Kelemen András Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Surján képviselõ úr arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a kormány megegyezik, mondjuk, a szakszervezetekkel, akkor helytelen eljárás az, hogy harmadik tényezõvel fizettet. Itt tulajdonképpen tehát arról van szó, hogy másnak a számlájára történik kötelezettségvállalás. Kökény Mihály államtitkár úr pedig egyértelmûen jelezte azt, hogy a társadalombiztosítási autonómiák kétségbe vonása helytelen eljárás.

(9.20)

Viszont épp a mai napon, délután is lesz olyan téma, amelyik ezt a kérdést érinti; mégpedig a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvény módosításával kapcsolatos anyag. Ennél éppúgy, mint a korábbiakban is a közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos megállapodásoknál, azt tapasztaljuk, hogy a kormány ugyan a szakszervezetekkel megállapodik, de sem a helyi területi önkormányzatokkal, sem pedig a társadalombiztosítási önkormányzattal nem; pedig ezeknek anyagi kötelezettségeik támadnak ebben az ügyben. Ez rendkívül helytelen eljárás, és nem is célszerû. És egyúttal kiolthatatlanná teszi azt a gyanút, hogy bizony itt centralizációról van szó. Köszönöm szépen.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage