Pusztai Erzsébet Tartalom Elõzõ Következõ

DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hegyi Képviselõtársam! Észrevehette, hogy kritikáink döntõ többsége arról szólt, hogy az a megoldás, amit önök kínálnak, nem szolgálja azt a célt, amit önök el akarnak érni.

A kritikának ez a lényege. Egyébként pedig néhány adatot arról, hogy mirõl is beszélünk itt. Kérem, a jövõ évi költségvetés végösszege több mint kétezer milliárd. Ebbõl a családi pótlék, ha nem csökkentettünk volna rajta semmit eddig, a 104 milliárdjával 5, azaz öt százalékot jelent. Ha kiszámolom, hogy mennyi megtakarításra készülnek, ennek az állami költségvetésnek tized százalékát szándékoznak elvenni a családoktól. Valóban komolyan gondolják, hogy ez egy lépés a stabilizáció irányába? Márciusban nagyon sokszor elmondták, hogy azért kell ezeket a lépéseket megtenni, mert stabilizálni kell az országot. Utána az Alkotmánybíróság nem engedte hatályba lépni a csomag ezen javaslatait, majd nyár végén elmondták, kérem, a helyzet javul, a stabilizációs intézkedéseknek megvan a hatása - a szociális lépések nélkül!

Gondolják végig még egyszer, ennek a költségvetésnek tized százalékát elvenni a családoktól stabilizáció címszóval, nem gondolni a több évvel késõbb bekövetkezõ hatásokra, miközben csak a kamatkiadások 500 milliárdot érnek el, és az infláció következtében növekvõ kamatkiadások csak ebben az évben 40 milliárd forintot tettek ki.

Kedves Hegyi képviselõ úr, gondolja, hogy azt a négy-öt milliárdot, amit a családi pótlékon most meg akarnak takarítani a 2400 milliárd körüli költségvetésbõl, nem lehet máshonnan összeszedni? Erõs kétségeim vannak. Presztízskérdés ez, kedves képviselõtársaim! Gondolják végig, és tegyenek már végre le róla, mert sokkal nagyobb presztízsveszteséget jelent, ha megvalósítják, mintha elállnak tõle.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage