HORN GYULA miniszterelnök: Képviselõ Úr! Én is szeretném megköszönni azt a közremûködést, amelyet ön tanúsított a sátoraljaújhelyi Elzett Gyár ügyének rendezésében.
Tájékoztatást kértem arról, mi a helyzet a gyárral. A következõ a helyzet, és hozzá szeretném tenni a kérdésében foglaltakkal kapcsolatban, hogy valóban foglalkoztatja a kormányt, hogy mi van az emberekkel, utcára kerülnek-e vagy megõrizhetik a munkahelyüket - ez természetes, ez a kormány egyik alapfeladata.
Bizonyára tudja, hogy az 1991-es döntéseket az elõzõ kormány hozta; mint ahogy a késõbbi döntésekbe se volt beleszólása a mostani kormánynak. Hiszen azt a vállalatot a vállalati tanács irányította, majd amikor bejegyezték a felszámolót, akkor a felszámoló biztost kinevezte a megyei bíróság. Azt követõen a felszámoló biztost arra szólították fel az ÁV Rt. részérõl - ahová '94 elején került a cég -, hogy tegyen le konkrét javaslatot arra, mi legyen a cég rendbetételével.
Többszöri sürgetés ellenére ezt a javaslatot a felszámoló biztos május közepén - tehát ennek a hónapnak a közepén - tette le az ÁV Rt. asztalára. Az ÁV Rt. azóta intenzíven foglalkozik vele, mert a javaslatban nagyon komoly tételek vannak megfogalmazva. Egyáltalán nem mindegy, milyen döntés születik ebben az ügyben az ott foglalkoztatottak és a gyár jövõje szempontjából.
Azt tudom mondani, a javaslat úgy szól, hogy az 1994. december 8-ai 1300 fõs létszámot 1995. március 31-éig 83 fõvel csökkentették, és a felszámoló biztos a létszám további 350 fõvel történõ csökkentését tervezi. Tehát mintegy 860-870 fõ maradna, õrizné meg a munkahelyét.
Ezt, az erre vonatkozó értékelést és javaslatot az ÁV Rt. záros határidõn belül, rövidesen a kormány elé terjeszti, s akkor dönteni fogunk. Sajnos ilyen ügyekkel is kell foglalkozni, olyan ügyekkel, amelyek elsõsorban nem kormányzati feladatok. De mindenképpen dönteni fogunk.