DR. ISÉPY TAMÁS, a KDNP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Országgyûlés! Köszönöm a szót, elnök asszony. Az alkotmány szabályozási elveirõl szóló országgyûlési határozati javaslat vitája a felszólalót megbocsáthatóan arra csábíthatná, hogy emelkedett, talán még szóvirágokkal is ékesített mondatokban kísérelje meg ecsetelni az alkotmány fontosságát és jelentõségét.
A látványosság helyett azonban inkább egy 30 perces szárazság felvállalásával a szakmán belül szeretnék maradni, s a megkerülhetetlenség miatt bevezetésként csupán néhány mondatot szólni arról, hogy valójában mi is az alkotmány. Mi az alkotmány szerepe és mi az alkotmány rendeltetése.
Abban a szerencsés helyzetben lehetünk mindannyian, hogy ezt az alkotmányjogászok már pontosan megfogalmazták és nem szorul senki a saját kútfõjére.
Az említett megfogalmazások szerint az alkotmány közkeletû fogalma napjainkban különleges, olyan alaptörvényt jelent, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvetõ jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét.
Politikai megközelítésben pedig a társadalom és a közhatalom, tehát az állam viszonyát fejezi ki, megállapítja a hatalom korlátait és ennek a viszonynak a másik oldalán az állampolgárok szabadságjogait.
Ma elérkeztünk ahhoz a jeles naphoz, amikor az Országgyûlés megkezdi az alaptörvény szabályozási elveinek a vitáját. És az általános vita keretében, mindjárt a bevezetõben szeretném felhívni a figyelmet azokra a csapdákra, amelyekkel az alkotmányhoz vezetõ elképzeléseinkben egy kicsit hosszabbnak szánt, de a többség akaratából itt mégis rövidre szabott úton folyamatosan találkozni fogunk.
Az elsõ csapda maga a szabályozási elvek szövege. Feltételezésem szerint mindenki számára nyilvánvaló, hogy bármilyen vitát csak megfogalmazott elvek és elõterjesztett szöveg birtokában lehet érdemben lefolytatni, tehát keresni és találni kellett valakit, aki az elveket megfogalmazza és a szöveget elõterjeszti.
Az sem lehet vitás, hogy az alaptörvény fontossága és jelentõsége ellenére az egész országot nem lehet egy asztalhoz leültetni azzal, hogy most aztán lássanak neki és közösen készítsenek el egy minden igényt kielégítõ, és még az ellentétes elvárásoknak is megfelelõ alkotmányszöveget.
Végül az sem lehet vitás, hogy a jogállami demokráciákban a törvényhozó hatalmat a parlamentek gyakorolják. Tehát az alkotmány megalkotásának folyamatából az országgyûlés értelemszerûen nem maradhatott ki, és a szabályozási elveket tartalmazó nyers szöveg elkészítésére és a javaslat elõterjesztésére a parlamenten belül kellett vállalkozót találni.
(11.50)
Ilyen megfontolások eredményeként döntött az Országgyûlés akként, hogy a Magyar Köztársaság új alkotmányának kidolgozását és az alkotmánytörvény- javaslat elõterjesztését alkotmány-elõkészítõ bizottságra bízza. Az új alkotmány megalkotása érdekében a módosított és kiegészített Házszabály rendelkezései szerint az alkotmány-elõkészítõ bizottság terjeszti az Országgyûlés elé a tervezett alkotmány elveire, majd az új alkotmány kidolgozott szövegére vonatkozó javaslatot. Most közismert az alkotmány- elõkészítõ bizottság összetétele, szavazási rendje.
A szövegcsapdát az jelenti, vagy az valósítja meg, hogy a Házszabály szerint a bizottság határozatainak meghozatala során kétségtelenül elismerten, önkorlátozó módon, a legszélesebb körû egyetértésre kellett törekedni. A határozat meghozatalához azonban legalább öt igenlõ szavazat, valamint az volt szükséges, hogy a javaslatot támogató képviselõcsoportok tagjainak száma érje el a képviselõk kétharmadát. A szükséges számú igenlõ szavazat hiányában az alkotmány-elõkészítõ bizottság az adott kérdésben a hatályos alkotmánynak megfelelõ rendelkezést terjeszti elõ.
És ez mindjárt az elsõ csapda, mert így lett a szöveg a társadalmi vitában és a szakma részérõl is tisztességgel szidottan, módon, teljesen felemás. Látszólag mindenki elégedett, hogy a szöveg végre elkészült, a valóságban pedig mindenki elégedetlen, mert a szabályozási elvek értelemszerûen nem felelnek meg mindenben a saját alkotmányjogi elképzeléseinek. Tehát a vita lezáratlan, és a népszavazásig lezáratlan is marad.
A második csapda valójában összefügg az elsõvel, és ezt abban az eddigi vita során is már többször felmerült látszatban jelölném meg, mintha a parlamentben képviselettel rendelkezõ pártok kisajátítanák az egész társadalmat érintõ alkotmányozást, és felkent guruként, kizárólagos jogot igényelnének az alkotmány megalkotására. Ez távolról sem igaz, hiszen az alkotmány-elõkészítõ bizottság munkájában részt vett pártok csak a szabályozási elvek megfogalmazásának, és a javaslat elõterjesztésének - a bizonyítékok alapján könnyûnek távolról sem bizonyult - feladatát vállalták fel - már bûntudatosan elismertem ennek a szövegnek a felemás jellegét -, és hogy az így felemásra sikeredett, és ha van is egy kis paktum illata, ezért ezt senki se köteles beszívni, mert a népszavazásnál úgy dönt, ahogy az õ véleményének megfelelõ alkotmányt szeretné látni.
A harmadik csapda a társadalom kirekesztettségi érzése. Kétségtelenül ez indokoltnak látszik. Szerettük volna, ha a társadalmi vita hosszabbra sikeredik. Magyarázatként és mentegetõzésként lehetne csak azt elmondani, hogy szeretnénk, ha a közvéleményben tudatosulna az a tény, hogy a szabályozási elveket tartalmazó javaslatot hihetetlen méretû elõkészítés elõzte meg. Ha a rendelkezésre álló szakértõi véleményeket így egymásra raknánk, akkor egy jókora tornyocskát lehetne belõlük építeni. A civil szervezetektõl és az állampolgároktól folyamatosan érkeznek az észrevételek és a vélemények.
Egyet kellene azonban tudomásul venni. Az alkotmányozási vitában nem lehet olyan új szempontot, olyan új érvet vagy indokot megfogalmazni, ami valóban az újdonság erejével hatna. Meg lehet fogalmazni homlokegyenest eltérõ véleményeket. De például, hogy a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett választása mellett elkötelezettek, vagy az ügyészség alkotmányos helyét ellentétesen megjelölõk álláspontja indokaként nem tudnak olyan új érvet mondani, amivel az alkotmány-elõkészítõ bizottság ne találkozott volna az eddigi vita során. A beérkezõ véleményekbõl és észrevételekbõl is homlokegyenest ellentétes álláspontok tükrözõdnek, de az égvilágon a véleményt alátámasztó új érvet nem lehet kitalálni, ezek a szakmai vitákban már mind elhangzottak. A társadalom kirekesztettségi érzését pedig önmagában az a tény is cáfolja, hogy a jogállami demokrácia szabályai szerint az alkotmányról népszavazásnak kell döntenie. Tehát ha a többség az én véleményemmel ellentétesen dönt, akkor azért azt mégsem panaszolhatom fel, hogy a véleményemet meg sem hallgatták. Meghallgatták, csak nem fogadták el.
A negyedik csapda a parlamenti vitának a sajátos jellege. Az Országgyûlés most elõször él a Házszabályban biztosított lehetõséggel, hogy jelentõs törvényjavaslatot két fordulóban, elõbb a tervezett törvény elveit, majd a törvényjavaslat kidolgozott szövegét tárgyalja meg. Természetesen mindkét fordulóban sor kerül az általános és a részletes vitára. Most miért elõlegezzem meg a vitának ezt a - finoman fogalmazott - sajátos jellegét? Azért, mert az eddig, az alkotmány-elõkészítõ bizottság nem nyilvános ülésén elhangzott, és részletesen megindokolt érvek most valóban a széles nyilvánosság elõtt hangzanak el, viszont annak halvány reménye nélkül, hogy a már hallott érvek újbóli meghallgatása bárkit korábbi álláspontja feladására és megváltoztatására késztetne.
A vita általános részével nincs is semmi probléma, hiszen így a széles közvélemény is megismerkedik az érvekkel. A sajátosság buktatója az a késõbbi vitában jelentkezik. Nyilvánvaló, hogy minden képviselõcsoport módosító indítvány útján kívánja majd érvényesíteni a bizottságban leszavazott, és így a szabályozási elvekben meg nem jelenõ álláspontját.
A Házszabály rendelkezése szerint azonban ez a kísérlet eleve sikertelenségre ítéltetett, és így a részletes vita, durva fogalmazás szerint - már elnézést a fogalmazásért - a süketek párbeszédévé is válhat, hiszen a módosító indítvány nem is kerülhet a plénum elé. A Házszabály ugyanis akként rendelkezik, hogy csak olyan módosító indítvány bocsátható az Országgyûlés ülésén szavazásra, amely a bizottságban az öt támogató szavazatot megkapja, tehát öt igenlõ szavazatot kapott, de az öt igen feleljen meg a kétharmados többségnek. Tehát ilyen körülmények között a részletes vita valójában csak egy formális aktus lesz, mert valószínûtlen, hogy bármelyik képviselõcsoport a bizottságban megváltoztatja a szabályozási elvekben megtestesült álláspontját.
S ugyanígy formálissá válhat a második fordulóban vitára kerülõ normaszöveg is, hiszen a szövegnek meg kell felelnie az elfogadott szabályozási elveknek, a koncepciónak, s legfeljebb arra korlátozódhat majd a normaszöveg vitája, hogy ez a megfogalmazás megfelel-e az elfogadott koncepciónak, vagy mást értek a szövegen, nem jó a szöveg, tehát ennek az általános és részletes vitája, ezért nevezem úgy, hogy formálissá sikeredett, és még pártütõ képviselõi szavazatra sem lehet számítani, hiszen a benyújtott szabályozási elvektõl eltérõ módosító javaslat egyáltalán el sem juthat a szavazásig.
(A jegyzõi széket Tóth István foglalja el.)
Az ötödik, és egyben a legveszélyesebb csapda a népszavazás, mert törvényalkotási sorscsapással felérne - ilyenrõl kettõrõl tudok, hogy történt a világban -, ha a másfél vagy két esztendõ kemény munkáját a népakarat aknára futtatná, és a népszavazás az alkotmány elfogadását elutasítaná. Pedig ez a veszély - ha megnézzük - nagyon is valós, ha a teljes szöveg kerül népszavazásra. Lesznek ugyanis nyilván olyanok, akik például a közvetlen köztársaságielnök-választás hívei, és egyet is értenének az alkotmány többi szabályával, és kizárólag azért mondanak nemet, mert az alkotmány a köztársasági elnök választását ettõl eltérõen szabályozza.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
De lehetne sorolni így a többi példát, s a hajótörés elkerülése érdekében ki kellene találni a népszavazás helyes technikáját. A beérkezett észrevételek között szerepel Kulcsár Kálmánnak vagy Sárközi Tamásnak olyan érdemi javaslata, hogy a vitás szabályozási elveket - ez hat-nyolc pontban összefoglalható vitás szabályozási elv - kellene népszavazásra feltenni. És a kétszeres népszavazás elkerülése érdekében még olyan megoldás sem tekinthetõ kizártnak, hogy az alkotmány népszavazásra bocsátott szövege a vitás elvek tekintetében tartalmazna alternatív megoldásokat. Mert a teljes szöveg népszavazással történõ feltétele magában rejti az általam említett kockázatot.
(12.00)
Végül a csapdák közé kell sorolni a szigorú idõhatárok közé beszorított sietséget. És ez itt többször elhangzott, és egységesnek tekinthetõ a vélemény, hogy nem beszélhetünk alkotmányozási szükséghelyzetrõl, és a többszörösen módosított jelenlegi alkotmányunk biztosítani tudja és be tudja tölteni a jogállamokban megkívánt elvárásokat. Az sem vitás, hogy a tatárok nem üzentek még Vereckérõl, hogy rövidesen átkelnek a hágón és vadul kergetni fognak, csak akkor hajlandók eltekinteni a muhi csatától, ha záros határidõn belül letesszük a lábuk elé a magyar alkotmányt. Viszont mindegyik parlamenti párt programjában kétségtelenül szerepelt az új alkotmány megalkotásának a szükségessége. Mentségünkre szolgáljon, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt programja óvatosan fogalmazott, mert a pártprogramban az szerepel, hogy nem kerülhetõ meg az új alkotmány megalkotása, s ezért feltétlenül szükséges ezen idõigényes törvényalkotási munka haladéktalan elõkészítése.
Ugyanakkor indokolt már most az alkotmány egyes rendelkezéseinek a módosítása. Tehát a program elõkészítésrõl beszélt és nem arról, hogy kilenc hónapon belül meg kell születnie az alkotmánynak. Egy jó alkotmány legalább évtizedekre készül, és talán egyetértés van abban is, hogy a múlt hagyományait megõrzõ, és a rendszerváltozást lezárva a jövõbe mutató alkotmányra van szükségünk, és joggal megkérdõjelezhetõ, hogy ez a rendszerváltozás például gazdaságilag befejezõdött-e vagy nem.
Tehát egy csapdákkal teleszórt útnak vágunk neki, és a népszavazásba torkolló eredmény is kockázatos. Köztudomású viszont, hogy kockázat nélkül nincs siker. A szabályozási elvek közül az általános vita szabályainak betartásával csupán három kérdéskörrel szeretnék foglalkozni, hiszen az általános vita és a részletes vita során a fejezetekre osztott rendszerben nyilván minden kérdésben meg tudunk szólalni.
Az elsõ, és általunk legfontosabbnak ítélt kérdéskör az állam szociális jellege, és a szociális jogok kezelése. Bevezetõben már utaltam arra, hogy az alkotmány az állam és a társadalom viszonyát fejezi ki, és minden alkotmány alapvetõ politikai, illetve államfilozófiai kérdése ennek a viszonynak a kezelése. A benyújtott szabályozási elvek szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. E jelzõk tartalmát a normaszövegben pontosan meg kell határozni. Az állam, illetve a társadalmi berendezkedés szociális jellegét az alapvetõ alkotmányos elvek és célok, valamint az emberi jogok megfogalmazása során kell kifejezésre juttatni.
A Kereszténydemokrata Néppárt számára ez a megfogalmazás puha és hiányos. Számunkra elfogadhatatlan, hogy a független és demokratikus jelzõk mellett alkotmányos elvként ne kerüljön be az elvek közé a szociális jogállam fogalma. Mielõtt bárki felkapná a fejét, szeretném megnyugtatni, ismerem az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi vitákat, és tudom, hogy sok alkotmányjogász tiltakozik a jogállam fogalmának bármilyen jelzõzése ellen. Azzal az indokolással, hogy a jogállam fogalma minden elvárást kielégítõen teljeskörû, és semmiféle jelzõt nem igényel. A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint azonban éppen az állam és a társadalom viszonyának megítélésében tér el alapvetõen egymástól a liberális és a kereszténydemokrata politikai filozófia és államfelfogás. Wilhelm Mössle, német alkotmányjogász megfogalmazása szerint a liberális államfelfogás az államot és a társadalmat két különbözõ, egymástól különálló szférának tekintette, s egyik tanulmányában éppen Wilhelm von Humboldtnak egy 1791-ben kelt írását idézi "Az eszmék az állam hatásköre, határainak megállapítására" címû mûbõl, amely szerint az állam tartózkodjék a polgárok jólétérõl való bármilyen gondoskodástól, s ne tegyen többet, mint ami a polgárok egymástól és a külsõ ellenségtõl való biztonságának megvédéséhez szükséges, és semmilyen más célból ne korlátozza szabadságukat. Az említett alkotmányjogász szerint a közrend és a közbiztonság fenntartására, valamint a veszélyek elhárítására korlátozott államot némi iróniával éjjeliõr államnak nevezték, s ez a politikai filozófia abból a meggyõzõdésbõl fakadt, hogy a társadalom, a gazdaság, az önvezérlés útján, a piac törvényei alapján mûködik, sõt egyáltalán jól mûködik, és abba nem szabad beleszólni. A történelmi fejlõdés azonban egyértelmûen igazolta, hogy a csupán a biztonság és a rend fenntartására korlátozódó állam nem képes uralni és megoldani a problémákat, és a társadalom gazdaságilag esetleg optimális önvezérlésének a felfogása téves, mert a gazdasági és társadalmi rend a maga szabad játékával nem képes megteremteni az igazságosságot.
Éppen ezért például a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának az alkotmányos alaptörvénynek a 20. cikkének az (1) bekezdése akként fogalmaz, hogy a Német Szövetségi Köztársaság demokratikus és szociális szövetségi állam. Az ilyen értelmû megfogalmazást természetesen széles körû alkotmányjogi vita kísérte Németországban is, és ennek a vitának a döntõ elemeként megfogalmazódott, hogy a szociális állam gondolatának az az alapja, hogy megszûnt a fennálló gazdasági és társadalmi rend bensõ igazságosságába vetett hit, és a nép demokratikus önrendelkezését megtestesítõ állami szervek átalakíthatják a gazdasági és társadalmi rendet. Vagyis a demokratikus és szociális állam melletti hitvallás nemcsak az esetenkénti állami beavatkozás elõtt nyitja meg az utat, hogy ezzel igazítsa ki az egyensúlyában fenyegetett, bár alapvetõen szilárdnak és igazságosnak tekintett társadalmi rendet, hanem egyidejûleg a demokratikusan létrejött népakarat rendelkezésének veti alá ezt a társadalmi és gazdasági rendet.
Most ennek az állásfoglalásának a következménye, hogy a német alkotmányban a tulajdon kötelez, a tulajdon használata egyúttal a közjót is szolgálja, és a tulajdonelvonás is csak a közjó érdekében engedhetõ meg, és ugyanúgy a német alkotmány 15. cikk szerint telket és földet, természeti kincseket, valamint termelési eszközöket törvény útján - ami a kártalanítás módját és mértékét természetesen szabályozza - társadalmasítás céljából közös tulajdonba vagy a közös gazdaság egyéb formáiba át lehet venni.
A szociális állam természetesen nem azonos a szegényellátást vállaló jogállammal és a jóléti állammal. Ez a politikai filozófia is minimális, de a társadalmi és gazdasági viszonyok alakításával korlátozottan beavatkozható államot kíván. És ezt a gondolatot teljes pontossággal fejezi ki a CDU 1994- ben elfogadott programja, ami szerint annyi piacgazdaságot, amennyit csak lehet, hogy támogassuk az egyéni kezdeményezõképességet, teljesítményre való hajlandóságot és önnön felelõsséget, és csak annyi állami beavatkozást, amennyi feltétlenül szükséges, hogy biztosítsuk a verseny és a piac szociális és ökológiai rendjét. A program szerint a szociális igazságosságot nélkülözõ gazdaságpolitika veszélyezteti a társadalmi békét, és ugyanakkor nemzetgazdasági veszteségeket eredményez.
Tudom, hogy nehéz a szociális jogállamnak a meghatározása, hogy számtalan tényezõt foglal magában, de nyilvánvaló, hogy egy alkotmány a jövõnek szólóan csak akkor szól valóban a jövõhöz, ha ezt a jelzõt a jogállam mellé az alkotmány szövegében elfogadjuk.
Ebben a témakörben egyébként nem maradhat említés nélkül, hogy a kormánynak a szabályozási elvekhez küldött állásfoglalása paradox módon ugyanúgy kívánatosnak tartja, hogy az új alkotmány az állam identifikációs meghatározását tartalmazza, a szélesen értelmezett szociális elkötelezettséget is tartalmazza, s éppen ez az állásfoglalás kifogásolja, hogy a koncepció vonakodik a tágan értelmezett szociális jogok területén az intézményi garanciák alkalmazásától.
(12.10)
Viszont ugyanakkor az ajánlott cél-eszköz reláció nem oldaná meg a problémát. A szabályozási elvek megengedhetetlen és elfogadhatatlan mulasztásának tartjuk, hogy árva szót sem ejt az érdekegyeztetés alkotmányos garanciáiról. Most hosszasan sorolhatnám a beérkezett észrevételeket és véleményeket - persze legtöbbször éppen ez fogalmazódik meg, - hogy az érdekegyeztetésnek az alkotmányos garanciáit hiányolják. Hogy az alkotmányos garanciának a megteremtése két úton történhetne, vagy a kétkamarás parlament, vagy pedig az Érdekegyeztetõ Tanács szerepének alkotmányjogi garanciákkal történõ biztosítása, hiszen ha beszélünk demokráciáról és a közvetett és közvetlen demokrácia közötti nem áthidalhatatlan szakadékról, akkor nyilván ez az érdekegyeztetés ez fele úton áll a közvetett és közvetlen demokrácia között, és nyilván meg kellene teremtenie annak a feltételrendszereit és alkotmányos biztosítékát, hogy az érdekegyeztetésnek a mûködtetése megfeleljen a jogállami elvárásoknak.
Változatlanul nem értünk egyet a köztársasági elnök választásának a módjával. Elhangzottak ezzel kapcsolatban az érvek és az ellenérvek. Mégis állítjuk, hogy a pártokfelettiségét, annak ellenére, hogy a köztársasági elnököt is ha jelölik, nyilván pártszínekben, a függetlenként induló köztársasági elnök gyõzelmi esélyei valószínûtlenek. De mégis, egy nagyobb legitimációt ad egy köztársasági elnöknek, hogyha a közvetlen választás útján kerül az ország élére.
Befejezésül, egyértelmû - persze annak az ismételt elmondásával, hogy az általános vitát a fejezetekrõl szólt vitában - a három kérdéskörön belül és azon kívül a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját külön-külön felszólalásokban fogjuk elmondani.
Befejezésül azonban egyértelmû választ kellene adni arra a kérdésre, hogy most a Kereszténydemokrata Néppárt akar-e új alkotmányt, vagy nem akar. Azt hiszem, erre egyértelmû választ tudunk adni a pártprogramunk alapján. Nem lehet vitás a válasz. Akarunk, de nem bármilyent, és nem bármilyen áron. Egy széles körû társadalmi vitában kiérlelt, a történelmi múltunk hagyományaira építõ, de a jövõbe mutató, a társadalom és az állam viszonyát szociális elkötelezettséggel szabályozzuk, évtizedekre szóló, pontosan kidolgozott, valóban inkább normatív jellegû, de a népszavazás igényeit kiérdemlõ alkotmányt akarunk. Viszont a tárgyalásra kerülõ szabályozási elvek - ezeknek az elvárásoknak a megfelelõségi szintje elérhetõsége érdekében nyilvánvalóan - módosításra szorulnak. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)