DR. SEPSEY TAMÁS: Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tudom, hogy nagyon rossz pillanatban szólalok meg, mert kormánypárti képviselõtársaim a Házszabályt bújják, vajon hogy képzelhetõ el olyan, hogy érvénytelen a szavazás. Sajnos elképzelhetõ. Meg lehet nézni. S úgy gondolom, ebben a tekintetben nem volt megalapozott az az indítvány, hogy zárjuk le a részletes vitát. Tudniillik szembe kell nézni azzal, amit a kormány elõterjesztett. Lehet, hogy ez a szembenézés hátrányos, lehet, hogy egyesek le fogják sütni a szemüket azon érvek hallatán, amiket elmondott Pusztai Erzsébet vagy Kis Gyula. Magamat nem sorolom a nagy érvelõk közé.
Figyelembe kell venni, hogy való igaz az a kicsit hangzatos dolog, ami néhányszor már elhangzott ellenzéki padsorokból, hogy a stabilizációs programcsomag eme fejezete valóban Magyarország jövõjét érinti. Szándékosan nem mondtam azt, hogy a magyar jövõt, mert az egy kirekesztõ fogalom. Magyarországon ugyanis nemcsak magyarok élnek, hanem más nemzetiségûek is, kisebbségek is élnek. Ezért Magyarország jövõjérõl van szó akkor, amikor az Országgyûlés dönteni akar bizonyos támogatások megvonásáról, bizonyos támogatások szûkítésérõl.
Ebben a körben hadd mondjam meg, hogy mélységesen megdöbbentem, amikor Mécs Imre képviselõtársam nagyon szuggesztív szavakkal adta elõ módosító javaslatának indokolását, mélyen átérezvén személyes példáján is a nagycsaládosok helyzetét, és miközben képviselõtársam érvelt, ezen érvekre a jelen lévõ pénzügyminisztériumi államtitkár úr legyintett. Úgy gondolom, a kormány méltósága megkövetelné, hogy a kormány egyetlenegy tagja se tegyen lekicsinylõ gesztust akkor, amikor a magyar Országgyûlés képviselõje megszólal. Sérti az Országgyûlés tekintélyét és méltatlan a magyar kormányhoz. A kormány képviselõjének megvan a lehetõsége, hogy a felszólalásokra felszólalásban tudjon reagálni szavakkal, érvekkel. De egy képviselõi indokolást - szándékosan nem mondom, hogy kormánypárti képviselõi indokolást - lekicsinylõ módon egy kézmozdulattal elintézni, azt hiszem, ez példátlan a jelenlegi Országgyûlés történetében is.
Úgy vélem, a stabilizációs programcsomag jogi vonatkozásaival nem foglalkozott kellõ mélységgel az elõterjesztõ. Sajnos az általam - utólag el kell ismernem - mélyen tisztelt volt népjóléti miniszternek igaza volt, amikor azt mondta: nem lehet pénzügyi tisztségviselõkre szociálpolitikát bízni, mert nem értenek hozzá. A mai részletes vita az objektív kívülálló számára teljes mértékben igazolta a lemondott népjóléti miniszter szavait. Annyi szakmai hibát összehordani egy néhány szakaszos törvénymódosításban, mint amit sikerült összehozni e téren a kormányzatnak, az valóban párját ritkítja.
El kellene gondolkozni azon, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy a parlament kormányzati ellenõrzése mit jelent, hogy szó nélkül mehetnek-e el a kormánypárti képviselõk is amellett, hogy a saját kormányuk teszi eléjük a szakmai hibáktól hemzsegõ és elfogadhatatlan törvényjavaslatot, amelyen aztán a volt népjóléti, egészségügyi miniszter asszony a legjobb szándékkal megpróbál javítani, de õ is tudja, hogy igazából ezen nem lehet javítani.
Igen tisztelt Országgyûlés! Melyek azok a megfontolandó jogi érvek, amelyek következtében én úgy gondolom, hogy ezt a fejezetet valóban el kellene hagyni? Elhangzott, hogy a magyar Alkotmánybíróság eddig igen következetes és töretlen gyakorlatot folytatott bizonyos alapjogok és szerzett jogok sérelme esetében. Adott esetben nem árt informatív úton is tájékozódni, tanulmányozván az Alkotmánybíróság döntéseit, vajon megéri-e fölvállalni azt a kockázatot, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítsen olyan jogszabályokat, amelyek megsemmisítése nem néhány száz vagy ezer embert érint - s ezért nyilvánvalóan nem fog közfelháborodást kiváltani -, hanem tíz- és tízezreket. Ebben az esetben éppen annak a kormánynak, amelyik magáról a szakszerûséget hirdette, el kellene gondolkodni, hogy a borotvaélen táncoló alkotmányossági problémát magára vállalja, fölvállalja, meri kimondani, hogy alkotmányos, és utólag aztán mi lesz a reakciója, ha az Alkotmánybíróság mégis azt mondja, tévedett az Országgyûlés, alkotmányunkba ütközik ez.
Szeretném felhívni igen tisztelt képviselõtársaim figyelmét, hogy éppen valamelyik mai újságban Sajó András alkotmányjogász boncolgatja ezt a problémát. Igen lesújtó az õ szemszögébõl a következtetés, hogy a jelenlegi Alkotmánybíróság 5:4 arányban szavazott arról, hogy a nyugdíjak reálértékének a megtartása nem alkotmányos kötelessége az országnak. És sajnálkozik, ha esetleg lesz még két új alkotmánybíró - akiket, remélem, az Országgyûlés rövidesen meg fog választani -, akkor vajon milyen döntés születik. Mert ha ennek a két alkotmánybírónak más a felfogása, akkor a nyugdíjak reálértékének a megõrzése már alkotmányos kötelessége a kormányzatnak. Akkor kérdem én, ilyen felfogás mellett az eddigi, alkotmányban rögzített - mert a magyar alkotmány, más országok alkotmányával ellentétben, alkotmányjogi szinten rögzíti a szociális gondoskodáshoz való jogot, az anyasági ellátásokhoz való jogot - jogosultságok megvonása alkotmányjogi szempontból vajon hogyan és miként értékelhetõ.
Lehet, hogy nem teljesen jó a hasonlat, de képviselõtársaim elõtt fekszik már a kormánynak az a javaslata, amely a védett természeti területek védettségének helyreállításáról szól. Ebben az esetben - és mindjárt rá tetszenek jönni, hogy miért hoztam föl ezt a példát - az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a magyar alkotmány a természetvédelmet alkotmányos védelemben biztosítja. És ha egy bizonyos szintet elért a természetvédelem, akkor az államnak nincs jogi lehetõsége a természetvédelem szintjét csökkenteni. Kimondta az állam, hogy bizonyos területek természetvédelmi védelemben részesítendõk, utána ezt már nem lehet magántulajdonba adni, mert ez sérti az alkotmányt.
Ebbõl az alkotmányos megközelítésbõl hogyan és miként fogja az Alkotmánybíróság eldönteni, hogy akik idáig jogosultak voltak - és itt az "idáig"-ot mindenképpen hangsúlyoznám - családi pótlékra, a jövõre nézve már nem jogosultak. Az alkotmány biztosította az alapvetõ jogokat. Ezek között nem volt nevesítve a családi pótlék, de a magyar Országgyûlés ezt kimondta, beemelte, és ezzel alkotmányos védelemben részesítette attól fogva a családi pótlékot.
Ezt követõen nagyon óvatosan kellene hozzányúlni ezekhez a jogosultságokhoz, hogy most már ne történjék alkotmánysértés. Lehet, hogy egyszer korábban az Országgyûlés elhamarkodott volt. Én nem ezt mondom. Én osztom Mécs képviselõtársamnak azt a véleményét, hogy a rendszerváltozás nem jelentheti azt, hogy a múlt rendszer összes jogintézményét, összes, valóban szociális tartalmú vívmányát most megtagadjuk és azt mondjuk, hogy ezek a jelenlegi magyar állam számára, a jelenlegi magyar kormányzat számára, a jelenlegi magyar Országgyûlés számára fölvállalhatatlanok.
(19.20)
Nem azt jelenti a rendszerváltozás, hogy ami jó, ami elismerésre méltó, amely világi, amely a világ számára azt jelenti, hogy Magyarország törõdik az eljövendõ generációkkal, azt mi most leromboljuk, annak az örve alatt, hogy a kapitalizmust építjük. Nem így kell kapitalizmust építeni, nem így kell magángazdaságot építeni! Valóban nem a gyermekek árán!
Lehet módosítani az alkotmányt. Ki lehet venni ezt belõle, és abban a pillanatban nem fognak fölmerülni alkotmányos problémák. De ehhez elõször az alkotmányt kell módosítani, és utána lehet csak a megszerzett jogokat visszavenni.
Ugyenez az alkotmányossági probléma fölvetõdik a társadalombiztosítási ellátások terén is. Itt elhangzott ma az egyik felszólalásban - ha jól emlékszem, Surján képviselõtársam mondta -, hogy egyfajta szerzõdés van az állampolgár és az állam között. Az állampolgár fizette idáig a társadalombiztosítási járulékot. Ehhez meghatározott szolgáltatások járultak. Tehát az állampolgár, aki 20-30-40 éven keresztül munkaviszonyban volt, levonták tõle a tb-járulékot, illetõleg a munkáltatója fizette, jogot szerzett arra, hogy a fogászati kezelés számára ingyenes legyen. Azt megint el lehet képzelni, hogy a jövõre nézve, akik most lépnek be a táradalombiztosítási ellátási rendszerbe, azt mondják, hogy már más feltételekkel kötjük meg ezt a szerzõdést. De akik idáig befizették az ellátás ellenértékét, azok számára azt mondani, hogy egy bizonyos idõponttól kezdve csökkentjük a szolgáltatásokat, nyilvánvalóan ellentétes a jogállamisággal, hisz az illetõ évtizedeken keresztül fizetett azért, hogy valamikor majd ilyen szolgáltatásokat kapjon.
Az eszébe sem jut senkinek, hogy a már megállapított nyugdíjakat csökkentse. Akkor hogyan lehet arra gondolni, hogy a társadalombiztosítási olyan ellátásokat, amelyek ellentételezése nem az állam ajándékozási hajlamából fakad, nem egy ingyenes juttatás - mert akkor más lenne a helyzet - , hanem az állampolgár megfizeti az ellenértékét havonta a tb-járulék levonásával, arra egyszerûen azt mondjuk, hogy mostantól fogva fizetni kell érte. Még ha csekély összeget kell fizetni, a jog azt sem tudja elviselni! Erre mondta régebben egy illetõ, hogy egy tehén vagy vemhes, vagy nem vemhes. Köztes állapot nincsen. Vagy megsértjük az alkotmányt vagy a jogszabályokat, vagy nem sértjük meg. De olyan, hogy egy picike sérelem, hogy csak 100 forintot, hogy csak 500 forintot, hogy csak 1000 forintot kelljen fizetni egy- egy szolgáltatásért, jogi szempontból elképzelhetetlen.
Hasonlóképpen a táppénzzel kapcsolatos dolgok is, alkotmányossági szempontból megvizsgálván: elképesztõ, hogy az állam ezt most a munkáltatókra át akarja hárítani. Idáig megint a befizetett járulékokból alanyi jogot szerzett az illetõ arra, hogy táppénzt kapjon, különféle szabályok alapján. Most ebbõl bármit is elvonni, a szerzett jogok megint nagyon jelentõs sérelme, és bizonytalanná teszi a társadalom jogrendjét. El kellene már gondolkozni ezen, hogy micsoda példát mutat az állam, a kormányzat a jogkövetõ állampolgároknak, ha hátrányukra folyamatosan módosítja a jogszabályokat, erre mi a társadalom válasza? Nyilvánvalóan egy, a jogrendszert negáló válasz fog következni. Nagyon sok olyan személy, aki idáig úgy gondolta, hogy kétoldalú kapcsolata van az állammal - õ befizeti a tb-járulékot, õ bejelenti a munkaviszonyát, ezért megkapja az ellenszolgáltatást -, most rájön arra, hogy egyoldalú magatartás ez a részérõl, mert az állam a másik oldalról nem tartja be a játékszabályokat, nem fizet neki annyit és minden lehetõséget megragad, hogy rajta kereskedjen.
Nagyon sajnálom egyébként, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselõje tüntetõleg távol van. Tüntetõleg távol a kormány azon tagja, aki felelõs is azért, hogy a kormány által beterjesztett jogszabályok megfeleljenek a magyar alkotmánynak, meglegyen az elõterjesztés belsõ kohéziója. Tudniillik lehet, hogy most úgy tûnnek, ezek csak egy ellenzéki képviselõ gyenge érvei. A korábbi parlamentben is volt úgy néhányszor, hogy az ellenzék fölhívta az akkori kormánytöbbség figyelmét, hogy tessék megfontolni, mert veszélyes vizekre lép, ha a kormány ezt mégis keresztülerõlteti. És megtörtént, hogy az akkori ellenzéknek igaza lett, és ezért nagyon súlyos árat kellett fizetni. Azt mondják, hogy okos ember más kárán tanul.
El kellene gondolkozni, tisztelt kormányzat: vagy tanulnak önök a korábbi kormányzat egyes hibáiból, vagy ha nem tanulnak, akkor nagyon rövid idõn belül lehet - mint ahogy a népszerûségi mutató romlása ezt sejteti -, hogy ugyanabba a népszerûtlenségi pozícióba fognak jutni. És a képviselõk, amikor hazamennek a választókerületükbe, a választókörzetükbe, számot kell hogy adjanak, miért vonták meg a családi pótlékot, miért vonták meg az ingyenes ellátást, miért csökkentették a szabadság szabályozását. Ezek olyan kínos dolgok, amelyekkel elõbb vagy utóbb, de szembe kell nézni.
Ezért az alkotmányossági kérdések megvitatása, úgy gondolom, nagyon fontos dolog. Az Alkotmánybíróság biztos, hogy fog ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Amivel az alkotmányossági problémákon kívül részletesen szeretnék foglalkozni, az elég sokszor emlegetett törvényjavaslat 60. §-a. Igyekszem más aspektusból föltenni a kérdéseimet. Részben azért is, mert korábban - kinek szerencséjére, kinek szerencsétlenségére - egy olyan államigazgatási szervezet vezetõje voltam, amelyik végül is több mint 2 millió ügyben járt el. Ezért számomra valóban elképzelhetetlen, hogyan és miként gondolja a kormányzat, hogy a családi pótlék ügyében egyedi államigazgatási határozatok fognak születni. Én igen kíváncsi lennék arra a költség- és hatékonyságszámításra, hogy milyen szervezet, milyen költséggel, mennyi idõ alatt fogja a kérelmeket elbírálni. Nekem volt szerencsém tapasztalni, milyen az, amikor három hónap alatt 900 ezer kérelem érkezik be húsz megyei hivatalba, ezeket rögzíteni kell. Ez nyilvánvalóan csakis számítógépes adatbázissal történhet meg. El kell bírálni, ezeket a határozatokat ki kell postázni, természetesen tértivevénnyel, képviselõtársaim, mert ellene jogorvoslatnak van helye, jogerõsíteni kell, és utána ismét meg kell indítani azt a folyósítási rendszert, ami most jelenleg automatikusan mûködik. Nem tízezer kérelemrõl van szó, nem is százezer kérelemrõl van szó - majdnem egymilliós nagyságrendrõl szólnak az elõrejelzések!
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Tessenek nekem megmondani, hogy ilyen kérelemmennyiség elbírálására van-e modellezés? Történt-e arra bármiféle számítás, hogy egy ügy elbírálása mennyi ideig fog tartani, hány ügyintézõt igényel?
Ugyanebben a törvénycsomagban, igen tisztelt képviselõtársaim, megszorító intézkedések vannak a köztisztviselõi kar létszámának csökkentésére. Csökkentjük a köztisztviselõi kart, a másik oldalon viszont egy hihetetlen feladatot teszünk a nyakába. Nehogy azt gondoljuk, hogy azokat az embereket a végletekig ki lehet zsigerelni! Ha viszont nem fogják elbírálni ezeket az igényeket egy hónapon belül, akkor nem kapják meg az érintettek a családi pótlékot! Nem tízezer ember nem kapjta meg: 20-30-50-100 ezer ember!
Igen tisztelt Képviselõtársam! Tudom, bólogat, ez azt jelenti, lehet, hogy igazam van, de mi lesz ebben az országban, ha százezer ember fog írni a Népszavának, a Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak, hogy milyen ez a kormányzat, nem fizeti a családi pótlékot?!
(19.30)
Ennél rosszabb megítélése a kormánynak nem lesz! (Puch László: Bízd a népre!) Tisztelt képviselõtársam - tekintettel arra, hogy ez az Országgyûlés a népnek felel, a népszuverenitás elve alapján jött létre, mint Bihari képviselõtársam ezt tegnap vagy tegnapelõtt nagyon szépen elmondta -, az ellenzék nem mehet el szó nélkül, hogy ne hívja fel a kormányzat figyelmét: tessék átgondolni a cselekedeteket úgy, mintha valóban felelõsséget érezne a kormányzat az országgal szemben! S a parlamentnek néhány képviselõje, remélem, az elmondottakból megérti, hogy közigazgatási, szervezési szempontból ez a törvény végrehajthatatlan. Elképzelhetõ majd, hogy fél évig fog tartani a kérelmek elbírálása. Addig vajon ki fogja folyósítani a családi pótlékot? S mit fognak csinálni azok a családok, akiknek önök állítólag a rászorultsági elv alapján kívánják a családi pótlékot folyósítani? Akkor majd tetszenek jönni, hogy elõleget adjunk. Igaz, hogy nem jogosult, de adjuk oda az elõleget, mert nem lehet bírni azt a nyomasztó panaszáradatot.
Akkor majd biztos lesznek egyébként ebben a Házban olyan képviselõk, akik föl fognak szólalni adott esetben napirend elõtt, és föl fogják hívni az érintettek figyelmét, hogy személyesen írjanak Horn Gyula miniszterelnök úrnak. És majd húszezer meg harmincezer levél fog érkezni a miniszterelnök úr címére, hogy mi van az én családi pótlékommal - fõleg abban az esetben! És itt megint Mécs Imre képviselõtársam szavaira utalnék, amire nem reagált államtitkár úr, hogy állítólag azt mondta a pénzügyminiszter úr: '95. december 31-ével ez a rendszer megszûnik, mert '96. január 1-jétõl egy másik rendszer kerül bevezetésre. Megint azt kell mondani közigazgatási tisztviselõi szemszögbõl: érdemes ilyen munkát a közigazgatás nyakába zúdítani, ezért fizetni? Ahelyett, hogy inkább adnák oda a családi pótlékot még '95. december 31-éig mindenkinek a jelenlegi szabályok alapján, és majd '96. január 1-jétõl a már koncepcióban meglevõ újfajta terv alapján fogják a családi pótlékot másképp megkapni a jogosultak. Ha elhangzott ez a pénzügyminiszteri nyilatkozat - és Mécs Imre képviselõtársam szavahihetõ ember, miért ne hangzott volna el -, akkor ez egy fantasztikus õrültség, a közvagyon legnagyobb herdálása, fél évre egy alapvetõ módosítást bevezetni és utána eltörölni ezt a módosítást. Vagy pedig a miniszteri nyilatkozat csak megnyugtatásul szolgál az önök számára, tisztelt kormánypárti képviselõtársaim, hogy nyugodtan szavazzák meg ezt a javaslatot, úgyis majd januártól változtatnak rajta. Aztán ki fog derülni, valamikor az év vége felé, hogy sajnos az apparátus leterheltsége miatt, a probléma nehézsége miatt, a társadalmi viszonyok bonyolultsága miatt jelenleg még nem idõszerû, nem alkalmas, nem lehet arról szó, hogy áttérjünk egy másfajta adózási rendszerre, úgyhogy az a családi pótlékos megszorítás, amit itt meg tetszenek szavazni, fog maradni '96-ra, '97-re és '98-ra is. Bár lehet, hogy a választások évében talán lesz egy kis fellendülés, de addig két és fél, három év eltelik.
Azt hittem, hogy Mécs Imre képviselõtársam után államtitkár úr reagálni fog, erre kell valamit mondani, hogy vagy fél évre vezetünk be valamit, vagy hosszabb távra. De fél évre ilyet tenni, ez egyenlõ az öngyilkossággal.
Balsai képviselõtársam elég részletesen szólt már arról, hogy az ingatlanok értékelését hogyan képzeljük el. Én ezt a részt hagyom, megkérdezem: ugyan már, a gépkocsi mit keres itt, mint csizma az asztalon? Fõleg egyetlenegy megszorítással, amely számomra álságossá teszi ezt a részt. Hadd olvassam föl ezt a megszorítást: ez a gépkocsi akkor nem kerül figyelembevételre, ha vállalkozóként a munkavégzéséhez szükséges az illetõnek.
Igen tisztelt képviselõtársaim! Nem tudom, hogy önök olvasták-e a napokban megjelent közleményt, hogy Magyarországon a vállalkozóknak az évi átlagos jövedelme olyan 70 ezer forint. Nem a havi, az évi! Az APEH-nek van egy ilyen kiadványa, aminek hihetünk. De a legtöbb nyugati, jelentõs értékû gépkocsit a vállalkozók vásárolták - természetesen munkaeszközként. Ha õket mentesíteni akarjuk, tegyük bele ezt a megszorító intézkedést. Munkaeszközük, hisz ide mennek vele, oda mennek vele. Mindegyik 2 millió forintnál drágább, ezt itt most látatlanban aláírom önöknek. Az igazi vállalkozóknak nem, de nem róluk van szó, hanem azokról, akik vállalkoznak, adóbevallásuk alapján megállapítható, hogy az éves jövedelmük a létminimum eléréséhez nem elég. És mégis való igaz, hogy Hawaiiban nyaralnak, Floridában nyaralnak, arany karláncokkal, meg jampeces telefonokkal rohangálnak jobbra-balra... (Puch László: Szoktál velük találkozni? - Derültség.) És éjszakai bárokban és egyéb helyeken költik - a meg nem szerzett pénzt, mert azt nem lehetett megszerezni, ha 70 ezer forint a jövedelmük!
E tekintetben akkor elgondolkodtató, hogy ugyan már, a jövedelemadó- igazolás kinek a becsapását szolgálja. A bérbõl és fizetésbõl élõk nem tudnak csalni. Feketén, fehéren ott van, hogy nekik mennyi a jövedelmük. A vállalkozók közül az APEH adatai alapján mindenki jogosult lesz családi pótlékra - és akkor megkérdezem képviselõtársaimat, tényleg a rászorultsági elv alapján osztjuk ezt a családi pótlékot? Valóban a rászorultak fogják kapni? Vagy azok, akik úgy tudják a jövedelmüket kimutatni, hogy igazából ne lehessen tudni, mennyi a valós jövedelmük? Ebben az esetben már elképesztõ társadalmi feszültségek fognak keletkezni.
Azt tetszenek gondolni, képviselõtársaim, hogy ebben az országban a kisebb településeken a lakókörnyezeten belül nem fog azonnal kiderülni, hogy a falu kõmûvese vagy a város jól menõ gépkocsijavítója kap családi pótlékot, mert õ szegény, neki a havi jövedelme 10 ezer forint alatt van, de az a, mondjuk, köztisztviselõ házaspár, akinek a jövedelme a törvény alapján meghatározott sávokba be van szorítva, de egyéb jövedelemmel nem rendelkezik, nem fog kapni családi pótlékot, mert igazából õ nem szorult rá? Igaz, hogy évek óta nem mennek nyaralni, igaz, hogy nem tudnak jó minõségû ruhát venni maguknak, a vállalkozó viszont 80 ezer forintos öltönyben fog sétálni a község fõutcáján - rajta lesz még a márkajelzés is, mert így szokták a feltörekvõ nemzedék tagjai mutogatni, hogy milyen ruhájuk van -, de õ meg fogja kapni a családi pótlékot.
Ehhez képest miért nem tetszenek hinni Csehák Judit képviselõ asszonynak, a volt népjóléti miniszternek, hogy a családi pótlék alanyi jogon való odaadása sokkal kisebb társadalmi feszültségeket generál, mint az ilyen különféle jövedelemigazoláshoz kötött? Nem is beszélve arról, hogy ez milyen költséges. Még egyszer hangsúlyozom, minden évben meg kell majd újítani. Minden évben majd a közigazgatásnak el kell bírálni 800 ezer, 1 millió határozatot! Ezt meg lehet csinálni, csak ne tessenek azt mondani, hogy sok a köztisztviselõ, ne tessenek azt mondani, hogy mi igyekszünk a közigazgatás munkaterhét és a létszámot is csökkenteni. Egy ilyen feladatra szinte egy önálló hivatalt kell létrehozni, fõleg, ha év közben folyamatosan be lehet majd adni, hisz megváltoznak a jövedelmi viszonyok.
Visszatérve a gépkocsihoz: vagyon a gépkocsi, ne kapjon, akinek van 2 millió forintnál nagyobb értékû gépkocsija. De akkor miért kapjon az, akinek, mondjuk, van egy vitorlása, egy jachtja?! (Puch László: Jó, beírjuk! Jó ötlet! - Derültség.) Igen tisztelt képviselõtársaim, ezt ugyanúgy föl lehetne vetni, neki nem gépkocsija van, õ egy jachtot vásárolt!
Tisztelt Képviselõtársam! Köszönöm, hogy tetszik nevetni rajtam, mert látom, hogy ilyen komolyan veszik azt, hogy diszkriminálni akarnak egyetlenegy vagyontárgy alapján.
(19.40)
És akinek festményei vannak? Nincs gépkocsija, nincs lakása, õ egy bérlakásban él és a vagyonát festményekbe, ékszerekbe fekteti. Ezt úgy mondják összességében, hogy tezaurálta a vagyonát. (Puch László: Ez is jó ötlet!) Ebben az esetben mi a különbség a rászorultság... Mert önök ezt hangsúlyozzák, a rászorultsági elv miatt kell változtatni. Mennyiben rászorult az a személy, akinek mondjuk értékes mûkincsekben 50 millió forint értékû vagyona van, de egyébként a jövedelme kimutatás szerint éppen csak megüti ezt a mértéket. Ez megint nem az, ami éles és kirívó ellentétben van az általános emberi erkölcsi normákkal? És lehetne ám egyébként ezt a sort...
Elnök asszony, elnézést kérek egy pillanatra. Iszom egy korty vizet. (Derültség. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Benne vagy az idõben!)