Homoki János Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Remélem, tisztelt képviselõtársam és a tv nézõi nem csodálkoznak azon, hogy a költségvetési hiány a jelenlegi mértékû, amikor határtalan volt a felelõtlen, az ország kifosztására irányuló magatartás is.

Miután az illetékesek az iratokat, a dokumentumokat eltüntették, az Állami Számvevõszék csak annyit tudott megállapítani, hogy közel 260 pályázó részére 25 millió forint támogatást osztottak szét. Az már említésre sem méltó, hogy a támogatást elnyert pályázóknak írásban nem rögzítették a feltételeket, így a férõhelybõvítést saját elképzelésük szerint valósították meg. A befogadott pályázatok ellenõrzésére sem a befogadás elõtt, sem a befejezéskor nem került sor. Ennek az lett a következménye, hogy az ingyen hitelbõl sokan nem idegenforgalmi szálláshelyet, hanem családi házat vagy egyéb beruházást eszközöltek.

Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy a felelõtlen, pazarló gazdálkodás egyenes arányban van a gazdasági helyzet romlásával. Ennek pedig, amint tapasztalják, az a következménye, hogy a széles néprétegek egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek az adóprés és az újabb és újabb megszorítások következtében. Tudják képviselõtársak, mit mondott Metternich. Azonban mi ebbe nem nyugodhatunk bele, hogy itt van a Balkán. Ez ellen tennünk kell valamit. A Független Kisgazdapárt követeli, hogy akik elõidézték és felelõsek a Balkánért, nyerjék el méltó büntetésüket. Ezért nem tudom elfogadni államtitkár úr válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage