SOÓS KÁROLY ATTILA ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõ Úr! Köszönöm azokat a szavait, amelyeket a turizmus jelentõségérõl, a turizmus támogatása érdekében és a nyílt nappal kapcsolatban elmondott. Én azt szeretném ezzel kapcsolatban hangsúlyozni, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium eddig is és a továbbiakban is kiemelt feladatnak tekinti a turizmus fejlesztését, a mostani tevékenységünk egyik eleme például az, hogy megkíséreljük kialakítani a fizetõvendég-látásnak egy olyan rendszerét, amelyben kisebb adót, de valóban fizetnek. Az itteni helyzet rendezetlensége, például az a probléma, hogy miután adót nem fizetnek, így nyilvános információk a kínálatról gyakorlatilag nem állhatnak rendelkezésre. Kezelése érdekében itt talán sikerült egy elõrelépést tennünk, ez persze több tárca összehangolt munkáját igényli, de az IKM a kezdeményezést megteszi és reméljük, hogy sikeres lesz.
Talán példa gyanánt röviden szólnék még arról, hogy a termál- és gyógyfürdõk ügyében milyen tevékenységet végzett a tárca az elmúlt években. Például ilyen fürdõk rekonstrukciójának tervezéséhez a gazdaságilag elmaradott térségekben 27 darab létesítményhez összesen körülbelül 50 millió forint értékben adtunk támogatást. Egyes kiemelt gyógyfürdõk rekonstrukciójának megvalósításához: Zalakaros, Lenti és mások 15 millió forint.
A magyar fürdõkalauz kiadásához 1,7 millió forint és más kiadványokhoz is, például 150 000 forintot, a magyarországi gyógyászati lehetõséget bemutató és csak német nyelven megjelenõ könyv megjelentetéséhez, a Gyógy-Fitness Rekreáció címû kiadvány 300 000 példányban 18 millió forintért, Gyógyfürdõk Magyarországon címû kiadvány három nyelven 150 000 ezer példányban 8,5 millió forintért jelent meg.
Tehát azokkal a szerény eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állnak, támogatjuk a turizmusnak ezt az ágazatát, és az idõ nyilván nem teszi lehetõvé, hogy a többi ágazatok támogatásáról is hasonló részletességgel szóljak, de az nem jelenti azt, hogy azokat nem tartjuk ugyanolyan fontosnak. Köszönöm szépen a figyelmüket.