Selmeczi Gabriella Tartalom Elõzõ Következõ

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Két pontban szeretnék reagálni az igen konstruktív válaszra, azt hiszem, mert ez az volt. Az egyik az a felelõsség kérdése. Tisztelt Belügyminiszter Úr! Ön elsõ körben feszegette a tulajdonosok felelõsségét. Én azt hiszem, hogy addig nem takarózhatunk vagy nem bújhatunk a kutyatartók és tenyésztõk felelõssége mögé, amíg mi itt, törvényalkotók a parlamentben mindent meg nem tettünk annak érdekében, hogy minél szigorúbban szabályozzuk törvényi szinten ezeknek a vadállatoknak a tenyésztését, tartását, behozatalát.

A másik, hogy maximálisan egyetértek azzal, hogy nem elegendõ a törvényeknek a megváltoztatása, nagyon szigorúan szankcionálni kell ezeket az eseteket. Olvashattuk azt, hogy például 50 ezer forintos bírságot szabnak ki egy-egy ilyen szabálysértés esetében, és hogy a szaklapokban lehet olvasni a hirdetéseknél, hogy viszont a kutyáknak az ára több százezer forintra tehetõ, tehát inkább kifizeti ezt a bizonyos 50 ezer forint bírságot, hogyha elkapják, viszont a tenyésztésen sokkal több pénzt tud behozni.

És még egy utolsó mondat, ha megengedi, elnök úr, az pedig az, hogy hetek óta dolgozunk egy önálló törvényjavaslaton, amely ezt a problémát kezelné. A jövõ héten szeretnénk ezt benyújtani, remélem, hogy a konstruktív hozzáállás folytatódik a jövõ héten is. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldali padsorokból.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage