Gellért Kis Gábor Tartalom Elõzõ Következõ

GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtársaim! Néhány dologról szeretnék megemlékezni. Itt valóban egy technikai módosításról van szó - ahogy ezt Pálos Miklós képviselõtársam is említette, és a korábbiakban is elhangzott - annyiban, hogy az az államtitkár és az általa vezetett államtitkárság, aki, illetve amely az eddigiekben a Mûvelõdési Minisztérium keretein belül végezte munkáját, ezután a Miniszterelnöki Hivatalban teszi ugyanezt. Ennyiben technikai a dolog.

Hozzá kell tenni, hogy ez a koalíciós pártok közötti megállapodás eredményeként alakult így, kevésbé szép kifejezéssel élve: egy politikai alku eredménye ez az átszervezés. Ennyiben tehát nem tekinthetõ analógnak a korábbi ciklusban kialakított kormányzati struktúrával, hiszen másról van szó. Ha az információim nem csalnak, akkor ott a Miniszterelnöki Hivatal államtitkársága, illetve a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium fõosztályvezetõsége közötti munkamegosztás - illetve nem is munkamegosztás, hanem együttmûködés - éppen amiatt torkollt idõnként zavarokba, mert a Miniszterelnöki Hivatalon belüli államtitkárság statútuma nem készült el a kormányzati ciklus egész ideje alatt, és ebbõl fakadóan értelemszerûen jogviták vagy jogértelmezési viták adódtak a két intézmény között.

Pálos Miklós államtitkárként nyilván megismerte azokat a nyugat-európai szokásokat, amelyek az állam és az egyház kapcsolatát reprezentálják. Tehát ezek nagyon sokfélék, hogy egy olyat mondjak, ahol az államegyház mûködik: Svédország. Nehezen vitatható, hogy demokratikus országról van szó, a püspököket mégis a király nevezi ki. Ennélfogva a svédek most kezdenek el gondolkodni azon, hogy hogyan kellene szétválasztani az államot és az egyházat. Ez persze semmit nem mond magáról a demokráciáról, az állam és az egyház különválasztásáról; ezek sajátos technikák, itt elsõsorban a magunk tapasztalatán kell elgondolkodni.

(19.50)

Úgy gondolom, az a zsinórmérték, amely szerint a továbbiakban ezeket meg kell ítélni, csakis a '90. évi IV. törvény lehet, amikor az állam és az egyház szétvált. Hegyi Gyula barátom, képviselõtársam utalt már erre, hogy minden változás - legyen az az adminisztráción, a kormányzati struktúrán belüli, államigazgatási vagy egyéb változás - csakis ennek a '90. évi IV. törvénynek a szellemében történhet, amikor is elválasztódik állam és egyház.

Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentõséget ennek a törvénymódosításnak, hiszen ez egy technikai jellegû módosítás. Ehhez kérem képviselõtársaim támogatását, amikor szavazásra kerül sor, mert hiszen ettõl nem fog sok minden változni - holott változásokra szükség volna. Köszönöm. (Szórványos taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage