POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz Magyar Polgári Párt vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõbb a bizottság kisebbségi álláspontjának tolmácsolójaként módom volt elmondani a véleményünket három pontról - ami természetesen az én véleményem is volt -: ez az eljárásjogi, a jogelméleti és a politikai kérdés. Azt gondolom, eljárásjogilag a kormány itt hibát követett el, azt gondolom, jogelméletileg nem igaz az az állítás, hogy egy fejlesztési programot nem lehet törvényben, hanem csak egyfajta határozatban rögzíteni, és azt gondolom, azt a politikai üzenetet, amit többen a maguk módján megfejtettek, tolmácsoltak - mely szerint ez a forma azt jelenti, hogy a kormány a maga részérõl nem kívánja a felsõoktatás határozott fejlesztését ebben a kormányzati ciklusban folytatni, illetve megvalósítani -, elég pontosan körüljártuk, errõl a késõbbiekben már nem akarok beszélni.
Nehéz helyzetben vagyok, mert Fodor Gábor miniszter úr egy olyan határozati javaslatot terjesztett elõ, amiben számomra sok elem nagyon ismerõs. Szó szerint akár mondatokat tudnék idézni egy általam jól ismert dokumentumból, ennek az anyagnak az a címe, hogy "A Fidesz felsõoktatási programja". Ezt a választások elõtt készítettük el, nagyon sok ponton ugyanazokat az értékeket, ugyanazokat az elveket fogalmazzuk meg egy választási program szintjén, mint ami itt néhol visszaköszön.
Nem is ezekkel a szép szavakkal vagy célkitûzésekkel van a baj, hanem az egésszel.
(12.30)
Tudom, hogy ez az általános vita, én mégis egy módosító javaslatot szeretnék ismertetni. A helyzet annál furcsább, mert ez a módosító javaslat nem az enyém, hanem Rab Károly képviselõtársamé, övé a szerzõi érdem ezért az egypercesért, amit én egy kiváló írói teljesítménynek gondolok, ezért szeretném hûen tolmácsolni.
Elnök úrhoz szól a javaslat. A javaslat lényege az - egy mondat -, hogy "A H/915. számú határozati javaslat teljes elhagyását javaslom. Indoklás: az 1993. évi felsõoktatási törvény elõírja, hogy a kormány '94. december 31-éig terjessze az Országgyûlés elé a felsõoktatás fejlesztésérõl szóló törvényt. Ez nem történt meg. De a H/915. számú elõttünk fekvõ javaslat is csak javaslatot terjeszt elõ, hogy az Országgyûlés határozzon arról, hogy az elõterjesztõ majd terjesszen elõ valamit, amit rövid távúnak nevez, majd valaki valamit módosítson 2005-ig.
Az 1. pont egy értelmezõ szótár, de országgyûlési határozat erejû. Ez lesz az elsõ értelmezõ szótár a világon, amit egy ország legmagasabb szintû testülete definiál.
A 2. pont arról kíván határozni, hogy majd határozzunk 1994 helyett '95. december 31-éig az értelmezõ szótár rövid idõn belül megvalósítható egyes elemeirõl - nem definiálja, hogy melyek ezek; néhány ilyen elem: minõség, nyitottság stb. -, majd utánunk az özönvíz, a további elemekrõl határozzunk, hogy azok meg fognak valósulni 2005-ig. Ám legyen!
A 3. pontban határozunk arról, hogy pénzt akárhonnan lehet szerezni, de a költségvetés plusz forrásokat nem ad hozzá.
A 4. pontban az elõterjesztõ ismét felhívatja az Országgyûléssel a saját figyelmét, hogy a 2. pontban megjelöltek mellett szorgos munkával 60 napon belül feladattervet, jogalkotási programot dolgozzon ki. Ezt nem kell neki különösképpen senkinek sem megmutatnia, kiváltképp nem a parlamentnek, csak az elõterjesztõ egyáltalán egy kicsit dolgoztatja önmagát.
Az 5. pontban pedig az elõterjesztõ kéri magát kötelezni beszámolni minderrõl kétévenként, de elsõ ízben két és fél múlva.
A melléklet I. fejezete valóban fontos címszavak jegyzéke, de az Országgyûlés feladata nem a definiálás, hanem a felsõoktatás mennyiségi, minõségi fejlesztése, annak irányainak kijelölése, feltételeinek megteremtése. A további II. és III. fejezetek az értelmezõ szótár gyengébbek kedvéért történõ részletesebb kifejtését kívánja országgyûlési határozat szintjére emelni. A biztonság kedvéért az indoklás részben - a leggyengébbek kedvéért nyilván - ismét elmagyarázza az elõzõ magyarázatokat.
Ez a határozati javaslat több év - beleértve a legutóbbi évet is - tehetetlenségét is jelzi: koncepció, miheztartás végett szolgáló értékek, mértékek, célok törvényi elõsegítése helyett az Országgyûlés színvonalát is sértõ pótszer. Nem kívánatos a semmirõl határozatot hozni, ezáltal is bármiféle tevékenység látszatát kelteni. Vájuk meg, amíg e semmitmondó határozat nélkül az egyébként is már '93 óta meglévõ országgyûlési határozat alapján önmagában, a józan ész kényszere révén a kormány beterjeszti a felsõoktatásról szóló fejlesztési törvényt. 1995. június 19. Dr. Rab Károly független képviselõ."
Én ezt a módosító javaslatot támogatom, az indoklásával teljes mértékben egyetértek, azt igen pontos és szellemes megfogalmazásnak tartom, annak szerzõjét örömmel üdvözlöm itt a Fidesz-frakció mellett, a függetlenek sorában.
Rátérve néhány pontra, amit az elõbb hallottunk:
A pénz kérdése: a 3. pontja e határozati javaslatnak szó szerint így szól - szeretném ezt is felolvasni, mert azt gondolom, hogy magáért beszél, jelentõségét vagy jelentéktelenségét elég pontosan kifejezi -:
"A fejlesztési célok ütemezett megvalósításához együttesen szolgálnak forrásul a felsõoktatási rendszer hatékonyságának növelésébõl származó megtakarítások..." Ez azt jelenti, hogy ha egy rendszer hatékonyságát kívánják növelni és közben pénzt kivonni belõle majdani fejlesztési célra, szûkítik vagy az intézményi kört vagy a foglalkoztatotti kört, tehát elvonnak bizonyos területekrõl, és ebbõl kívánnak másutt fejleszteni.
"... a tandíjbevételek..." - tudjuk jól, hogy a 2000 forintos tandíjbevétel évente körülbelül 1,2-1,3 milliárd forintos bevételt jelent. Ezt vesse össze ki-ki a felsõoktatásban felhasznált körülbelül 95 milliárd forintos költséggel. A jövõ évre tervezett tandíjbevételekrõl én is hallottam rémhíreket. Ezek a rémhírek a 4000 forintos alaptandíjtól és a 16 ezer forintos kiegészítõ tandíjtól, tehát az évi 20 ezer forintos tandíjkötelezettségtõl kezdve - ez volt a maximum, a legrémesebb elképzelés, ami a pénzügyminisztériumi hivatalnokok száját elhagyta -, ettõl lefelé különbözõ mértékekig terjedtek, akár ezrenként meg lehetne fogalmazni õket. De összességében nem jelentenek olyan bevételt mint tandíjbevétel, amibõl egy fejlesztési koncepció vázolható, reálisan felépíthetõ.
A harmadik: "... az államháztartás eszközei..." - gondolatjelben odavetve: " - ... az egyensúlyi követelményekre figyelemmel". Ez nyilván az államháztartási reform majdani bekövetkeztére utal, olyasfajta, egyelõre elõttünk ismeretlen átcsoportosításokra, amelyek - és itt fontos a közbevetés - az egyensúlyi követelményekre figyelemmel az egész rendszerbe nyilván nem helyeznek ki plusz összegeket, hanem csak átcsoportosítással, bizonyos feladatok megszüntetésével látja lehetségesnek a fejlesztés finanszírozását.
Majd a negyedik: "... valamint egyéb, a központi költségvetésen kívüli hazai és külföldi források". Ez az, amire Rab Károly képviselõtársunk utalt, hogy pénzt, aki tud, onnan szerez, ahonnan akar. Mi derül ki ebbõl a pontból? Az derül ki, hogy a szép szavak - minõség, egyenlõség, nyitottság, esélykiegyenlítés és így tovább - mögé ez a kormány nem kíván fejlesztési pénzeket, plusz összegeket felsorakoztatni.
Talán nem hiszi senki, hogy az én tisztem az elõzõ kormányzati ciklus felsõoktatás-politikájának megvédése. De egy ténnyel valamennyien tisztában vagyunk. Azzal, hogy az elõzõ kabinet vagy kabinetek 30 milliárd forint plusz pénzt tudtak a felsõoktatásba bevinni - pluszban! Sok vita van ennek az összegnek a felhasználásáról, sok esetben elavult, konzervatív struktúrák továbbélését is szolgálta a rosszul felhasznált pénzek technikája - ez nem vitatható, ilyen is volt -, de az elõzõ kormányzat megfelelt annak a szándéknak, hogy a hallgatói létszám radikális növelése, a felsõoktatás fejlesztése egészüljön ki igen jelentõs pénzátcsoportosítással. Ez a mostani kormány pedig egy olyan határozati javaslatot tett elénk, amely egyértelmûen kimondja, hogy ezt nem kívánja. Csak hatékonyságjavítással, elbocsátásokkal, összevonásokkal, az államháztartási reform keretében más szektorokból történõ kivonással, a hallgatók, illetve szüleik megsarcolásával, a tandíj mértékének fokozásával tartja fejleszthetõnek a felsõoktatást.
Önmagában ez az egy pont, a 3. pont elegendõ lenne ahhoz, hogy tiltakozzunk és azt mondjuk, hogy nem szabad ezt a felsõoktatási határozati javaslatot elfogadni. De mégis azt gondolom, hogy nem ez a jó irány. Az a jó irány, hogy térjünk vissza oda, ahova kell, a szakmai viták körébe. Ezek a kérdések ugyanis nincsenek végigvitatva. Itt van a legmélyebb ellentét köztem és talán Bretter Zoltán képviselõtársam között. Ezek a kérdések, nemcsak a finanszírozás, hanem más távlatos, strukturális kérdések sem vitattattak végig egyértelmûen. Ezeket végig kell vitatni, nem lehet a szakmai álláspontok egyikét idejekorán, ha úgy tetszik, egy ilyen semmitmondó határozati javaslatban elénk hozni. Ennek a döntéshozatalnak, a szakmai kérdések tisztázásának és ennek gyorsításának nem vagyok ellene. Sõt azt gondolom, már késlekedünk ezen a területen. És itt egyetértek Bretter Zoltánnal: ha nem sikerül dülõre jutni egyrészt a szakmának, a felsõoktatás fontos autorainak és magának a kormánynak ezeket a konkrét fejlesztési pontokat tekintve, akkor kiszolgáltatott lesz a mindenkori pénzügyminiszternek, legyen az akár Békesi László, akár Bokros Lajos. Kiszolgáltatott lesz, mert ma nincs egyértelmû fejlesztési politikája a kormánynak. Ez nem pótolja azt - ez nem pótolja! Olyan mértékben általános, sok esetben mellébeszélõ, semmmitmondást megvalósító, hogy nem várható reális védelme ennek a fejlesztésre váró szférának a pénzügyi elvonásoktól, a Pénzügyminisztériumtól.
Jól mutatja ezt az eset, ami tavaly történt. Tavaly, '94-ben még friss volt a kormányprogram.
(12.40)
Én azt gondolom, most már - ellenzéki képviselõtársaimnak mondom - fölösleges idézgetni a kormányprogramot, sajnos, senki sem veszi azt komolyan, ezt látjuk, fölösleges, mert nem hat a többségi képviselõcsoportra. De '94-ben talán ez még másként volt, emlékezzünk, hogy mi volt akkor.
Nem olyan régen a kormányprogram elfogadása, kihirdetése után Békesi László pénzügyminiszter úr beterjesztette a '95-ös költségvetés irányelveit. Az irányelvek között azt olvashatták - a kormánypárti képviselõk nem kis megdöbbenésére és a mi megdöbbenésünkre is -, hogy a jövõben a kormány a hallgatói létszám és az oktatói létszám csökkenését tervezi. Hatalmas volt a felháborodás, hiszen pont az ellenkezõjét, a hallgatói létszám radikális növelését tûzte ki maga elé a kormányprogramban ez a kabinet. Akkor kiderült, hogy szó sincs stratégiaváltásról, a hibát a gépírónõk követték el, vagy a gyorsírók, én már nem is tudom, kik voltak a fõ bûnösök, akik között a pénzügyminiszter szétcsapott és módosította, hogy nem csökkenés, hanem növekedés valósuljon meg. Ennek ellenére, amikor a Bokros-csomag végül is jelentõs elvonásokat fogalmazott meg, a tandíj korai és kiragadott bevezetését határozta el, azt gondolom, hogy már nem lehetett senkiben csak gyanú az, hogy mégsem a gépíró kisasszonyok vétették el, hanem egy valódi kormányzati szándék sejlett föl a hallgatói létszám csökkenésének kimondása mögött.
Mit jelent ez a híres-neves határozati javaslat? Tényleg a legjobb lenne idézni belõle hosszan, mert ilyeneket találunk a 10. pontban, amire képviselõtársaim már utaltak a megfogalmazások évtizedes múltra emlékeztetõ semmitmondására: "A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében kell megtenni mindent. Bõvíteni kell a jogi kereteket." Az integráció kapcsán ez szerepel a 10. pontban. Majd ugyanez a program, amelyik az elején a gazdsági önállóságról beszél, ilyen, teljesen értelmezhetetlen mondattal fejezõdik be a 10. pontjában:" A meglévõ mûködési és a többletforrásokat az eltúlzott mértékû eszközbeszerzések helyett szervezési és információs jellegû infrastrukturális beruházásokra - intézményvezetés, szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerûsítése, intézményi információs minõségbiztosító rendszerek: oktatás, technológia stb. - kell fordítani - laboratóriumok, mûszerek, könyvtárak." Mi köze ehhez akár csak a kormánynak is, hogy egy önállóan gazdálkodó autonóm felsõoktatási intézmény a fejlesztési forrásait pontosan mire használja? Lehet, hogy ez lenne a jó, s ezt el lehet mondani egy beszélgetésben az államtitkári dolgozószobában, de nem egy kormányhatározat, legkevésbé egy országgyûlési dokumentum témája, hogy mire fordítsa a pénzügyi vagy a gazdasági igazgató a fejlesztésnél fennmaradó összegeket.
Vegye ezt vissza a kormány, dolgozzon ki valódi felsõoktatás-fejlesztési törvényt, vagy ha ezt nem kívánja, akkor egy érdemi, a sarokpontokat pontosan megfogalmazó határozati javaslatot. De ez még határozati javaslatnak is gyengécske, üres és semmitmondó.
Egyetértek képviselõtársammal, ne fogadjuk el, ne keltsük ezzel is a valamit cselekvés látszatát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)