DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor egy ország törvényalkotása arra kényszerül, hogy új büntetõ jogszabályokat alkosson vagy a meglévõket módosítsa, akkor mindig azok a célkitûzések vezérlik, hogy bizonyos magatartásokat a büntetõjog eszközeivel üldözzön és megóvja a társadalmat, annak gazdasági rendjét, állampolgárait, azok jogait a társadalomra veszélyes cselekmények elkövetõivel szemben.
Az 1990-ben lezajlott nagy társasági átalakulás jelentõs változásokat hozott a büntetõjog általános és különös részében. Az 1992. évi XIII. törvény három új bûncselekményt vezetett be, és igazodóan a megváltozott körülményekhez, büntetni rendelte a számviteli fegyelem megsértését, a csõdbüntetett és a hitelezõ jogtalan elõnyben részesítését. Az 1993. évi XVII. törvény a Btk. általános és különös részét is átszabta, méghozzá jelentõs mértékben, mely szintén a Btk. XVII. fejezetét érintette. Ez a novella egy sor idejétmúlt tényállást helyezett hatályon kívül, mert azok hatályának további fenntartása már nemhogy a társadalom érdekét szolgálta, hanem egyenesen gátjává vált a piacgazdaság kialakulásának. Így többek között a gazdálkodáskötelesség megszegése, a népgazdaság szerveinek megtévesztése, a beruházási fegyelem megsértése vagy az üzérkedés büntetõjogi üldözése olyan magatartási formákat rendelt pönalizálni, melyek egy szabadversenyes piacgazdaságban már nem minõsíthetõk a társadalmat veszélyeztetõ cselekményeknek. Ezért a kiiktatásuk a büntetõ törvénykönyv különös részébõl a gazdasági növekedést segíthette elõ.
Ezzel egyidejûleg azonban olyan új magatartási formák is kialakultak, amelyek veszélyeztetik a büntetõjog eszköztárával védeni rendelt érdekeket, ezért új tényállásokat kellett bevezetni és megfelelõ büntetés kilátásba helyezésével védelmet nyújtani a társadalomra veszélyes magatartásokkal szemben. A nemzetközileg ellenõrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelesség megszegését, a jogosulatlan gazdasági elõny megszerzését, az adócsalásnak a társadalombiztosítási járulékokra való kiterjesztését vagy a szerzõi és szomszédjogok megsértését a társadalom védelme érdekében kellett bûncselekménnyé minõsíteni. A pénzintézetekrõl és a pénzintézeti tevékenységrõl szóló többször módosított törvény a büntetõ törvénykönyv XVII. fejezetét érintette, nevezetesen bevezette a jogosulatlan pénzintézeti tevékenység és a banktitok megsértésének bûncselekményét.
Aztán 1994-ben a IX. törvény alapvetõ változásokat hozott a gazdasági bûncselekmények területén. Átfogóan újraszabályozta a Btk. XVII. fejezetét, és olyan új típusú bûncselekményeket vezetett be, melyek a piacgazdaság körülményei között követhetõk el. Új bûncselekmény az áru hamis megjelölése, a fogyasztó megtévesztése, a tartozás fedezetének elvonása, a hitelezési csalás, a valótlan érték megjelölése, a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, a bennfentes értékpapír-kereskedelem, a tõkebefektetési csalás, az üzleti titok megsértése, a számítógépes csalás, a pénzmosás, a váltóhamisítás, a bankkártya-hamisítás és az azzal való visszaélés. A vagyon elleni bûncselekmények közé pedig ismét beiktatta a hanyag kezelés vétségét, amely tipikusan a gazdálkodás körében elkövethetõ cselekmény.
A fenti felsorolás talán érzékelteti azt, hogy egyrészt a Btk. gazdasági bûncselekményeket szabályozó fejezete volt az, amely az 1990-es években leginkább módosításra szorult, valamint azt, hogy ezek a bûncselekmények kötõdnek leginkább a gazdálkodást szabályozó egyéb törvényekhez, és azok változása sok esetben maga után vonja a büntetõ törvénykönyv módosítását is.
E módosítások azonban két problémát is felvetnek. Az egyik az, hogy szükség van-e a gazdaság ilyen mértékû büntetõjogi védelmére, a másik pedig az, hogy nem szenved-e csorbát a jogbiztonság. A Btk. gyakori módosítása ugyanis ezt a veszélyt rejti magában. Mindkét feltevés mellett és ellen is vannak érvek. Azt, hogy a piacgazdaság körülményei között is szükség van a gazdaság büntetõjogi védelmére, bebizonyította a nyugat-európai országok gyakorlata, ahol a fejlett piacgazdaság körülményei között sem tudtak lemondani a büntetõjogi eszközökrõl, sõt egyre inkább kiszélesítik azt. Nagyon fontos azonban megjegyezni, hogy a büntetõjogi beavatkozás határát megfelelõ lehetõség szerint minél szûkebbre kell vonni.
(17.30)
A túlkriminalizálás legalább olyan káros lehet, mint a megfelelõ beavatkozás jogi lehetõségének a hiánya. Az elõbbi óhatatlanul a büntetõjogi normák devalválódásához vezet, a gyakorlatban történõ nem alkalmazásuk pedig még azoknak a normáknak a hatását is leronthatja, a melyekre egyébként szüksége van a társadalomnak.
Ami a Btk. gyakori módosítását és a jogbiztonság kérdését illeti, gondolom, nem kell külön indokolni, hogy a gazdaság területén, ahol több évre terveznek elõre az emberek, különösen fontos, hogy a döntéseik meghozatalánál tisztában legyenek azzal, hogy cselekményük mikor jogszerû, és fõleg azzal, hogy mikor lépik át a büntethetõség tûrési határát.
Mielõtt a parlament elõtt fekvõ T/1966. számú törvényjavaslat rendelkezéseire rátérnék, még egy szempontot említenék, ez pedig az, hogy a Btk. módosításánál fontosabbnak tartom figyelembe venni azt, hogy a gazdasági bûnözés és a feketegazdaság azért nem teljesen szinonim fogalmak. Vannak átfedések, de a feketegazdaság nem teljesen azonos ezzel.
Amikor a feketegazdaság elleni fellépésrõl beszélünk, nemcsak a büntetõjogi beavatkozásról kell beszélni, sõt, mondhatnám azt, hogy arról csak utolsósorban kell, elsõsorban olyan gazdasági környezetet kell teremteni, amely nem kedvez a feketegazdaságnak, másodsorban az egyéb jogszabályi rendelkezéseknek kell olyanoknak lenni, hogy minél kevesebb lehetõség legyen a korrupcióra, az összefonódásra. Az e tárgyban megtartott politikai vitanap pontosan ezt hangsúlyozta ki.
A fent elmondottak alapján vagy éppen annak ellenére sajnos nem tudom azt mondani, hogy nincs szükség a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépésre, és úgy tûnik, hogy ezt a most a kormány által benyújtott törvényjavaslat megfelelõen szolgálni fogja.
A módosítások egy része - és itt gondolok elsõsorban a környezet védelmével kapcsolatos új tényállásokra - egy régi hiányt pótol. A Btk. ezzel kapcsolatos jelenlegi rendelkezései nemcsak az idõközben meghozott jogszabályokkal nem tartanak lépést, hanem alkalmatlanok is arra, hogy megvédjék környezetünket attól a pusztítástól, amelyet a beszennyezése jelent. E tekintetben azt mondom, hogy már most is az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk azt a folyamatot, amely környezetünk helyrehozhatatlan károsodásához vezet. Éppen ezért anélkül, hogy részletesen elemezném a törvény elsõ tíz paragrafusát, mindenképpen üdvözlendõnek tartom, hogy a javaslat szigorúan büntetni rendeli a radioaktív anyagokkal, valamint a nukleáris létesítményekkel való visszaélés valamennyi formáját. A környezetkárosítás bûncselekményének kiterjesztése a veszélyeztetõ magatartásra szintén olyan rendelkezése a javaslatnak, amely támogatandó.
A büntetési tételek jelentõs felemelése is arányban áll a bûncselekménnyel okozható sérelem nagyságával. Az utóbbi idõkben a jogirodalomban erõs vita keletkezett és gerjedt arról, hogy a büntetési tételek növelésével vajon hatékonyan lehet-e fellépni a bûnözés ellen. Ennek pro és kontra érvei vannak. Változatlanul az a véleményem, hogy az általános megelõzés érdekében a súlyosabb büntetés kilátásba helyezése mindenképpen olyan visszatartó erõ, ami a generálprevenciót szolgálja, tehát elsõsorban a társadalom védelmét.
A büntetési tételek jelentõs felemelése arányban áll a bûncselekményekkel okozható jogsérelem nagyságával. Ezeknél a bûncselekményeknél legfeljebb az vetõdhet fel, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapvetõen egy keretjogszabály. Például a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról és a vadászatról, az erdõ és az erdõ védelmérõl, valamint a természet védelmérõl szóló törvényjavaslatot most tárgyalja a parlament. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy esetleg rövid idõn belül újra módosítani vagy kiegészíteni kell ezeket a szabályokat. De tudomásul véve azt, hogy a büntetõ jogszabályok általában utólag reagálnak a káros társadalmi jelenségekre, és hogy a környezet védelmével kapcsolatos büntetõ jogszabályaink már megalkotásukkor sem voltak alkalmasak arra, hogy biztosítsák a környezet büntetõjogi védelmét, ezért úgy gondolom, a kisebbik rossz az, hogy ezen szabályok módosítására a közeljövõben ismételten sort kell keríteni.
A törvényjavaslat 11-25. §-ai a Btk. XVII. fejezetét érintik, és már nem elõször. A gyakorlatban többször problémát okoz a bûncselekményi határ megállapítása azokban az esetekben, amikor a törvény a bûncselekményt vagy annak minõsített esetének megvalósulását bizonyos mennyiséghez köti. Csak utalnék itt most a közelmúltban nagy vitát kiváltó és a Legfelsõbb Bíróság által megalkotott kollégiumi állásfoglalásra, amely a kábítószer vonatkozásában értelmezte a "csekély" mennyiséget, illetve a "jelentõs" mennyiséget.
Ugyanilyen problémát jelentett a gyakorlatban a rossz minõségû termékek forgalomba hozatalánál, valamint az áru hamis megjelölésénél a "jelentõs mennyiség" értelmezése. A "jelentõs mennyiség" - legalábbis irányaiban - kötõdött a "jelentõs értékhez", ami jelenleg egyes bûncselekményeknél kétmillió forint. Ugyanakkor ilyen mennyiségû termék, illetve áru megkövetelése e bûncselekmények megvalósításához gyakorlatilag azt eredményezte, hogy olyan cselekmények is szankcionálatlanul maradtak, amelyeknek a társadalomra veszélyességét nem lehetett vitatni. E problémán részben segít az, hogy a törvény a "jelentõs mennyiség" helyett e két bûncselekménynél a "nagyobb mennyiségû" termékre való elkövetést is büntetni rendeli.
(17.40)
Kitér a módosítás az állami szabványt felváltó nemzeti szabvány fogalmára is, éppen ezért szükséges, hogy a rossz minõségû termékek forgalomba hozatalánál, a fogyasztó megtévesztésénél az állami szabványt felváltsa a nemzeti szabvány.
A fogyasztó megtévesztéséhez kapcsolódik az a módosítás, amely az áru lényeges tulajdonságát terjeszti ki arra az esetre, ha valótlanul ígérnek az áru vásárlásához társuló nyerési lehetõséget vagy más elõnyös következményt. Ilyen és ehhez hasonló fogások gyakorta tévesztik meg a hiszékeny vásárlókat. Már most számítani lehet arra, hogy a számmánia vagy a duóhisztéria valahol talán a kriminológia történetében fog majd teret nyerni és konkrét esetet gerjeszteni.
Az 1994. évi XVII. törvény utólag egyik legvitatottabb rendelkezése volt a valótlan érték-megjelölési bûncselekmény. Sajnos nincs tudomásunk arról, hogy e tényállás gyakorlati alkalmazása hogyan alakult. Ezt a bûncselekményt a hatályos rendelkezések szerint a gazdasági társaságnak az a tagja követheti el, aki az apport értékét a szolgáltatás idõpontjában fennálló értéktõl eltérõen jelöli meg a társasági szerzõdésben. Kétségtelen tény, hogy abban az esetben, ha a tulajdonos és a vagyonnal rendelkezni jogosult tisztségviselõ eltérõ személy, akkor az ilyen magatartás tanúsítására nemcsak a gazdasági társaság tagjának, hanem vezetõ tisztségviselõjének is lehetõsége van.
Három új bûncselekményt kíván bevezetni a novella: a jogosulatlan biztosítási tevékenységet, a piramisjáték szervezését, valamint a fedezetlen bankkártya felhasználását. Ezek közül a piramisjáték szervezése az, amely az utóbbi években leginkább a közvélemény és a bûnüldözés látókörébe került. A piramisjáték nem újkeletû esemény- és cselekménysorozat. Gyermekkorunkból emlékszünk arra a bizonyos Szent Antal-láncra, amikor azt a feladatot kaptuk levélfelhívás útján, hogy ezt készítsük el tíz példányban, s aztán tíz, általunk választott címre küldjük el, s akkor majd meg fogjuk látni, hogy milyen sok válaszlevelet kapunk. Ennek az úgynevezett Szent Antal-láncnak vagy Erzsébet-láncnak akkor nem az volt a célja, hogy jogosulatlan pénzszerzést biztosítson a kezdeményezõknek, hanem egyfajta vallási propagandát szolgált. De késõbb megjelent az úgynevezett piramidonjáték, ami már nem a levelek lemásolását vette célba, hanem pénzküldési akció volt. Miután ismerjük ennek az egésznek a szerkezetét, nyilván minél késõbb kapcsolódik be valaki ebbe a játékba, annál inkább áll fenn a veszélye annak, hogy nem fogja visszakapni a pénzét.
Óriási botrányokat kevert ez több európai országban, és elsõsorban azokban az országokban, ahol a játékot még kellõképpen nem ismerték és a jogi szabályozás elmaradt. Egyes esetekben elég nehéz volt magyarázatot adni a hiszékeny sértetteknek arra: pusztán az a tény, hogy nem kapták meg az ígért nyereséget, nem bûncselekmény; ehhez szükség volt még arra is, hogy a beszervezetteket meg is tévesszék a játékot indítók és azt szervezõk. További problémát jelentett még az, hogy mire fény derült a csalárd magatartásra, addigra a sértettek száma igen magasra emelkedett. Reményeim szerint - ha az ezt módosító törvényjavaslat hatályba lép - nem kell megvárni a hatóságoknak, míg a sértettek károsodása bekövetkezik, hanem már a szervezés idõszakában közbe tudnak avatkozni.
Úgy gondolom azonban, hogy ez az a bûncselekmény, ahol nem elegendõ a büntetõjogi beavatkozás, a megelõzés érdekében komoly felvilágosító munkára van szükség. Tudatosítani kell az emberekben, hogy az ilyen irreálisan magas jövedelem és hozam kilátásba helyezése legalábbis gyanúra adhat okot.
A jogosulatlan biztosítási tevékenység ismét szaporítja azoknak a bûncselekményeknek a számát a Btk.-ban, ahol az igazgatási szabály be nem tartása a bûncselekmény. Fenntartva azt, hogy lehetõség szerint az ilyen szabályozást kerülni kell, ebben az esetben elfogadhatónak látszik, hogy a jogosulatlan biztosítási tevékenység az államnak és az ügyfeleknek is olyan károkat okozhat, amelynek bekövetkezését nem kell megvárni ahhoz, hogy büntetõjogilag be lehessen avatkozni.
A biztosításról szóló 1995. évi XCVI. törvény definiálja a biztosítási tevékenységet. E tevékenység biztosítási szerzõdésen alapul, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a biztosító megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítói kockázatokat, megállapítja a kockázatvállalás ellenértékét, meghatározott tartalékot képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat.
Nem tartozik tehát ide a biztosítási közvetítõi tevékenység. Ez nem jelenti azt, hogy a biztosítási közvetítõi tevékenység nem vonhat maga után büntetõjogi következményeket. Egyrészt az ilyen személy, ha tevékenysége jogosulatlan biztosítási tevékenységhez kapcsolódik, bûnsegédként felelõsségre vonható, másrészt ha az ügyletkötés külföldi biztosítótársaság részére történik, nyilván a deviza-bûncselekmény elkövetése is szóba jöhet.
Itt kapcsolódom a tervezet 20. §-ához, amely a deviza-bûncselekmény új törvényi tényállását határozza meg. Ez a rendelkezés nem tér ugyan vissza az 1993 elõtti állapotokhoz, vagyis ahhoz, hogy minden devizaszabály-szegés egy bizonyos értékhatár felett bûncselekmény, de az 1993. évi módosításnál szigorúbb szabályokat állapít meg. E tekintetben elfogadhatónak látszik a törvényjavaslat e szakaszához fûzött indoklás, vagyis az, hogy az új devizakódexben meghatározott nagyobb lehetõségek nem korlátlanok, az azokhoz fûzött szabályok betartásához komoly nemzetgazdasági érdekek fûzõdnek, és mivel maga a devizakódex szankcionálási lehetõséget nem biztosít, ezért a devizajogszabályok érvényesülését, a megfelelõ jogkövetést csak a megfelelõen meghatározott büntetõjogi, illetve szabálysértési szankciók kilátásba helyezésével lehet kikényszeríteni.
Végül a javaslat néhány, a büntetõeljárási törvény módosítását célzó rendelkezést is tartalmaz. Ezek inkább a korábbi jogszabály-módosítások hiányosságait igyekeznek korrigálni, különös indoklást ezért, úgy gondolom, nem is igényelnek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Összefoglalva a törvényjavaslatot, annak bevallott célja a feketegazdaság elleni fellépés hatékonyságának növelése. Mint ahogy azonban az eddigi jogszabály-módosítások hatása nem hozta meg a várt eredményt, úgy ezek a módosítások is csak akkor érik el a kívánt hatást, ha a gyakorlatban alkalmazzák õket, az elkövetett bûncselekményt megfelelõ idõben követni fogja a felelõsségrevonás, valamint ha a büntetõjogi fellépéssel egyidejûleg a gazdaság területén is olyan változások következnek be, amelyek nem teszik kifizetõdõvé vagy éppen kényszerûséggé a feketegazdaságban való részvételt, akár a kínálat, akár a kereslet oldalán.
Mindezek alapján a Kereszténydemokrata Néppárt egyetért a büntetõ törvénykönyv módosítására irányuló elõterjesztéssel, és a benyújtott módosító javaslatok megtárgyalása után azt támogatni fogja és elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)