Szekeres Imre Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon

sajnálom, hogy ez a mai délelõtt - amikor egy nagyon fontos törvényt

tárgyalunk, amiben bár megoszlanak a vélemények - ilyen ügyrendi vitává

alakult. Amennyiben szót és módot kaptam volna, vissza kívántam volna

vonni azt a szót, hogy Kövér László provokációt követett el azzal, hogy

az elõzetes megállapodás, a Ház által egyhangúlag megszavazott napirend

ellenére, az eddigi szokásokkal ellentétesen, nem tíz perces beszéddel

készült fel. Én úgy gondolom, hogy ezen a ponton egyetértünk Kövér

Lászlóval - talán másban soha nem is fogunk -, hogy méltatlan volt az az

ügyrendi vita, ami itt a Házban ennek a törvénynek a tárgyalásakor

kialakult. Ezért tettem azt a javaslatot az MSZP-frakció nevében, hogy

kapjon szót Kövér László, és itt csatlakoztam Salamon László

javaslatához, hogy Kövér László mondja végig a beszédét.

(9.40)

Tehát visszavonom a provokáció szót, azt a kifejezést szeretném használni, hogy Kövér László, ismerve a megszavazott napirendet, ismerve a házbizottsági ajánlást, azt - tudatosan nem tartotta be. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage