Szabó György Tartalom Elõzõ Következõ

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselõ Asszony! Ahogy ön is említette, 1995-re ígértük az új nyugdíjrendszer koncepcióját, tehát semmiféleképpen nem vagyunk késésben, és mint említettem, ezt a négy részt vevõ szervezetet, köztük három minisztériumot magába foglaló munkacsoport arra készül - és a kormánytól ezt az utasítást is kapta -, hogy õsszel, augusztus végén, szeptember elején a Ház elé hozza országgyûlési határozattervezet formájában azt a koncepciót - ismétlem tehát, hogy nem egyfajta döntést, hanem koncepciót -, aminek alapján a tételes törvényi szabályozás egy hosszas érdekegyeztetési folyamat révén megtörténhet.

Tehát semmiféleképpen nem arra gondolunk, hogy itt valamifajta puccsszerû, hirtelen elõkészítéssel, minden elõkészítés nélkül kerülne be bármely ezzel kapcsolatos törvényjavaslat a tisztelt Ház elé.

Még egy kérdésre nem reflektáltam, elnézést kérek, hogy tíz másodperccel túlhaladom az idõt; nem tervezzük a nyugdíjak adóztatását vagy bármiféle járulékoltatását. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage