DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelettel megköszönöm a képviselõ úrnak, hogy ezt a számunkra is égetõ problémát vetette fel itt a parlament elõtt.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Magyarországon a veszélyes hulladékok évi mennyisége ma a vörösiszappal legyütt 3,77 millió tonna, enélkül pedig 2-2,2 millió tonna. Ebbõl, amit égetéssel lehet ártalmatlanítani, az évenként 200-250 ezer tonnát tesz ki. Ma a dorogi égetõmû 25 ezer tonna/év kapacitással bír. Ezen kívül még vannak olyan gyári égetõk, illetõleg cementgyárak, amelyek összességében olyan 65 ezer tonnát tudnak elégetni.
Való igaz, amit a képviselõ úr elmondott, hogy körülbelül az 1980-as évek elején készült tanulmány ezzel kapcsolatosan, amelyben leginkább a súlyponti területeket, környezeti kockázatokat vették figyelembe. Akkor alakult ki az az elképzelés, miszerint egy-egy régióban kerülne megépítésre égetõmû. Itt már több képviselõtársunktól elhangzott ezzal kapcsolatosan kérdés.
1992-ben Magyarország és Svájc egy együttmûködés keretében szintén felülvizsgálta ezt a lehetõséget. Sõt az OMFB is foglalkozott konkrétan a garéi égetõvel, ahol is különbözõ alternatívák kerültek felszínre: cementgyártás során történõ elégetés Dorogon önállóan, illetõleg bérégetés kapcsán.
Szeretném elmondani a képviselõ úrnak, hogy a BVM az ártalmatlanításra 1989-ben kapott egy kötelezést az elsõfokú hatóságtól, amiben a kötelme 1997. december 31-éig történõ ártalmatlanításra - és itt hangsúlyozom: ártalmatlanításra - szólt. Tehát nem határozta meg a hatóság, hogy milyen módon történjék az ártalmatlanítás.
Feltette ön a kérdését, hogy mi módon kell és kell-e egyáltalán a környezõ lakosság véleményét figyelembe venni. Az új környezetvédelmi törvény is foglalkozik a hatásterülettel. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet a két perc leteltére.) Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az 1993-ban született 86/93-as kormányrendelet már szintén meghatározta az érintettek körét.
Hozzáteszem még befejezésül... (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet a két perc leteltére.) Elnézést, elnök úr, egy mondat: tekintettel arra, hogy gazdasági és társadalmi hatásvizsgálatot kell készíteni, abban ezeket a szempontokat figyelembe kell venni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)