõ, és általában 250-260 elítéltet tartanak fogva. A mûszaki állapot sem felel meg mindenben a követelményeknek.
Ezen túl körülbelül 500 fõre tehetõ azon elítéltek száma, akik megyebeliek ugyan, de más megyében töltik jogerõs büntetésüket. Kapcsolattartásuk a családdal problémába ütközik, ez is egy gond, de természetesen ez nehezíti a szabadulás utáni újra-beilleszkedést.
A fenti problémák megoldására a helyben lehetséges lépéseket mi megtettük. A város részletes rendezési terve kitér arra, hogy a Törvényház és a börtön melletti területek csak az igazságügyi épületbõvítés céljára sajátíthatók ki, és a megyei jogú város önkormányzata ezt ingyen bocsátja a tárca rendelkezésére. Kérdezem tehát miniszter urat, a tárca mivel tud hozzájárulni az említett (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) gondok megoldására, illetve mikor szerepel terveikben a nyíregyházi igazságszolgáltatási épülethelyzet megoldása? Köszönöm. (Taps.)