DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg nekem, hogy annak az apropóján szóljak hozzá a vitához, illetve a vitának a becslés részéhez, hogy 1984 óta az akkori Pénzügyminisztérium ellenõrzési fõigazgatósága, 1987 óta jogutódja, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal dolgozója vagyok, voltam, míg politikai és képviselõi tevékenységem miatt nem mentem fizetés nélküli szabadságra. Így lehetõségem volt különösen a kisvállalkozások, a megalakult gazdasági munkaközösségek, akkor még polgárjogi társaságok, majd késõbb kft.-k ellenõrzése során megismerni mind a vállalkozók könyvvezetését, gondolkodásmódját, mind pedig egy rövid ideig vezetõként a kollegák elkészült jegyzõkönyveit, amelyek több esetben tartalmaztak becslési eljárást. Több esetben becslési eljárással dolgoztak, bár ezt igen nagy idegenkedés övezte a kollégák között.
Ahhoz nem férhet kétség, hogy a becslési eljárás egy fontos és alkalmazható eszköz az adóhivatal kezében. Ebben a kérdésben, úgy gondolom, egyet kell értenünk. Itt a megosztottság, a véleménykülönbség közöttünk abban lehet, hogy mikor alkalmazhatja az adóhivatal a becslési eljárást. A jelenlegi adórendszerünk egyik legnagyobb vívmánya meglátásom szerint az úgynevezett önadózó rendszer, ami arról szól, hogy meghirdetett és elõre tudható játékszabályok alapján készíti el a vállalkozó a bevallását, készít önadózó módjára egy bevallást, amiben saját maga állapítja meg az adókötelezettségeit, és az adóhivatalnak akkor van szerepe, ha ezeket a szabályokat tetten érhetõen a vállalkozó megszegi. Ebben az esetben, ha az adóhivatal tetten éri, igenis becslési eljárást kell alkalmazni.
A jelenlegi javaslat puhít és az adóhivatalt egy kényelmes helyzetbe hozza, amikor azt mondja, hogy becslési eljárás alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a vállalkozó jövedelme a pénzügyminiszter kamarákkal egyeztetett véleménye alapján kialakított összegnél kisebb. Ez a metodika engem emlékeztet - és gondolom másokat is, akik találkoztak vállalkozások, illetve kisiparosok adóztatásával - arra a módszerre, ami az 1988-as év elõtt volt, hogy voltak ezek az úgynevezett Kiosz adóközösségek, amikor összeültek és ránézés alapján megmondták, hogy annak a kõmûvesnek mennyi adót kell fizetni, illetve mennyit kereshetett. Ebbe a rendszerbe nagyon sok szubjektív elem került, és különbözõ vállalkozók különözõ mértékû adót fizettek, attól függetlenül, hogy milyen nagyságrendû volt a tevékenységük. Egyszerûen szemrávetés - nyugodtan mondhatom, szemrávetés -, a kapcsolatok és egyéb nexusok alapján került megállapításra az õ adókötelezettsége.
(19.50)
Ennek a módszernek a visszahozását alapjaiban abszolút helytelennek tartjuk. A magam részérõl azt támogatom, hogy abban az esetben, ha az adózás szabályait tettenérhetõen megszegte a vállalkozó, akkor alkalmazzuk a becslési eljárást. Ez nehéz és szakmailag jelentõs felkészülést igényel az adóhivataltól, jelentõs eszközökre, elsõsorban információkra - számítástechnikai eszközök révén feldolgozható információkra - van szüksége az adóhivatalnak. Ez azonban nem spórolható meg és nem választható az a könnyebb út, hogyha nem felel meg a pénzügyminiszter elvárásainak - függetlenül attól, hogy ki legyen a pénzügyminiszter, hiszen egy pénzügyminiszter nem biztos, hogy közel van a gyakorlati és reális világhoz -, a pénzügyminiszter véleménye alapján kerüljön megállapításra.
Ezért tisztelettel azt javaslom a Háznak, hogy fontolja meg és vesse el azt a módszert, amely ezt a pénzügyminiszter véleménye alapján kialakított becslési eljárást támogatja, és azokkal a módszerekkel próbáljon élni, amelyek azt segítik, hogy az adóhivatalnak mind szakmai felkészültségében, mind a technikai eszközökben legyen meg a lehetõsége arra, hogy érdemi munkát végezzen, és a becslési eljárások általában olyanok legyenek, hogy azok a bíróságok elõtt is megálljanak. Mert én emlékszem rá, a kollégák azért féltek a becslési eljárástól, mert az esetek döntõ többségében a bíróságok elõtt az adóhivatal vereséget szenvedett.
Nekem több becslési eljárásom megjárta az elsõ- és a másodfokú bíróságot. Ne vegyék szerénytelenségnek, de a bíróságokon minden esetben megállt ez a becslési eljárás. Ezzel csak azt kívánom érzékeltetni és bizonyítani, hogy megfelelõ energiabefektetéssel és megfelelõ felkészültséggel ezek a becslési eljárások igenis megoldhatók, és megtalálható annak az eszköztára, hogy a hatályos jogszabályok alapján kerüljön sor becslési eljárásra, és nem kell ilyen erõszakolt, a könnyebb irányba elmozduló és meggyõzõdésem szerint az alkotmányosság határait súroló eszközökkel dolgoznia az adóhivatalnak, mert ez nem tesz jót az adóhivatal tekintélyének, és nem tesz jót az adóhivatal munkatársainak sem, akiknek ez esetleg elkényelmesíti a helyzetét. Ezért tisztelettel arra kérem képviselõtársaimat, hogy megfontoltan nyomják meg a szavazógombot ennél a paragrafusnál.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)