CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hozzászólásom részben tulajdonképpen az elõzõ napirend elõtti téma folytatásának is tekinthetõ.
Hazánkban sajnos régi, megszokott jelenség a lakosságtól áldozatot kérni egy távolabbi jobb jövõ érdekében, és ezt úgy beállítani, mint az egyetlen lehetséges alternatívát. A diktatúrában ez általában kényszerû elviseléssel párosul, a demokráciában azonban a javítás, a jobb megoldás érdekében szólni és tenni kell. Ennek jegyében kívánunk szólni gazdasági növekedésünk és jövõképünk problémáiról.
Tényként állapítható meg, hogy gazdasági növekedésünk immár a leglassúbb a visegrádi országok közül. Történik ez annak ellenére, hogy a térségben még mindig Magyarországra jön a legtöbb külföldi tõke. Tényként állapítható meg, hogy nálunk a GDP 1994-ben megindult növekedése a múlt évben visszaesett, nyilván az egyensúlyjavító, kereslet-visszafogó intézkedések miatt. 1995-ben a hivatalos 1,5-2 százalék helyett csak 1-1,5 százalék volt a növekedés, ha helyes viszonyítási alapot veszünk figyelembe. Nem igaz tehát, hogy a múlt évben valamiféle gazdasági csoda történt, a drasztikus megszorító intézkedések mellett is számottevõ lett volna a növekedés.
Ellenkezõleg: diagnózisként állapítható meg, hogy az alkotmánybírósági korrekciók ellenére is túlzott volt a 12 százalékos reáljövedelem-csökkenéshez vezetõ beavatkozás. Joggal tételezhetõ fel, hogy az 1994. évi konjunkturális kilátások józanabb beavatkozás mellett nálunk is biztosíthatták volna a hozzánk hasonló fejlettségû, volt szocialista országok által realizált növekedési ütemet az egyensúly szükséges javítása mellett.
Sajnos az sem igaz, hogy 1995-ben már jó növekedési pályára állt a magyar gazdaság, és immár megvalósult az exportvezérelt gazdasági növekedés. A külkereskedelmi mérleg valóban számottevõ javulását fõleg nem az export erõteljes növekedése, hanem az import visszafogása idézte elõ. Ezért, mint korábban, most is fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a belsõ piac visszafejlesztése, a mikrogazdaság megfojtása esetén nincs semmilyen növekedés sem.
Az idei év eddigi adatai nem sok jóval kecsegtetnek, fõleg az infláció és a reálbérek csökkenésének megállítása terén. Mintha ez az év még a múlt évhez és nem 1997-hez kapcsolódna. Ezért nem szabad megengedni, hogy a stabilizációs célokon túllõve tovább romoljanak a növekedés feltételei.
Jövõképünk alakulása szempontjából a közelmúltban két fontos lépés történt: körvonalazódott Európai Unió-beli tagságunk elnyerésének menetrendje, és megtörtént az OECD-be való felvételünk. Ez utóbbiban mintegy kétéves moratóriumot kaptunk a tõkemozgás és bankalapítás teljes liberalizálására. Ezek, de elsõsorban az ország állapota rendkívül sürgõssé teszi végre a helyes irányba fordulást, hogy a gazdasági növekedésnek 1995-ben csak megtorpanását, és ne visszafordulását kelljen regisztrálnunk.
Az 1991. évi, nyilván még a keleti piac összeomlásának, a piacgazdaságra való átállás kezdeti nehézségeinek betudható mélypont után folytatódjon a növekedési tendencia, ami végsõ soron az egyensúlyi problémákat is orvosolni fogja. Ehhez persze a nemzet bizalma, jövõbe vetett hite is szükséges, s nem ilyen napok, mint ez a mai is, melyen életbe lép sok, többségében nem gazdasági szükségszerûségébõl következõ, de a nemzet testébe ismét belegázoló családellenes és antiszociális lépés.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)