MEZÕ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr! Tisztelt Ház! Napirend utáni felszólalásomban a Magyar Úttörõmozgalom 50. évfordulójáról kívánok megemlékezni. Teszem ezt azért is, mert több mint húsz éve és jelenleg is, magam is részt veszek ebben a mozgalomban. A jubileum pontos dátuma tegnap volt, mivel 1946. június 2-án alakult meg a Magyar Úttörõk Szövetsége. Ellentmondásos, bonyolult idõszak volt ez az 50 év. A megalakuláskor, 1946- ban, az elpusztult, lerombolt országban a gyermekek helyzete volt a legkiszolgáltatottabb. Éhezés, testet és lelket fenyegetõ veszélyek kora. A háború után egy demokratikus tavasz jövõképe csillant fel Európában. Az alapítók arról szõttek terveket, hogy az új gyermekmozgalom a szabadság és közösség eszményére épül. Különös összehasonlítást kínál mai világunk gyermekintézménytelensége, a mozgalom történetének elsõ évtizedeiben létesített gyermekcélú beruházásaival. Csillebérc, úttörõvasút, az úttörõházak, a táborok, mind a jövõjére gondoló társadalom gondoskodásának jelképeivé váltak.
A mozgalom történetében kimutathatók az esélyegyenlõséget segítõ és tehetséggondozó események. Érdemes lenne megszólaltatni azokat a sportolókat, mûvészeket, együtteseket, akik, illetve amelyek úttörõvetélkedõkön tûntek fel. Mindenképpen a történelmi visszaemlékezések tárgyát képezi a buktatók történelmi sorozata. A túlpolitizáltság, az intolerancia. Ez a pártállam megannyi hibáinak egyike volt. Az viszont biztos, hogy arról nem az úttörõk és nem az úttörõvezetõk tehettek, hogy 40 évig csak egy gyermekszervezet lehetett. Bár lett volna több és lett volna konkurencia. Ma tucatnyi gyermekszervezet közül választhatnak mindazon gyerekek, fiatalok, felnõttek, akik befogadó közösségre, az együttes cselekvés örömére és gazdag, sokszínû tevékenységre vágynak. Ezek egyike a Magyar Úttörõk Szövetsége.
A magyar úttörõmozgalom a rendszerváltás folyamatában újragondolta feladatait, tevékenységi rendszerét. Félezer felnõtt és 70 ezer gyermek fogadott hûséget a rõzselángos zászlóhoz, mindazokhoz az élményekhez, amit az úttörõmozgalom, a közösségi élet jelent. S bár a rendszerváltás óta a sajtó, tv, rádió keveset foglalkozott az úttörõkkel, vagy ha foglalkozott, akkor negatív értelemben, mintha az egykori úttörõk valami bûnt követtek volna el. Pedig õszintén állítom, hogy egykori tanítványaimmal, ha találkozom, mind szívesen emlékezik vissza az úttörõévekre. Nekik a sok-sok vetélkedõ, verseny és nyári tábor jut eszükbe, nem pedig a politika. Mint ahogy az úttörõvezetõk döntõ többségét sem a politika vezérelte, hanem a gyermekek szeretete. A jelenlegi bázisszervezetek mindenféle ideológiától mentesek, egybefogja õket a humánum, szolidaritás, az aktivitás. Ezek jegyében született meg a jelszó: "Úttörõk a barátságos harmadik évezredért". 76 ezer gyermek és 500 közösség nevében kérem a magyar társadalmat, a közvélemény-formáló erõket, személyeket, segítsék a gyermekközösségeket és azok vezetõit, kövessék bizalommal tevékenységüket. Számítsanak a tevékeny gyermekek részvételére a magyar társadalom soron lévõ feladatainak megoldásában. Erejükhöz, képességükhöz képest készen állnak erre. Köszönöm a figyelmet. (Taps )