DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! Úgy emlékszem, ma este talán még nem volt szó arról, hogy annyiban is példátlan a jelenlegi helyzet, hogy a társadalombiztosítás 1994. évi zárszámadását a Ház nemcsak hogy nem tárgyalta meg és nem fogadta el, de még egyáltalán nem is tervezi beilleszteni a napirendjébe. Rendkívül furcsa helyzet ez, és kíváncsi vagyok arra, hogy a kormány mikor szándékozik megtárgyaltatni ezt a költségvetést, hiszen az 1994. évi lezárása nélkül nagyon nehéz beszélni az 1996. évrõl.
Ahogy elnézem a mostani módosítóindítvány-csomagot, láthatom, hogy tökéletesen érvényes az, amit az általános vita kezdetén elmondtam itt a Házban egy rövid kétperces hozzászólásban, hogy azt tanácsolnám a kormánynak: megszámozott és kipontozott paragrafusokat nyújtson be a cím után - hiszen annyira nem volt érvényes a benyújtott költségvetés, hogy akár ezt is tehette volna. Gyakorlatilag ez történt, kedves képviselõtársaim, hiszen az eredetileg benyújtott törvényjavaslatot javasolják az elsõtõl az utolsó pontig elhagyni, és benyújtanak helyette egy teljesen új törvényjavaslatot.
(18.40)
Ebben az esetben felvetõdik - mint képviselõtársaim már elmondták - az ÁSZ- vizsgálat szükségessége, hiszen ezt ugyanúgy kellene vizsgálni az Állami Számvevõszéknek, mint az eredeti törvényjavaslatot. Kellene hozzá az önkormányzatok véleménye. De van itt még egy-két, ennél komolyabb probléma is. Hiszen ebben a törvényjavaslatban megjelenik három olyan törvénymódosítás, ami nem volt az eredetiben. Márpedig ez házszabályellenes, kedves képviselõtársam. Egy törvény módosításakor csak olyan paragrafusokhoz szabad benyújtani módosító indítványt, amelyeket a törvény eredetileg is érintett. Ebben az esetben az eredeti törvényjavaslatban nem volt benne ezeknek a törvényeknek a módosítása.
Van benne egy-két rendkívül érdekes megfogalmazás, látszik a rendkívül hevenyészett munka. Nem tudom, megvizsgálták-e annak a vonatkozásait, mit jelent az, hogy megjelenik ebben a törvényben egy olyan kitétel, hogy a társadalombiztosítási önkormányzat megbízott képviselõje által részt vehet az Országgyûlés ülésein. Vajon megvizsgálták-e ennek összefüggéseit a Házszabállyal, és vajon nem gondolják-e, hogy ez alapvetõen házszabályellenes? Ha meg ilyet akarnak tenni, talán azt is módosítani kellene, mert úgy tudom, az kétharmados törvény.
Ezen kívül rengeteg hasonló megfogalmazási hibát lehet találni a törvényjavaslatban; az alapellátást és a szakellátást nem választja szét megfelelõen. Csak egy ilyen érdekesség az - kicsit csodálkozzanak önök is -, hogy leírja a törvényjavaslat, hogy a kormány jogosult a társadalombiztosítás ellenõrzéséhez szükséges adatokat, beszámolókat, valamint vizsgálati anyagokat bekérni és elõzetes értesítés nélkül is azokba betekinteni. Elgondolkoztam, hogyan történhet ez. Az adatokat bekéri, ám megnézni csak akkor fogja, ha elõzetesen értesíti a társadalombiztosítási önkormányzatot? Nagyon furcsa megfogalmazás egy törvényben; rendkívül elkapkodott, elnagyolt, rossz fogalmazású és jogilag is sok szempontból kétséges munka az, amit itt elénk letettek.
De nincs összhangban a megszavazott állami költségvetéssel sem. Az eredetileg benyújtott törvényjavaslat - novemberben nyújtotta be a kormány - beterjesztésekor még nem fogadtuk el az állami költségvetést, tehát nyilvánvaló, hogy az azóta bekövetkezett módosulásokat át kellett volna vezetni. Nemcsak az a kétszázmillió forintos hiány van, kedves képviselõtársaim, mert valóban, az egyik tétel - a terhességmegszakításokért az állami költségvetésbõl átutalandó összeg - nem egymilliárd forint, hanem 800 millió; de felhívom a figyelmüket arra, hogy a benyújtott módosítványban is például a társadalombiztosítás által fizetendõ családi pótlékra 85 milliárd forint található a módosító indítványban is, míg az állami költségvetésben 94. Tehát ezt is elfelejtették átvezetni. Itt már nem kétszázmillió forintról van szó, hanem több milliárd forint elírásáról.
Az indokolás mellékletein rendkívül nehéz kiigazodni, én is több alkalommal néztem át, és gondolkoztam azon, hogy vajon most melyik melléklet az érvényes. Elõbb azt hittem, hogy elfelejtették a mellékletet átírni, csak az indokolás mellékleteként jelennek meg a módosítások, majd késõbb valahol a táblázatok legvégén megjelenik egy újabb fajta táblázat; rendkívül nehéz eligazodni ezen, kedves képviselõtársaim, különösen ilyen rövid idõ alatt.
Továbbra is kétséges a megalapozottsága ennek a törvényjavaslatnak, nemcsak a jelzett hiány miatt, hanem azért is, mert a gyógyító-megelõzõ ellátásokra szánt, most már nem 215, hanem 217,5 milliárd forintban ugyanúgy nem lehet megtalálni az egészségügyi dolgozók béremelésére megígért összeget. Még mindig nem tudták megmagyarázni, hogy az az összeg, ami körülbelül 14-15 százalékkal lesz magasabb, mint az elõzõ évi költségvetés, hogyan fogja tudni fedezni az egészségügyi dolgozók ígért bérfejlesztését.
Azt is megnézhetjük, hogyan jelenik meg ebben a koncepcióban az egészségügy korszerûsítésének újabb lépése. Sokat gondolkoztam mostanában, hogy mit jelent ez a szó a mai világban, mit jelent az, hogy "kor"szerûsíteni akarják ezt az egészségügyi ellátást. Aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy milyen kornak szeretnének megfelelni. Bizonyos lépéseiben leginkább a középkornak felel meg a mostani módosítások sora, például többek között a fogászati ellátás átrendezése, reformja - ahogy ezt hallhattuk tavaly tavasszal. Nagyon remélem, hogy nem a "középkor"szerûsítés folyamatát indították el az egészségügyben.
Amikor tavasszal a társadalombiztosítási költségvetési vita során elmondtuk azt, hogy a fogászati ellátás változtatását azért az 1,2 milliárd forintos megtakarításért nem szabad megtenni, és elmondtuk ennek összes következményét, akkor önök, kormánypárti képviselõtársaim, nem hallgattak az érveinkre, és arra hivatkozással, hogy ez még javítani is fog a fogorvoshoz fordulás hajlandóságán, megszavazták ezt a módosítást. Most pedig azt hallhatjuk miniszterelnök úrtól, hogy ezt vissza kell változtatni, mert nem lehetünk a fogatlanok országa. Ezt mondtuk tavasszal, akkor nem hallották?
De még érdekesebb az, ami a törvényjavaslatban benne van. Miniszterelnök úr több alkalommal elmondta, hogy vissza kell állítani a fogmegtartás ingyenességét - ezt a kifejezést továbbra sem értem, hiszen nem ingyenes, csak a társadalombiztosítás által támogatott körrõl van szó. Ebben a törvényjavaslatban pedig az szerepel, hogy részleges térítés ellenében jogosultak fogmegtartó tevékenységre. Most akkor képviselõtársaim ingyenes vagy nem ingyenes? Térítésköteles vagy térítésmentes? Akkor feleljen meg a törvényjavaslat annak, amirõl beszélnek, vagy feleljen meg a beszéd annak, amit törvényjavaslatban benyújtanak a parlament elé.
Egyelõre még nem látjuk, de rövidesen az is meg fog jelenni: az üzemorvosi ellátás úgynevezett reformjával kapcsolatos véleményünket nagyon keményen és határozottan elmondtuk a csomagtörvény vitája során. Ebben az ügyben sem hallgattak ránk képviselõtársaim, akkor néhány száz millió forintos megtakarításért ezt megszavazták. De majd ha a hatásai megjelennek ennek az intézkedésnek, akkor megint azt fogjuk hallani, hogy a lakosság ilyen súlyos egészségi állapotának következtében nem mondhatunk le a hatékony munkahelyi egészségvédelemrõl. Már hallom a miniszterelnök úr legújabb bejelentését és majd kíváncsi leszek, hogy akkor mennyi többletmilliárdra lesz szükség ahhoz, hogy azt a korábban már megtervezett és mindenki egyetértésével találkozó baleset- és foglalkozás-egészségügyi biztosítást végre kialakítsák.
Hallunk arról, hogy az ügyeleti finanszírozásban milyen nagy lépést tesznek elõre, merthogy többletforrást biztosítanak az ügyeleti ellátáshoz. Ennek gyakorlati megoldásáról azonban kevesebbet hallhatunk. Mit jelent az, hogy lakosságarányosan fejenként 20 forint/fõvel szándékoznak fizetni az ügyeleti szolgálatot? Mekkora különbséget fog ez elõállítani egy több településre ügyelõ körzeti orvos egy éjszakára szolgáló ügyeleti díja és egy több tízezres város ügyeleti díja között? Errõl még nem hallottam.
A népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat finanszírozásának elõsegítésére javasoltam az állami költségvetésben, hogy a szolgálat által ellátott és a gyógyító-megelõzõ ellátások számára végzett laboratóriumi vizsgálatokat a társadalombiztosítás térítse meg. Nem olyan kis összeget, hanem komolyabbat, 700 millió forint többlet átutalását javasoltam. Ezt önök nem fogadták el, ennek következtében a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat az egyéb mûködési költségvetésébõl kénytelen ezeket a vizsgálatokat finanszírozni, avagy kénytelen volna felfüggeszteni jó néhány olyan bakterológiai vizsgálatot, amire elemi szükségük van az intézményeknek.
Ez mûködési feszültségeket, súlyos problémákat fog okozni a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat mûködésében és a közegészségügyi és járványügyi feladatok ellátásában. Márpedig ez közvetlenül kihat a lakosság egészségügyi állapotára és még a nemzetközi megítélésünkre is. És itt hallhatjuk a kórház- finanszírozás változásairól a különféle programokat, terveket, itt is állandóan modernizációról, racionalizációról, korszerûsítésrõl hallunk, és közben kérdések sora teljesen tisztázatlan.
Például arra sem adott még senki magyarázatot, hogy abban a helyzetben, amikor éppen a társadalombiztosítás költségvetésének késlekedése miatt a kórházaknak 5, azaz 5 százalékkal emelt összegbõl kell mûködniük, akkor ilyen energia- és egyéb áremelés mellett - amikor csak a januári infláció 4 százalékos volt - ezek a kórházak nem fogják tudni kifizetni a számláikat; ebben a helyzetben ki fogja állni ezért a számlát, ki fogja vállalni ezért a felelõsséget.
(18.50)
Mert olyan kórházak, amelyek nagyon jó betegforgalmi adatokkal, ha megnézzük, valóban ésszerûen és gazdaságosan mûködnek, ilyen gazdasági kényszerek közepette szintén a csõd közelébe fognak jutni. Senki nem adott még magyarázatot arra, mit tehet az a kórház, amelyik számára a hitelezõ nem hajlandó tovább fizetés nélkül átküldeni a megfelelõ eszközöket, anyagokat, élelmiszert. Hogyan döntheti el az a kórház, hogy milyen beteget lát el és milyet nem? És az ilyen módon közvetlenül veszélybe kerülõ betegekért ki vállalja a felelõsséget? Errõl sem beszél senki, pedig a társadalombiztosítás költségvetése még mindig nincs a kezünkben - kérdés, hogy mikor lesz ilyen körülmények között. S ha olyan kórházak is nehéz helyzetbe kerülnek, amelyek egyébként jó gazdálkodást folytathatnának, akkor a döntéshozók felelõssége is természetesen alapvetõen felmerül.
Mindenesetre ez a módszer alkalmas lehet arra, hogy egyébként rendkívül jól, gazdaságosan mûködõ, kisebb méretû kórházakra rá lehessen sütni, hogy kérem, ezek gazdaságtalanok, és ki lehessen mondani a bezárásukról szóló döntést. Ugyanakkor azonban kormánypárti képviselõtársaim jobb, ha tudják: minél nagyobb egy kórház, annál nagyobbak a kiadásai, az egy betegnapra számított kiadásai; minél magasabb szinten felszerelt egy kórház, annál magasabbak az ilyen kiadások. Természetesen szükség van a differenciált ellátásra, de a nagy és nagyon komolyan felszerelt kórházakban a súlyosabb és komolyabb betegségek kezelése - hogy úgy mondjam - igazán nyereséges, és az egyszerûbb, kisebb mûszerigényû, kisebb felszereltségigényû betegségek kezelése a kisebb kórházakban lényegesen gazdaságosabb. Ezt a két dolgot ritkán teszik egymás mellé, pedig tanácsos volna elgondolkodni rajta, hogy nagyon sok úgynevezett vidéki kiskórház lényegesen olcsóbban képes ugyanolyan betegségeket kezelni és megoldani. Nem tudom, mennyiben vezet a takarékosság felé az, ha elindítjuk az egészségügyi intézményekben az átalakulást a mamutkórházak felé - ahol a közlekedési költségek, az elérhetõség és még nagyon sok minden lényegesen többe fog kerülni.
Ezek alapvetõen fontos kérdések, és ezekre nem kapunk magyarázatot. Mint ahogy máig sem kaptam arra magyarázatot, hogy ha egyszer betegforgalmat finanszíroz a társadalombiztosítás, akkor mit jelent az, hogy kórházi ágyakra kötnek szerzõdést. Azt is elmondtam nagyon sokszor: abban az esetben, ha kevesebb kórházi ágyon ugyanannyi beteget lát el egy kórház, bizony, a társadalombiztosítás ugyanannyit fog fizetni - éppen ezért nem látom világosan, mibõl gondolják azt, hogy a kórházi ágyszámok csökkentésébõl olyan méretû megtakarítás adódik, mint amilyet itt elméletben elképzelnek.
És még egy fontos kérdés: állandóan azt mondják, hogy le kell építeni a kórházi ágyakat. Jönnek szép statisztikai adatokkal, hogy milyenek Nyugaton a kórháziágy-statisztikák, és hogy nekünk milyenné kell válni; azt még nem magyarázták meg, hogy miért kell nekünk a nyugati adatok alá menni. A magyar megbetegedési mutatók lényegesen rosszabbak, mint a nyugati országokéi, mégis megpróbálják most elhitetni velünk, hogy nekünk jóval kevesebb kórházi ágy is elegendõ. Én készséggel el is hinném - csak bizonyítsák be!
És amikor azt mondják, hogy egyenletessé kell tenni az egészségügyi ellátást, ezzel szemben mégiscsak arról beszélnek, hogy kórházi ágyat kell csökkenteni, és arról ritkán beszélnek, hogy egy csomó területen nagyon komoly ellátási hiányok vannak, jó néhány szakmában komoly ellátási hiányok vannak. S ha én ésszerûsíteni akarom az egészségügyi ellátást, egyenletessé tenni az országban, akkor igen, bizonyos területeken csökkentenem kell, de ezzel együtt bizonyos területeken növelnem kell. Elég, ha a minisztérium szakértõi a saját maguk által megküldött táblázatokra ránéznek, és tökéletesen meg fognak gyõzõdni róla, hogy bizonyos szakmákban nagyon komoly ellátási egyenetlenség van az országban, és bizonyos szakmákban bizony nem leépítésre van szükség, hanem éppen ágyszámok kialakítására, átalakításra van szükség. Ez pedig nem jelent akkora megtakarítást, legfeljebb egyenletesebb és ésszerûbb lesz az egészségügyi ellátás Magyarországon - ahogy azt úgy egyébként a kormányprogramban le is írták. Néha tanácsos volna mostanában elolvasni a kormányprogramot, hogy ne felejtsék el egészen, mirõl szólt - mert mostanában már kezdünk nagyon messze járni attól.
És még valamit: a gyógyszerár-probléma valóban rendkívül súlyos az országban. Én tudom, hogy Magyarországon a gyógyszerfogyasztás irreálisan magas volt hosszú évtizedeken keresztül. Én tudom, hogy jó szakmai munkával, az orvosok képzésével és figyelmeztetésével ezen sokat lehet változtatni. De megpróbáltam megtudni a társadalombiztosítástól, hogy a nagyon komoly méretû gyógyszerár-emelkedések következtében milyen típusú gyógyszerek forgalma csökkent a legkomolyabban. Erre azt a választ kaptam, hogy nem tudják megmondani. Engedjék meg nekem, hogy kételkedjek, mert elég lenne utánanézni a nagy gyógyszerforgalmazók adatainak, meg megkérdezni néhány gyógyszertárat - és mi ezt meg is fogjuk tenni. Tudniillik egyáltalán nem mindegy, hogy az úgynevezett luxusfogyasztás, az úgynevezett túlfogyasztás csökkent-e, avagy népbetegségeknek számító betegségek, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszert nem tudnak megvenni az emberek - mert a kettõ között nagyon súlyos a különbség! Tudniillik, ha valóban szükséges gyógyszerhez nem jut hozzá valaki, akkor az a kórházi ellátás oldalán, a szakellátás oldalán súlyos többletkiadásokban fog megjelenni. Egy egészen konkrét példát mondok: ha valaki nem tudja folyamatosan megvenni a magas vérnyomás kezelésére szolgáló gyógyszert, akkor vagy szívinfarktussal, vagy agyvérzéssel, de meg fog jelenni a kórházban. És ez már egészen közvetlenül és nagyon rövid idõn belül fog megmutatkozni a lakosság megbetegedési és halálozási mutatóiban, kedves képviselõtársaim!
Nem lehet a gyógyszerfogyasztásról sem elnagyolt általánosságokban beszélni. És kérem, ebben is követeljék meg a kormányuktól a megfelelõ tájékoztatást, mert az az érzésem, hogy döntések sorozatát hozzák meg úgy, hogy nem is tudják, mirõl döntenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)