FARKAS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Én ugyan szándékaim szerint bejelentkeztem hozzászólni, de ezek szerint szándékom nem jutott el önökhöz, úgyhogy így próbálom ezt megtenni. (Dr. Varga István: Menj ki középre!) Nem megyek ki. Azt is elõre sajnálom, hogy kormánypárti képviselõként ezt a jó hangulatot megpróbálom elrontani, mert a törvény egyes rendelkezéseit mégiscsak megpróbálom megvédeni, az itteni vitával ellentétesen.
El kívánom mondani, számomra nem okozott különösebb meglepetést, hogy a most tárgyalt törvénycsomagok - így a költségvetés és az adótörvények - a parlamentben nem aratnak osztatlan elismerést, hiszen ezekben nem is egyszerû állást foglalnunk, nem könnyû minden frakciónak és minden képviselõnek kitörõ lelkesedést mutatnia olyan ügyekben, amelyek sok esetben bizony megszorító intézkedéseket tartalmaznak. Belátom azt is, hogy ellenzéki képviselõtársaim - hasonlóan a máskor megszokotthoz - nem kívánják majd megszavazni ezeket a törvényeket, így beszédeiket is ennek megfelelõen állítják össze. Azt is tudom, hogy kormánypárti körökben nekünk is vannak fenntartásaink, hiszen a megszorítások nehezen viselhetõk el, és ezt mi is nagyon jól tudjuk.
Azt azonban már kevésbé értem, miért támadják ellenzéki körökben vehemensen az adózás rendjérõl szóló törvényjavaslatot. És hangsúlyozni szeretném, hogy itt nemcsak a becslésre gondolok, mert most a vita túlságosan erre a területre egyszerûsödött le. Ennél sokkal többrõl van szó! Ha jól értettem Brúszel képviselõtársam hozzászólását, õ támogatott olyan gondolatokat is, amelyeket ellenzéki körökben elutasítottak, és tudtommal a becslést sem egyértelmûen utasította el, hanem megpróbálta azt megjavítani, olyan érveket mondani hozzá, amelyekkel talán javítható lesz az.
Azért is nem értem ezeket a támadásokat, mert meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a többi javaslathoz képest ez a törvény elsõsorban szakmai kérdésekkel foglalkozik, az adózók és adóhatóságok adózással összefüggõ eljárásait foglalja magába. A javaslatok túlnyomó többsége a feketegazdaság térnyerésének megakadályozására és az indokolatlanul nem vagy alig adózó rétegek közteherviselésbe történõ bevonására irányul.
Helyes-e ez a szándék? Meggyõzõdésem szerint igen, mert a feketegazdaság miatti állami bevételkiesés máris több mint 100 milliárd forint - több száz milliárd forint helyesen -, és ez a bevételi oldalról mindenképpen hiányzik. Azért is helyes ez a magatartás, mert ha nem történik további lépés a feketegazdaság korlátozására, az eltitkolt bevételek megakadályozására, akkor már lehetõség sem lesz arra, hogy más eszközökkel próbáljuk kiváltani az itt kiesõ bevételt. Harmadsorban azért is helyes ez a magatartás, mert máris bántó aránytalanságok alakultak ki a társadalomban, amit jogosan egyre nehezebben viselnek el a stabilizációs intézkedéseket nyögõ rétegek.
Tudtommal eddig ellenzéki oldalon is teljes az egyetértés. Ha így van, akkor bizonyára a törvényjavaslat elvei az elfogadhatatlanok. A javaslat abból indul ki, hogy az adóalap keletkezésének utólagos kontrollálási feltételeit javítani kell, különösen a vállalkozói és tõkejövedelmek esetében. Ellenzéki képviselõtársaim - ha jól érzékeltem - elsõsorban ezt kifogásolják. Az alkalmazotti jövedelmek tekintetében már a jelenlegi törvény is olyan információs rendszert épített ki, amely átfogó kontrollt biztosít. Ez tehát nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha ezt a vállalkozói körben is megtesszük, ott, ahol pillanatnyilag ez még nincs meg.
Jók-e az ez irányba tett lépések? Meggyõzõdésem szerint igen, mert érvényt akarnak szerezni az igazságos közteherviselésnek. Igen, mert fokozni kívánják a bevételeket ott, ahol annak helye van. Igen, mert javítják a tisztességesen adózók közérzetét, megfontolásra késztetik a másik kategóriába tartozókat. Ilyen tekintetben helyesnek tartom az adóhatósági eszközök bõvítését, így például a nyilatkozattételre jogosultak körének kiterjesztését - a 15. §-ban van -, az adóhatóság értesítését annak érdekében, hogy a feketemunka után is beszedhessék a közterheket - 17. § -, az adóhatóság helyszín átvizsgálására irányuló jogosítványának megadását, beleértve a fuvarellenõrzést is - 21. §. Végül - és most gyakorlatilag visszatérek oda, ahonnan az elõbbi vita elindult, és amiben zajlott - a sokat emlegetett becslést is helyesnek tartom, ebben a formájában bizonyára eredményesebb lesz majd.
Többen lekicsinylõen szóltak ezekrõl az elképzelésekrõl, és nem látják értelmét; ugyanezen megoldásokat mások az alkotmány megsértésének gyanújával illetnek. A magam részérõl támogatom mindazon törekvéseket, amelyek az utólagos kontrollt lehetõvé teszik. Ugyanakkor szerintem ezzel sem tekinthetõ befejezettnek ez a munka.
A vállalkozói és tõkejövedelmek képzõdésének teljes körû kontrollinformációs háttere még megkövetel több lépést. Így például a készpénzforgalom jelentõs részének bankszámlaforgalom felé való átterelését, a banktitok további oldását, a normál készpénzes üzleti forgalom elszámoltatásának szigorítását, a liberalizált költségelszámoltatás átalakítását. Erre most nincs lehetõség, de remélem, rövidesen sor kerül majd erre is.
A továbbiakban a becslés azon új részéhez kívánok szólni, amely a legnagyobb tiltakozást váltotta ki. Mindenekelõtt megjegyzem: a becslés korábban is csak kiegészítõ jelleggel szerepelt az adóigazgatásban, és csak olyan mértékig, ameddig az elõbb említett kontrollálási rendszer nem adott segítséget. Ez reményeim szerint továbbra is így lesz, még ha mostani kiegészítése sokakban más érzést is kelt. A becslés alkalmazásának kiterjesztése azon esetekre, ahol a vállalkozó nem ér el egy bizonyos jövedelmet, nem biztos, hogy a legjobb megoldás.
(20.00)
Ez egy kényszerlépés. Még mindig jobb, mint tovább emelni egy-egy adót. Ezért nagyon remélem, hogy többen megbarátkoznak majd ezzel a konstrukcióval. Nem fogadható el, hogy az egyre izmosodó hatszázezer - itt már elhangzott, hogy nyolcszázezer - fõs réteg, illetve ennek a rétegnek bizonyos szereplõi csak bevételeik egy részét szerepeltetik bevallásukban, személyes felhasználásuk jelentõs részét pedig a vállalkozás költségei között számolják el. Senkit sem akarok megrágalmazni, tudom, hogy a kisvállalkozók egy része kényszervállalkozó és igen nehezen él, de másnak nem tudhatom be az adóbevallásban kimutatott kirívóan alacsony jövedelmeket. Ilyen állapotok között nem csoda, ha a vállalkozók jövedelme jóval elmarad a munkaviszonyban élõk jövedelmétõl, és az adóbevételbõl való részesedésük messze nem tükrözi létszámarányukat. A javasolt megoldás ezen kíván változtatni. Remélem, nem bizonyul alkotmányellenesnek, hiszen legfeljebb olyan módszernek tekinthetõ, amely egyfajta minimáladót tételez fel. Persze pontosan ez sem igaz, mert aki mégsem rendelkezik a szakmájára jellemzõ, attól elvárt jövedelemmel, az még így sem kötelezett ezen adótömeg megfizetésére.
A konstrukció formáját illetõen részben elfogadhatónak ítélem ellenzéki képviselõtársaim aggályait. Magam is szükségesnek tartom a pénzügyminiszter által kiadandó bevételi és jövedelemhatárok részletesebb kifejtését, ha kell, bizonyos garanciák beépítését. Átgondolásra érdemes a kamarák szerepköre is ezen a téren. Õk általában nem értenek egyet a leírt hatáskörrel, vagy nem kérnek belõle, vagy érdemi beleszólást akarnak. Gondoljuk át ezeket a felvetéseket, és próbáljunk rájuk kielégítõ válaszokat adni. A módosító javaslatokban erre megvan a lehetõségünk. Hibának tartanám, ha képviselõtársaim egy része az alkotmányossági kifogás sikerében bízva nem kapcsolódna be ebbe a munkába.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvénymódosítás természetesen más javaslatokat is felvázol, egy kivétellel valamennyit támogatom. Ez az egy, az adó feltételes megállapítása. Az erre vonatkozó indokaimat a módosító javaslatban leírtam és a részletes vitában szóban is meg fogom osztani képviselõtársaimmal. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)