Sepsey Tamás Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SEPSEY TAMÁS, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A múlt héten elhangzott államtitkári expozéban ezt a törvényt úgy minõsítette a kormányzat, mint a friss szemléletû jogalkotási törekvések nyitányát, a gazdasági modernizáció intézményrendszere fejlesztésére irányuló kormányzati elképzelések megalapozását. Nem is vitatom ezeket a megállapításokat, mert valóban a magyar polgári jog képviselõinek egy nagy jelentõségû alkotása fekszik elõttünk. Azonban figyelemmel arra, hogy 1994 õszén még a korábbi kormány törekvéseinek eredményeképpen ez a törvényjavaslat gyakorlatilag készen volt, óhatatlanul fel kell tenni a kérdést, hogy miért nem került már korábban a Ház elé.

(11.40)

A közvélemény számára Szekeres Imre úr elmondta, hogy a korábbi kormányzat semmiféle kidolgozott törvényjavaslatot nem hagyott hátra. Jól tudjuk, hogy ez nem igaz, mert hosszú hónapokon keresztül csak azokat a törvényjavaslatokat tárgyaltuk. De most föl kell tennünk a kérdést: kinek volt érdekében, hogy ez a törvényjavaslat, amely valóban az elsõ lépést jelenti a feketegazdaság elleni küzdelemben, ilyen késéssel került elénk? Errõl talán Kecskés László úr, az IM elbocsátott államtitkára tudna szólni, aki ezt a törvényjavaslatot gondozta, s aki azóta azért pert nyert az Igazságügyi Minisztérium ellen.

Föl kell tennünk a kérdést, tisztelt képviselõtársaim, miért kellett másfél évet várni, hogy a Ház megtárgyalhassa ezt a törvényjavaslatot, amely valóban le fogja törni az uzsorásoknak a hatalmát; s hogy véget vessünk annak az áldatlan állapotnak, hogy Magyarországon a hitelbiztosítékok kielégítetlen volta miatt a vállalkozók nagyon nehezen juthattak hitelhez.

Fölmerül a kérdés tisztelt képviselõtársaimban, ugyan mi köze a zálogjog szabályozásának a fektekereskedelem, a feketegazdaság elleni küzdelemhez, az uzsorások ellen hogyan lehet harcolni a zálogjogi szabályozással. Úgy, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy ha a vállalkozó szorult helyzetben van, és egy hitel révén meg tudja a vállalkozását menteni, de hitelt nem kap, mert a hatályos jogszabályok alapján fel kell egy nagyértékû ingatlant ajánlania, az pedig nincsen neki, akkor mit tud csinálni? Megpróbál kölcsönhöz jutni más módon. Uzsorakölcsönhöz fog jutni, irreálisan magas kamatokkal, amelyeket viszont úgy tud visszafizetni, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy csalni fog: nem fizeti meg az adót, becsapja a vevõket, hogy az irreálisan magas uzsorakamatokat mindenképpen vissza tudja fizetni. Ennek lesz most vége, igen tisztelt képviselõtársaim, azokkal az "új jogintézmények"-kel, amelyeket ez a törvényjavaslat bevezetni kíván a magyar polgári jog hatályos intézményei közé.

Itt óhatatlanul még egy gondolatot ki kell fejtenem mint a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokának, egy olyan párt vezérszónokának, amelyet konzervatív pártnak neveznek. Ez a jelzõ nem azt jelenti, hogy e párt maradi lenne, hanem azt jelenti, hogy a múlt eredményeit meg akarja õrizni, ami hasznos ezekbõl a jogintézményekbõl meg akarja tartani, de a modern kor követelményéhez kívánja azokat igazítani.

Azért kell ezt elmondanom tisztelt képviselõtársaim, mert egy 1927-ben elfogadott törvénynek, az 1927. évi XXXV. törvénycikknek néhány jogintézményét hozzuk vissza a magyar polgári jogba, öt évtizedes hányattatott távollét után. S nem azért hozzuk visza, mert restaurálni akarnánk a '45 elõtti idõszakot - mint ahogy ezt korábban nagyon sokszor elmondták, amikor a korábbi kormányzat a polgári jogintézményeknek a felújításával próbálta meg a magyar gazdasági intézményrendszert kiépíteni -, hanem azért újítjuk föl, mert ezek olyan, évszázadok alatt kialakult jogintézmények, amelyek nélkülözhetetlenek egy piacgazdaságban, nélkülözhetetlenek egy olyan gazdaságban, amelynek nagyon nagy szüksége van hitelekre.

Igen tisztelt képviselõtársaim, amikor az Országgyûlésben vitázunk, akkor ennek a vitának két vonulata van. Van egy politikai tartalma - nevezhetjük így is -, ahol a különféle pártok a saját politikai elképzeléseikrõl kívánják meggyõzni a választópolgárokat. De van egy, véleményem szerint nagyon fontos része: amikor az országgyûlési vita során föl kell vállalnunk, hogy bizonyos, bevezetésre kerülõ jogintézmények tartalmának a megismertetésével egy felvilágosító munkát végezzünk, hívjuk föl az állampolgárok figyelmét, hogy a bevezetésre kerülõ jogintézmények által miképpen fog könnyebbedni az õ életük.

Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat nagyon is hangsúlyozottan ebbe a második kategóriába tartozik, ahol a képviselõi felelõsség megköveteli, hogy próbáljuk megértetni az állampolgárokkal: ezeknek az új jogintézményeknek a mindennapi életben való gyakorlása során milyen kihatásuk van az életükre.

A jog az életbõl táplálkozik: a jogalkotó mindig fölismeri a problémákat, és azokra megpróbál választ adni. A válasz adásával maga is valamiképpen formálja a társadalmi viszonyokat. Ezért nagyon nagy a jogalkotó felelõssége akkor, amikor egy jogszabályt formába önt: felismerte-e a kritikus csomópontjait a jogi szabályozásnak, és arra megfelelõ választ ad-e?

Ebben a vitában, igen tisztelt képviselõtársaim, már Csizmadia képviselõtársam is nagyon jól rámutatott ennek a törvényjavaslatnak az elõremutató voltára, a jelentõségére, de nem hallgatta el azokat a problémás részeket sem, amelyekrõl azt hiszem, még sokszor fogunk ebben a Házban vitatkozni.

Ennek a javaslatnak az elõremutató volta kétségtelen. Egy nagyon nagy tudású magyar professzor, akadémikus, Harmathy Attila úr vett részt nemzetközi felkérésre annak a modellértékû törvénymintának a kidolgozásában, amelynek a szabályait végül is a magyar jogalkotás is megpróbálja adaptálni. Sosem szabad azonban elfelejteni, hogy az elméletben kidolgozott elvek a gyakorlatba átültetésük során nem mindig az elképzelések szerint valósulnak meg. Ezért mindig szükséges, hogy gyakorló jogászok is véleményezzék a törvényjavaslatokat, mert a gyakorlatnak az ismeretanyaga, szembesülvén az elméleti tudással, egy jó kompromisszumra fog vezetni.

E törvényjavaslat megalkotásának alapvetõ indoka a magyar hiteléletnek a problémája. A magyar hitelbiztosítékok rendszere nem mûködik megfelelõen. Ebben az esetben nyilvánvalóan egy felelõs Országgyûlésnek módosítania kell a szabályokat, meg kell próbálnia olyan jogi környezetet teremteni, amely megfelelõképpen visszahat a gazdasági viszonyokra.

A hitelezési rendszernek a problematikája két körben tapintható ki. Egyrészt az infrastrukturális problémák miatt az ingatlan-jelzálogjog bejegyzése, nyomon követése, az ingatlan-nyilvántartás kaotikus állapotai miatt igen nehézkes. Másrészt pedig a kézizálogjog esetében a kézizálogjog tárgyaként átadott dolgoknak az értékesítése is nehézkes. Ha az adós olyan helyzetben van, hogy sem ingatlannal nem rendelkezik, sem olyan tárgya nincs, amelyet kézizálogba átadhat, mert az átadással az kikerül a birtokából, és adott esetben ez a termelõeszközét is jelenti, s ezáltal nem tud hasznot produkálni, amibõl vissza tudja fizetni a kölcsönt, akkor el kell gondolkozni azon, milyen megoldásokat lehet kitalálni.

Szerencsére a XX. századi civilisztikai jogfejlõdés megmutatja a kivezetõ utat. Ennek a jogfejlõdésnek az egyik irányát az indukálja, hogy a hitelezõi oldalon nagyobbrészt pénzintézetek vannak, s ezek a pénzintézetek nemzetközi szinten is tartják egymással a kapcsolatot, aminek következtében viszont kialakulnak olyan nemzetközi jogintézmények, amelyek iránymutatóak lehetnek a magyar jogalkotás számára.

(11.50)

Ennek a nemzetközi jogintézménynek - amelynek volt magyar elõzménye -, nevezetesen az ingókra bejegyezhetõ zálogjognak a bevezetésével megoldhatóvá válik számos probléma. Megoldhatóvá válik az, hogy a termelõeszközök továbbra is az adós birtokában maradjanak, azokat tudja mûködtetni az adós. Viszont a bejegyzett jelzálogjog a hitelezõ számára megfelelõképpen védelmet nyújt, hogy tudniillik más személy ezekre - a már egy másik adósság fejében lekötött - termelõeszközökre újabb hitelt nem fog nyújtani, és ezáltal az elsõ hitelezõ kielégítési alapját nem veszélyezteti. E tekintetben a törvényjavaslat jó.

Jó a törvényjavaslatnak az elméleti rendszere is néminemû finomítással. Mert valóban elfogadható a korábbi elméletnek az áttörése, hogy jelzálogjogot lehessen ingókra is alapítani, de azt hiszem, a gyakorlati élettõl teljesen elrugaszkodik az a jogalkotó, aki úgy gondolja, hogy ingatlanra is lehessen kézi zálogjogot alapítani. Felesleges. Ez a gyakorlatban nem fog elõfordulni. Elméletben nagyon szépen hangzik, és kristálytiszta elméleti megalapozását teremti meg az egész zálogjog egységes rendszerének. De ha a gyakorlat ezt nem igazolja, azt hiszem, ezzel felesleges itt foglalkozni.

Amivel sokkal nagyobb probléma van, az az úgynevezett lebegõ zálogjognak a kérdése. Ez a magyar jogban teljesen ismeretlen jogintézmény. Ennek a bevezetése körültekintést igényel. S abban az esetben, ha egy új jogintézmény bevezetésekor a jogalkotó azt mondja, hogy majd a bírói gyakorlat, majd a feleknek a megállapodása fogja ezt az új jogintézményt, elõzményektõl mentes jogintézményt tartalommal megtölteni, akkor nagyon nagy hibát követ el. Akkor nagyon nagy hibát követ el, igen tisztelt képviselõtársaim, mert míg kialakul egy joggyakorlat, míg a felek megtanulják, hogy körülbelül milyen jogosítványokkal élhetnek, amelyek késõbb a bíróságok elõtt is érvényesíthetõek, addigra ezt a jogintézményt megutálják.

Ez a jogintézmény értelmét fogja veszteni, ha bevezetéskor a jogalkotó a fõ irányokat nem jelöli ki. A legfontosabb olyan szabályokat, amelyektõl a polgári jog általános elve alapján a felek egyébként eltérhetnek egyezõ akarattal. De ha nem teszik a szerzõdés részévé oly módon az eltérést, hogy kinyilvánítják, akkor legyen a szerzõdés tartalma. Úgy gondolom, ezt meg kell tenni. Éppen az új jogintézmény miatt.

Másrészt - gondolom, a részletes vitában lesz majd idõm kifejteni - ingatlanra nem tartom helyesnek lebegõ zálogjognak a bevezetését. Az ingatlan esetében a jelenlegi rendszer megfelelõ, jó és hasznosítható. Egyébként magával a lebegõ zálogjoggal az ingók esetében is elég komoly aggályaim vannak, de ez a részletes vita kapcsán majd kifejtésre kerül.

Amirõl most még szólnom kell, igen tisztelt képviselõtársaim, ez az okirati kényszernek az a formája, ahol csak a közjegyzõk részére akarjuk megengedni azt, hogy akár egy ilyen lebegõ zálogjogra vonatkozó szerzõdést, akár ingó jelzálogjogra vonatkozó szerzõdést készíthessenek.

Elsõsorban szerentém megkérdezni, ha egy perben a felek megegyeznek egymással, és abban alapítanak egy zálogjogot egy alapkövetelés biztosítására, és ezt az egyezséget a bíróság jóváhagyja, akkor miért kellene azt mondani, hogy még a közjegyzõi jóváhagyásra is szükség van. Mert hiszen ezt a közjegyzõ okiratba foglalja, amikor a Magyar Köztársaság bírósága egyezséggel ezt már elbírálta. Ha a gazdálkodó szervezet jogtanácsosa egyéb, százmilliós jogügyleteket is megköthet, miért ne köthetne meg egy ilyen, a gazdálkodó szervezet érdekkörébe tartozó jelzálogjogi szerzõdést?

A magyar ügyvédi kar szakvizsgája ugyanolyan értékû, mint a közjegyzõké. Az ügyfelek számára - 380 közjegyzõ van jelenleg Magyarországon - rettenesen szûk létszámot jelent ez akkor, amikor tömeges szerzõdésekkel kell számolni. E tekintetben ezt csak úgy tudom értékelni, hogy a minisztériumban talán erõsebb volt egyfajta rétegnek a hangja, viszont a magyar jogásztársadalom és az ügyfelek érdekében azt mondom, hogy minél szélesebb körben lehessen ilyen szerzõdéseket kötni, amelyek biztosítják a polgárosodó Magyarország létalapjait, a jogvégzett jogászok, a szakképzett jogászok megköthessék ezeket a szerzõdéseket.

Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Elnézést, hogy az idõkeretet kicsit túlléptem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage