DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Koscsó Lajos beszélt néhány olyan problémáról, amelyet nem old meg megnyugtatóan az elõterjesztett Házszabály-módosítási javaslat. Az 1994. õszén elfogadott Házszabályunk túlnyomórészt megegyezésen alapult, akkor elhatároztuk, hogy egy év után felülvizsgáljuk a gyakorlatot és a szükséges javításokat végigvisszük.
Több hónapos munka során az a bizottság, amelynek egyébként én is tagja voltam, a Házszabály gyakorlatán végigment, a szükséges módosításokban túlnyomórészt egyetértésre is jutottunk. Ahogy már Toller László tegnap az expozéjában említette és Koscsó Lajos is most beszélt errõl, egyetlen olyan pont volt, amelyben többféle kompromisszumos javaslat után sem született megállapodás.
Amikor az ellenzéki pártok garanciát kértek arra, hogy - bár ebben nem született egyezség -, a házszabályi módosításhoz a kormánypárti képviselõk nem adnak be módosító indítványt, ezt természetesen a kormánypárti tárgyaló delegáció nem vállalhatta, így került sor arra, hogy két kormánypárti képviselõnek az aláírásával került az Országgyûlés elé az a javaslat, amelyik egy pont kivételével valóban többpárti egyetértést tud maga mögött. Nos, ez az egyetlen kérdés a parlamenti nyilvánossággal, a parlamenti-kép építéssel, a lakossággal való kapcsolattartással összefüggésben egy rendkívül lényeges kérdés.
Azért hangsúlyoztam általánosabban ezt, mert nem csak a napirenden kívüli felszólalásokról van szó. Koscsó Lajos egy másik problémát is említett, amelyben kialakult egy Házszabályellenes gyakorlat, amelyet szintén célszerû a helyére tennünk. Bár ehhez nem kell Házszabály-módosítás, csak be kell tartani a Házszabályt.
(15.00)
A legtöbb vitát kiváltott kérdés a napirend elõtti felszólalások témáját érinti. Itt szeretném jelezni, hogy egy Országgyûlés akkor nevezhetõ igazán jogállami, rendezett keretek között mûködõ Országgyûlésnek, ha a tevékenységét szabályos, szabályozott jogállami keretek között folytatja. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy az Országgyûlés munkája kiszámítható legyen, hogy az Országgyûlés tervezze, hogy mit fog végezni. Ennek a formája minden kultúrált jogállamban a napirend.
Az Országgyûlés a tevékenységét napirend szerint végezheti, ha tényleg el is akarja végezni, mert egyébként szétesik, kaotikussá válik. A legfontosabb kérdésekrõl elterelõdik a szó. Van elvi jelentõsége is ennek a kérdésnek, hiszen a napirendet az országgyûlési képviselõk többsége fogadja el, tehát ebben egyetértés van. Ugyanakkor a napirenden kívüli megszólalások mögött nem áll ez az egyetértés, tehát egyes képviselõcsoportoknak az egyéni csoportérdeke elõzi meg azt, hogy a parlament végezhesse a közös kollektív munkáját, amelyben egyetértés született.
A napirend elõtti felszólalásoknál kezdetben volt olyan ellenzéki párt, közelebbrõl hadd nevezzem meg, a Fidesz, amelyik - emlékezetem szerint három alkalommal is - tiltakozott az ellen, hogy a Házszabály megszegésével hangzanak el napirend elõtti felszólalások. Milyen értelemben? A Házszabály értelmében kimondottan napirenden nem szereplõ, országos jelentõségû, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben lehetne soron kívüli felszólalást kérni. A négy feltételnek együttesen kell megvalósulnia, hogy valóban egy ilyen, a napirendet félretevõ felszólalás elhangozhassék.
A már említett statisztikák szerint nagyon aggályos az, hogy ezek a témák, amelyek itt sorra kerültek napirenden kívül, valóban ennek a négy feltételnek megfelelnek-e. Természetesen a mindenkori elnök rendkívüli nehéz helyzetbe kerül akkor, ha alkalmanként kéne állást foglalni abban a kérdésben, hogy egy felszólalás nem felel meg ennek a négy kritériumnak és éppen ezért esetleg megvonná a szót a felszólalótól.
Én úgy gondolom, hogy nem elnöki beavatkozással kell ezt a kérdést rendezni, hanem a politikai kultúrának a helyretételével. Nem szabad erõszakkal kikönyökölni bizonyos témákat a Házszabályban adott és visszaélésre is lehetõséget adó rendelkezéseknek a félretételével, úgy, hogy szubjektíve esetleges periférikus, esetleg komolytalan kérdéseket is országos jelentõségûvé és halaszthatatlanná minõsítsen bárki.
Az elmúlt hétrõl rendkívül negatív példának tartom azt, hogy akkor, amikor az Országgyûlés megkezdi Magyarország történetének az egyik legfontosabb jogalkotási aktusát, az alkotmányozási folyamatot, akkor akadjon képviselõcsoport, amelyik azt a rendkívül komoly és halaszthatatlan kérdést tegye fel az Országgyûlésen, hogy lesz-e 1996. szeptember 1-jén tanévnyitó. Én azt hiszem, hogy ez méltatlan volt. Elnézést a konkrét példáért, de ez méltatlan volt a Magyar Országgyûléshez. Rendet kell csinálni! A Magyar Országgyûlésnek a kellõ komolyságát el kell érnie és valóban a Magyar Országgyûlésnek azokkal a kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyeket tervezni tud, amelyek az ország közös problémáinak a megoldását jelentik. Ebbõl a szempontból mindenképpen garantálni kell azt, hogy a törvényhozási munka mellett a végrehajtó hatalom ellenõrzésének a kultúrált, Házszabályban rögzített, szabályozott formái mûködhessenek és ebben az ellenzéki jogok maximálisan érvényre jussanak. De az nem ellenzéki jog, hogy a parlament komolyságát idõnként félretéve, a parlament tevékenységét megakadályozva a törvényhozási munkát egyesek megakadályozzák csak azért, mert elõttük lebeg egy valamikori cél, hogy máris kampányolni kelljen a valamikori választásokra és ezzel, hogy a saját imázsát valaki építhesse, lefoglalja azt a lehetõséget, amikor az Országgyûlés közvetlen kontaktusba kerülhet a lakossággal, tehát a televízió-közvetítési idõt. Pedig egészen világos. Toller László tegnapi számai világosan mutatták, hogy az a párt, amelyik leginkább élen járt ebben a tevékenységben, a napirend utáni felszólalásoknál közel se jeleskedett ennyire, nem tartotta fontosnak, hiszen akkor nem volt közvetítés.
Ha jogilag néznénk, ugyanazt a lehetõséget megkapták, ennyi korlátozás nélkül, mint ami a napirend elõtti megszólalásoknál is van. Én úgy gondolom, nem ellenzéki jogról van szó. A joggal való visszaélés soha nem jog, az pedig joggal való visszaélés, hogyha bárki erre a négy kritériumra hivatkozva, ezeknek az együttes meglétére hivatkozva, valójában annak nem megfelelõ témákkal köti le a parlamentnek a mûködési idejét.
Különösen furcsává vált az, hogy amikor jó szándékúan, 1994 õszén úgy gondoltuk, hogy lehetõséget kell nyújtani arra, hogy reagálni lehessen, hogyha valaki nagyon fontosnak tartja egy más által felvetett kérdésre, ebbõl kialakuljon egy olyan szertartásrend, hogy valaki mond valamit és akkor hirtelenjében mindenkinek ugyanez nagyon fontossá válik és mindenki még ehhez csatlakozik. A parlament tevékenysége gyakran másfél-két órás idõre éppen ezért lebénul, azért, mert konkrétan ilyen témákat el szeretnének mondani. El lehet ilyen témákat mondani? Igen, el lehet mondani! Megvan a lehetõség rá!
1994 tavaszán az akkori Országgyûlésben ellenzéki oldalról kezdeményeztük a Házszabály revízióját. Szerettük volna akkor ellenzéki oldalról bõvíteni az ellenzéki jogosultságokat. Szerettük volna 40%-os szavazati szabállyal, tehát nem az 50%-os, mint addig mûködött, változatlanul, 40%-os szabállyal lehetõvé tenni, hogy az ellenzék politikai vitanapot kezdeményezhessen, meghallgatásokat kezdeményezhessen, akkor ez elõl az akkori kormánykoalíció mereven elzárkózott. Nem tudom mi az erkölcsi alapja bárkinek ahhoz, hogyha mi ennél sokkal szélesebb jogokat biztosítottunk '94 szeptemberében 20%-os szavazati aránnyal, figyelembe véve az ellenzéki pártoknak a viszonylag csekély parlamenti részvételét, tehát 20%-os és szerintem a világon egyedülállóan alacsony kezdeményezési aránnyal sorozatosan ellenzéki jogokat biztosított a kormánykoalíció, ezt biztosította a meghallgatásoknál, a politikai vitanapnál, a Házszabálytól való eltérésnél és még sorolhatnám ezeket a példákat.
Bevezettük a kormány ellenõrzésének új módszerét, többek között azzal a pszichológiai megfontolással is, hogy ez látványosabb és jobb teljesítményre ösztönzi a kormány képviselõit, ez az azonnali kérdések órája. Nem volt, szó sem lehetett egyébként hasonló gondolatról korábban, igaz hogy fel sem vetõdött, de kevesebbtõl is elzárkózott a korábbi kormánykoalíció. Adva van a politikai vitanap kezdeményezésének a lehetõsége, több ízben szerencsére sor is került rá, adva van, hogy a bizottságokban a parlament elõtt meghallgatásokat lehessen kezdeményezni ellenzéki jogként. Mind nagyon fontos jogok, de ezek jogok és nem joggal való visszaélés. A garanciák biztosítottak éppen ezért. Nagyon széles körû jogokat biztosított a kormánykoalíció, bár jogilag nem lett volna rá köteles, a kétharmada rendelkezés tehát a Házszabály módosításához, de fontosnak találta, hogy ezek a garanciák mûködjenek. Azt is rendkívül fontosnak tartotta a koalíció, hogy - ez csak áttételesen kapcsolódik a Házszabályhoz, de végül is összefüggésben van vele -, hogy ahhoz, hogy az egyharmados támogatottsága jogilag meglegyen az esetleges ellenzéki indítványoknak, hogy az ellenzék együttesen ezt fontosnak tartja, biztosította, hogy a bizottságokban ez az egyharmados létszám meglegyen. Bár létszámarányosan ennyi részvétel nem illette volna meg az ellenzéki pártokat.
Én úgy gondolom, hogy ilyen elõzmények után nem lehet jogos igény az, hogy a parlament érdemi munkájának a háttérbe szorításával, pillanatnyi ötletekkel gyakorlatilag egyre korlátlanabbul lehessen a parlamenti televízió-közvetítési idõben a parlamenti munkáról elterelni, az érdemi parlamenti munkáról elterelni a hangsúlyt.
(15.10)
Ha nem a televízió-közvetítésrõl volna szó, akkor természetesen semmi nem akadályozná azt, hogy ugyanezeket a kérdéseket a mûsoridõ után, a Házszabály keretei között elmondhassák ugyanezek a képviselõk, sõt szélesebb körben, hiszen idõbeli korlátozás nélkül, és gyakorlatilag még a frakcióvezetõi korlátozás sem mûködik ott, a lényeg az, hogy a lakossággal való imázsépítés szempontjából kedvezõbb helyzetbe kerülhessenek, és gyakorlatilag a televíziós mûsoridõt ez túlnyomórészt elvegye. Ez politikailag érthetõ, és ha erre valaki lehetõséget lát és él vele, hibázna, ha nem élne vele.
De én úgy gondolom, hogy ez nem jog. A jog az, ha a Házszabályt betartjuk. Éppen ezért célszerû az, hogy ha ebben a kérdésben semmiféle egyezségre végül is nem volt hajlandó az ellenzék, nem egységesen, ez igaz, többek között éppen Kutrucz Katalinnak volt egy olyan kompromisszumos javaslata az utolsó fordulóban, amelyet a kormánykoalíció tudott méltányolni, és kölcsönös engedmények alapján itt is lehetett volna egy egyezséget kötni. Nem született meg, voltak ellenzéki pártok, amelyek úgy látták, hogy nem hajlandók még annyi kompromisszumra sem. Úgy gondolom, hogy ezek után az egyeztetési kísérletek után senki nem vonhatja kétségbe a kormánykoalíciónak azt az erkölcsi és jogi jogát, hogy ebben a kérdésben a parlament tekintélyének megóvása érdekében próbáljon rendet tenni.
A napirend elõtti felszólalásoknál éppen ezért célszerû egy olyan korlátozást bevezetni, hogy a napirend elõtti felszólalások korlátozódjanak valóban a napirend megállapítása elõtti idõszakra, és ezt meghaladóan az Országgyûlés által megszavazott napirendnek legyen elsõbbsége. Senki nem vonja meg a lehetõséget, hogy utána beszélni lehessen, amikor a napirendi pontoknak a tárgyalása befejezõdött, de nem úgy, hogy a parlament érdemi munkája, a törvényhozási munka az egyéb ellenõrzési tevékenységtõl elvegye a mûsoridõt.
Több ízben szóba került a mûsoridõ kérdése. Nagyon fontos, mert valaki teheti, végezheti a legértékesebb, a leghasznosabb munkát, ha ennek nincsen nyilvánossága, ha ez nem jut el az állampolgárokhoz, akkor az a tartalmi értékei ellenére is rendkívül hatástalan lehet. És az, hogy az Országgyûlésnek a presztízse a közvélemény-kutatások szerint nagymértékben lezuhant, együtt jár azzal, hogy az Országgyûlés munkájáról az állampolgárok túlnyomórészt nem az érdemi munkát látják, nem azt a munkát látják, amikor az Országgyûlés tevékenysége a törvényhozásra, a konkrét feladatok megoldására irányul, hanem rögtönzött, a válaszadók oldaláról elõkészületre lehetõséget nem adó körülmények között és véleményem szerint a parlamentarizmushoz méltatlan módon történik egyes kérdéseknek a megvitatása.
Ha valaki interpellálni akar, interpellálhat, ha valaki kérdést akar intézni, kérdést intézhet, ha részt akar venni az azonnali kérdések óráján, részt vehet, minden jog adva van. Adva van a lehetõség a meghallgatásokra, adva van a vizsgálóbizottságokra, adva van a politikai vitanapra, de ezek jogok. Ezek nagyon fontos ellenzéki jogok, és ezekkel az ellenzéki jogokkal lehet igazában jogszerûen végezni a kormány ellenõrzését. Éppen ezért nagyon célszerû lenne az, hogy a házszabály-módosítás keretében a napirend elõtti felszólalások kérdését valamilyen formában helyére tegyük.
Koscsó Lajos említett egy másik kérdést, ez még furcsább, ez a vezérszónoki rendszer. Az elmúlt parlamenti ciklusban kezdett kialakulni az, bár a Házszabály ezt soha nem szabályozta, hogy fontosabb kérdésekben, és nem általában, vezérszónoki rendszerben szólalnak meg a képviselõcsoportok és mondják el a véleményük lényegét. A Házszabály megszerkesztése során ezt senki nem vetette fel, hogy bekerüljön magába a Házszabályba, vagy legalábbis lehet, hogy én rosszul tudom, mindenesetre nem került be a Házszabályba ez a rendelkezés, és utána kialakult egy olyan gyakorlat, amellyel, különösen azzal, hogy az ellenzéki pártoknál az MDF kettéválása után újabb képviselõcsoport is jelent meg, nagyon furcsa felszólalási arányok jelentkeztek.
A Házszabály mit tartalmaz? A Házszabály azt tartalmazza, hogy lehetõség szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselõ egymást követõen szólalhat fel. Ez kedvezmény az ellenzéknek? Igen, kedvezmény az ellenzéknek, hiszen hozzávetõlegesen 3:1 az arány a kormánykoalíció és az ellenzék között. Ugyanakkor a kormánykoalíció a Házszabályban is, amelyet hangsúlyozom, ebben a ciklusban hoztunk meg, errõl a többletrõl lemondott, és 1:1-es arányt fogadott el.
Lassan kialakult egy olyan gyakorlat, a Házszabálytól való eltérésrõl való külön szavazások nélkül, tehát a négyötödös szavazások nélkül, hogy vezérszónoki rendszerben a két kormánykoalíció felszólalásai után csak az ellenzéki felszólalások következnek. Közbeiktatódik mindig a legnagyobb ellenzéki pártnak a felszólalása, de utána folyamatosan ellenzéki felszólalások következnek, és ami ugyancsak ellentétes a Házszabállyal ebben a gyakorlatban, hogy a Házszabály szerinti reagálási lehetõségek is egy házbizottsági megállapodás folytán korlátozódtak csak a képviselõcsoport- vezetõkre. Hangsúlyozom, ez sincsen benne a Házszabályban, tegnap éppen ebbõl volt egy ügyrendi vita.
Az, hogy az érdemi munkában is, tehát a törvényjavaslatoknál, és általában ez a házszabály-ellenes gyakorlat mûködjék, semmiféle erkölcsi alappal nem rendelkezik. Néhány kiemelkedõen fontos törvénynél lehet a házbizottságban külön megállapodást kötni, de lassan kezdett egy olyan gyakorlat kialakulni, hogy szinte valamennyi törvénynél - lassan most már kivétellé vált, aminél ez nem mûködött - vezérszónoki rendszer volt. A vezérszónoki rendszerben a kormánykoalíció 3:1-es aránya, amelyet redukált a Házszabály 1:1-es arányra, 2:5-re módosult. Gyakorlatilag a törvényjavaslatok vitájában is a kormánykoalíciós képviselõk alig jutottak levegõhöz, alig kaptak szót, és még reagálni sem tudtak.
Ebben a kérdésben nem kell Házszabályt módosítani, ebben a kérdésben a Házszabálynak kell érvényt biztosítani, ami, hangsúlyozom, a házszabályi rendelkezés is a parlament összetételéhez képest lényeges ellenzéki kedvezményt jelent, hiszen a képviselõk aránya, hangsúlyozom, hozzávetõlegesen 3:1-nek felel meg, és nem 1:1-nek. Ezekkel a kérdésekkel azt hiszem, foglalkoznunk kell.
Az elsõ kérdéssel módosító indítvány formájában, amelyet a kormánykoalíció részérõl nagy valószínûséggel éppen Koscsó Lajos és én fogunk elõterjeszteni, és éppen ezért a napirend elõtti felszólalások kérdésében, bár hangsúlyozom, nagyon sajnáljuk azt, hogy azokat a gesztusokat, amelyeket a kormánykoalíciós tárgyaló delegációk részérõl megtettünk - utoljára éppen Kutrucz Katalin javaslatának az elfogadásakor, amely végül nem érte el az ellenzéki pártok támogatását -, nagyon sajnálom, hogy ebben a kérdésben nem sikerült egyezséget kötni, de nagyon szeretném, hogyha ebben a kérdésben nemcsak a kormánypártoknak a teljesen jogos, az arányokból adódó érdekeit lehetne biztosítani, hanem egész egyszerûen a parlament komolyságát és a törvényességet.
Ilyen értelemben a Házszabály minden valószínûség szerint ebben a kérdésben is további módosításra szorul, mint amit az elõterjesztés tartalmaz. A többi kérdésben viszont szeretném, hogyha ennél az akár morálisan, akár politikailag, akár jogilag alig indokolható ellenzéki igénynél, hogy napirend elõtt, a napirend terhére, egyéni kezdeményezésekkel elvegyék a lakossággal való kapcsolattartási lehetõséget, én azt hiszem, hogy ha ebben a kérdésben az ellenzék továbbra is megköti magát, és emiatt esetleg az egész házszabály- módosítási koncepciót megkérdõjelezné, magára kell hogy vegyen mindenféle politikai felelõsséget. Indokolhatatlan az, hogy a Magyar Parlamentben szabályozatlanul, a napirendet félretéve, a napirendet másodrendû kérdésnek, tehát a többségi akaratot másodrendû kérdésnek téve, egyéni ambíciók, frakciók ambíciói fontosabbak legyenek, mint az országos közös érdek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)