DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Hegyi képviselõtársam azzal kezdte ezt a rövid, kétperces hozzászólását, hogy számára Kis Gyula képviselõtársunk sok újat és megfontolandót mondott. Ezzel elárulta, hogy nem volt itt, amikor a gazdasági stabilizáció részletes vitája folyt, és 18 órán keresztül az ellenzék ezeknek az érveknek a java részét elsorolta, s elmondta, hogy miért értelmetlen dolog módosítani a családi pótlék eddigi rendszerén. Azt követõen Szekeres Imre frakcióvezetõ úr azt mondta, hogy 18 órán keresztül egy szó komoly, megfontolandó javaslat sem hangzott el. Nem is visszakozott azt követõen, hogy igazából a Bokros-csomagnak nevezett törvénybõl mára nem sok maradt.
Talán illõ lenne annak a vitának a tapasztalatait most már tényleg figyelembe venni és elgondolkodni - ami elhangzott egyébként a Szocialista Párt elnökségi tagjainak szájából is -, hogy érdemes-e ilyen kicsi megtakarításért szembefordulni az egész magyar társadalommal.
Másrészt nagyon határozottan tiltakozni szeretnék, hogy Hegyi képviselõtársam úgy állítja be, mintha az ellenzéki képviselõk tiltakoznának a feketegazdaság visszaszorítása ellen. Az adózás rendjérõl szóló törvényjavaslat vitájában az ellenzéki képviselõk nem azt mondták - mint ahogy képviselõtársam most igyekszik elhitetni a közvéleménnyel -, hogy ne lépjünk fel a feketegazdaság ellen, ne próbáljuk meg tisztességes adóbevallásra szorítani a vállalkozókat, az állampolgárokat, hanem arra hívták fel a figyelmet, hogy bár ez a kormány másfél éve mást se mond, mint hogy folyamatosan küzd a feketegazdaság ellen, ha most, az adózás rendjérõl szóló törvényjavaslat jogtechnikai megoldása alkotmányosan kétséges, és nem biztos, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott célt ily módon el lehet érni. Egyek vagyunk abban, hogy tisztességes adózás legyen Magyarországon, csak ennek az alkotmányjogi kereteit be kell tartani. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)