MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem akarom sokáig föltartani a tisztelt Házat, két dolgot szeretnék elmondani.
(19.00)
Egyrészt szeretném felhívni a figyelmet a polgári védelem fontosságának növekedésére. Most, hogy a két világrendszer közötti szembenállás gyakorlatilag megszûnt, a biztonságpolitikai kihívásoknak új dimenzói jelentek meg. Azok a kategóriák, amelyek régebben szekunder vagy tercier szintre voltak sorolhatók, a biztonságpolitika tekintetében elõbbre kerülnek. Ezek közé tartozik a polgári védelem területe, az ipari katasztrófák elleni védelem területe és maga a természetvédelem vagy környezetvédelem területe, és új módon kell megfogalmaznunk a fegyveres erõk és a honvédelem feladatait is.
Hogy ez mennyire így van, látszik az európai biztonsági rendszer alapját képezõ Észak-atlanti Szövetség, a NATO szerepének változásában. A NATO évek óta - a megváltozott helyzethez rugalmasan és finoman igazodva - keresi az új kihívásokra az új válaszokat és mindehhez az új szerepét. Többször találkoztunk a NATO illetékes képviselõivel Magyarországon is, Brüsszelben is. Fokozott érdeklõdést tanúsítottak a polgári védelemmel kapcsolatban, annak árnyaltabb megoldásait keresték, és igen jelentõs hangsúlyokat kapott az ipari katasztrófák, az ipari balesetek megelõzésének kérdése.
A modern világban ezek a kihívások igen erõteljessé váltak. Gondoljuk csak el, hogy a közelmúltban Magyarországon is voltak olyan veszélyes szállítmányok, amelyek balesetet szenvedtek, és tényleg csak a szerencse mentett meg bennünket attól, hogy tömegkatasztrófa legyen; és sok esetben a vállalatok, ipari üzemek állapota nem kielégítõ. Tehát úgy gondolom, hogy ez az a terület, ahol van mit tennünk, ugyanakkor ahol vannak hagyományaink, és ezek alapján a NATO-együttmûködésben, a békepartnerség területén is jelentõs eredményeket érhetünk el.
Éppen ezért úgy is, mint a honvédelmi bizottság vezetõje, elnöke, örömmel üdvözöltem a polgári védelemrõl szóló törvény megjelenését. Mindez egy olyan törvényfüzérbe illeszkedik, amely - reméljük - koherens lesz, és egy sor problémát egyértelmûen fog kodifikálni, és megoldani.
Van azonban egy problémakör, amely mind ez ideig meglehetõsen tisztázatlan volt, és amely már a honvédelmi törvény - amely kódexszerû törvény - megalkotásakor felmerült, ez pedig az, hogy a különbözõ veszélyhelyzeteket jobban kellene klasszifikálni és pontosabb aláosztásokat kellene biztosítani. Hiszen az alkotmány és a honvédelmi törvény is csak szükségállapotot és rendkívüli állapotot különböztet meg, holott a veszélyhelyzeteknek ennél sokkal több fokozata lehet. Szükséges ezt finomabban szabályozni, a szabályozás jogi hátterét megadni, és úgy gondolom, hogy éppen a polgári védelemrõl szóló törvény adhat alkalmat arra, hogy megkezdjük ezt a szabályozást. Hangsúlyozom, hogy megkezdésrõl van szó; szükséges, hogy a szükségállapotnál enyhébb, de ugyanakkor az intézkedést igénylõ veszélyhelyzetet definiáljuk és bevezessük. Ennek részleteirõl Puha Sándor képviselõtársam fog majd beszélni.
Én általánosságban szeretném elmondani azt, hogy annak idején, amikor a honvédelmi törvényt elfogadtuk, akkor a minõsített állapotokra vonatkozó fejezetet a törvény ideiglenesen helyezte hatályba, és határidõt szabott arra, ameddig a törvényhozónak ezt ki kell cserélnie, finomítania kell. Valószínûleg a jövõ évben kerül majd sor a honvédelmi törvény revíziójára, és gondolom, Fodor István államtitkár úr is készül már erre a feladatra. Gondolom, hogy a Honvédelmi Minisztérium nemes jogalkotó apparátusa is hegyezi a fényceruzáját a számítógépen, hogy végre korrekt módon rendezzük a minõsített állapotok helyzetét, és a honvédelmi törvény - amelyik tulajdonképpen egy összefogó törvény, vagy ahogy ezt Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztalon elnevezte, egy sarkalatos törvény -, átfogja mindezeket a területeket. Úgy gondolom, hogy ehhez a kodifikáló munkához egy jelentõs lépést tehetünk, amikor a polgári védelem területén a veszélyhelyzet fogalmát bevezetjük, a veszélyhelyzetet definiáljuk.
Ennyire szerettem volna a tisztelt Ház szíves figyelmét felhívni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)