Kis Gyula József Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Dornbach Alajos, hallottuk, hogy mérföldkõt jelent ez a döntés. Más szóval történelmi felelõsséget is jelent, amit vállalt a kormánykoalíció. Amikor ez a folyamat elindult, a pénzügyminisztert Békesi Lászlónak hívták, s amikor hivatkoztunk arra, hogy történelmi felelõsséget vállal ezzel a folyamattal a kormány, azt mondotta, hogy vállalja ezt a történelmi felelõsséget. Két hónap múlva lemondott. Hogy ez ne következzék be, arról gondoskodik a pótköltségvetés, mert minden pénzügyminiszter fontos addig, amíg a költségvetést el nem fogadják. Ha háromhavonta sikerül egy új pótköltségvetést csinálni, akkor nagyon hosszú ideig nem kell a történelmi felelõsség elõl megfutamodni.

Ez a döntés bátor volt, hallottuk. Valóban igen bátor. Szaltó mortále a kupolában, háló nélkül, szerintünk ugrás a sötétbe. A csomag gazdasági haszna nem bizonyíttatott be, erre vonatkozó érveket nem hallottunk. Társadalmi kára annál egyértelmûbb, s a rövid távú megtakarítások nem fedezik a hosszú távú kiadásokat.

Véleményünk szerint a módosító indítványok elfogadása igen kevéssé változtatott ezen a helyzeten. Az, hogy fénykép helyett arcképmást javasol egy ellenzéki képviselõ, és itt a kormány elfogadja, egy történelmi jelentõségû döntés mellett valóban eltörpül.

Több indítványunkra érdemben nem volt fogadókész a kormánypárti többségû parlament, a szavazás tükrözte eltökéltségüket és szándékukat. Én személy szerint mindenkinél csak abban reménykedem, hogy nem tudták, mit cselekedtek, és képviselõként, az ország sorsáért felelõs politikusként, abban reménykedem, hogy baljóslataink nem válnak valóra. Reméljük. Ezért viszont, ezért a reményért, a remény fenntartásáért egyhangúlag nemmel kellett szavaznunk erre a csomagra. Köszönöm. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage