K. Csontos Miklós Tartalom Elõzõ Következõ

DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat általános vitája során már elhangzott, hogy a javaslat célkitûzése helyeselhetõ, mert a magyar gazdaság fejlõdésének egyik legégetõbb problémáját, legfõbb akadályát: a tõkehiányt kívánja áthidalni.

Ennek legfontosabb jogi eszköze a jelzálogjog mint a dologi biztosíték újrakodifikálása megfelelõ lendületet adhat a gazdaság, fõként az agrárgazdaság számára. Az általános vita során azonban több kritikai megjegyzés is elhangzott a javaslat koncepciójával és az általa alkalmazott egyes megoldásokkal kapcsolatban.

A zálogjog fajtáiról rendelkezve, a javaslat 256. -ának (1) bekezdése a jelzálogjog intézményének lényeges sajátosságaként emeli ki azt, hogy a zálogjogosultat ebben az esetben nem illeti meg a zálogtárgy birtoklásának joga. A zálogtárgyért való veszélyviselés-kötelezettség szabályozása ennek következtében különös figyelmet érdemel, mert a tárgy állagának romlása egyben a kielégítési alapot is veszélyezteti.

A zálogjog intézményét a javaslat lényegesen hatékonyabbá kívánja tenni az eddiginél. Ezért nem elégedett meg azzal a jelenlegi rendelkezéssel, hogy a jogosult követelheti a zálogtárgy helyreállítását, új biztosíték adását, hanem felelevenítette a magánjog egyik régi szabályát, nevezetesen azt, hogyha a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, és a kötelezett a jogosult felhívásának megfelelõ határidõben nem tesz eleget, a jogosult a kielégítés jogát érvényesítheti. Ezt a szabályt a 256. (2) bekezdése tartalmazza.

A rendelkezésben három meghatározatlan fogalom található, amelynek értelmezése a joggyakorlat feladata lesz.

1. Az állag romlása mikor veszélyezteti a kielégítést?

2. A jogosult szabadon választhat a helyreállítás vagy a további biztosíték adása között.

3. Mi a megfelelõ határidõ arra, hogy a jogosult felszólításának a kötelezett eleget tegyen?

Az utóbbi kérdés vonatkozásában némi eligazítással szolgálhat az a logikai következtetés, hogy a megfelelõ határidõt nyilván a jogosult fogja egyoldalúan megállapítani, ami azonban egyidejûleg azt is jelenti, hogy maga határozza meg azt az idõpontot, amelytõl a kielégítési jogosultságát érvényesíti. Az elõbbi két kérdésre a bírói gyakorlat ad majd megfelelõ eligazítást.

A vagyont terhelõ zálogjog nem ismeretlen a magyar jogtörténelemben. Ismételt alkalmazhatóságát örömmel üdvözöljük, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ennek a jogintézménynek a megítélése már a Kúria számára is sok gondot okozott annak idején.

Fogalmazási bizonytalansággal kell számolnunk a tervezet 257. -a (3) bekezdésével összefüggésben: vagyont terhelõ zálogjog esetén a vagyonnak a kielégítést veszélyeztetõ mértékû csökkenésérõl a kötelezett a jogosultat értesíteni köteles. Ezzel összefüggésben is felmerül az a kérdés, hogy milyen mértékû csökkenés veszélyezteti a kielégítést, és errõl milyen határidõben kell a kötelezettnek a jogosultat értesíteni.

Az elõbbire vonatkozóan az indoklás 31. oldala ugyan ad némi eligazítást, de a szabályozás nagy teret enged a felek döntésének, maguk határozzák meg, hogy milyen mértékû vagyoncsökkenéskor áll be az értesítési kötelezettség. Erre nyilvánvalóan a zálogszerzõdés megkötésekor kell majd figyelmet fordítani.

(17.20)

Az értesítés határideje vonatkozásában javasoljuk a "haladéktalan" kifejezés törvénybe való beszövegezését.

A fentiekben idézett 257. (3) bekezdéséhez fûzött indoklás ugyancsak a 31. oldalon a kielégítést veszélyeztetõ fogyatkozás következményeként rögzíti, hogy a jogosult az értesítés tartalmától függõen a vagyont terhelõ zálogjogát egyes meghatározott tárgyat terhelõ zálogjoggá alakíthatja át. A törvény szövege azonban ezt nem szabályozza.

A 254. (2) bekezdése vonatkozik az absztrakt vagyont terhelõ zálog konkretizálására, meghatározott dologra, de abból sem következik az, hogy a 257. (3) bekezdése a lebegõ zálogjog átalakításának egyik esete volna. Ugyanakkor egyet lehet érteni az indoklással, ezért azt a törvénybe szövegezéssel kellene megoldani, vagyis ki kellene egészíteni a 257. (3) bekezdését azzal, hogy a jogosult az absztrakt zálogot konkréttá alakíthatja át.

Egyetértünk a javaslatnak a hitelfedezet biztosításába tételére irányuló törekvéseivel. Ehhez kapcsolódóan azonban rendelkezni kell megfelelõ nyilvántartással.

A javaslathoz kapcsolódó kormányrendelet tartalmaz szabályokat az ingó dolgot terhelõ jelzálog és a vagyont terhelõ zálogjog nyilvántartásáról. Egyetértünk a tervezett nyilvántartási rendszerrel, hogy az ingatlanra vonatkozó jelzálog továbbra is az ingatlan-nyilvántartásban szerepeljen. Az ingó vonatkozásában ilyen jellegû jog a magyar Országos Közjegyzõi Kamara által vezetett nyilvántartás. Ezzel már nem tudunk egyetérteni, azért sem, mert ha számításba vesszük a közjegyzõk létszámát, elképzelhetetlen, hogy a háromszáz és egynéhány közjegyzõ minden vonatkozásban, pontosan rögzítetten nyilvántartást tud vezetni egy egész ország jelzálogjogáról, illetve az ingóval kapcsolatos jelzálogjogáról. Itt föltétlenül más megoldás keresendõ az álláspontunk szerint. Meg kell itt említeni az ügyvédi kamarát mint egy olyan testületet, amely szintén belefolyhatna ennek a nyilvántartásnak a vezetésébe - ez megfontolandó kérdés.

A nyilvántartással összefüggésben több megjegyzést kívánok tenni.

A "jelzálogjog" kifejezés: a jogtörténet folyamán a jelzálogjogot mindig az ingatlannal kapcsolatban emlegettük, az ingatlanhoz tapad. Így érthetetlen, hogy az ingó vonatkozásában összemossa a törvényjavaslat a jelzálogjog fogalmát. Azt hiszem, hogy a jelzálogjog fogalmával érdemes foglalkozni, és a zálogjog tekintetében is konkrétan meghatározni, hogy az mire vonatkozik, mert késõbb értelmezési problémákat adhat ennek a nem megfelelõ tisztázása.

A javaslathoz kapcsolódó indoklás 36. oldala utal annak a szükségességére, hogy a társasági részesedést, a terhelõ zálogjog alapítását deklaratív hatállyal a cégbíróságnál is be kell jegyezni, és az ehhez szükséges bejegyzésrõl a kamaráknak kell gondoskodniuk. Erre vonatkozóan azonban törvényi szabályozás nincs.

A tervezet 260. -ának a) bekezdése utal arra, hogy a kamara külön törvény rendelkezései szerint vezeti a nyilvántartást. Nem lehet tudni, hogy ez a törvénytervezet már elkészült-e. Feltehetõ azonban, hogy a törvénygyártás negatív következményeként ismét alapvetõ fogyatékossággal állunk szemben, mert a T/1592. számú javaslathoz csatolt tájékoztató a nyilvántartással kapcsolatos kormányrendelet tervezete, és nem a törvény tervezete.

A fentiek alapján, koncepcionális, szabályozási, technikai fogyatékosságok miatt a javaslat ebben a formában álláspontunk szerint nem fogadható el, ezért célszerû lenne ezt átdolgozás céljából visszavonni, illetve célszerû lenne, ha az elõterjesztõ visszavonná és új módon terjesztené be.

Ehhez még hozzá kell adni azt, hogy idõközben megkaptuk a csomagot, és a csomagban jelentkezõ szakértõi vélemény is osztja azokat az aggályokat, amelyeket itt az elõbb fölvetettem. Jobb lett volna, ha ezeket az aggályokat nem itt kellene tisztázni; az alapfogalmak tisztázása elõbb kellett volna hogy megtörténjen, a törvénytervezet beterjesztésekor.

Azt hiszem, hogy pont ezek az elírások, illetve a zavaros értelmezési rendszer alakították ki azt a nézetet, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán inkább egy pontosabban kidolgozott törvénytervezetet kellene beterjesztenie a kormánynak.

A Független Kisgazdapárt ilyen formában, ilyen vonatkozásban sajnos nem tudja ezt elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kisgazdák padsoraiban.)

(17.30)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage