Balsai István Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Valamennyien annak vagyunk tanúi, hogy a rendkívül csekély mértékben megállapított idõkeretet, amely a Magyar Köztársaság alkotmánya szabályozási elveivel kapcsolatban rendelkezésünkre áll, ezen belül természetesen a még csekélyebb mértékben szóhoz jutó ellenzéki frakciók ma jóval rövidebb idõben fejthették ki álláspontjukat, mint ahogyan ezt az egyébként általunk el nem fogadott rövidségû idõkeret lehetõvé tenné. Számításaim szerint a Magyar Demokrata Fórum pontosan egy hozzászólásra való, kétperces idõkerettel rendelkezne még. Nagyon sajnáljuk, hogy a Ház nem tudta biztosítani, a Ház vezetése nem tudta biztosítani ennek a mai napirendnek, a tárgysorozatnak az idõben történõ megtárgyalását és fel szeretném tenni a kérdést, hogy mi lesz a mai nap televíziónyilvánossága elõtt még elmondható - de úgy látszik, hogy a vita lezárását követõen erre már sor nem fog kerülni - idõkerettel. Vajon a holnapi idõtartam meg fog-e ezzel nõni? Tudomásunk szerint nem lehet átvinni egyik napról a másikra az idõkereteket, és azt is úgy tudjuk, hogy a televízió közvetítési ideje is meghatározott keretek között zajlik.

Szeretném megkérdezni a tisztelt elnök asszonyt, hogy mi a terve azzal kapcsolatban, azzal az idõvel kapcsolatban, amelyre ma nem tudott idõt biztosítani az Országgyûlés az alkotmány megtárgyalásával kapcsolatban.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage