G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõmtársaim! A rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat hatpárti aláírás után került ide, a parlament elé megvitatásra. A múlt héten elhangzott négy vezérszónoki beszéd után, az MSZP, SZDSZ, MDF, Fidesz egybehangzó véleménye alapján látszólag nincs is más dolgunk, mint hogy áldásunkat adjuk a médiatörvényre. Ám itt, a parlament színe elõtt, mely mégiscsak a legfõbb törvényhozó testület, kötelességünk újra és újra megvizsgálni alaposan egy-egy törvénytervezetet, mielõtt végsõ elfogadására sor kerülne, hiszen képviselõi eskünk is erre kötelez bennünket. Pontosabban: szó szerint arra, hogy a magyar nép boldogulását kell elõsegítenünk minden erõnkkel. Ezért az újabb és újabb vizsgálódásokat, erõfeszítéseket nem tekinthetjük passziónak, hiábavaló próbálkozásnak.
Az alapos és folyamatos újravizsgálódásra késztet bennünket az a tény is, hogy az elmúlt években nagyon különös dolgok történtek itt. Kezdõdött ez azzal, hogy a rendszerváltás elején a megyei pártlapokat - függetlenedés címén - nyugati érdekeltségek kezére játszották. Már több mint öt éve tapasztalhatja mindenki, hogy ezekben az úgymond függetlenné lett lapokban hogyan érvényesül a nemzetnek elkötelezett, pártatlan tájékoztatás; hogy egy-egy politikai erõ mennyi és milyen tálalású tudósításhoz, tájékoztatáshoz juthat; hogy például minden következmény nélkül megengedheti magának egy osztrák laptulajdonos, hogy egy magyar parlamenti képviselõt kénye-kedve szerint eltiltson a nyilvánosságtól, eltiltson saját választópolgárai elõl, ha éppen erre szottyan kedve.
S folytatódott ez a társadalmat kirekesztõ, manipuláló politika azzal, hogy az 1994-es választások után itt egy olyan Házszabály került elfogadásra, mely megszüntette a képviselõ és képviselõ közötti, törvényben biztosított egyenlõséget, és a képviselõkkel szemben a kormányt juttatta jogtalan elõnyökhöz a nyilvánosságot illetõen. Mára az a nevetséges helyzet állt elõ, hogy ha valaki politikai kérdésben meg akar nyilatkozni, gyorsan ki kell nevezni frakcióvezetõ-helyettesnek.
A következõ kijózanító lépés az volt, hogy egy 50 százalékos választási gyõzelmet meghaladó párt átjátszotta a köztársasági elnöki pozíciót egy alig 17 százalékos párt kezére.
Ilyen társadalmi légkörben, melyben egy jóval kisebb kormányzópárt uralja a kulcstárcákat - volt már ilyen a történelemben, és tudjuk, mi lett a vége -, szóval, egy ilyen társadalmi légkörben teljesen érthetõ, ha újra és újra megvizsgáljuk, elemezzük a dolgokat.
"Finomul a kín" - figyelmeztetett bennünket József Attila. És tényleg, ilyen kifinomult csapdába, mint ez a mostani médiatörvény-tervezet, még nem akarták becsalni a magyar társadalmat. Majdnem sikerült rászedni bennünket úgy, hogy csak akkor jajdulhassunk föl megint, amikor már késõ. Ki vádolhatja a jó szándékú, jóhiszemû embert azért, mert az utolsó pillanatban fölfedezte ezt a rejtett csapdát, s végül is nem lép bele?
Az eddig elhangzott hangzatos és álszent vezérszónoki beszédekben mélyen hallgattak arról a ravaszul megfogalmazott paragrafusról, amelyik a törvénytervezet végén található, hogy a parlament nyilvános adásait megszüntetik. Mit jelent ez? Vajon kell-e annál pártatlanabb, objektívebb tájékoztatás, mint hogy az érdeklõdõ magyar állampolgár fehéren-feketén láthassa, nézhesse, hogy mi történik a magyar parlamentben; hogy láthassa, ki mit mond; hogy láthassa, kétszázan vagy esetleg - mint most - ötvenen ülnek a teremben, a választási ígéretekhez híven, vagy csak éppen tízen fáradoznak a haza üdvén, üres bársonyszékek mellett. Ha a parlament üléseit nem közvetítik egyenesben, akkor bármikor elkezdõdhet egy olyan diszkrimináció, akkor bármikor eljuthatunk odáig, hogy csak az kap megfelelõ nyilvánosságot, aki benne van különbözõ paktumokban. Például, ha a parlament alelnökének - történetesen nekem - a vezérszónoki beszéde elmondásának elõestéjén brutális módon kilopják a hivatali gépkocsijából - semmi mást - azt a táskát, melyben a médiatörvénnyel kapcsolatos anyagok, jegyzetek vannak, ráadásul a KDNP-vel ebben az ügyben folytatott tárgyalások jegyzetei, akkor ezt a hírt, kérés ellenére is, elhallgatja a közszolgálati tévéhíradó, mert ez nem hír. De ha egy mágnással kapcsolatos iratok tûnnek el, az hír.
Ezt a függetlenséget akarják törvényesíteni végérvényesen.
E törvénytervezet alapján az a régi szép idõ is visszaállhat újra, hogy csak azt láthatta az ország, amikor Kádár János felrántotta a vállát, kacsintott egyet, s jókat derült a parlament.
(10.10)
Persze tiltakozni majd lehet különbözõ testületeknél, akik - úgymond - csak szakmai gyakorlattal rendelkezõ bennfentesekbõl kerülhetnek ki. Négy-hat és ki tudja, hány hét múlva orvosolható is a baj; persze, ha a bennfentesek, az illetékesek úgy gondolják. A törvénytelenségért a törvénytervezet szerint valódi felelõsséggel nem tartozik senki, csak olyan tessék-lássék alapon.
A parlamenti közvetítések megszüntetése két pártot érinthet súlyosan kirekesztõ módon: a Független Kisgazdapártot és a Kereszténydemokrata Néppártot. A Kereszténydemokrata Néppártot azért, mert nem maradt benne az elõre kifundált Polgári Szövetségben, a Kisgazdapártot pedig azért, mert be sem lépett. Ezt a szabadságot, úgy látszik, sehogy sem akarják elviselni azok, akik a nemzet feletti kétpólúsú nagy humbugot kidolgozták. Ráadásul a két történelmi pártról van szó, a többi öt-hatéves párttal szemben.
S annál is inkább így van ez, mert az a médiatársadalom, amelynek a kezére akarják játszani ezzel a törvénnyel a teljes hatalmat, nem más, mint a Kádár- rendszer érintetlenül hagyott szellemi végterméke. Aki hitetlenkedik, kérdezze meg Baló Györgyöt, hogy miért futkározik szerte az országban, lecsapva minden kábeltévére. S vajon futja-e a szabadságra vágyó nemzet egyszerû fiainak erre a luxusra?
Aki hitetlenkedik, annak ajánljuk figyelmébe Tölgyessy Péter SZDSZ-es képviselõ nem lebecsülendõ gondolatait, melyek szombaton jelentek meg a Népszabadságban. Tölgyessy szerint az SZDSZ alapítói jobbára a radikális baloldali értelmiségi hagyomány folytatói. Épp csak azt nem mondja, hogy az SZDSZ az MSZP élcsapata. S így - folytatja eszmefuttatását - a késõ kádári tulajdonos, technokrata médiacsoportok mindkét pártot támogató része tartósan érdekelt a szocialista-szabaddemokrata koalíció fenntartásában.
Tehát az a médiatársadalom, amelyet a politika ellenében akarnak függetleníteni, az az MSZP-SZDSZ-koalíció fenntartásában tartósan érdekelt. De aki még mindig nem értené, annak Tölgyessy Péter kertelés nélkül tudtára adja, hogy nincs még egy hazai párt, amelyik az SZDSZ-hez hasonló mértékig képes lenne tevékenységét a médiaelvárások közvetítette igényekhez igazítani. Hát, ennyit a csapdahelyzetrõl.
Innen nézve a TV2-es csatornájának magánkézbe adása is más fényben világítja meg a dolgokat. És ha a médiaelvárásoknak kell megfelelni, akkor hanyadik hatalmi ág Magyarországon a televízió és ki áll kinek a felügyelete alatt, ha a kuratórium és az ellenõrzõ bizottság tagjainak díjazása a 63. § szerint a következõ: az elnökség tagjait az országgyûlési képviselõk alapdíja 140 százalékának, az elnököt az alapdíj 200 százalékának, az elnökhelyettest az alapdíj 180 százalékának megfelelõ díjazás illeti meg. Az ORTT tagja a 39. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási államtitkár, elnöke pedig a miniszter illetményével azonos díjazásban részesül.
De vizsgáljuk meg a törvény nemzeti elkötelezettségét a kultúránkat illetõen. A 6. §-ban ezt olvashatjuk: az országos és a körzeti televíziómûsor- szolgáltatás filmalkotásokból megszerkesztett évi mûsorrendjének legalább 10 százalékát, 1999. január 1-jétõl legalább 15 százalékát, a helyi televíziómûsor-szolgáltatás filmalkotásokból megszerkesztett évi mûsoridejének pedig legalább 10 százalékát magyarországi gyártású filmalkotásoknak kell kitenniük. A rádiómûsor-szolgáltatás zenei mûsorszámokból szerkesztett évi mûsoridejének legalább 10 százalékát magyarországi gyártású zenei mûsorszámokból kell szerkeszteni.
Mintha e törvény szerint Magyarországon 90 százalékban nem is magyarok élnének. Ez botrány! Mintha szlovák vagy román médiatörvény-tervezetet olvasna az ember. De ez még nem elég. Mert annak a 10 százaléknak nem magyar tartalmúnak, csupán magyar gyártásúnak kell lennie. És ami magyar gyártású, az éppen szólhat a hottentottákról is. (Deutsch Tamás: Vagy Shakespeare-rõl.) Zenei anyanyelvünk teljes kiiktatásának folytatásáról nem is beszélve Bartók és Kodály hazájában.
Ez a törvénytervezet ezt követõen nagy teret szentel a reklámoknak. De egyetlen szót sem ejt a magyar nyelv védelmérõl. A 26. § (3) bekezdése - helyesen - rendelkezik a kisebbség kultúrájának és anyanyelvének ápolásáról. De uraim, hol a többségi anyanyelv? A magyar nyelv védelme? Sehol.
Nem rendelkezik a törvény arról a sajátosan magyar helyzetrõl, hogy a határon túli magyarok életérõl, sorsáról milyen terjedelemben köteles bennünket tájékoztatni, hogy ne felejthessünk tovább a Kádár-rendszerben kialakított módon. S mindezek alapján bátran lehet a televízióban angolszász kiejtéssel tovább rontani a hallásunkat.
Nem rendelkezik a törvény arról, hogy a hírmûsorokban döntõ többségében hazai hírekrõl kellene tudósítani. Mert már megint eljutottunk oda, hogy magyar híreket nem is hallunk, mondjuk, a hétvégi híradásokban. Vagy mit kezdjünk az olyan kitételekkel, miszerint nem szabad vallási, más lelkiismereti vagy hitbeli meggyõzõdést népszerûsíteni olyan mûsorszámban, mely nem vallási vagy világnézeti nevelés céljára készült, illetve amelyet nem ilyenként ajánlottak. Tehát ha egy mûsorban feltûnik az "Isten, Haza, Család" felirat, akkor az letiltható? Vagy egy politikus vagy egy polgár ezek szerint nem beszélhet Istenrõl? Vagy arról, hogy ne higgyetek a farizeusoknak. Mert ez a mûsor történetesen nem világnézeti nevelés céljából készült.
A mûsorszolgáltatás nem szolgálhat gyûlöletkeltést a 3. § (1) bekezdése szerint. Helyes! De az 5. § (1) bekezdése szerint sérthet vallási vagy hitbéli meggyõzõdést. S mi a teendõ ilyenkor? Figyeljenek! Fel kell hívni a közönség figyelmét erre a körülményre. Nem folytatom.
Az elmondottak bõven elegendõek ahhoz, hogy egy magát valamire tartó, nemzetnek elkötelezett párt egy ilyen törvénytervezetet a magyarság védelme érdekében visszautasítson s ebbõl a csapdából kilépjen. Ismerjük a mondást: "Növeli, ki elfödi a bajt". Milyen álságos magatartás, egy alig bontakozó demokratikus berendezkedés kezdetén a kádári médiakövületet leválasztani és úgy függetleníteni, hogy - régi beidegzõdéseinek szabadon engedelmeskedve - a saját édesanyánkat megtagadtathassák velünk. Ez a törvény ezt szolgálja. (Szabó Zoltán államtitkár: Ez igen! - Toller László: Ez szép volt. - Moraj.) S így a Független Kisgazdapárt a nemzet jövõje érzett felelõssége miatt ez ellen fölemeli a hangját, tiltakozik, és parlamenti esküjéhez hûen elutasítja az ország kijátszásának ezt a módját. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az FKGP padsoraiban.)