ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslathoz benyújtott ajánlás mindössze hat pontot tartalmaz. Ezek közül a 4., 5. és 6. ajánlási pontok együtt-tárgyalása látszik célszerûnek, így ezen pontok összekapcsolására indítványt teszek. Kérem, kézfeltartással szavazzon az, aki támogatja az indítványt. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyûlés többségi döntéssel helyt adott az indítványnak.
Rátérünk az ajánlás 1. pontjára. Ebben a pontban az 1. § (2) bekezdését érintõen a törvény 1. § (4) bekezdésének módosítására és kiegészítésére szóló javaslat található, mely az adómentesség egyik új esetét kezdeményezi. Kérdezem, kíván-e valaki szólni ehhez a módosító javaslathoz. (Nincs jelentkezõ.) Mivel senki nem kért szót, a részletes vita e szakaszát lezártnak nyilvánítom.
Áttérünk az ajánlás 2. pontjára. Ebben a pontban a 6. § (3) bekezdésének kiegészítésére szóló javaslat található, mely a termék forgalmi értéke meghatározását tartalmazza. Kérdezem, kíván-e valaki szólni ehhez a módosító javaslathoz. (Nincs jelentkezõ.) Mivel senki nem kért szót, a részletes vita e szakaszát is lezártnak nyilvánítom.
Tisztelt Ház! Az ajánlás 3. pontja a törvényjavaslatot új szakasszal javasolja kiegészíteni, mely hatályon kívül helyezõ rendelkezést tartalmaz. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ezzel a módosító javaslattal kapcsolatban. (Nincs jelentkezõ.) Mivel senki nem kért szót, a részletes vita e szakaszát is lezártnak nyilvánítom.
Most térünk át az iménti ügyrendi döntéssel összekapcsoltan tárgyalni rendelt 4., 5. és 6. pontok megtárgyalására. Ezek a javaslatok a cigaretta adótételének módosítására tesznek indítványt. Kérdezem, kíván-e valaki szólni a részletes vita e szakaszában.
Megadom a szót Miklós László képviselõ úrnak, a Szocialista Párt frakciójából.