Gyimóthy Géza Tartalom Elõzõ Következõ

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársak! Több ízben ejtettünk már szót, ebben az évben is, 1996-ban, a mezõgazdaság helyzetérõl. Nem lehet eleget beszélni róla, mert a mezõgazdaság Magyarországon nemcsak egy ágazat - legalábbis a mi pártunk úgy ítéli meg -, hanem a gyûléseken kapott jelzésekbõl és a kapott levelekbõl - de gondolom, hogy nemcsak mi, ellenzéki képviselõk, hanem önök is, kormánypárti képviselõk -, azt vehetjük ki, hogy nem javul a mezõgazdaság helyzete. Mire gondolok?

Több pontot felírtam magamnak, amikor e témáról kezdtem gondolkodni. Elgondolkoztam azon, hogy lesz-e még egyszer olyan történelmi lehetõsége egy pártnak, mint ma a Szocialista Pártnak, amely 54 százalékos többséggel rendelkezik a parlamentben, hogy gyakorlatilag minden területen meg tudja valósítani a programját. Nem is lenne rákényszerülve - mint ahogy 1990-ben egy koalíciós kormányzás esetén, amikor a pártok közötti egyeztetés során a mezõgazdasági programot egyeztetni kellett -, gyakorlatilag a Szocialista Párt mezõgazdasági programja érvényesülhetne. Miért nem érvényesül? - tehetjük fel a kérdést. Lesz-e még egyszer olyan történelmi lehetõsége egy pártnak, hogy - mondjuk - 54 százalékos többséggel megvalósítsa az agrárprogramját. Nem valószínû, hogy ilyen helyzetbe kerül még egyszer egy párt.

Kérdezem, hogy két év után miért nem hozták helyre a korábban kritizált kormány okozta problémákat. Mindenki látja, hogy meg kell menteni a mezõgazdaságot. Hogyan lehetne, milyen erõforrásokat lehetne újra bevonni a mezõgazdaságba?

Nyugat-Európában a bioenergia-termelés már jelentõsen megnõtt. Ehhez nyilván felhasználják a tudományos kutatási eredményeket, s azt támogatni kellene. Támogatja most a mezõgazdasági kormányzat a kutatást, az agrároktatást, a fejlesztést? Sajnos, nem ezt tapasztaltuk a kihelyezett bizottsági üléseken. Bárhol rendezünk hat - most már hétpárti - fórumokat, a Tiborc panasza nemcsak az egyszerû parasztemberek, hanem az oktatók, a tudományos életben, az agrárkutatásban dolgozók részérõl is elõjön. Természetesen lehet csinálni - mint most az OMÉK szervezését Gödön - látványos eseményeket. Senki nem vitatja ezek hasznát, a magyar mezõgazdasági eredmények bemutatását, nemzetközi elismertségét, viszont ez csak kirakatpolitika. Az lenne a fontos, hogy a tudománynak az eredményei beépüljenek a termelésbe, mert a mezõgazdasági termelésre ma már nem lehetünk annyira büszkék, hiszen a nyugat-európai átlagtermésekhez vagy akár az állattenyésztés eredményeihez képest bizony jelentõsen lemaradtak a magyar eredmények. Ebben nyilván elsõsorban finanszírozási gondok játszanak közre. Gondoljunk arra, hogy jelenleg négy-öt megyében biztosított a nitrogénmûtrágya-ellátás. De gondoljunk arra, hogy miközben a magyar mezõgazdasági termelõtõl azt kérjük, hogy jól, gazdaságosan termeljen, vajon akkor a literenkénti 104 forintos gázolajjal tud termelni? Csak a 19 aranykorona alatti földekre jut differenciáltan a vetési támogatás, vannak azonban 19 aranykorona feletti földek, ahol ugyanúgy kínlódnak az emberek, és a vagyont, a tartalékot élik fel a termelõk.

Nagyon nehezményezem, hogy akkor, amikor már a harmincas évek végén is fémzárolt vetõmagot vetettek az emberek, most, a XX. század végén többnyire - a búzavetés körülbelül kétharmadát - betonkeverõgépbe vágva, csávázógéppel megpörgetve vetették el a kommerszbúzát, s nincs fémzárolt vetõmag.

Itt a kormány elkövette azt a hibát, hogy ezeken a nagyon fontos területeken nem biztosította azokat a kedvezményeket, támogatásokat, hogy a termelõ valóban finanszírozni tudta volna a termelését.

Újra panasz van a termelõk részérõl. Április 5-én éjszaka lejárt a kedvezményezett pályázati lehetõség, pedig korábban a kormányzat megengedte, hogy kormányrendelet alapján, pályázati felhívás alapján pályázzanak a termelõk beruházásokra.

Nagyon sok pályázat érkezett, nyilván az államtitkár úr szám szerint is meg fogja mondani, hogy mennyi, de az emberek megint csalódtak. Április 5-én éjszaka lezárult a pályázat. Hol van itt a kiszámíthatóság, a tervezhetõség? Kérdezzük, nemcsak mi, a magángazdaság politikai érdekképviseletét felvállaló pártok, ellenzéki pártok, hanem ezt kérdezi az önök hatalmas többségét biztosító MOSZ is: hol van a kiszámíthatóság, hol van a termelhetõség, hol van a termelõk támogatása? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage