BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõbb már említettem, hogy Mészáros Béla úr fölszólalásával teljes mértékben egyetértek. Ezért azokat a kifogásokat, illetve javaslatokat, amiket õ elmondott, én ezekkel egyetértvén, nem fogom megismételni; remélem, ez megrövidíti hozzászólásomat, és idõt takarítunk meg. Nagyon sajnálatos viszont, hogy SZDSZ-es képviselõtársunk véleménye a frakcióján belül kisebbségben van, a kormánypártok között meg nagyon csak kisebbségben van, tehát nem szabad túlértékelni a dolgot.
Érdemes visszatekinteni erre az elmúlt pár hónapra, ennek a törvénynek a sorsára, és nagyon érdekes következtetéseket tud az ember levonni. Mindannyian emlékeznek képviselõtársaim: február 1-jén Sopronban kihelyezett mezõgazdasági bizottsági ülésen a bizottság tárgyalta a törvénytervezetet, és rendkívül kemény kritikákat fogalmazott meg úgy kormánypárti, mint ellenzéki képviselõtársaink nagy része.
Ott elhangzott, hogy jobban tenné a kormány, ha visszavonná a törvénytervezetet, néhány szakértõvel átdolgoztatná azt - a Sopronban elhangzott kritikáknak megfelelõen -, és újra beterjesztvén rengeteg idõt lehetne megtakarítani és rengeteg módosító indítványt. Sajnos a szavazógép mûködött: ellenzéki javaslat, illetve ellenzéki nem szavazat ellenére általános vitára alkalmasnak ítélték ezt a törvénytervezetet, és azóta tulajdonképpen tárgyaljuk is ezt a törvénytervezetet.
Akik úgy vélekedtek annak idején Sopronban, hogy célszerûbb volna visszavonni, azoknak a javaslata sajnos bejött. Bejött, mert félõ, hogy a nyári szünet elõtt a parlament ezt a törvénytervezetet nem fogja elfogadni. Számoljunk: másfél hónapunk van még a nyári szünetig, és még az általános vitát sem zártuk le. Nem beszélve arról a közel 200 módosító indítványról, aminek a beépítése, ha csak 200-ról van szó, akkor is rengeteg, de ha beleszámítom azt, hogy egy módosítás sok esetben másik tizet indukálhat a törvényen belül, akkor azt kell mondanom, hogy ebbõl a törvénytervezetbõl törvény a nyári szünet elõtt nem valószínû, hogy lesz. És ezt valahogy a kormány elengedte a füle mellett, és a gyors tárgyalás és a gyors elfogadás volt az ellenvélemény.
Ebbõl nem lett semmi. Ugyanis, ha az ember végiggondolja, rájön a logikára, hogy miért nem. Itt az idõ annak a csoportnak, annak az érdekkörnek a malmára hajtja a vizet, akik jelenleg birtokon belül vannak, és akik tulajdonképpen a jelen vadászati helyzet konzerválásában érdekeltek. Ebbõl adódóan nekik ez a törvény nem lehet sürgõs. Tekintettel arra, hogy a parlamentben énszerintem túl sok, de mások szerint is sok vadász ül, ebbõl adódóan a kormány is az õ érdekeik kiszolgálására hajlandó. Ezt jól mutatja egyébként maga az elõterjesztés is, és jól mutatja az a vita, ami itt folyik. Tehát az a megállapítás, amit Mészáros Béla képviselõtársam mondott, hogy nem pártok, hanem sokkal inkább érdekkörök között folyik a vita, teljes egészében megfelel a valóságnak.
Ilyenformán az a kritika vagy megfogalmazás, miszerint a kormány is annak a társaságnak a szekerét tolja, amelynek tagjai jelenleg vadásznak, ebbõl adódóan igen kicsi esélyük van azoknak, akik ebben a folyamatban módosítást szeretnének elérni, és a bérkilövõk irányába eltolni. S megmondom õszintén, az MDF-nek egybehangzóan az a véleménye, mivel egy országban mindenki nem vadászhat, ebbõl adódóan, aki vadászik, az fizesse meg. S ez az elv nem mindenkinek tetszik. Ugyanis a társaság jelentõs része úgy szeretne vadászni, hogy azt, ha lehet, ne nagyon kelljen megfizetni. Tudomásul kell vennünk, és ezt mindenkinek tudomásul kell venni: a vadászat drága sport.
Az elõbb Francz képviselõtársam azt mondta, egy puska árán lehet 20 hektár földet venni, de az nem jogosítja föl az állampolgárt, hogy ha vesz egy puskát 20 hektár föld árán, akkor a másik 3000 hektáron ingyen vadászhat. Ez semmiképpen nem jogosítja föl! (Francz Rezsõ: Egyetértek.) És itt van a probléma. Egyébként jól mutatja azt, amit itt már többen is elmondtak velem együtt, hogy milyen körök fognak itt össze, hogy Schamschula képviselõtársam és Francz Rezsõ, akik elég távol állnak a politikai palettán egymástól, milyen pompásan egyetértenek vadászati törvényügyben, pontosabban a vadászati mozdulatlanság ügyében. Nem szakmailag, hanem érdek alapján.
Tehát, képviselõtársaim, igenis megérett a vadászati törvény a módosításra, és igenis, az MDF véleménye szerint szükség lenne egy olyan vadászati törvényre, amelyik végre tényleg a tulajdonos, mármint a földtulajdonos érdekét is figyelembe véve szabályozná ezt a szabályozatlan területet.
Az elõbb már említettem, de most újra el kell mondanom, hogy azok az érvek, miszerint csak ekkora területen - és csak azért nem mondok számokat, mert több szám van forgalomban -, több ezer hektáron lehet vadgazdálkodni, nagyon függenek attól, hogy milyen vad vonatkozásában kívánok vadgazdálkodni. Én a területen, ahol gazdálkodom - és nem vadgazdálkodom és fõleg nem vadászom -, pompás fogolyállományt neveltem föl évek munkájával, amit ezen a télen mind egy szálig valakik levadásztak - ha valaki kijön, meg tudom mutatni, ott vannak a patronok -; nyúl se maradt egy se. Remélem, nem a vadgazdálkodás szellemében történt a dolog. De tény, hogy ezen a bizonyos, a vadnak alkalmas területen ki lehet alakítani egy törzsállományt.
(20.00)
Én nem azt mondom, hogy 30 hektár alkalmas vadgazdálkodásra, de a szarvast és a foglyot, a nyulat és az õzet nem lehet közös nevezõ alá vonni vadgazdálkodás szempontjából - a vízi vadról pedig ne is beszéljünk, az egy egészen más kategória. Tehát azt kijelenteni, hogy ekkora és nem kisebb, ez ilyen formán nem ül.
Egyébként jól mutatja a szándékokat az egyéb intézkedések sora. Közülük csak egyet szeretnék megemlíteni, ezt a bizonyos, állami erdõgazdaságok vezetõinek írott ÁPV Rt.-levelet. Miközben a parlamentben folyik a vadászati törvény tárgyalása, az állami tulajdon kezelésével és privatizációjával megbízott szervezet ügyvezetõje arra biztatja az állami erdõgazdaságok vezetõit, hogy még a törvény megjelenése elõtt adják el tulajdonjogilag a vadászházakat, illetve a vadászháztelkeket az ott most vadászó vadásztársaságoknak, mert erre a törvény megjelenése után esetleg nem lesz lehetõségük.
Tisztelt képviselõtársaim, ez példátlan! Hogy ezzel a mezõgazdasági bizottság úgy foglalkozott, ahogy foglalkozott, az nagyon jól mutatja, milyen erõk mozognak a színfalak mögött, milyen presszió van azon, hogy a pozícióban lévõ körök pozícióban is maradjanak. Amit az elõbb említettem, nem jelent mást, mint azt, hogy most, a törvény elfogadása elõtt - ha egyáltalán elfogadjuk a törvényt - olyan helyzetet teremtsünk, ami alapján adott esetben egy vadászterületen egy idõben két vadásztársaság jogszerûen tartózkodik: egyik azért, mert övé a vadászház és a telek, és járhat oda mulatni, a másik pedig azért, mert vadászház nélkül békésen vadászgathat ott, ha közben más le nem lövi a vadakat. Ezt a helyzetet normális ésszel elfogadni nem lehet!
Néhány gondolat magáról a törvényrõl. Egyetlen kérdéskörrel szeretnék foglalkozni, ez pedig a jogellenes cselekedetek szankcionálása, a jogsértõ elõállíthatósága és a jogellenesség bizonyítása. Ez a törvény teljesen kifelejtette ezt a kérdést. Teljesen kifelejtette! Azért mondom ezt, mert én már elmondtam hasonló aggályaimat a természetvédelmi törvénnyel kapcsolatosan is, de ugyanúgy elmondhatnám az erdõtörvénnyel kapcsolatosan is azt, hogy a törvényalkotásunk nem foglalkozik a tulajdon biztonságával, illetõleg a tulajdon biztonságának megsértõivel szembeni fellépéssel. Itt azonban egy sajátos helyzet van: itt a jogsértõ fegyveres ember. Független attól, hogy a fegyver jogszerûen van nála vagy sem, de a jogsértõ egy fegyvert viselõ ember. Az õ elõállíthatósága eléggé kényes kérdés - hogy finoman fogalmazzak. (Francz Rezsõ: Aztán miért?)
Ezzel a kérdéssel egy vadászati törvénynek mindenképpen foglalkoznia kell, mert abban az esetben, ha itt elõállításról esik szó, elõbb-utóbb valaki lõni fog. Ha jogilag nem szabályozzuk a kérdést, akkor ilyen lövések egyre többször eldördülnek, illetve eldördülhetnek. Nem beszélve arról, hogy a törvény nem tér ki arra a nyilvánvaló dologra, hogy egy jogszerûen vadászterülettel rendelkezõ vadász ugyanúgy orvvadásznak minõsül egy másik vadászterületen, mint akinek sehol nincs vadászterülete. (Francz Rezsõ: Ez így van!) E törvénynek ebben az esetben egy szabálysértési orvoslási javaslata van: elkobozzák tõle a vadat, amit lelõtt és megbüntetik valamire. Ez nem kezelése a dolognak!
Nem akarom hosszúra nyújtani, ezért még egy kérdést érintenék: a bizonyos szerek befolyása alatt álló személyek fegyverhasználatát. Ez a törvény teljesen kifelejtette azt, hogy alkoholos állapotban, kábítószeres állapotban nem lehet vadászni. Viszont egy egészen kacifántos fél mondatot azért felolvasnék önöknek figyelemfelkeltésül, mert nagyon érdekes. Nem tudom, ki találta ki, de nagyon ügyes ember volt. Azt mondja: "Akinek egészségi vagy tudati állapotában felismerhetõ módon olyan változás következett be, ami a vadászat biztonságos lefolytatását akadályozza, az azonnal kizárandó a vadászatból." Jelzem: "felismerhetõ módon"! Szó sem esik arról, hogy ivott-e elõtte vagy nem, mert - mint tudjuk - ezeknek a szereknek a fogyasztásában bizonyos határok, sorompók vannak: amikor lehet látni rajta, nem lehet látni rajta, meg tud-e állni a lábán vagy nem tud megállni. Ha mi komolyan akarjuk venni, hogy rend legyen a vadászat területén, akkor a vadászlobby érdekében - és nem ellene - igenis kemény szankciókat kell elfogadni azért, hogy ne legyenek nagyon súlyos, nagyon veszélyes és immáron megfordíthatatlan események a vadászatban, és ez ne hangolja a társadalmat még inkább a vadászok ellen.
Azt azért tudomásul kell venni, hogy a magyarországi társadalomban elég jelentõs ellenérzés van a vadászokkal szemben. Azt ne felejtsük el, hogy a háború utáni idõszaktól kezdõdõen rendkívül nagy erkölcsi pusztulás - mondhatnám pusztítás - zajlott le. Tudott dolog - itt már többen hivatkoztak rá -, hogy Magyarországon a két háború között elég stabil vadászerkölcs uralkodott, ugyanis nemcsak az írott, hanem az íratlan törvényeket is be szokták volt tartani. A háború utáni idõszakra ez nem nagyon volt jellemzõ.
Befejezésül egy történetet szeretnék elmondani, gyerekkoromból. Mi, mint gazdálkodó parasztok, szüleinkkel el szoktunk menni a mezõre. Nyár közepén, aratáskor egy lövés volt hallható. Én pici gyerek voltam. Apám megijedt, hogy hol vagyunk mi, és szaladt felénk, mi pedig a puskalövés irányába szaladtunk, mert ott érdekes dolog történik. Az úton, egy dûlõúton feküdt egy nyúl. Jött a vadász a barázdában felfelé - mert kis parcellák voltak -, aki egyébként osztálytársa volt édesapámnak az általános iskolában. Mondja neki, hogy "Erre, arra! Lehet ilyenkor vadászni?!" Azt mondja: "Komám, vadászni akkor lehet, ha az embernek van puskája. Mit tudom én, meddig lesz puskám."
Ebbõl a helyzetbõl csak nagyon stabil, jól megfogalmazott törvényi elõírásokkal lehet kikecmeregni, sehogy másképpen! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)