Semjén Zsolt Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A millecentenárium évében, amikor a magyar nemzet számba veszi múlhatatlan értékeit, méltó, hogy az Országgyûlésben is megemlékezzünk az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendrõl, a pálosokról. Mindennek külön aktualitást ad, hogy ez év tavaszától - 210 év után - újra van önálló magyar pálos rendtartomány. A pálosok története mindig szorosan összefüggött Magyarország történelmével. Ebbõl az immár hét és fél évszázados történetbõl szeretnék most néhány képet felmutatni, annak alapján, amit a magyar pálosok önmagukról a legfontosabbnak tartanak.

A szerzetesrendet Boldog Özséb alapította, aki éppen 750 esztendeje mondott le esztergomi kanonoki méltóságáról, és vonult remeteségbe a pilisi erdõk mélyére. A tatárjárás után történt mindez, amikor újra kellett építeni az országot az iszonyatos rombolásból. Özséb atya Krisztus példájából pontosan tudta, hogy a fizikai munkán túl a szellem ereje, az imádságos, engesztelõ lelkület is szükséges a nemzet boldogulásához.

1250 táján az éj sötétjében barlangja elõtt imádkozva kicsiny lángokat látott fellobbanni, amelyek aztán egy nagy tûzgomolyagba olvadtak össze, és bevilágították a magyar éjszakát. Akkor kapta az indíttatást, hogy a külön- külön élõ magyar remetéket egy közösségbe gyûjtse össze. Példaképüknek az elsõ remetét, Egyiptom Théba pusztájában élt Pált választották, innen származik a rend neve: Elsõ Remete Szent Pál Testvéreinek Rendje, vagy röviden: pálosok rendje, akik Remete Szent Pál és Esztergomi Boldog Özséb mintájára akarják szeretni és szolgálni Istent és embertársaikat és tisztelni a Boldogságos Szûzanyát, aki a Magyarok Nagyasszonya, vagyis királynõje elsõ szent királyunk 1038-ban tett végakarata szerint.

Az új közösség a mai Kesztölc falu határában építette fel a Szent Keresztrõl nevezett templomát. A pálos rend fejlõdését mutatja, hogy 1300-ig 18 kolostort alapítottak. Az Árpád-ház kihalása után a pápa követe, Gentilis bíboros a pálosok pilisszentlászlói házában tárgyalva tudta megnyerni Csák Máté oligarchát, hogy Róbert Károly pártjára álljon. A magyar eredetû rend, mint a közhangulat egyik tényezõje, jelentõsen hozzájárult ahhoz, hogy az Anjou-házi királyok hazánk felvirágoztatói lehettek.

1327-ben már kb. 40 pálos kolostorról tudunk 900 szerzetessel. Nagy Lajos uralkodása alatt további 23 kolostor létesült, köztük a híres - ma börtönként funkcionáló - márianosztrai rendház. 1382-ben Opolei László herceg, Nagy Lajos királyunk unokaöccse hívására Márianosztráról ment 16 pálos, hogy megalapítsák a czestochowai Jasna Góra kolostort. E kegyhely immár hat évszázadon át nemcsak Lengyelország lelki központja és a hagyományos lengyel-magyar barátság egyik forrása, hanem Európa népei megbékélésének is a szimbóluma, hiszen a lengyel milenniumkor, 1966-ban Wyszynski bíboros, prímás és Wojtyla érsek, a késõbbi II. János Pál pápa vezetésével a lengyel egyház itt hirdette meg a németek felé azt a történelmi megbocsátást, amely lehetõvé tette az évszázadok óta szemben álló népek kibékülését és ezzel az egységes Európa megalapozását. Nagy Lajos király - a velenceiek elleni gyõztes hadjáratát lezáró béke alapján - Budára hozatta a pálosok névadó szentjének akkor Velencében õrzött ereklyéit, amit azután a török idõkig a pálosok budaszentlõrinci fõkolostorában õriztek, s Thébai Remete Szent Pált Magyarország védõszentjének nyilvánította.

Amint Magyarország, úgy a pálos rend is továbbfejlõdött Mátyás alatt, aki számos adományozással és kolostoralapítással is kifejezte megbecsülését a rend iránt. Kinizsi Pál és Magyar Balázs által alapított vázsonyi kolostor szerzetesei írták a törökverõ hõs felesége számára azokat a magyar nyelvû imakönyveket, amelyek reneszánsz kori kincseink. Ugyancsak Mátyás kortársa volt az a Báthory László, hárshegyi remete, aki - a pálos hagyomány szerint - magyarra fordította a Bibliát és magyar nyelven megírta a szentek életét. Pálos szerzetes volt a költõ Csanádi Adalbert, a rendi történetíró Gyöngyösi Gergely és az államférfi Martinuzzi Fráter György váradi püspök, bíboros, kinevezett esztergomi érsek is, aki a független erdélyi fejedelemség megszervezéséért, és titokban az ország újraegyesítéséért harcolt. 1551-ben erõszakos elvesztése egyszerre jelezte rendje és az ország sorsát.

1526-ban nemcsak Mohács mezején harcoltak pálosok, de a visegrádi és márianosztrai pálosok a környék népével együtt sikeresen megvédték a visegrádi várat és a benne õrzött koronát a portyázó törököktõl. A hódoltság idején a törökök mellett a protestantizmus ürügyén a feudális fõurak is rabolták, pusztították a kolostorokat. Mindezek ellenére a ferencesek mellett a pálosok voltak azok, akik a hódoltsági sorsra jutott magyarság lelkigondozását vállalták. A katolikus megújulás korában pedig a jezsuitákkal együtt folytattak missziós tevékenységet. Vértanúik között is kiemelkedik Cseppelényi György alakja, akit 1674-ben fejeztek le.

A Budavár visszavételével kezdõdõ idõben a rend is föllendült. Az 1700-as évek magyar hazaszeretete, barokk vallásossága, a szószék, a toll, a könyv, majd a katedra szolgálata egybeforrt a pálosok történelmével. 1773-ban Mária Terézia öt gimnáziumot bízott a pálosokra, tanáraik között olyan nevek szerepelnek, mint Virág Benedek, Ányos Pál és Verseghy Ferenc. Vezetésükkel 1772 és '79 között szervezték meg a Magyar Hazafiúi Társaságot, amely a kezdõdõ reformmozgalom, a magyar szellemi élet irányítója volt. A bécsi udvar ugyan megakadályozta az intézményesülést, ám a társaság így is a Magyar Tudományos Akadémia elõfutára, és a kezdeményezés kétségtelenül a pálosoké volt.

A II. József által képviselt, magát felvilágosodottnak hirdetõ, valójában egyház- és magyarellenes politika nem viselte el sem az imádkozó szerzetesek, sem a magyar karakter létét. A császár 1786-ban feloszlatta a pálos rendet is, amelynek ekkor a magyar rendtartományban 24 kolostorában 313 tagja volt. A császár halála után sem került sor a pálos rend visszaállítására, aminek igazi oka a rendet jellemzõ magyar szellemiség volt, továbbá az a tény, hogy a Vallásalap nem akarta visszaadni a pálosok elvett javait.

Közel 150 éves távollét után sikerült Lengyelországból visszatelepíteni a rendet. 1934-ben Budapesten a gellérthegyi Sziklatemplomban kezdték meg szolgálatukat. 1950-ben 4 rendházban 21 pálos pap és 20 testvér mûködött.

A szerzetesrendek szétszóratásakor a többi szerzetessel együtt a pálosokat is internálták, sokukat bebörtönöztek, többen vértanúságot szenvedtek. A koncepciós Grõsz-perben a szerzetestestvérek néhány civil ismerõssel együtt összesen 150 évet kaptak, P. Vezér Ferencet halálra ítélték, és 1952. március 28-án a Kisfogházban felakasztották. A Sziklatemplomot vastag betonnal befalazták. De 1989-ig titokban, majd a rendszerváltoztatás után 4 kolostorban 14 pálos folytatta a közösségi életet. 1992. február 17-én a Legfelsõbb Ügyészségen újratárgyalták a pálos rend ügyét, a felhozott vádakat alaptalannak, az eljárást törvénytelennek nyilvánították.

1996. március 6-án Czestochowában a pálos rend egyetemes káptalanja a magyarországi pálos kolostorok közösségét - amely eddig közvetlenül a Czestochowában székelõ generális alá tartozott és ún. rendfõnöki megbízott vezetése alatt volt - most "quasi-provincia" rangra emelte. A rendi tanácskozásnak ezzel a határozatával a II. József féle 1786. évi feloszlató rendelet után most újra van önálló magyar pálos rendtartomány, és így Pécsett, Budapesten, Márianosztrán és Petõfiszállás Pálosszentkúton újra fellendülõben van a népünkért imádkozó és engesztelõ pálos szerzetesi élet.

Úgy gondolom, hogy minden magyar - felekezeti hovatartozástól függetlenül - büszke lehet azokra az értékekre, amelyet az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok teremtettek. Van egy õsi pálos hagyomány, amely így szól: "Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani." Adja Isten, hogy a pálos rend kibontakozása az ország sorsának jobbrafordultát is jelentse! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage